Ez itt nem szentbeszéd!

Tíz Jézus-film, amit mindenképp látnod kell

2. rész

2017. november 21. - Ati D

Ugye mindenkinek megvan az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című könyv? Az elsőre kicsit visszataszító felütésű műben olyan alkotásokról esik szó, melyek meghatározták a mozi elmúlt több mint egy évszázadát, és megtekintésük erősen ajánlott. Nos, a listával annak szubjektivitása miatt nem csak lehet, hanem kell is vitatkozni, és mi is hasonló diskurzust szeretnénk elindítani az alábbi felsorolással, amely szerintünk a tíz legjobb, legmélyrehatóbb, legnagyobb mondanivalóval rendelkező Jézus-filmeket idézi fel.

A cikk első része ide kattintva érhető el.

A világ legszebb története, 1965

A második világháború után több mint tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a rendezők ismét bibliai témákat vigyenek (széles)vászonra. Az 1956-ban bemutatott Tízparancsolat, és az 1959-es, tizenegyszeres Oscar-díjas Ben Hur igazi úttörőnek bizonyult: a jeruzsálemi herceg hányattatásait feldolgozó eposzt több, evangéliumi személyről készült film követte (A nagy halász, Poncius Pilátus, Barabás), 1961-ben azonban bemutatták az előző bejegyzésünkben már megemlített Királyok királya modern feldolgozását.

Négy évvel később pedig az addigi legnagyobb költségvetésű Jézus-filmre ülhettek be az emberek, mai árfolyamon ugyanis 177,5 millió dollárba került A világ legszebb története forgatása. Ha arra gondolunk, hogy ezt a hatalmas összeget a sztárgázsik és az autentikus helyszínek vitték el, részben csalódnunk kell: bár az alkotás felvonultatta Max von Sydow-t Jézus, Charlton Hestont Keresztelő János, valamint Telly Savalast Pilátus szerepében, a másfél évtizeddel korábban megjelent, Fulton Oursler-kötet alapján íródott cselekmény végig az USA-ban, pontosabban Nevada, Utah, Kalifornia és Arizona államokban játszódott, illusztris, de nem éppen bibliahű tájakon végigkalandozva.

max-von-sydow-jesus.jpgElég csak megemlíteni a Hegyi Beszéd hátteréül szolgáló Grand Canyont, és máris megértjük, miért nevezi a filmes szakma vadnyugatinak von Sydow svéd, kék szemű és szőkésbarna hajú Jézusát - akit ráadásul az amerikai közönség alig ismert. Az alkotás annak ellenére, hogy igencsak lazán kezeli a Megváltó csodáit, összességében végighalad az evangéliumok történetein, és bő fél évszázados kora ellenére ma is nagyszerű példa lehet, például iskolás gyerekek számára: A világ legszebb története majdhogynem egyetlen csepp vér nélkül mutatja be a passiót a csaknem három és fél óra utolsó részében.

Montreali Jézus, 1989

Már csaknem száz éve forogtak a kamerák, de a rendezők csak nem akartak olyan filmet készíteni, amely valamilyen úton-módon, de modern környezetbe helyezi Jézus életét: persze az egyaránt 1973-ban mozikba kerülő Jézus Krisztus Szupersztár és Godspell is ilyennel próbálkozott, igazából azonban Denys Arcand-nak sikerült elérnie ezt tizenhat évvel később.

A Montréali Jézus a québeci város egyik passiójáték bemutatására készülő színjátszó csoportját mutatja be, ahol az idő előrehaladtával nem lehet nem felfedezni a főszereplő és Jézus élete közötti hasonlóságokat: Daniel (Lothaire Bluteau) maga megy színészek (tanítványok) után, berendezést borít egy meghallgatáson (mint Jézus a jeruzsálemi Templomban), és így tovább.

A film remek fogadtatását alátámasztja, hogy számtalan díjkiosztón elismerésben részesült: a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscart ugyan nem kapta meg, a Torontói Filmfesztivál kritikusai 1993-ban és 2004-ben viszont a második, 2015-ben pedig a negyedik legjobb alkotásnak nevezték a kanadai mozi történetében.

A Montreali Jézus önálló filmként is megállja a helyét, evangéliumi háttértudás nélkül; a Megváltó életének ismeretében azonban újabb és újabb apróságokat vehetünk észre, amely kiemeli Arcand alkotását a bibliai témájú művek tengeréből.

Jézus, 1999

Csak egy könnyed tévéfilm a názáreti ács fiáról, igaz? Bár a Biblia-sorozat legikonikusabb darabját elődeihez hasonlóan nem vetítették a mozik, a tévécsatornák máig közkedvelt alkotásáról van szó, melyet A Názáreti Jézushoz hasonlóan gyakran tűznek műsorra ünnepekkor. A Jézus Máté, Márk, Lukács és János evangéliumából egyaránt táplálkozik, azonban számtalan, Biblián kívüli elemmel gazdagítja a játékidőt.

jeremy-sisto-jesus.jpgIlyen például a Sátán többszöri megjelenése két alakban (egy üzletember-szerű férfi, valamint egy szexuális vonzerejével visszaélni kívánó nő), egy Livio nevű történetíró felbukkanása, valamint a Jézus nevében elkövetett bűnök (keresztes háborúk, boszorkányégetések, világháborúk) felidézése. A korábbi, lelki vonalra erősen apelláló filmekkel ellentétben itt a főszereplő jócskán átadja magát emberi oldalának: jókedvűen táncol és issza a bort a kánai menyegzőn, elsírja magát Lázár halálakor (ez János evangelista szerint így is történt, a régebbi alkotások azonban ódzkodtak ennek kidomborításától), vándorútjuk alatt pedig szívesen bolondozik a tanítványokkal. A Mária-féle „apád büszke lenne rád”-kijelentésre adott válasz tökéletesen aláhúzza ezt, a Jézus így azok tetszését nyerheti el igazán, akik már megcsömörlöttek a mennyei dicsőségbe burkolózó, képzeletbeli glóriával a fején sétáló, már-már giccsbe hajló Megváltótól.

A passió, 2004

Ha tíz embert megkérdezünk,  hogy mondjon egy Jézusról készült filmet, kilencen egészen biztosan A passiót választanák. Hogy miért? Nincs még egy olyan alkotás, melyet nagyobb médiavisszhang kísért volna 2004-es bemutatásakor (és azóta is), mint Mel Gibson „horror-drámáját”, egy csapásra feledés homályába burkolva az azt megelőző másfél évtized botránymoziját, a Krisztus utolsó megkísértését.

Pedig nem tett hozzá sokat a sztorihoz: A passió Jézus utolsó 12 óráját meséli el ihletett részletességgel és művészi képi világgal, a kritikák zöme azonban túlzásnak találta a kínzás és a keresztre feszítés során szétfröccsenő vér és repkedő húscafatok mennyiségét egy bibliai témájú filmhez képest.

Tény, hogy Isten fiának szenvedése döbbenetes hatást kelthet az egyszeri nézőben, elborzadva, hogy valóban ilyen kínokat kellett-e átélnie Jézusnak, de ez akár még kedvezhet is az evangéliumi üzenetnek, hiszen lehetnek olyan emberek, akik komolyabban veszik annak üzenetét a képsorokat figyelve.

A passió új korszakot nyitott a szenvedéstörténet filmes megjelenítésében, ezért mindenképp ott a helye a tíz legmeghatározóbb Jézus-film között, ha viszont a Megváló földi pályafutására, és tanításaira vagyunk kíváncsiak, inkább szemezgessünk a lista többi alkotásából.

Az ifjú messiás, 2016

Láttunk már filmeket Jézus születéséről, egész életéről, haláláról, viszont meglepően kevésbé mozgatták meg az alkotók fantáziáját azok az időszakok, melyekről nem, vagy alig ír a Biblia. A keresztények szemében mindig istenkáromlásnak tűnt, ha egy rendező saját képére formálta a Szentírás eseményeit, valószínűleg ennek köszönhető az óvatosság. Éppen ezért üdítő meglepetésként hatott a hazánk mozijait ugyan elkerülő, de világszerte 2016 márciusában bemutatott Az ifjú messiás, amely Jézus gyerekkorába kalauzol vissza minket.

the-young-messiah-jesus.jpgErről a periódusról mindössze a Lukács evangéliuma emlékezik meg (Lk 2,40-52), ott is csak annyi áll, amikor a názáreti kissrác hatalmas bölcsességről ad tanúbizonyságot, miközben a templomi véneket oktatja Jeruzsálemben, szülei pedig megszállottan keresik őt. Nos, Cyrus Nowrasteh filmje ennél sokal többről szól: bemutatja, hogy Jézus hogyan ébred rá fokozatosan küldetésére, miként jön rá arra, hogy Isten fia, és mekkora jelentőséggel rendelkezik az emberiség történetében. Adam Greaves-Neal pedig lubickol szerepében!

Már nagyon kíváncsiak lennénk arra, hogyan látják a rendezők a felnőtt, de még szolgálatát el nem kezdő Megváltót!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr7413165868

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsidó Istent imádsz? 2017.11.29. 13:44:49

"Isten" nevét ki ne mondd, mert még kiderül, hogy egy zsidó istent imádsz! Ja és ez tagadásnál is igaz. Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet Brian élete(HUN)- Kövezés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2017.11.22. 19:59:32

Nem is tudom, az előző lista számomra meggyőzőbb volt.

Bright side of life 2017.11.23. 17:32:26

Mindkét listáról kimaradt A Lator, amely ugyan csak érintőlegesen szól Jézusról, kb., mint a Brian élete, de a Debórát alakító Edwige Fenech miatt mindenképpen látni kell...:)))