Ez itt nem szentbeszéd!

Menőszentek, avagy a kereszténység szuperhősei – 2. rész

2017. november 23. - SanyiKovács

Ez a rendszeresen megjelenő sorozat olyan emberekről szól, akiket a római katolikus egyház szentté avatott. A cím egyrészt abból fakad, hogy kevés ennél menőbb dolog létezik a világon, másrészt onnan, hogy mielőtt valakit szentté avatnak, rendszerint vizsgálják, hogy vitt-e véghez csodákat az életében. E két faktorra tekintettel értékelni is fogjuk a megvizsgált szentek életét 1-től 10-ig terjedő skálán. Az első rész itt olvasható.

Aquinói Szent Tamás

A mai választottunk egy ismert személyiség, lévén, hogy munkássága nem csak az egyházi tudománynak fektetett évszázados alapokat, de pengeéles logikája a filozófia olyan titánjait nyűgözte le, mint John Locke, vagy éppen Georg Wilhelm Friedrich Hegel.

Tamásról sok helyen azt írják, hogy grófi családból származott, de ha egészen pontosan akarunk lenni lovagi lesz az. A lényeg, hogy gazdag és befolyásos kis kompánia voltak, testvérei között volt kereszteslovag, meg egy bátyus, akit azért végeztek ki, mert az egyébként császárhű családból a pápa oldalára állt.

 

Aquinói Szent Tamás

Született

1225. január 28.

Roccasecca

Meghalt

1274. március 7

Fossanova

Foglalkozása

szerzetes, áldozópap, egyháztanító, minden katolikus tanító védőszentje

Szuperképességek

8

Menőség

7,5

A kis Tamást fiatal korától vonzotta az egyházi pálya, és ezt a családja is helyeselte, úgy képzelték ő lesz majd a közeli, gazdag apátság apátja. El is ment tanulni Nápolyba, aztán volt kis megdöbbenés, amikor hazaszólt, hogy akkor ő most beállt a domonkosok közé. Gondolhatjátok, a család nem rajongott az ötletért, hogy a nemes ifjú kolduló barát legyen, így egyszerűen megfogták, elrabolták és bezárták a családi várba, ahol megpróbálták jobb belátásra bírni.

Feljegyezték, hogy hiába próbálták letépni róla a csuhát, nem igazán jártak sikerrel. Mondjuk ez még nem csoda (majd arra is kitérünk), merthogy Tamásunk nem csak hitben meg úgy egyébként szellemileg volt bika, hanem fizikailag is rendesen meg volt áldva, egy jó nagydarab, robosztus embert képzeljetek el. Állítólag akkora volt, hogy két széken ült. Nem kellett volna tőle egy pofon, na. Egyébként az aszketizmust kifejezetten elvetette, azt vallotta, hogy a testnek is meg kell adni, ami jár. Mondjuk Ő naponta csak egyszer evett…

A család végül belátta, hogy ez nem fog menni és csak elengedték. Innentől elég keményen kezdte el nyomatni a tudományt, volt egy kicsit Kölnben is, de ideje nagyrészét a párizsi egyetemen töltötte. Diákkorában nem sörivő versenyekkel mulatta az időt, a mája helyett az eszét edzette. Nyilván a legokosabb gyerek volt, de kicsit magának való, szóval értitek, hát nem járt folyamatosan a szája. Mivel sokat hallgatott, meg ugye ahogy fentebb is írtuk elég termetes volt, az egyik tanára, bizonyos Albert mester el is nevezte Ökörnek. Más szavakkal, a tanár egy szellemileg visszamaradott, kövér „hülyegyereket” látott benne. Majd látjuk, hogy nem ez volt az utolsó ilyen eset.

Kicsivel később, Tamás, az ökör az egyik óra alatt, csakúgy magának, egy papírlapra szépen csendben levezette, hogy az őt lenéző, nagytekintélyű Albert mester által előadott szöveg mekkora marhaság; szépen, egyszerűen, tudományos logikával megcáfolt minden egyes szót. Ez a papírlap valahogy odakerült Tamás alattomos kis stréber osztálytársához, aki jó pontokat akart szerezni, és rendes besúgóhoz méltóan elvitte azt a tanárhoz. Az elolvasta, és rögtön látta, hogy ez a „hülyegyerek” rommá alázta. Arra gondolt, hogy megtépázott tekintélyét majd egy nyilvános vitában állítja helyre. Hát nem volt jó ötlet. Tamás, az ökör, szépen nyugodtan, nagyon udvariasan és nagy tisztelettel, de a nyilvános vitán is csak rommá alázta. Ekkor a következő beszélgetés játszódott le:

Albert mester (hitetlenkedve): „Tamás testvér, te nem úgy ülsz itt, mint egy diák, aki felel, hanem mint egy tanár, akinek döntenie kell.''

Tamás, az ökör (szerényen): Mester, nem látom, mi mást kellene csinálnom.''

Albert mester (ünnepélyesen, a diákok felé fordulva): „Ezt az ifjút néma ökörnek neveztük (higgadt megfontoltsága és testes alkata miatt), de ha egyszer majd elbődül a tudományban, az egész világ visszhangozni fog tőle.

A fenti beszélgetés kivételesen nem dramatizált, hiteles forrásból való. A visszakozó Albert mester eufemizmusa nem semmi...:) Hát mindenesetre az ökör akkorát bődült, hogy 31 éves korában, a pápa kifejezett kérésére már a párizsi egyetem professzora lett, pedig szabály szerint 35 előtt senkiből sem lett tanár. Innentől élete hátralevő részében nagyjából szupersztár volt a teológia és a filozófia területén (ez a kettő akkoriban nem feltétlen különült el), de volt Ő a pápa megbízott teológusa, követe is, meg minden. Amúgy a pálos rend nem kis részt neki köszönhetően alakult meg, mert nagyon tetszett neki a dolog, amit Boldog Özséb felvázolt egy új szerzetesrend létrehozásáról.

Iszonyatos munkabírás párosult nem mindennapi esze mellé, állítólag párhuzamosan diktált 3-4 embernek egyszerre. Amikor belemerült a gondolataiba, akkor nagyjából mindegy volt, hogy mi történik körülötte, nem vette észre, ha elvették a tányérját, vagy körmére ég a gyertya. Ilyen szórakozott zseni típus volt Ő, de emellett nagyon jófej is, simán leállt viccelődni a tanítványaival. Megértette azok mindennapi problémáit, kedvesen és megértően fordult feléjük. Kivéve persze a nap azon részében, amikor imádkozott vagy olvasott vagy aludt. Hát, szóval úgy általában...:)

A fentiek alapján nem csodálkozhatnánk azon, ha szeretett volna „arcoskodni”, látjuk, hogy lett volna mire… Itt egy rövid story ami megmutatja, hogy ez mennyire nem így volt.

Páter Tamás ezidőtájt Rómában oktatta az arra érdemes fiatalokat. A városba érkezett, egy nagyon tekintélyes új magiszter, aki aztán nagyon is tudatában volt annak, hogy ő milyen okos; olyasmi, mint a korábbi Albert mester. Na, megérkezik, nyilván kirakták a menő kis kényelmes hintajából, de ugye ott volt vele a nagy poggyász, hát nem volt kedve cipekedni. Kapóra jött neki, hogy egy nagydarab csuhás éppen a tűző napon, egy közeli feszület előtt térdelve imádkozott. Odakiáltott neki, hogy „Hé dagadt, hozzad csak a cuccomat!”. Nyilván kitaláltátok, hogy a szerzetes Tamás volt, aki ahelyett, hogy jól leoltotta volna a beképzelt tanárt, szépen felállt, felvettette a cuccot és elkezdte vinni. Miközben haladtak nem sokat beszélt, és hát ez a tanár is azt hitte, hogy egy kövér „hülyegyerekbe” botlott, szóval szépen beszólogatott neki, de Tamást láthatólag ez nem annyira zavarta.

Ezek ketten így haladnak az úton, a szépen felöltözött tanár, meg a cipekedő, mezítlábas szerzetes a csuhájában. Hogyhogy nem, egyszer csak szembejön a Szent Péter-bazilika plébánosa (szóval egy igencsak nagytekintélyű, befolyásos ember). Egyből eléjük siet, a magiszter egészen meghatódik, hogy micsoda fogadóbizottság jött elé; de a plébános kb. átnéz rajta, rohan a szerzeteshez, elveszi tőle a cuccot, majd lehajol, megcsókolja a csuhája szegélyét (!), és megrökönyödve ezt mondja: „Tamás atya, ki ez a bohóc és miért cipeled a csomagját?” A nagyarcú tanár eléggé megijedt, mikor rájött, hogy az imént korának legokosabb emberét „csicskáztatta” Ha Tamás írt volna egy, öhm.., „kritikai művet” a jóember addigi munkásságáról, nyilván azonnal véget ér a tudományos pályája. Hebeg-habog a szerencsétlen, bocsánatért esdekel. Tamás meg halál nyugodtan, minden harag vagy rosszindulat nélkül azt mondja neki: „Nincs mit megbocsátanom. Sosem leszek más, mint szolgáló testvér.

Hatalmas alázatáról tanúskodik utolsó imája is: „Téged fogadlak, lelkem váltságdíja. Irántad való szeretetből tanultam, virrasztottam és fáradoztam. Téged prédikáltalak és tanítottalak. Sohasem szóltam ellened semmit. Nem ragaszkodom makacsul nézetemhez, hanem ha bármit is helytelenül szóltam erről a Szentségről, alávetem magam a Szent Római Egyház ítéletének, és az iránta tanúsított engedelmességben távozom ebből a világból.

Nem sokat írtunk csodákról, pedig látjátok, hogy elég jó pontot kapott a szuperképességeknél is. Legendáriumában vannak csodálatos gyógyítások is, meg szólt hozzá a feszület, de mindennél beszédesebb, hogy amikor a csodáit akarták számba venni a szenté avatáshoz, XXII. János pápa így kiáltott fel: „Mit kerestek itt sokáig csodákat? Ahány cikkelyt írt, annyi csodát művelt!” Ezekből sokezer volt…

A Tamás által inspirált filozófiai irányzat halála után évszázadokon keresztül meghatározó volt. Egy lángelméjű filozófus, egy életigenlő emberbarát, Isten alázatos szolgája. Egy menő szent, egy keresztény szuperhős.

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr9112921723

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Anzelm istenérve, avagy az Isten egyenlő az Emberi Ostobasággal 2017.11.29. 13:33:33

Volt egy ilyen nevű teológus, akinek a nagyon bonyolultnak látszó, és sokak által még bonyolultabbá tett, logikai és halmazelméleti elemeket is tartalmazó érve egyeseknek, a számtalan eddigi cáfolat ellenére még ma is helytálló és logikus. Pedig a cáfo...

Trackback: Ateisták jellemző dogmái 2017.11.29. 13:33:11

  Az ateizmus is hit? Milyen dogmákban hisznek az ateisták? Tudom fura és önellentmondásosnak látszó a kérdés, pedig nem az. A látszólagos önellentmondások feloldhatóak. Ugyanis egy olyan eszmerendszer, aminek logikátlan, vagy következetlen elvei va...

Trackback: Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén? 2017.11.29. 13:32:12

Sokan állítják ezt és sokan az ellenkezőjét. Az eddig általam fellelt kétoldalú, istenhívő és istentagadó, oda-vissza érvelések egyike sem volt kellően pontos és általános érvényű. Azaz ezek nem tudományos érvelések. Ezért ezeket nyugodtan el lehet vet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.