Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Wáli István Református Cigány Szakkollégium - A lehetőségek otthona

2018. augusztus 18. - Ati D

Van egy hely Debrecenben, amely valóságos oázist jelent a roma és hátrányos helyzetű fiatalok számára - ne hagyd ki életed legnagyobb lehetőségét!

29664186_2147042058656086_2037916441_n.jpgRitka az olyan hely, ahol egy fiatal szerető közösségre talál, hitében épülhet a bibliaórák és istentiszteletek által, ahol ösztöndíjjal támogatják egyetemi tanulmányait, ahol megszerezheti a diplomához szükséges nyelvvizsgát, és még kollégiumi elhelyezést is kap - a Wáli István Református Cigány Szakkollégium azonban pont ilyen Debrecen belvárosában.

Az intézményt azzal a céllal hívták életre 2011-ben, hogy lehetőséget biztosítson a Debrecenben, egyetemi képzésben tanuló roma/cigány és hátrányos helyzetű fiataloknak arra, hogy segítséget kapjanak a diploma, a sikeres életpálya, és a céljaik elérése felé vezető úton.

A szakkollégium olyan hallgatókat vár, akik normál körülmények között nem, vagy csak nagyon nehezen tudnának előrehaladni tanulmányaikban, akiknek fontosak a nyugodt körülmények, akik szeretnének fejlődni hitükben, és megerősödni roma identitásukban ebben a gyorsan változó világban.

dsc_0170_fileminimizer.jpg

Néhány vélemény szakkollégiumi hallgatóktól:

"Nekem különösen a nyelvi képzések tetszettek, és nem akartam belőle kimaradni!"
Balog Cintia Deborah, jogi asszisztens szakos hallgató


"Itt remek a közösség, hiszen sok barátra találtam, egyúttal pedig közelebb kerültem Istenhez."
Nagy Zoltán, gazdaságinformatikus hallgató

 

"A nyári gyakornoki program keretein belül a Járásbíróságon vagyok, ez a mentorom nélkül nem valósulhatna meg."
Varga Borbála, jogász szakos hallgató

 

"A WISZ segített az identitásom kialakulásában és megértésében."
Godó Irén, szociálpolitika szakos hallgató

 

"Hálás vagyok a sok nevetésért, az új barátokért."
Szilágyi Vanda, vidékfejlesztési és gazdasági agrármérnök szakos hallgató

Ha nemrég nyertél felvételt a Debreceni Egyetem bármely képzésére, illetve a Debreceni Református Hittudományi Egyetem valamelyik nem hitéleti szakjára, vagy aktív hallgatói jogviszonyod van ezekben az intézményekben, akkor ne habozz, és jelentkezz szakkollégistának a WISZ-be!

A jelentkezés menetéről és a felvételiről bővebb információt ide kattintva találsz.

Kövesd a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumot Facebookon és Instagramon is!

WISZ - A célodhoz wisz!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr5714181069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása