Ez itt nem szentbeszéd!

Németes lelkész menni Amerika

A lelkészek titkos élete 10.

2018. október 11. - LelkesBarbi

A nyár izgalmasan kezdődött. A sok rohanás és tennivaló után végre ott ültem május végén a Lutfthansa München-Chicago járatán. Nem, nem ennyire jó a lelkészi fizetés. Nem is igazi nyaralás volt ez az út, de valahol mégis. A gyülekezetünknek van egy 6 évre szóló partnerkapcsolata Grand Rapids (Michigan) környékbeli református gyülekezetekkel. És a megállapodás része, hogy az egyik évben az amerikaiak jönnek hozzánk, a másik évben pedig mi látogatunk el és így tanulunk egymástól. Idén rajtunk volt a sor. Így kerültem fel a gépre. De az izgalom nem az óceán feletti repkedés miatt volt, hanem mert én németes vagyok. Németországban tanultam két évet, ezért kicsit törni angol és még másodjára is csodálkozó szemmel nézem ezt az országot és a kultúrát.

sam_3818.JPG

A Centerpoint Church, Kalamazoo (MI) vasárnapi istentiszteletén így fogadták aznap az érkezőket.

Főleg azért paráztam, mert útitársaim, kivéve a kétévest, mind folyékonyan beszéltek angolul. Én meg még a gépen is képes voltam Marvel-filmet németül nézni… Tudom, tiszta perverz!! :D Ezért aztán kényszeresen magyarázkodtam gyatra tudomásom miatt, hogy ez csak a második idegen nyelvem. Az amerikaiak pozitív szemlélete ezt ámulattá alakította, hiszen ők egy idegen nyelven sem beszélnek, míg én két nyelven megértetem magam és további hatot tanultam életem során. A csekély nyelvtudás más helyzetbe hozott, mivel ezúttal másképp tudtam csak részt venni egy-egy beszélgetésben. Így lett a nagy dumásból a megfontolt, aki a végén mond egy-két tartalmas mondatot, hiszen közben csak mérsékelten tud bekapcsolódni az eszmecserébe. Egyszerre fájdalmas és tanulságos, ha egy extrovertáltat lecsendesít a helyzet, illetve hogy a beszélgetés irányítójából egy csendesebb résztvevővé változtam.

Meg akadt vicces rész is: Ha németes lelkész vagy, akkor te vagy a biodíszlet a színpadon a többiek mellett és szépen mosolyogsz, amíg őket meginterjúvolják, hogy mi újság a magyarországi gyülekezetekben.

Mert kell, hogy legyen bennem annyi alázat, hogy ne akarjak több száz ember előtt angolul beszélni… Ugyanis az utazásunk része volt, hogy a támogató gyülekezetekben az istentiszteleten beszámolunk arról, hogy mi történt velünk mostanában. Szokatlan felállás, amikor nem te beszélsz, hanem te csak ülsz és mosolyogsz szépen. Pedig máskor te beszélsz és mindenki kénytelen meghallgatni. Na jó, azért, ettől annyira nem szenvedtem. :)

Ha németes lelkész vagy, akkor viszont úrvacsorát oszthatsz egy amerikai gyülekezetben, hiszen annyit, hogy Body of Christ for you még te is el tudsz mondani. Előtte a kollégánk/házigazdánk, Trent bemutatott, hogy tudják, hogy kitől is kapják a kenyeret. Nagy élmény volt. Másképp adtam, szolgáltam, mint itthon. De ez nem kevés volt, hanem csak más. De felemelő.

Ha lelkész vagy és elmehetsz egy másik országba, kultúrába, ráadásul olyan gyülekezetekbe mehetsz el, akikkel ugyanazokon a teológiai alapokon állsz, akkor láthatod, hogy hogyan működhet valami ugyanúgy és teljesen másként. Mintha kifordítva, vagy jobban mondva más irányból néznéd azt, amiben éjjel-nappal otthon élsz. Például ott percre lebontott istentiszteleti forgatókönyv, nálunk csak feszesebb időkeret, ott már csúcstechnika, nálunk "csak" egyre növekvő technikai alapháttér, de a profizmus, igényesség közös célunk.

Hasonló és számomra a legnagyobb élmény az volt, amikor egy tapasztalt vezetőlelkésszel elmélkedtünk az igehirdetés dilemmáin és elképesztő volt, hogy ő képes egy prédikációt többféleképpen elmondani, alkalmazkodva, reagálva a hallgatósága visszajelzéseire. Hiszen semmit sem ér az egész, ha nem jut el az üzenet a címzettekhez.

sam_3843.JPG

A Hope College egyetemi lelkészeinek verandája - el tudnánk cserélni a miénkkel... :D

Kivételezett volt a helyzetünk, mert egy lelkész és a felesége látott minket vendégül. 10 napra befogadtak minket és megnyitották nemcsak az otthonukat, de a szívüket is. Esténként néha nevetve, néha komolyan beszélgettünk az örömökről, kihívásokról és arról is, hogy mi a nehéz, hogy mitől és mikor szakad el a cérna. Igen, bármennyire is nyitottak és lazák az USA-ban, megérintett/megindított amikor eljutottunk odáig, hogy a kudarcokról és a nehézségekről is szó esett, nemcsak arról, hogy mennyire szalad a szekér. És a nagy poén az volt, amikor egy magyar lelkész mondta egy amerikai lelkésznek, hogy van egy olyan képzés Arizona államban, ami nagyon hasznos lehetne nekik és az amerikai kolléga teljesen tűzbe jött, hogy ez lehet a megoldás egy nagy kérdésükre. Éljen a globális világ!! Mellesleg az említett kanadai teológust már én is hallottam Magyarországon előadni és tényleg szuper.

És persze jó volt a tóparti kerti parti az ismerős lelkészekkel és a családjukkal, az istentiszteleten összefutni a környékbeli hölggyel, akivel kutyasétáltatás közben ismerkedtem össze. Megnyugtatott, amikor ők is ugyanazt találták ki, amit mi, itt Magyarországon és lázba hozott, amikor mertek nagyobbat álmodni, mint mi borúlátó magyarok, mert attól mi is szárnyakat kaptunk. Nem is beszélve arról, amikor a blogról és a lelkészek titkos élete sorozatról érdeklődött egy nagy gyülekezet vezetője. :D

sam_4048.JPG

Smore = gyors amerikai kerti parti

Milyen az, amikor egy németes lelkész megy Amerikába nyaralni és mégsem? Ismerős és ismeretlen egyszerre. És pont ezért kikapcsoló, pihentető, inspiráló, elgondolkodtató. Éppen az, amire szükségem volt egy hosszú, fárasztó tanév után. Hála legyen érte, hogy elmehettem és hogy most újra itt vagyok!

Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen az, amikor dolgozom, akkor kattints a lelkészek titkos élete címkére!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr1314293345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.