Elhatároztam, hogy az Egyházi piák sorozaton belül bemutatom azt a 11 trappista kolostort (6 belga, 2 holland, 1-1 osztrák, olasz és massachusettsi), ahol sört főznek, kitérve az italokra is. Be is szereztem az itthon könnyen elérhető (belga és holland) söröket. Írtam is kettőről (Orval, Achel), aztán elfogyott az ihlet. Ugyanis a belga és holland kolostorok története nagyon hasonló, a söreik is hozzák a megszokott kiváló minőséget. Az olasz vagy az amerikai trappista sört pedig nem túl esélyes itthon beszerezni. Hiányzott a személyes élmény. Aztán éppen a német-osztrák területeket meglátogató nászutunkat tervezgettük, amikor eszembe jutott, hogy Ausztriában is van egy trappista helyszín. Rákerestem a térképen és örömmel láttam, hogy Engelhartszell éppen a német határon van, azaz útba esik! Így természetesen bekerült az útitervünkbe.

Benno

Először emailben igyekeztem idegenvezetést foglalni a kolostorba és a sörfőzdébe, de mivel több hétig nem jött válasz, megpróbáltam telefonálni. Egy kedves hölgy készségesen hozzáadott bennünket egy német nyelvű csoporthoz, de amerikaiakkal is lehetett volna tartani.

A trappista kolostor 

Szeptember végén érkeztünk meg a kistelepülésre. A menetrend szerinti busz valamiért nem ment el odáig, hanem pár faluval előtte megkértek, hogy szálljunk át egy kisbuszba, amely iskolásokat szállított haza, akik érdeklődve fogadták a szokatlan útitársakat :).

Engelhartszell látképe

Engelhartszell a Duna partján fekszik. A település életéről úgy szereztünk beható ismereteket, hogy előre hoztuk a sörkóstolást. A kolostorlátogatást megelőző este betértünk egy fogadóba, és miközben a háromféle sört kipróbáltuk, szóba elegyedtünk a készséges pultos hölggyel, azaz az információszerzés világszerte legegyszerűbb és leghatékonyabb módjához folyamodtunk.

Az aluljárót azért itt is kidekorálják

Elmondta, hogy bármennyire is meglepő, senki sem foglalkozik már mezőgazdasággal a hegyes, erdős vidéken elterülő településen; a többség innen jár be dolgozni környező városokba. Kaptunk egy kis ismertetést a mindössze pár éve elindított apátsági sörfőzésről is, röviden: Nivard a leginkább közfogyasztásra szánt, világos sör, Benno a rozsdaszínű középút, és Gregorius, a testes, gesztenyebarna „altatótabletta”. Elég drágák és azért is szokatlanok, mert belga típusúak. Kiderült, hogy a helyiek nem nagyon fogyasztják ezeket, kb. egyszer mindenki megkóstolta, de inkább maradtak a Gössernél. No meg a likőröknél, mert a kolostorban abból is készítenek, 17 félét. Azt is elárulta a kocsmárosné, hogy ő inkább borozik. Bezzeg a holland és belga turisták telerakják a sörökkel az autóikat, mert az otthonihoz képest jutányosabban szereznek kiváló árut, ráadásul az ízlésviláguknak is megfelel. Fény derül arra is, amit napközben nem tudtunk volna elképzelni: a nyugodt kis falu néha napján turistáktól hemzseg; hatalmas hajók szoktak kikötni, úticéljuk Bécs, Budapest vagy akár a Fekete-tenger. Útközben megállnak itt egy kis sétára, kolostor-túrára, az amerikaiak nagyon rá vannak kattanva a többszáz éves vámházra (lásd fotó), náluk ugye az egész ország nincs ilyen idős. :) Másnap reggel majd látunk is néhány vízi monstrumot, az egyik tetején épp golfjátszma zajlik. A vendéglátós asszony azt is megjegyzi, hogy sok magyar is megfordul arra a Duna menti kerékpárutat felkeresve. Hozzátette: 

A magyarok mindig sokan vannak, és egyvalaki közülük mindig tud németül.

Ennek a megállapításnak örültünk és csak mosolyogtunk, amikor szabadkozni kezdett, hogy ő sajnos nem tud magyarul, szerinte inkább a burgenlandi osztrákok beszélhetik kicsit a nyelvünket.

A vámház és képes története

Templombelső a karzatról

Másnap reggel csatlakoztunk egy Linzből érkező céges csapatépítő társasághoz, és egy fiatalabb német pap fogadott minket, aki hamarosan novíciusként csatlakozik a szerzetesközösséghez. Ő körbevezet és mesél a kolostor történetéről. Az ember azt gondolná, hogy a masszív katolikus hagyományokkal rendelkező Ausztriában egy kolostor története töretlen fejlődés, azonban II. József bezáratta az 1293-ban alapított intézményt, az 1925-ben újraindult kolostornak pedig a náci rezsimmel gyűlt meg a baja: a barátok egy részét a frontra vagy táborba küldték, 73-ból csak 23-an tértek vissza. A virágkorban 80 szerzetes élt itt, ma már csak néhányan vannak, főleg idősebbek. Mindenki munkával tölti a napja egy részét (Ora et labora!). A templomnak sajátos hangulatot adnak a Szentföldről érkezett, díszes öltözéket viselő mártírcsontvázak (lásd fotó).

Mártír szent földi maradványa 

A templom történetéhez hozzá tartozik még, hogy az 1950-es években megsemmisült a mennyezeti freskó átnedvesedés következtében. A rekonstrukció kezdetén kiderült, hogy a szerzeteseknek fogalmuk sem volt, mi volt a freskón, ők az oltár körül voltak, imádkoztak és olvastak, nem a plafont nézegették. A templom titulusa "Mária mennybemenetele", ezért azt feltételezték, hogy ilyen témában kell festményt alkotni. A megvalósítást egy professzorra bízták, aki az idegenvezetőnk szerint ’kubista’ stílusban készítette el a megrendelt mennyezeti freskót. Házigazdánknak ez elnyerte tetszését, mindeki döntse el mit gondol róla. Íme egy fotó: 

Kubista Madonna

"Lényegi" témánkra kanyarodva, kiderült, hogy a söröket a kolostor nagy alakjairól nevezték el. Dr. Gregor Eisvogel volt a kolostori élet 1925-ös újrakezdésének meghatározó alakja, apátja. Benno Stumpf 1953-ban lett az apátság vezetője, 1944-ben kellett elmenekülnie társaival együtt a boszniai Banja Lukából. Nivard Volkmer is Boszniából érkezett, meggyőződése volt, hogy „a jó a csendből, a hallgatásból származik”. 1991-ben megadatott neki, hogy visszatérhetett szülőföldjére kolostort alapítani, majd Enelhartszellben fejezte be földi útját.

Nivard

Közben az idegenvezetést átvette a sörfőzés világi felelőse, aki bevezette a csoportot a főzdébe. A jó sörök hatására a ’sógorok’ elkezdtek barátkozni velünk, a magyar párral. A főzőmester pedig ’cuvée’-t készít nekünk a Nivardból és a Bennóból, mi sosem mertük volna összeönteni őket! Ezután még jött volna a likőrkóstolás is, de azon már nem tudtunk részt venni, mert menni kellett a buszhoz. És ennek most örültünk is, mert még csak délelőtt fél 10-re járt az idő...

Gregorius