Mikor 14 éves voltam, eldöntöttem, hogy csak a feleségemet akarom megcsókolni. Igen, én mindig is olyan igazi romantikus alkat voltam, aki annyira előzékeny, hogy olyan nincs, hogy egy nő ne előtte menjen ki az ajtón. Az az igazán romantikus, ha ott az „oltárnál” csattan el az első csók. És megcsináltam!
Bár az is igaz, hogy ha újra kezdeném, máshogy állnék a dologhoz. Na de nem azért, mert 8 hosszú évig udvaroltam a barátnőmnek, mire hozzám jött feleségül. Inkább azért, mert ma már látom azt, amit akkor nem láttam: Istent nem csak a szex érdekli a párkapcsolatomban.
Miért is aktuális ez a kérdés éppen most? A napokban adott ki egy közleményt és bocsánatkérést Joshua Harris, protestáns lelkipásztor. (Olvasható itt) Ő arról volt híres, hogy nagyon egyedi és eléggé konzervatív álláspontja van a házassággal, randevúzgatással kapcsolatban. Talán leghatásosabb, legismertebb műve az "I kissed dating goodbye", azaz "Búcsú a randevúktól". Több ehhez hasonló könyve jelent meg, magyarul ismert még a Társtaláló című könyv is. Az előbb említett közleményben elhatárolódik a könyveiben megfogalmazott korábbi véleményétől.
Mitől is kellett elhatárolódnia? Íme egy rövid szösszenet, mely jól leírja Joshua Harris eredeti gondolatait:
„Ha a párkapcsolatok önző, érzelmek által vezérelt, Isten szeretetével ellentétes viselkedésre sarkallnak minket, akkor búcsút kell mondanunk a randevúknak." – írja Josh, aki nem azért mondott búcsút a randevúknak, mert letett arról, hogy megnősüljön. Egyszerűen arról van szó, hogy elkülöníti a randevúzás fogalmát az udvarlás fogalmától. Szerinte az udvarlás a randevúzásnak egy „magasabb szintje": együtt járást jelent, pontosabban a másik valóságos megismerését. Egymás megismerése valóságos élethelyzetekben, különböző szituációkban, továbbá gondolatok megosztása, értékrendek felismerése: mi fontos neki, mi kevésbé. Ezzel szemben a randevúzás során „a fiúk és lányok azért járnak együtt, mert élvezni akarják a meghittség érzelmi és testi előnyeit anélkül, hogy magukra vállalnák az elkötelezettség felelősségét".
Joshua Harris könyvei már első olvasatra furcsák. Fiatalabbként nem értettem, mi a baj velük; csak éreztem, hogy valami nincs rendben. Én ugyanis az ő könyvein nőttem fel.
A következőkben azt szeretném kifejteni, hogy milyen problémák vannak Joshua Harris műveiben. És nem csak az ő műveiben, hiszen álláspontjával nincsen egyedül: szerte a világon sok keresztény hasonlóan gondolkodik. Felismerhető és jól körülhatárolható egy olyan keresztény kultúra, melynek konzervatív a szexuáletikája. Erre az egész konzervatív keresztény szexuáletikára szeretnék reflektálni. Joshua Harris, mint ennek a nézetnek egyik meghatározó képviselője jól összefoglalja műveiben a kultúra különböző jellegzetességeit.
1) Először is túlságosan általánosítja a randizás fogalmát. Ezzel pedig automatikusan be is skatulyázza a maga körül élőket. Szerinte a randizás rossz, mert öncélú, és bizonyára túl nagy hangsúly helyeződik a szexualitásra.
2) Ehelyett a keresztény embernek eleve úgy kell belelépnie egy kapcsolatba, hogy abból házasság legyen. Ezt nevezi ő udvarlásnak, melyben sokkal inkább a lelki egymásra találásra, egymás megismerésére helyezi a hangsúlyt.
3) A szexualitás megélése kizárólag a házasságkötés után valósulhat meg.
4) Sajnos Harris stílusa egyértelműn előmozdítja a törvényeskedést, az egymáshoz méricskélést. Hiszen ebből automatikusan következhet, hogy van, aki randizik, de én nem! Nekem annál többet jelent a kapcsolatom! Én udvarlok! Én jobb vagyok, mint a körülöttem lévő emberek! Létrejöhet egy elit tudat, egy öntelt ön- és párkapcsolat értelmezés, melynek igen negatív hatásai lehetnek.
5) Továbbá Harris véleményét a Szentírásra hivatkozva akarja hitelesíteni. Szerinte az ő véleménye az Isten akarata az ember életére nézve, mely egyértelműen kiolvasható a Szentírásból. Ha pedig valaki máshogy gondolja, akkor nem érti jól a Szentírást!
6) Könyveiben konkrét ötleteket, gyakorlatokat ad arra, hogy hogyan „tarthatja magát tisztán” az ember. Sokat ír arról, hogy figyeljünk arra, hogy mit szabad vagy mit nem. "Meddig lehet elmenni?" Hangzik el keresztény táborokban is oly sokszor a kérdés. És jön a válasz: ne maradjatok kettesben, főleg ne este sötétben egyedül egy szobában. Nem szabad csókolózni, egymást ölelgetni meg főleg nem! Általában mindez arról szól, hogy mit nem szabad.
7) De térjünk vissza erre a baljós kifejezésre: „Megőrizni magát tisztának.” Ha a házasság előtt nem fekszel le a pároddal, akkor te igazán tiszta vagy! Igen ám, csak az a baj, hogy ezzel összekavarodik néhány nagyon fontos fogalom! Az Isten előtti tisztaságunk és a szüzességünk! Szóval akkor, ha mégis megtenném és lefekszem a párommal, akkor Isten előtt tisztátalanná válok? Nem gondolom. És Harris sem beszél erről. De alapvetően a gyakorlatban mégis sokan így értik.
8) Ez a konzervatív kultúra hajlamos arra, hogy úgy kommunikáljon az egész párkeresésről, hogy azt el lehet rontani. Kedves párt kereső! Figyelj nagyon magadra! Őrizd meg magad tisztán, mert ha véletlen "megtörténik", tisztátalan leszel Isten előtt, sőt, még egy gyerek is becsúszhat véletlenül! Végleg elszúrhatod!
9) És végül, de nem utolsó sorban, Joshua Harris tudat alatt hamis ígéreteket tesz. Olyan dolgokat ígér, melyek egyértelműen nem biblikusak, illetve azokat emberek tapasztalatai is megcáfolták. Például: Ha vársz, akkor Isten megáld egy csodálatos szexuális élettel, továbbá hosszú, tartós, boldog házassággal!
Tehát összegezve: Több ponthoz is elmondható, hogy az alapgondolattal nincs baj, bizonyos szempontból érthető, és tartható álláspont. Azonban úgy gondolom, hogyha szélsőségesen értelmezzük, - mint ahogy azt sokan meg is teszik, - akkor káros következményi lehetnek az ember ön- és párkapcsolat-értelmezésére nézve.
Továbbá úgy látom, hogy Joshua Harris véleménye sokkal inkább tudatos ellenkultúra, s nem releváns keresztény igazság. A világi kultúra ellen foglal állást, nem pedig a Biblia alapján fogalmaz meg olyan tanítást, mely igaz és releváns lenne!
Legjobban ezt az a tény mutatja, hogy mi az eredménye: szégyenkultúra, ahol a tanítás nem az embert szolgálja, nem az ember érdekében fogalmazódik meg, hanem egy idea kedvéért. Sokkal inkább azért, hogy kordában tartsa az indulatokat, a hormonokat. Megjelenik benne a szexuális forradalom alatt felnőtt szüleink/nagyszüleink generációjának félelme: nehogy a mai fiatalok is ott kössenek ki…
Ebben a kultúrában azonban szinte mindenki szégyelli magát. Aki nem foglalkozik vele, annak pont azért kellene szégyellnie magát, aki pedig úgy dönt, hogy na igen, álljunk be a sorba, a „tisztaság” sorába, mindig ott érzi a feje felett a figyelő szemeket: jaj, csak nehogy elrontsam! Jaj, csak nehogy véletlenül megéljem a szexualitásomat!
Ugyan már?! Tényleg ez lenne az Isten akarata? Úgy gondolom, éppen itt az ideje annak, hogy végre megteremtsünk egy új kultúrát, melyben a keresztények nem egymás nadrágjában turkálnak.
Folytatás következik, melyben az udvarlás/járás közötti különbséget mutatom be, illetve írok arról is, hogy hogyan működik egy párkapcsolat a posztmodern világban.