Ez itt nem szentbeszéd!

Karácsonyi vacsora XXL

Lelkészek, ha főznek - A lelkészek titkos élete 12.

2018. december 23. - LelkesBarbi

Igen, tudom, hogy a karácsonyi vacsora mindenkinek nagy stressz, 4-6-10 főre készítve. De képzeljétek el, milyen az, ha ezt 90 emberre főzitek meg! Mert velünk ez történt.

De miért is kell főznie a lelkészeknek? És miért pont 90 főre? Kezdem az elejéről: 5 éve az egyik kollégám felvetette, hogy mi sosem ünnepeljük meg az egyetemi gyülekezetben a karácsonyt, mert addigra már mindenki otthon van. Szóval mi lenne, ha mégis megtennénk? De hogyan? Ekkor jött a nagy ötlet: csináljunk egy karácsonyi vacsorát! Viszont még december elején, a vizsgaidőszak előtti őrületet megelőzően. Aztán rögtön szembekerültünk a realitással: ha nem akarjuk nagyon megpumpolni a diákokat, illetve azt akarjuk, hogy minél többen el tudjanak jönni, és sajnos a költségvetésünkbe sincs beépítve, hogy kifizessük az egészet, akkor nekünk kell megfőzni a kaját! Igen, nekünk lelkészeknek, illetve a többi hivatalos munkatársnak. Egy teljesen átlagos méretű konyhában, egy sütővel. Bár olykor kénytelenek vagyunk bevetni a saját sütőinket is. ;) Hogy miért nem segíthetnek be a gyülekezeti tagok? Mert ők egész évben sokat dolgoznak, tevékenykednek és nem akarjuk, hogy ezen az estén fáradtan és kimerülten üldögéljenek az asztaluknál. Helyettük mi üldögélünk fáradtan és boldogan. Már ha akad erre pár perc.

20171207_karacsonyi_vacsora_49.jpg

De mondom a részleteket!

Előtte 3 héttel a döbbenetes felismerés: Ki kell írni a Facebook-eseményt!! És az arcokon a rémület: már olyan közel van? A szokásos lelkészi megbeszélésen ezúttal kevésbé lelki témák kerültek elő: Fasírt vagy nem fasírt? – ez volt a nagy kérdés például. Ugyanis akadt olyan lelkész, aki nem ölt volna azért, hogy több kiló darált húsban turkáljon és élvezze a disznótoros feeling-et. Ámde, akadt olyan lelkes jelentkező, aki bevállalta. Valamiért a krémlevesek készítése és a zöldségdarabolás ellen senki nem jelentett be óvást. A salátáknál elmélkedtünk a mennyi hüvelyest jó felhasználni?" kérdésen. A desszertnek szánt muffinok kitalálása, mint helyi szaktekintélynek, kizárólag az én feladatom volt. Szóval a paraméterek idén: 86 ember és egy baba, akinek hat ember, köztük három férfiú főz háromfogásos ünnepi vacsorát! És el is felejtettem mondani, hogy laktózérzékenyeink is vannak.

Ha megvan a menü, az még édeskevés.  Meg kellett tervezni a többi programpontot is: áhítat, képes összeállítás az elmúlt évről, a tavalyi mini quiz nightot az idén egy vetélkedő követte. És a kényes pont: a dekoráció. A férfiak szerint: kell ez? Mire mi, nők közöltük: igen, kell! Idén mázlink volt. Egy gyülekezeti tag felajánlotta, hogy ránk áldozza a szabadidejét és megcsinálja a dekort. Juhééj! Egy elintézendő tétellel kevesebb! Bár azt hiszem azt, hogy nyolcvanvalahány fenyőfát hajtogatott meg szalvétából, nem fogja egyhamar elfelejteni… :D De megcsinálta!!

A bevásárlólista megírása sem volt egyszerű feladat. Főleg, hogy a bevásárlás után derült ki: 70 helyett 86-an leszünk. Na igen, hétfőn bevásárolni csütörtökre kockázatos, de hát nem lehet mindent az utolsó két napra hagyni! A bevásárlásra vállalkozóknak néhányszor telefonos segítségre volt szükségük, ahol olyan kérdésekre adtunk választ, hogy igen, a vaj címszó alatt tényleg vajra gondoltunk; és hogy mekkora konzerv babra gondoltunk, merthogy van több kilós is. A legnagyobb gikszer talán az volt, hogy a 70 csirkefelsőcomb helyett 70 teljes csirkecomb érkezett. Egy fiú számára nem feltétlenül érthető a fogalom, hogy felsőcomb. Comb és kész. Mivel közben felszaporodott a vendégsereg, így a plusz hús elfogyasztása gondot nem jelentett, illetve egy részét lefagyasztottuk szűkösebb időre. Bosszúból a félrehallónak kellett a macerás alsócombot megtisztogatnia! :) Ki milyen csirkét vesz, olyat pucol... Illetve, a fasírthoz való hús esetén nem írtuk le, hogy darálva kell. De nincs az a probléma, amit egy elektromos daráló ne tudna pár perc alatt megoldani!! Vagy legalábbis ezt igen.

S a bevásárlás után ránk virradt az a csodálatos szerda és csütörtök, amit annyira vártunk!

Nekem a legviccesebb az volt, amikor szerda reggel be kellett csomagolnom a háromféle ruhát: az edzőset, a főzőset és azt, amiben az aznapi istentiszteleten leszek. Plusz volt még a táskámban botmixer, kés, késélező, hámozó, őzgerincforma…

És elindult a bevetés, amihez mindenki a vérmérséklete, fáradtsági szintje és a konyháért való lelkesedése szerint állt hozzá. Volt, aki lelkesen, volt, aki rezignáltan kérte, hogy csak azt mondjuk meg, hogy miből mennyit és mekkorára kell felvágni. Voltak persze szövegértési problémák a nem kell kicsire vágni a krumplit, mert úgyis össze lesz turmixolva" mondattal kapcsolatban, de a nagyobb darabokat utólag is ketté lehetett vágni, hogy ne tartson órákig a főzés. Idén külön öröm volt számomra, hogy a kezdés után fél órával nem kerültem a sürgősségire, mint tavaly, amikor a sütőtökpucolás után egy öltéssel, érzéstelenítés nélkül varrták össze a sebemet és megkaptam a tetanuszt is. Az idei ujjvágás kevésbé súlyos volt és csak csütörtökön került rá sor, de ezúttal nem nekem. :D Veszélyes ez a főzés! A szerdai nap csemegéjét az ülésrend véglegesítése adta. Mert, ha már összejövünk, akkor jó egy kicsit összerázni a csapatot, hogy új emberekkel ismerkedjenek, de azért a párokat közben ne szedjük szét és az egészet úgy komponáljuk meg, hogy a végén szinte mindenki elégedetten távozzon. Ja, és hogy az egymás szívének nem annyira kedves emberek is egymástól távolabb foglaljanak helyett. Nem könnyű a helyzet! Főleg, amikor olyan kérés érkezett, hogy valaki szingli úriemberek közelében akar helyet foglalni. :D De jóváhagyták a szakértők az ülésrendet és az utolsó pillanatban könyörgő emberek, akik együtt akarnak ülni, már kegyetlen választ kaptak: túl késő. Már minden be van osztva…

A csütörtök délelőtt nekem személy szerint laza volt, mert amíg nekem három és fél óra alatt sikerült 95 muffint öt különböző ízben legyártani, addig a többiek megalkották a salátákat. Vidáman darabolták az almákat és a banánokat a gyümölcssalátához, ráadásul kivasalták a frissen mosott abroszokat és megterítették a 12 asztalt is. Aztán elpakoltunk, feldíszítettük a muffinjainkat és pihentünk otthon egy rövidet a nagy este előtt.

18 óra előtt érkeztek az ünneplőbe öltözött emberek és megkeresték a helyüket. Közben mi még lázasan főztük a rizst, ami tavaly félresikeredett, de idén, a gondos szaktanácsadás eredményre vezetett, mert végre sikerült normális állagú rizst nagy mennyiségben előállítanunk. Bár a séf önmagával ezúttal sem volt elégedett. Az utolsó adag csirke is megsült és a rizs után a kondér a forralt borral is felkerülhetett a főzőlapra az ajtó mellé, ami illatával meg is teremtette a belépőknek a karácsonyi „hangulatot”.

A vacsora és a tálalás már rutinból ment: figyelnünk kellett, hogy legyen elég szedőkanál, semmit ne felejtsünk el kirakni és legyen hely a koszos edényeknek is. És a sokak által ismert egyre nagyobb megkönnyebbülés: esznek, még maradt is, ízlik nekik az egész. Nagy sóhajtás! Az áhítatnál ugyan volt egy kis technikai gikszer és a keksz-rágcsa tornyokat is két fakanál segítségével mértük le. (Ez volt ugyanis az idei játék egyik feladata). A vendégek szépek és jókedvűek, az ifjú legénykét meg kézről-kézre adták és mindenki mosolygott, ha egy csendes pillanatba belegőgicsélt.

dsc00328b.jpg

A vacsora utolsó pontja a szokásos köszönetnyilvánítás mindazoknak, akik bármit, legyen az rendszeres vagy egyszeri dolog csináltak idén a gyülekezetben. Aztán kiosztottuk mindenkinek a jelképes ajándékot, elkészítettük a csoportképet és jöhetett a pakolás!

Elsőre rémisztőnek tűnhet, de már rutinszerűen indítottuk a romeltakarító csapatokat: A srácok az asztalokat csukják össze és a székeket rakják vissza a helyükre. Odakint, az előtérben pedig némi motiválás és kérlelő tekintet után beindult a két-három mosogatócsapat, akik nagy fazekakban, műanyag ládákban tematikusan mosogattak. A leszedett asztalterítőkre kerültek a csöpögő evőeszközök, poharak: 86 kanál, kés, villa, lapostányér, pohár stb., hiszen erre nem lenne senkinek elég konyharuhája. Nem is beszélve a kancsókról, tálakról, forralt boros bögrékről. De akár hiszitek, akár nem, bő egy óra múltán a templomtér ismét régi fényében tündökölt, a maradék étel ki lett porciózva az éhező diákok és ifjú pályakezdők támogatására és mi boldogan zárhattuk be este 23 óra után a templomajtót. Idénre megvagyunk!

Bár néha viccelünk vele, de nem, esküvőt továbbra sem vállalunk! A macerára csakis a gyülekezeti tagjaink miatt vagyunk hajlandóak. Nekik érdemes főzni, örömöt okozni, de pénzért ezt nem csinálnánk. Számunka egy mellékes, de fontos üzenet, hogy igen, lelkészként vágunk, darabolunk és főzünk a gyülekezeti tagoknak, akik nem a szolgáink, akik megérdemlik ezt.

S akik, ezt visszaigazolva idén vissza is kérdeztek:Biztos, hogy jó az, hogy nem engeditek, hogy segítsünk?" Nem tudom, ezen lehet vitatkozni. De most, már kicsit rápihenve azt mondom: jövőre, veletek, ugyanitt.

dsc00399b.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr9314472506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe. 2018.12.25. 14:49:05

Egy kis segítséget kérnék. Keresem, hogy volt-e, van-e más ember rajtam kívül, aki "Istent" átfuttatta a tudományos módszertanon? Eddigi információim alapján nincs és ez nagyon meglepett, hogy miért is. Egyrészt értem is, de akkor is hihetetlen, hogy én lennék az első az emberiség eddigi földi történelmében. Itt egy nemrég írt rövid összefoglalóm, aki nem értené miről is van szó, mire is kérdek rá:

Tudományos módszertanon átfuttatott "Isten"
istenteszt.blog.hu/2018/11/20/tudomanyos_modszertanon_atfuttatott_isten#comment-form