Ez itt nem szentbeszéd!

Rockszámok sok 6-ossal

Gondolatok a Number of the beast és a Kísérlet száma kapcsán

2019. január 15. - Phil Melanchthon

Az az álláspont, mely szerint a rockzene és a sátánizmus belsőséges viszonyt ápolnak egymással, szerintem általánosságban nem tartható vagy cáfolható hatékonyan. Inkább konkrét bandák konkrét dalait, előadásmódját kell mérlegre tenni. A bejegyzésben két olyan rockdalt vizsgálok, amelyben egymást érik a 6-os számok: az egyik az Iron Maiden világszerte közismert zenéje, a Number of the beast, a másik pedig a Tankcsapdától A kísérlet száma. A kérdés pedig az, hogy milyen viszonyt alakítanak ki ezek a számok a ördöggel és annak kultuszával és hogyan hatnak a hallgatóra.

heavy-metal-258672_960_720.jpg

Az angol heavy-metal együttes vezetője, a basszusgitáros Steve Harris egyik álma ihlette a Fenevad számá-t; ő maga nyilatkozta, hogy nem az ördög imádatáról van szó benne. A keletkezése köré egyéb legendák is szövődtek. Az énekes, Bruce Dickinson önéletrajzi könyvében említ néhányat, pl. az együttes menedzserének Range Roverébe belehajtott egy apácákat szállító minibusz, a javítás számlája pedig állítólag 666,66 fontra rúgott, illetve, hogy a dal felvételekor a szalagon „valami gonoszan nyögő és morgó hangot is lehetett hallani”, de végül kiderült, hogy Harris dúdolása volt az (107. o.).

A dal szövege mindenesetre a Jelenések könyvéből vett idézetek felolvasásával kezdődik:

Ezért vigadjatok egek, és akik bennük lakoztok: jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van. (12,12)

Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat. (13,18)

(Revideált új fordítású Biblia)

Ezután egy látomásos-álomszerű jelenet következik, és egy ördögi rituálé képei elevenednek meg, sötét pokoli figurákkal, kántálással. A dalban megszólaló „én” elhatárolódik ettől egy tiltakozó sor erejéig („This can't go on I must inform the law”), de az ördögi horda őt is megigézi és úgy tűnik, hogy nem tud (meg)menekülni. Az utolsó versszakban viszont egy „ördögi” szólam kap helyet, amely a test birtokba vételével, megégetéssel és hatalma gyakorlásával fenyeget.

A dal felütése és a szövege tekinthető-e úgy, mint csupán egy Bibliában megelőlegezett eseménysor (a fenevad megjelenése) plasztikus leírása? A banda keresztyén dobosa, Nico McBrain ezt az értelmezést támogatja, és nincs vele problémája, hogy ezt is előadják. Szerintem ugyanakkor a tágabban vett körítés miatt nem tekinthető úgy a dal, mintha komoly figyelmeztetést vagy elhatárolódást fogalmazna meg, ugyanis:

  • a hatosokkal dobálózó refrén együtt éneklésre csábítja a közönséget, és ezzel mintegy a felvázolt ördögi rituálé részeseivé teszi,
  • Dickinson a fent említett könyvében azt is leírja, hogy e miatt a szám miatt a templomba járó középosztálybeli, bigott katolikusoktól kaptak hideget-meleget, és remélte, hogy hasonló történik és újabb botrány kerekedik, amikor a Piece of Mind-ban a Jelenések Könyvének egy részét átírták (142.o), 
  • az Iron Maiden azóta is jelentős marketinget épít a fenevad-témára, éppen futó, a Volt fesztiválon is járt turnéjuk is a Legacy of the Beast (A fenevad öröksége) címet viseli.

Ezért azt javaslom, az Iron Maidentől inkább a For the greater good of God című dalt hallgassuk, a vége igen meglepő lesz.

A Tankcsapda A kísérlet száma című dalában egy nagyon erős korrajzot kapunk, arról, hogy miről is szól a mai világ, mit istenítenek az emberek („pénz és baszás”), miközben a „régi” Isten háttérbe szorul. Közben egy kilátástalan, mesterséges, kiszipolyozó élet képei jelenek meg. Az ellenállás is korlátozottnak tűnik („volt egy, aki a kereszten végezte, de rajta kívül nincs több kivétel”). A dalnak ez a része torzított hangon, feszes-feszült tempóban szólal meg, mintegy „ördögi” hangulatot teremtve.

Ezután következik a feloldás tiszta énekhanggal, és arra derül fény, hogy mindez egy tudatos altatás része, és a kísérlet száma 6.66 (a refrén itt is elég magával ragadó). Ezen nem is nagyon kell meglepődni, hiszen már Jézus Krisztus „e világ fejedelmének” nevezi a gonoszt (Jn 12,31) és János első levelében is szerepel az, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van” (5,19). A kísérlet már jó ideje tart.

tricky-2253837_960_720.jpg

Felvetődik a kérdés, hogy az ördögi kísérlettel szemben van-e választási lehetőség, menekülési útvonal? A dalban van egy fel nem oldott utalás valakire, aki talán kiutat jelenthetne: „hiába akarod őt, ha nincs elég erőd, nem fogod látni, hogy hol van”.

A Tankcsapda több számában is megjelenik az Isten-ördög ellentétpárja, például a Van ördög, van Isten címében megjelenő állítás az Aki nem vak-ban is megismétlődik: „Az égben az Isten a földön az ördög az úr”.

Számomra ez a bizonyos „ő” vonatkoztatható a „régi” Istenre, arra, aki a kereszten végezte. Vagy ez már belemagyarázás? Ti mit gondoltok?

Élőben tudunk beszélgetni erről és hasonló kérdésekről következő eseményünkön, amelynek címe ’Rockzene a templomban?

Fotók: pixabay

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr9414560648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Void Bunkoid 2019.01.16. 10:36:42

Egyébként érdekességként megjegyezném, hogy az "ördög" eredetileg egy testetlen gonosz valami volt a kereszténység értelmében, a megtestesült gonosz a _kígyó_ volt eredetileg (hiszen neki köszönhető a halhatatlanság elvesztése és a kiűzetés a Paradicsomból).

A jelenleg köztudatban élő ördög/Sátán-koncepció vicces módon a Koránból lett átvéve, ott létezett először ilyen leírt-megjelenített pokolféle, ahol a főkutyaúristen volt Shaitan vagy Iblis, és katonái, a dzsinnek, akik szállították a lelkeket. Na ebből lett a Sátán vagy ördög, és hadserege, a démonok.

A "klasszikus", mindenki által elképzelt pokol-ábrázolás meg egyenesen Dante találmánya :)