Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Zsoltártól a death metálig - Van-e helye a rockzenének a templomban?

2019. január 27. - LelkesBarbi

Ezúttal egy új helyszínen, a Sheldon’s-ban szólhattak be a papoknak és zenészeknek. Jantyik Zsolt, a PG csoport frontembere katolikus zenészként, Nagy Imre Tamás, a Neonhal énekese pedig a református tábort erősítve állt készen a kérdésekre. Káposztás Gábor református lelkész és zenész, illetve Szentesi Csaba görögkatolikus atya, mint a zene nagy kedvelője várta a beszólásokat.

rock1.jpg

Bemelegítésként ezúttal három dalszöveg szerzőjét kellett eltalálni egy pohár sörért. Egy szerencsés zenehallgató jutalma két pohár volt, így neki mindenképpen jól indult az este. :)

Elsőként egy tisztázó kérdés nyomán Káposztás Gábor rögtön leszögezte, hogy szerinte nincs keresztyén műfaj, hanem az alkotó, ha keresztyén, teszi azzá a zenéjét.  Nagy Tamás is úgy vélte, hogy a zene csak hordozó közeg, és az üzenet a fontos. Bár, ahogy maga megjegyezte, maga is meglepődött, hogy milyen durva stílusban is talált már keresztyén zenét.

Aztán egy izgalmas kérdés következett: Mi a helyzet azokkal a zenekarokkal, akik egyaránt énekelnek a Sátánról és Istenről, példaként az Iron Maident és a Tankcsapdát említve? Jantyik Zsolt felidézte, hogy egyszer Lukács Lászlóval, a Tankcsapda énekesével Platón idea-elméletéről beszélgettek, és Jantyik az akkor elhangzottakat pár hónappal később a rádióból hallotta vissza („Ami kinn az van benn/ Ami fenn az van lenn”). Ez nem meglepő, hiszen Lukács egy kereső ember. Szerinte egyszerűen befogadó módon kell kezelni a zenét, mindent a megfelelő helyen. Nagy Tamás is a maga személyes példáját hozta. Felnőtt megtérőként először elhatárolódott a fiatalkori zenéitől, majd megerősödött hittel már tudott távolságot tartani és újra hallgatni azokat. Szerinte, ha egy erős hit szűrőjén keresztül fogadod be a világot, akkor nem sérül a személyes világod, nem sérted meg Istent sem. Szentesi Csaba szerint ezek a zenekarok a saját személyes élettapasztalatukat osztják meg velünk, ezért énekelnek mindkettőről. Szíriai Izsákot idézve: a gonosz gondolatok megjelenését nem lehet megakadályozni, de hatalmunk van uralkodni azokon.

Megtudhattuk, hogy a görögkatolikus hagyományok szerint a liturgiában hangszerek nélkül, csakis az emberi énekhanggal, akár több szólamban dicsőítik Istent, de azonkívül megengedett a hangszerek használata. Szentesi Csaba azt is megosztotta, hogy amikor római katolikus beatmisén vett részt, nagyon tetszett neki. Talán nem véletlenül jegyezte meg, hogy zenélni tudó zenészek és énekelni tudó énekesek működtek közre...

A témától kis kitérőt téve szólt a kérdés, hogy érzik-e, hogy halad-e a vallás, az egyház? Jantyik Zsolt úgy gondolta, hogy egyértelműen megy előre, hiszen kötelessége ez. Egyszerre mozog és áll, hiszen vannak örök értékei. Káposztás Gábor a közönség felé fordította a kérdést, amikor azt hangsúlyozta, hogy a lényeg, hogy mindig az aktuális helyzetben tegyünk bizonyságot és igyekezzünk az embereket Istenhez vezetni. Ő úgy véli, hogy a hiányra érkezik a válasz és így haladnak előre a dolgok. Így talán a legfontosabb, hogy megtaláljuk, hogy mi mihez kezdünk a lehetőségekkel.

A következő kérdés a gitár szerepéről a misében/istentiszteleten faggatta vendégeinket, illetve, hogy meddig kell ragaszkodni a hagyományokhoz? Nagy Tamás szerint a keresztyénség nem hagyomány, hanem élő hit, persze tagadhatatlanul vannak hagyományai. Egy konkrét példát említett, amikor egy kis református gyülekezet vasárnapi istentiszteleten egymás után, az istentiszteleti rendbe belesimulva az orgonás ének után szólalt meg az orgona, a Neonhal és egy nem keresztyén zenész játéka. Adrian Plasst idézte: Azért szeretem Jézust, mert neki nem a dicsőítés módja, hanem a lelkülete fontos. Jantyik Zsolt szerint viszont nincs mindig helye, de például karácsonykor és pünkösdkor igen. Hangsúlyozta, hogy ő a változásban hisz, ami nem fejlődést jelent. Szerinte egyszerre kell újnak és réginek lenni, nem feladva őseink tiszteletét. Csaba atya szerint a fejlődésnek nem szabad ellenállni, bár a Görögkatolikus Egyház  alapvetően konzervatív. Ő személy szerint reméli, hogy sohasem lesz gitár a liturgián, mert az úgy tökéletes. Ez mégsem jelenti számára a keresztyén rock elutasítását, ami személyesen is feltölti. Jólesik, de aztán visszavágyik a templomba. Káposztás Gábor nem a levegőbe beszélt akkor, amikor személyes véleménye szerint a gitár belefér az istentiszteleti rendbe, hiszen a nagytemplomi 6-os istentiszteleteken próbálják megvalósítani ezt. A zene eszköz a liturgiában, hogy őszintén tudd Istent dicsőíteni, de lényege szerint ahhoz kell segítenie, hogy Isten üzenetét be tudjuk fogadni és mindenképpen igényesen.

Jantyik Zsolt három dala után egy bevállalós kérdés hangzott el, hogy Jézus vajon ma rocker lenne? Itt megoszlottak a vélemények. Káposztás Gábor szerint mivel Jézus nem lázadó volt, hanem egy tiszta küldetése volt, nem lenne rocker. Ezzel szemben Jantyik Zsolt szerint a válasz egyértelműen igen, mert jót akart.

Van-e helye a templomban nem keresztyén zenei koncerteknek? Szentesi Csaba a Bibliát idézve azt mondta, hogy az imádságra való, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy arról az adott közösségnek és papnak/lelkésznek kell dönteni, hogy hol van a határ és mit engednek be a templomba. Káposztás Gábor is egyetértett ezzel. Jantyik Zsolt ezzel szemben azt mondta, hogy nem tudja elképzelni, hogy olyan koncerthelyszínek legyenek a magyar templomok, mint Nyugat-Európában, mert sokkal inkább érezhető a magyar istentiszteleti helyszíneken a Lélek jelenléte.

Volt, aki a saját személyes negatív tapasztalatát osztotta meg azzal kapcsolatban, amikor kirekesztették rockzene hallgatása miatt. Ezt még a moderátorunk sem hagyhatta szó nélkül. Vicces volt, hogy Káposztás Gábor már a dalszöveg-részlet (Devil is a loser) alapján rájött, hogy melyik együttes (Lordi) miatt rótták meg az illetőt. Ennek kapcsán kiemelte, hogy bár a zene az önkifejezés eszköze, a zenészek nem gondolják át, hogy milyen példát, mintát adnak át a viselkedésükkel. Az osztálytársak viselkedését az emberi behatároltság számlájára írta és sajnálta.
Nagy Tamás szerint is a gyakori keresztyén hibába, az ítélkezés csapdájába estek, pedig csak Isten ítélhet meg minket. Hasonlóan Csaba atya is óva intett az ítélkezéstől, ami szörnyű dolgokhoz vezethet. Bár, ahogy megjegyezte, maga a Mi Atyánk is említi az ördög létezését, amikor a kísértések elkerüléséért könyörög. Önmagában tehát még nem egyértelműen elítélendő az ördög említése.

Az este egyik provokatív kérdése az volt, hogy vajon elképzelhető-e a Nagytemplomban egy keresztyén tartalmat közvetítő metálkoncert, a templomi viselkedés szabályait a zene élvezete miatt talán felülírva? Káposztás Gábor, nagytemplomi lelkész egyből felhívta rá a figyelmet, hogy az istentiszteleti zene más, mint az otthoni zenehallgatás. De vissza is kérdezett: Miért a templomban szeretne egy ilyen koncertet megrendezni? Személy szerint a lelkész nem a legjobb helynek tartja mindehhez a Nagytemplomot. Szentesi Csaba nem tartja magát korlátoltnak, de úgy gondolta, hogy a templomnak, a Jézussal való beszélgetésnek van egy meghittsége. El tudja fogadni, hogy valaki ezáltal kerül közel Istenhez, de ez a zenei stílus tőle távol áll.

Előkerült a katolikus death metál is, minek hallatán Káposztás Gábor visszakérdezett, hogy akkor ez nemcsak egy youtube-videó? Neki elsőre furcsának tűnt, amikor a közönség egy tagja arról mesélt, hogy van egy svéd lelkész és közösség, ahol ez a műfaj a misszió eszköze.

Valaki belekérdezett, hogy ha Luther kocsmazenét használt, akkor ma miért nem tud változni az egyház/egyházi zene? Káposztás Gábor és Nagy Tamás amellett érveltek, hogy ma is jelen van a változás, míg Szentesi Csaba megjegyezte, hogy nem mindig kell erőltetni a változást. Ő például a szentesti énekeket nem cserélné fel semmivel. De ha van igény, akkor legyen változás, csak Krisztus követése legyen.

Ezután a Neonhal és Káposztás Gábor zenélt.

Az utolsó kérdés arra vonatkozott, hogy mit is mond a Biblia zenéről? Az ifjú református lelkész Dávid táncát emelte ki, illetve, hogy a 150. zsoltárban a kor menő hangszerei mind felvonulnak. Nagy Tamás is a sok zeneeszközt emelte fel, és a számára fontos 13. zsoltárt:  "Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem."

A beszélgetés végére az kiderült, hogy a rockzenének van helye egy keresztyén ember életében. Az pedig jó kérdés, hogy mikor, hol, hogyan és mire.

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr8314587142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.01.30. 13:31:01

Tisztességes és erkölcsös ember nem akarja a világnézetét senkire sem ráerőltetni.

Ranó Matyi 2019.02.02. 14:32:41

Káposztás Tészta református papp.

Ranó Matyi 2019.02.02. 14:41:27

A Neon hal meg utoljára

Ranó Matyi 2019.02.02. 14:42:14

Szenteste Csaba görög kaotikus papp

Ranó Matyi 2019.02.02. 14:43:13

katolikus black metál

Ranó Matyi 2019.02.24. 00:56:07

Káposztás cvekkeddli
süti beállítások módosítása