Hogy mit keresett Panamában 600 ezer fiatal a világ minden részéről? Egyből adódna a válasz: biztos panamázni mentek. Na elárulom, hogy pont nem a kóklerkedés és félrevezetés volt a cél. A több, mint fél millió fiatal - valószínűleg furán hangzik, de - a találkozás, a megosztás és a közös ima miatt gyűlt össze a Csendes-óceán partján. Azért mentek oda, hogy megmutassák a világnak, hogy igenis vannak még olyan fiatalok, akik keresztényként hisznek és élnek. Ferenc pápával együtt, egy helyen tettek bizonyosságot hitükről. Sokszor örömmel, boldogan, táncolva, énekelve, amikor pedig arról volt szó, elcsendesedve, komolyan, mélyen imádkozva.
A 17. Ifjúsági Világtalálkozón részt vevő 60 magyar fiatal egyikeként részese lehettem egy teljesen más kultúrának, így összeszedtem 3 dolgot, amit olyan jó volna, ha itthon is mindannyian alkalmaznánk. Íme!
Az, hogy ott sokan nyomorban élnek, nem tántorítja el őket attól, hogy vidámak legyenek. Egyszerűen nem jut eszükbe szomorkodni. A szótáraikban nem léteznek szomorúságra utaló szavak. Vajon mi tudnánk úgy élni, hogy ne a pénz tegyen boldoggá bennünket?
Ez az atya a lenti képen, a panamai San Pedro templom plébánosa. Tudod milyen körülmények között élő hívekkel beszélget nap mint nap? Csak mondom, hogy nyomorban, szegénységben élőkkel. Hát nem egy átlagos magyarországi plébános, az biztos, és nézz rá, boldognak tűnik, nem?
2. vendégszeretet
Te befogadnál a világ másik végéről érkező fiatalokat egy hétre? Beengednéd a fürdőszobádba? Engednéd, hogy az ágyadba feküdjenek és a benyúljanak hűtődbe? Vacsorát és másnap reggelit is főznél nekik, nem törődve azzal, hogy elkésel aznap a munkából? Sőt, útravalót is csomagolnál nekik?
A wifi jelszót talán megadnád, na meg a Netflix belépést, de adnál kulcsot is a kezükbe már az első pillanatban? Esténként családi programokat szerveznél és megismertetnéd velük a kultúrádat? Olyan helyekre vinnéd őket, ami számukra érdekes lehet? Rászánnád egy egész hétvégédet arra, hogy megmutasd nekik az országod értékeit, boldogan, büszkén mesélnél a hagyományaitokról, a világnézetetekről? Komolyan elbeszélgetnél az éppen téged érintő vallási témákról a világ másik részéről érkező fiatalokkal?
Őszintén aggódnál, ha későn érnek haza este? Mikor tudod, hogy meleg lesz, nem engednéd el őket naptej nélkül, ugye? Másnap a rákvörösre égett bőrüket látva szaladnál a patikába hűsítő krémért? Ugye, mi is ezt tennénk?
3. ima-kultúra
Talán ebben kellene a legtöbbet fejlődnünk! Az, hogy mi szomorúan imádkozunk, az nekünk a vérünkben van? Vagy mi miért így tesszük? Lehajtott fejjel, búskomoran szólunk Istenhez. Csak szólok, hogy ők nem. Ők boldogan felemelt karokkal, tapsolva, énekelve dicsőítenek.
A plébánia, amelyik befogadott minket, tudod mit kért tőlünk? Azt, hogy hagyjuk a kéznyomainkat emlékül a templom falán. Azt is mondták az ottaniak, hogy ez nekik baromi sokat jelent, hiszen így akárhányszor rápillantanak majd a jövőben, az fog eszükbe jutni, hogy milyen kedves emberek jártak ott valaha. És szerintük mi vagyunk a kedvesek, mert odamentünk Európából a nyomorba... Érti ezt valaki?
Kérdeztük, hogy mit tehetnénk mi a kéznyomainkon kívül. Csupán annyit kértek, hogy néha imáinkban gondoljuk rájuk.
