Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Nagymenő hitvalló focisták

Mi rejtőzik az istenes nyilatkozatok mögött?

2019. április 04. - Phil Melanchthon

Az elmúlt hetekben a futballvilág két egyedi stílusú, keményen odamondogató, vagány alakja szólalt meg egymástól függetlenül nagyon hasonlóan. A Bayern Münchent a Bajnokok Ligájából kiejtő Liverpool német edzője, Jürgen Klopp így fogalmazott: „Egy nap Isten megítél, és ez az egyetlen dolog, ami érdekel. Nem is érdekelhetne kevésbé a többi ember véleménye.” A több sztárklubban és a francia válogatottban megfordult Patrice Evra pedig ezt írta Insagram posztjában: „Anyám úgy nevelt, hogy ne ítélkezzem senki felett se. Rólam is csak a magasságos Isten ítélkezhet.”

image.jpg

Luther büszke lenne rá 

A teljesítménykényszer és hírnévre törekvés kapcsán megszólaló, evangélikus vallású rock ’n’ futballedző már számtalan alkalommal hozta fel hitét. Kloppról lehet tudni, hogy minden napot imával fejez be és Jézus Krisztust a világtörténelem legfontosabb szereplőjének tartja. Hitét részletesen kifejti a lenti videóban, kitérve arra, hogy Krisztus magára vette az összes bűnt, a keresztre lett szegezve és ez a tett mindent megváltoztatott. Az emberek erre (a bűnök kiegyenlítésére) képtelenek lennének, de nincs is rá szükség, mert Krisztus megtette helyettünk. Ez így egy kerek sztori, amely a keresztyén hitelvekkel összhangban van. Ezt a rövid, frappáns összegzést egy prédikátor is megirigyelhetné, a hitvallás bátorságát pedig minden keresztyén! Úgy látszik, a sváb trénertől nem csak taktikát lehet tanulni.

Evra azután került ismét az érdeklődés középpontjába, miután volt klubja, a Manchester United kiejtette a Bajnokok Ligájából a katari emír pénzéből összevásárolt párizsi „világválogatottat”, a PSG-t. Nem csoda, hogy a tartalékosan, ifistákkal felálló, szimpatikus kiscsapatnak tűnő angol alakulat utolsó pillanatban szerzett tizenegyesgólja után katartikus állapotba kerülő Evra irgalmatlanul leoltotta a francia csapatot. Nem nagyon keresgélte a szavakat, ez lett belőle: „Párizsiak, egyszerűen b..zik vagytok, nem mondhatok mást. A D-csapatunkkal is megcsináltunk titeket. (…) P..cik vagytok, na.” Ezután támadták, bocsánatot kért és arra utalt, hogy csak Isten ítélheti meg.

evra726_2.jpg

Evra - csak buborékokat ereget? (fotó:whufc.com)

Evra korábbi Instagram bejegyzéséből kiderül, hogy katolikus nevelést kapott. Egy terrortámadás után született a megszólalás, az iszlámra is kitér benne. Szomorúan állapítja meg, hogy vannak, akik a vallást ártatlanok legyilkolására használják. Gyönyörű vallásnak nevezi az iszlámot és felveti, hogy mivel hisz Istenben, Jézusban, miért ne hihetne Mohamed prófétában is? Gondolatáramában előbukkan, hogy azt tekinti tökéletes vallásnak, ha valaki „jó ember”. Zárásként minden vallás tiszteletére hív fel és azt mondja, hogy mindenkivel együtt imádkozik majd, zsinagógában, mecsetben is és meditálás formájában.

Hogy értékelhető Evra állásfoglalása? Behódolás a multikulturalizmusnak és vallási szinkretizmusnak? Vagy még megmarad a vallások közti párbeszéd tolerálható keretei közt?

A Mohamed prófétában való hit lebegtetése nyilvánvalóan szétfeszíti a keresztyén hitvallás kereteit és ellentétbe kerül azzal. Kétségtelen ugyan, hogy a II. Vatikáni zsinat (1962-65) fordulatot hozott a más vallásokhoz fűződő viszonyában, és a katolikus egyház kifejezetten bátorítja vallási párbeszédet. Az is igaz, hogy az ebben a témakörben kiadott egyházi dokumentumok, ahogy Patsch Ferenc fogalmaz, Krisztus igazságának magvait keresték és találták meg a világvallásokban. Egy zsinati nyilatkozat szerint „a katolikus Egyház semmit sem utasít el abból, ami ezekben a vallásokban igaz és szent”. Ugyanakkor annak a megerősítését is tartalmazzák ezek az állásfoglalások, hogy az isteni kinyilatkoztatás teljessége csak Krisztusban jelenik meg, aki az „út, az igazság és az élet” (Jn 14,6).

Szerinted végveszélyben van európai keresztyénség vagy éppen vallási sokszínűség van kibontakozóban? Gyere el következő eseményünkre és mondd el véleményed!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr4414718353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2019.04.04. 18:53:29

@TanNé:

Ez csak a Te véleményed "erkolcstan.blog.hu/2019/04/04/szentharomsag_para" véleménye pedig a szamárnak is van, mindig ugyan azt mondja.

Jakab.gipsz 2019.04.04. 19:03:30

"Szerinted végveszélyben van európai keresztyénség vagy éppen vallási sokszínűség van kibontakozóban?"

A vallási sokszínűség szamárság, főleg egy szekularizált jog-államban, fogalmatok sincs arról, mekkora veszélyt hozhat a fejetekre, amit cselekedtek.

Sajnos lusták vagytok gondolkodni, azért helyt álló ez a vád mert, nem veszitek komolyan sem a teológia tudományát, és sajnos "Isten" fogalmát sem.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.04.05. 07:28:33

@Jakab.gipsz:

Akkor van vége a vallásodnak ... Több százezer, vagy inkább több millió hasonló szórakoztató valláskritikai mémkép van a neten az egész világban angol, amerikai, ausztrál, lengyel, német, olasz, brazil ... stb oldalakon. Ezek mind szépen begyűrűznek hazánkba is és megteszik a hatásukat. .... és ha ZombiJézuskát, SzűzMariskát, JahveZsidóSátánIstent kiröhögik szerte a neten .... hát előbb utóbb a templomokban is azt fogják tenni. Elkerülhetetlen ez a vég. (ateizmus egy tagadásvallás) erkolcstan.blog.hu/2019/02/18/akkor_van_vege_a_vallasodnak
süti beállítások módosítása