Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Isten azt is látja, amikor zuhanyzok?

2019. december 17. - szoljbeapapnak

Itt a Papríkató sorozatunk második része! Ti kérdeztetek, papok megválaszolják!

'Isten azt is látja, amikor zuhanyzok?'

Emlékeztek még, mikor a Campus Fesztiválon megkérdeztük, hogy ha egy kérdést tehetnél fel Istennek, akkor mi lenne az? 

Két egyetemi lelkész vállalta, hogy a legjobb kérdéseket kivesézi. Persze nem volt könnyű dolguk, mert közben az exxxtra erős Á-men csokinkból is kellett fogyasztaniuk.

A csokiért köszönet a Palotai Csokoládénak és a Sárréti Chilifarmnak, a videóért Szabó Zsombornak és Tirpák Solyának, az utómunkáért ifj Hájas Istvánnak jár a köszönet.

Törő András római katolikus és Kovács Gergő református lelkésznek pedig hatalmas dicséret, hogy a csípős kérdésekre csípőből jöttek a válaszok!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr9615353006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Célkereszt 2019.12.18. 13:19:58

Ha Isten összetett, akkor nem lehet tökéletes. Ha egyszerű, akkor, akkor nem lát.

Az Ellenálló 2019.12.19. 02:54:37

Ó hogyne, mindenkit megkukkol a vén kujon.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.12.19. 07:30:39

nyugi, leszarja a csoffadt tested...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 09:01:11

zIndex meg kiteszi, mert annak ez színvonal.

body_andras 2019.12.19. 09:20:50

Ha elhúzod a zuhanyfüggönyt akkor még elkerülhető.

steery 2019.12.19. 10:55:43

Az Isten elméletileg mindent láthat a teremtésében. De ez nem jelenti azt, hogy mindent lát is ténylegesen, valós időben. Mivel semmi értelme nem lenne évmilliárdokon át, nonstop néznie mondjuk az óceán közepén vonuló hullámokat vagy a sivatagi homokdünék vándorlását vagy egy mélyűri aszteroida felszínébe csapódó porszemeket. Ezek ugyanis nem bírnak a számára jelentőséggel, fontossággal, lényeges, hasznos információ tartalommal.

Nyilvánvaló, hogy csak az őt érdeklő, számára fontos dolgokra figyel, többnyire akkor, amikor azok megtörténnek. Vagy ha lemaradt róla, mert épp más dolga volt (1 trilló egyéb dologra kellett figyelnie és ezért nem ért rá), akkor rögzíti a mindentudásban az eseményt és később visszanézi felvételről (amikor lesz 1-2 szabad másodperce, gyorsítva átfutni azt).

Az igazán izgalmas kérdés tehát nem az, hogy meglesi-e a buta és csúnya teremtményeit zuhanyzás közben (a válasz: nem), hanem az, hogyan képes bárhol a sok milliárd fényév átmérőjű univerzumban lezajló eseményeket valós időben nyomon követni? Milyen megfigyelő (kémkedő) rendszereket telepített és használ ehhez, amik rejtve vannak előttünk (vagy nehéz őket észlelni)? Milyen kommunikációs rendszert használ a valós idejű adatátvitelhez (mekkora a sávszélessége? milyen az adatok kódolása?), ami gyakorlatilag azonnal eljuttatja hozzá a térbeli távolságtól függetlenül, leárnyékolhatatlanul az információkat (az Életfa időszálan keresztül)? És hogyan tárolja, puffereli (tömöríti? szűri?) ezeket az információkat (analóg vagy digitális?)? Hogyan dolgozza fel (elemzi, mérlegeli, osztályozza) őket? Hány bolygó méretű (csillag méretű?) hiperkomputere van erre a feladatra? És hol üzemelnek ezek? A tudatát hány trillió önálló szegmensre képes felosztani, amikkel párhuzamos módban megfigyelheti a sok trilliárd naprendszerében tenyésző iszonyatsok különféle élőlény tevékenységét? És a begyűjtött adatok alapján hogyan tud beavatkozni az eseményekbe, ha szükségesnek látja (csodatételek, fura véletlenek, parajelenségek)? És mekkora kisegítő apparátust használ mindehhez? Hány trillió istenség, angyal, szent és szakszellem kell egy ekkora rendszer üzemeltetéséhez? És mekkora hivatali adminisztrációval, meg bürokráciával jár az egész?

Az Isten szeme mindent lát. Pontosabban: láthat. Azok az emberek (próféták, szentek, bölcsek), akik már látták az "Isten szemét", különböző kinézetűnek írják le. Van olyan szeme, ami úgy néz ki, mint egy nagy méretű (1-2 méter átmérőjű) emberi szem, ami nem pislog, nem mozog, átlátszó (színtelen, halvány derengés a levegőben), megjelenik a térben lebegve a semmiből, egy darabig néz, majd eltűnik. Az Isten ezen a szemen (megfigyelő drónon?) át, telepatikusan beszélni is tud bárkivel (kétirányú interfész). Mások olyan szemet láttak, ami több kisebb szemszerűségből áll össze, mintha csokorba lenne fogva több fura, távcsőre emlékeztető optika. Ezeken át nyilván különböző spektrumokban látja a környezetét (mindegyik más hullámsávra van hangolva), szóval bele tud lesni a mi rádiókommunikációnkba is (és nyilván simán feltöri a titkosításainkat is). Nem tudjuk, hányféle szemet fejlesztett ki és használ az Isten az univerzum megfigyelésére és ezek pontosan hogyan működnek, illetve mit kezd az adatokkal? Szóval bőven van még mit felfedeznünk ezen a téren is...

2019.12.19. 11:37:27

@steery: Akkor biztos félre szokott nézni, amikor baleset éri a hívőkkel teli buszt, vagy amikor legyilkolnak pármillió hívőt. De mint tudjuk, isten útjai kifürkészhetetlenek és ezzel bármekkora ellentmondást ki lehet magyarázni.

Pipas 2019.12.19. 13:11:27

@steery: "Az Isten elméletileg mindent láthat a teremtésében. De ez nem jelenti azt, hogy mindent lát is ténylegesen, valós időben."

Isten mindentudó, tehát pontosan tudja hogyan néztem ki ma reggel, amikor zuhanyoztam. Tehát igen, azt jelenti, hogy mindent lát és mindent figyel is. Méghozzá nem csak a látható fényben, hanem infravörösben is. Máskülönben nem lenne mindentudó.

És folyamatosan figyel röntgennel is, különben nem tudna mindent. Csak azt nem értem hogy lehet, hogy még nem haltunk meg a sok röntgentől...

Pipas 2019.12.19. 13:13:40

@steery: "Mivel semmi értelme nem lenne évmilliárdokon át, nonstop néznie mondjuk az óceán közepén vonuló hullámokat vagy a sivatagi homokdünék vándorlását "

Ha nem figyelsz, akkor nem tudhatod, hogy nem történt -e valami fontos. Nyilvánfigyelnie kell, mert csak akkor tudja, hogy mi történt.

Pipas 2019.12.19. 13:16:30

@steery: "Az igazán izgalmas kérdés tehát nem az, hogy meglesi-e a buta és csúnya teremtményeit zuhanyzás közben (a válasz: nem),"

Jézus azt mondta, hogy elég megkívánni a szomszéd feleségét, már parázna vagy. Szóval nem csak, hogy figyel zuhanyozás közben, de nyilván olvassa a gondolataidat is, máskülönben nem tudná, hogy ki a bűnös és ki nem az.

Ugye nem azt akarod mondani, hogy isten nem tudja, hogy bűnös vagy -e vagy nem?

Pipas 2019.12.19. 13:32:18

@steery: "nem mozog, átlátszó"

Átlátszó szemmel nem lehet látni.

Pipas 2019.12.19. 13:47:48

@FILTOL: „Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében." Máté ev. 5,28

Pipas 2019.12.19. 13:50:31

"Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében."

"Én viszont azt mondom nektek: ha valaki vággyal néz egy asszonyra, az a szívében már házasságtörést követett el."

Sok fordítás van, de elég egyértelmű, hogy ha megkívánsz egy férjes nőt már kiérdemelted a halálbüntetést.

Zacskóstej 2019.12.19. 13:55:44

Még szerencse hogy a gyerekmolesztálásokat nem nézi...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.12.19. 14:04:19

édesek vagytok ahogy igyekeztek pro es kontra...
az e sem merul senkiben hogy valoszinuleg eredetileg jelkep szerű beszed, hasonlat volt es nem szo szerint, mint lát a szemevel...

Pipas 2019.12.19. 14:04:35

"a csípős kérdésekre csípőből jöttek a válaszok!"

Hinni annyi, mint úgy tenni, mintha tudnál valamit, amiről fogalmad sincs. A papok ávezredek óta olyan vehemciával válaszolják meg a kérdéseket, mint a jósnők meg a léleklátók.

Egy gond van ezzel: szemmel láthatóan mindent tudnak, amit nem lehet leellenőrizni, amit nem lehet tudni és a legtöbbször fogalmuk sincs semmiről, amit le lehet ellenőrizni, amit lehet tudni. Tudják, hogy isten figyelt -e ma reggel, tudják, hogy mi a terve, hogy miért teremtette a világegyetemet, sőt azt is, hogy mit mondott, amikor ezt tette. Csak azt nem tudják, hogy mi van a zsebembe, hogy mi az a fáziszárt hurok és milyan szappant használtam, amikor reggel zuhanyoztam.

Ha ilyen látnoki képességekkel valaki pénzt kérne kölcsön tőlünk, elhajtanánk a fenébe, de mivel azt akarja, hogy szervezzük át az életünket az ő elképzelései alapján így sokan buzgón szaladnak teljesíteni a kívánságainkat.

Kocsit vagy lakást nem vennének úgy, hogy nem látják előtte, istent azonban szívesen választanak látatlanba. Hisz csak arról van szó, hogy hogyan éljék le az életüket, nem egy használt szuzukiról. :(

Pipas 2019.12.19. 14:11:08

@FILTOL: "jelkep szerű beszed, hasonlat volt"

Úgy hívják, hogy "metafora", nem hasonlat, és nem "jelkép szerű beszéd". És igen, eszembe jutott, sőt az is, hogy az egész történet kitalált, legenda, mese.

A probléma csak az, hogy van pár százmillió keresztény, aki nem így gondolja, aki azt gondolja, hogy ez frankón úgy, ahogy van komolyan veendő. Márpedig ezek az emberek szavaznak, hatalmat kapnak, befolyásolják az életedet. A gyerekedre vigyáznak, műtétet hajtanak végre rajtad, bíróként döntenek az életedről.

Elintézheted azzal, hogy "nem kell komolyan venni, nem kell szó szerint venni", csak az a gond, hogy az amerikai elnök meg esetleg úgy gondolja, hogy isten egészen konkrétan azt akarja, hogy ő bevesse a hadsereget és esetleg te meg ott vagy az útban. Bölcsen bólogatva, hogy "jelkép szerú beszéd" volt az egész... :D

énisfélek 2019.12.19. 14:39:11

Isten azt lát meg amit csak akar.
De nem akar meglátni semmit.

szánmonoxid 2019.12.19. 14:54:22

Még az, de azt is, amikor baszol meg szarsz.
De jó hír, hogy csak a benne, egy mesealakban hívő, erősen agyhiányos súlyos valláskárosultak esetében.

szánmonoxid 2019.12.19. 15:03:15

@Pipas:
Szerencsére csupa olyan szomszédom van, akinek ronda öreg a felesége.
Kivéve a női (nem férjezett) szomszédokat, azok közül azért már volt, akit megkívántam egy gyenge pillanatomban.
Meg olyan is volt, aki mindenáron fel akart szedni, de sikerült ellenállnom, sokat fejlesztett az improvizációs készségemen, hogy mikor miket találjak ki, miért nem érek rá randizni vele aznap, amikor meghívott. :-)
(Bár mondtam neki azt is, hogy dohányos nő nálam eleve ki van zárva, de ezt nem fogta.)

@FILTOL:
Már csak azért is, mert hogy láthatna bármit valaki, aki - vagy inkább ami - nem létezik, csak kitalált alak.
Ilyen alapon Hamupipőke és Hófehérke is mindent lát.

apro_marosan_petergabor 2019.12.19. 16:45:36

Mennyi értelme volt ennek a kérdésnek?
0.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 16:48:57

@body_andras: nagy üzlet lenne az istenálló zuhanzófüggöny!:) vennék is az ostoba hívők rendesen!

Pipas 2019.12.19. 17:02:03

@szánmonoxid: "Szerencsére csupa olyan szomszédom van, akinek ronda öreg a felesége. "

Szerintem elköveted azt a hibát, hogy csak a közvetlen szomszédaidat veszed sámításba... :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 17:07:28

@steery: tehát azt mondod, hogy isten nem mindenre figyel, azaz alkalomadtán elbasz egy pár dolgot, mert nem figyelt rá?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 17:13:04

@FILTOL: a metaforikus értelmezéssel az a baj, hogy akkor bármi lehet mese a Bibliában, és a pohár alján ott van az ateizmus.

ateistaklub.blog.hu/2014/01/25/ha_a_teremtestortenet_metaforikus_a_feltamadastortenet_miert_nem

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 17:14:25

@apro_marosan_petergabor: hát igen, hülye papok. vagyis az egyik lelkész, ha jól láttam.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2019.12.19. 17:37:26

Az emberiség által teremtett Istenek közül a kérdés ugyebár csak JahveZsidóSátánIstenre vonatkozik. Nos úgy is kellene írni, mert az "Isten" szó kizárólagos használata rá nem helyes.

Akárhogyan is számoljuk, a nagyon hitkomisszár jellegű magyar wikipédiában is 15 egyistenhitű vallás van felsorolva. Az angol persze pontosabb némileg. Ott ennek többszöröse. Tehát bizonyított logikailag, hogy az "Isten" szó kizárólagos használata teológiai és ateista körökben sem jogos. Azaz áltudományos.

erkolcstan.blog.hu/2019/10/24/egyistenhitu_vallasok

steery 2019.12.19. 19:28:21

@Pipas: Az Isten nem mindentudó. Amikor az Isten megszületett és elkezdte a teremtést csinálni, még semmittudó volt, hisz előtte, addig semmi sem létezett, ennélfogva semmiről sem rendelkezhetett semmilyen információval (mivel információ sem volt a fogalom fizikai értelmében). Az Isten minden tudása csak és kizárólag abból áll, amit eddig megteremtett magából, magának, pont azért, hogy megismerje önmagát és a magával kapcsolatos tapasztalataiból felépítse, megformálja önmagát, a saját információ tartalmát. Az isteni mindentudást tehát úgy kell érteni, hogy minden pillanatban mindent tud önmagáról, amit addig megcsinált és megtapasztalt. Kivéve, amit úgy csinált meg, hogy nem tapasztalta meg, tehát nem figyelt oda rá, nem rögzítette, illetve kivéve mindazt, amit a kezdet óta elfelejtett, adatvesztés miatt odalett a mindentudás adatbankjából vagy szándékosan kitörölte ő vagy valamelyik teremtménye.

Az Isten továbbá azt sem tudja (objektíven megítélni), hogy valaki bűnös-e vagy sem, mivel a bűnösség szubjektív kategória. Így az Isten minden ítélete is szubjektív, tehát elfogult, pontatlan és később bármikor megváltozhat az újabb tapasztalatok fényében. Ezért kiszámíthatatlan a működése. Meg azért, mert a létrendszer sztochasztikus működésű, azaz nem determináltak (előre láthatóak, kiszámíthatóak) a benne zajló események (a jövő az Isten számára is homályba vész). Ezért a teremtés az Isten számára is mindig nagyon izgalmas és folyton tele van meglepetésekkel, titkokkal, felfedeznivaló újdonságokkal. Pont ezért csinálja (sosem unatkozik). És mivel ennek sosem lesz vége (mert mindent nem lehet tudni), mindig lesznek további újdonságok. Szóval az Isten sosem éri el a tökéletességet, aminek elérésére örökké törekszik.

Az Isten szeme nem teljesen átlátszó, hanem részben. Ha teljesen átlátszó lenne, láthatatlan lenne és tényleg nem láthatna vele. Ez valami nagyon spéci csúcstechnológia, vannak ötleteim, hogy működhet, de most had ne menjek bele a műszaki részletekbe.

@math0: Pontosan. Az Isten rendre elbasz egy csomó dolgot. Az univerzum méreteit figyelembe véve valószínűleg naponta több milliárd hibát, bakit követ el, meg elképesztő hülyeségeket csinál (információ hiányból, illetve hibás vagy elavult információkra alapozott döntéseket hoz). Amik aztán különböző súlyú problémákat okoznak. Amiket aztán vagy ki tud javítani vagy nem. És csak még jobban elbassza a dolgokat az ügyetlenkedésével. Sajnos ez van. A teremtés dilettáns módon zajlik, próbálgatásos alapon, mivel nincs egy Isten felett álló bölcs, aki kitaníthatná és mindig megmondhatná neki a tutit. Szóval nehéz Istennek lenni.

kiskutyauto 2019.12.19. 19:37:42

Nyilván mindent lát, amikor kicsapatod a picsádat vagy faszodat azt is... és ha épp úgy állnak a számok, megtetszel neki, megkíván Krisztus a mennyben, simán kiveri rád a gigantikus faszát... :D

ősbölény 2019.12.19. 21:16:12

Mitől "csípős" ez a kérdés? Nyilván attól, hogy aki mindent lát, az illetlenséget is elkövethet. kiskutyautó nyersen el is mondta, mi lehet ez az illetlenség. A két "csípőből válaszoló" lelkész közhírré tette, hogy mit kell erről a lehetőségről gondolnia egy hivő kereszténynek. steery pedig szofisztikáltan elmagyarázta, hogyan lehet isten mindentlátását beilleszteni mai tudományos világképünkbe. Ezeket a hívők elfogadhatják, ha akarják, és akkor megnyugszanak. De hogy ez a "csípős" kérdés értelmes-e egyáltalán, hogy létezik-e isten vagy valami metafizika, arra nem született válasz, mert a válaszolók az istenhitet természetesnek, isten létét, a teremtést, a mindenhatóságot valóságosnak vélik, amit bizonyítani sem kell. Hát persze ebben az esetben valódi kérdések nem is lehetnek, mert minden kérdésre tetszésünk szerint válaszolhatunk, hiszen állításainkat ellenőrizni úgysem lehet.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 21:28:26

@steery: no, félrebeszélsz, ez nem isten, hanem Mari néne, akiről te beszélsz. én nem baszok el minden nap valamit.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 21:31:20

@steery: btw. azonkívül, hogy láthatóan egy nagyon zagyva elmebeteg vagy, fogalom-károsult, azt te hogy gondolod, hogy ezt a sok faszságot, amit itt leadsz, azt te honnan a faszomból tudnád?! és mit gondolsz, az olvasók közül van akár csak egyetlen egy is, aki akár csak egy pillanatra is komolyan vesz, hogy esetleg te ezt tényleg tudhatod?! nem veszed észre, mekkora röhej vagy?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 21:34:46

@steery: azért szar lehet abban hinni, hogy a világ egy ilyen pöcsfej hatalma alatt, áll, aki naponta elbassza a dolgokat, meg "teccő geci kő kóla" alapon ítél. nyomasztó lehet neked.

Pipas 2019.12.19. 22:46:19

@steery: "Az Isten nem mindentudó. Amikor az Isten megszületett és elkezdte a teremtést csinálni"

Mivel gondoltad alátámasztani ezt az egész dolgot?

steery 2019.12.20. 00:12:00

@Pipas: Gondold végig a dolgokat és te is ugyanerre a következtetésre fogsz jutni. Mivel más lehetőség nem képzelhető el, kizárásos alapon csakis ez lehet a megoldás. A mindenhatóság csak annyit jelent, hogy az Isten mindenhol tud hatni a dolgokra, valamilyen mértékben.

Pipas 2019.12.20. 01:55:38

@steery: "Gondold végig a dolgokat és te is ugyanerre a következtetésre fogsz jutni."

Ez nem érv, ezt pont ugyanúgy mondhatnám én is.

"Mivel más lehetőség nem képzelhető el, kizárásos alapon csakis ez lehet a megoldás."

Ó, én kábé száz másik lehetőséget el tudok képzelni. Például az, hogy az egész isten dolog úgy ahogy van az emberi fantázia szüleménye.

"A mindenhatóság csak annyit jelent, hogy az Isten mindenhol tud hatni a dolgokra, valamilyen mértékben."

Nem, a mindenhatóság nem ezt jelenti, a mindenhatóság azt jelenti, hogy mindenre képes. Az, hogy az "omnipotence" szó magyar megfelelőjében van egy "hat" rész nem elegendő ok arra, hogy átértelmezd a szót.

A zsidók és a keresztények úgy gondolják, hogy
1) isten mindig is létezett és mindig is létezni fog
2) bármit megtehet
3) mindent tud.

Az, hogy te nem így gondolod semmi mást nem jelent, csak annyit, hogy ezerféle isten elképzelhető. Ők elképzeltek egyet maguknak, te meg elképzelsz egy másikat magadnak.

szánmonoxid 2019.12.20. 02:44:14

@math0:
Dehogynem.
A helyesírást pl. mindennap elbaszod.

@steery:
Isten megszületett?
Pár száz éve ezért a máglyán végezted volna, hiszen a hozzád hasonló idióta valláskárosultaknak hivatalosan azt hazudják a képébe, hogy isten örökkévaló, azaz mindig is volt, mindig is lesz.

"mindenhatóság csak annyit jelent, hogy az Isten mindenhol tud hatni a dolgokra, valamilyen mértékben"
Ennyi ésszel nem csoda, hogy istenhívő valláskárosult lettél, hiszen az anyanyelvedet sem tudtad megtanulni. A mindenható azt jelenti, hogy a világon mindent meg tud tenni. Sőt, mindent IS.
A -hat- a mindenhatóban nem a feltételes mód jele, mint mondjuk a láthat szóban, hanem a hat ige (mint mondjuk a hatóerő szóban).

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 07:28:20

@steery: A "mindenhatóság" egy szó, egy fogalom. Nem kizárásos alapon döntjük el, hogy mit jelent, hanem mi magunk definiáljuk, konszenzussal. Jelenthet akár lehetetlen dolgot is. Például a perpeetum mobile tudásunk szerint lehetetlen, ettől még nem fogjuk megváltoztatni a jelentését valamire, ami lehetséges. Idióta vagy, hogy egyáltalán azt hiszed, hogy a szavak jelentését így határozzuk meg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 07:32:23

@steery: "mindenhatóság csak annyit jelent, hogy az Isten mindenhol tud hatni a dolgokra, valamilyen mértékben"

Megsúgok valamit: mindenki és minden mindenre hat valamilyen mértékben, legalábbis a fénykúpon belül. Az egészen régi dolgok kurva sok mindenre hatnak. Akkor a te fogalmaid szerint többé-kevésbé minden dolog isten?! Mondom, elmebeteg vagy.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 08:48:48

@math0:

Mátyás egyértelmű, hogy a mai tudományos kutatások és eredmények alapján agyZombi vagy.
Nincs egy önálló gondolatod az ateizmus másolt zagyvaságain kívül.

Olvasgasd ez és nézegesd a gyógyító vakcina mémképeket. Segít.

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9238954

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 08:52:27

@TanBá: Érv 0. Az, hogy egy olyan elmebetegnek, mint neked milyen fos folyik a szájából, az nem érv.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 09:12:35

@math0:
Adsz egy e-mail címet elküldöm neked azt a kutatási és bizonyíték erejű anyagot, amelyet egyetemek és más kutatóhelyek is megkaptak már. Már javában folyik a mások általi megerősítések, tesztelések. Megteheted ezt Te is.

Felvezetése a Magyar Ateista Egyház fb közösségében is olvasható:

www.facebook.com/notes/magyar-ateista-egyh%C3%A1z/tudom%C3%A1nyon-%C3%A1tsz%C5%B1rt-istenavagyvan-egy-kis-bibi-az-ateizmussal/10156723569977205/

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 09:29:44

@math0:

Ja a te ateista könyveddel ellentétben, az én tudományfilozófiai esszémet elolvassák közismert emberek is. Némelyik még nyilvános érdemi kritikát is ír róla:

Hraskó Gábor érdemi kritikája

Hraskó Gábor a Szkeptikus Társaság elnöke és Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsának 2013-2017 közötti elnöke meglepett, mert már egy nem is várt érdemi és nyilvános kritikát küldött a számomra, a jelenleg nyomdai előkészületek fázisában lévő alábbi című, irodalmi műfaját tekintve tudományfilozófiai esszémről. Amelyet munkapéldányban számos olyan ismerősömnek elküldtem, akiket régebbi tudományos vitáink miatt érinthet. ...

vilagnezet.blog.hu/2019/09/07/hrasko_gabor_erdemi_kritikaja

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:32:01

@TanBá: "Adsz egy e-mail címet"

fordulj@az.apolodhoz.elmegyogyintezet.hu

Miért adnék én neked, az elmebetegnek e-mail címet?! Mit akarsz te nekem küldözgetni, amit nyílvánosan nem vállalsz?!

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 09:44:37

@math0:

Nyilvánosan is elérhető az anyag több helyen is. 10 fejezetből áll. Az első fejezet nyilvános elérhetőségét már megadtam. Az egész anyag kézirata a

ROMANI ITE DOMUM! azaz "Rómaiak" menjetek haza!
Privát fb csoportban olvasható, az oda való jelentkezés és annak elfogadása után.

Ezen kívül készült egy kis példányszámú próbanyomtatás könyv formátumban is. Az is elérhető,

de csak szűk szakmai körök kaphatják meg jelenleg még; Memetikai, pszichológiai, kognitív tudományi, logikai, ismeretelméleti, tudományfilozófiai, szemantikai .... szakmai körök indoklással igényelhetnek belőle. Teológusok kérem kíméljenek.

Így kapott belőle egy példányt az a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék is, ahova úgy érezted neked még járni kell és tanulni, mert butuska vagy.

Könyv Borítója itt van közzé téve és néhny rövid idézet is belőle:

Iván Gábor IGe könyve; Túl Richard Dawkinson
vilagnezet.blog.hu/2019/10/10/ivan_gabor_ige_konyve_tul_richard_dawkinson

Teljesen nyilvánossá a szerzői jogaim miatt nem teszem, mert a szakmai tesztelések lezárása után nagy példányszámban és külföldön is kereskedelmi forgalomba fog kerülni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:45:10

@TanBá: nekem, veled ellentétben szerkesztett újságokban vannak megjelent cikkeim, nem pedig önjelölt kis írásaim, mint neked:

M. Brendel : "Fides et ratio", Magyar Tudomány, 2011/10, p. 1252.

M. Brendel : "A nagy trónfosztás", Magyar Tudomány, 2012/03, p. 349.

M. Brendel : "Hit és tudomány", Magyar Tudomány, 2011/11, p. 1380.

M. Brendel : "A relativizmus határai: vajon létezik-e demarkáció a relativizmuson belül?", Magyar Tudomány, 2011/05, p. 590.

M. Brendel : "Az analitikus és egzisztencialista filozófia, valamint az élet értelme", Világosság, 2010/nyár, pp. 129-142.

M. Brendel: „Bifuráció” Magyar Filozófiai Szemle, 2008/1-2, p. 201.

M. Brendel: "'Tetten ért szavak': Carnap versus Heidegger", Világosság, 2008/9-10,

M. Brendel: "'Et tu mi fili, Thomas?!' – avagy Carnap újraértékelése", előadás, 2008.10.13. Theoretical Philosophy Forum, ELTE Filozófiai Intézet,

M. Brendel: "A hiányzó keretrendszer", Magyar Filozófiai Szemle, 2007/3-4., 313.-340.

M. Brendel: "'Et tu mi fili, Thomas?!' – avagy bevett nézet a bevett nézetről", Világosság, vol 10. 2007,

M. Brendel: „Carnap and the Rationality of Theory Choice”, HOPOS, 2006. ,

M. Brendel: „Carnap, Popper, Gödel: Vajon az univerzalitás cáfolható-e a nem-teljességgel” (Carnap, Popper, Gödel: Can Universality be refuted by Incompleteness?”) Magyar Filozófiai Szemle, 2005/4, 657-681.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:48:01

@TanBá: Azonkívül, hogy te magadról azt írod, hogy húde fasza csávó vagy, nem látok nálad semmit. Az meg nem meglepő, hogy egy elmebeteg a saját véleménye szerint a világ legokosabb embere.:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:57:27

@TanBá: Most azon túl, hogy az összes faszságod kiküldöd egy printerre, és elhasználsz vele egy csomó papírt, károsítod a környezetet, hol érv az, hogy te ezt megteszed?! Akkora kamuember vagy, hogy a fal adja a másikat. Te azt akarod felhozni érvnek, hogy az összes szarságodat kinyomtattad, vagy azt, hogy a hülye Hraskó állítólag megkritizálta, vagy azt, hogy elküldted valahova. Hát bazdmeg, azt, hogy elküldte valahova, még a bombákat küldözgető floridai terrorista is elmondhatja magáról. Te egy önjelölt elmebeteg "zseni" vagy. Magadon kívül senkit nem győzöl meg ezekkel a hülyeségekkel, csak magadat győzködöd és csapod be ezekkel a hülyeségekkel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:58:46

@TanBá: Miért akarod te kényszeresen pont velem összemérni a faszodat, és miért nekem akarod te küldözgetni a képeket róla?!

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 09:59:04

@math0:

Lósz@rt sem ér egyik sem és ezt te magad nyilatkoztad már le több helyen is nyilvánosan.
Eleve az a műfaj, a filozófia amit és ahogyan műveled parasztvakítás. Nem hasznos az emberiség fejlődése és tudása szempontjából. (Olvasta 10 alatti személy az arásaidat egyenként)) :-)

Nézd meg hogyan tálalmom én Gödelt??? Képzelt párbeszédben. Ami egyébként szintén része, csak kissé másként a könyvemnek:

Gödel az elmebeteg tudós
vilagnezet.blog.hu/2018/11/26/godel_az_elmebeteg_tudos

Ez még Mérő László matematikus, pszichológust is felzaklatta és nagyon erősen elgondolkoztatta, mert hát ez egyik matek példaképe van terítéken benne, igaz csak elveimet megerősítő példaként és bizonyítékként.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:01:31

@TanBá: "Mérő László matematikus, pszichológust is felzaklatta"

Tényleg, Mérő is kiborult rajta, hogy milyen hülye vagy, amikor zaklattad?

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 10:01:41

@math0:

Ezért:
1 millió forintos kihívás ateistáknak
istenteszt.blog.hu/2007/10/20/1_millio_forintos_kihivas_ateistaknak_1

Egy korábbi sikertelen próbálozás Brendel Mátyástól
A sikertelenség oka

Egyszer már felsültél, megadom a lehetőséget a szépítésre.
Talán tudnál egy Hraskó Gábor szintű értelmes érdemi kritikát is írni.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 10:05:50

@math0:

Azért meg alapvetően ő is betegnek tartja az ateistákat és főként a hozzád hasonló harcos ateistákat. Tévesen először azt gondolta én is az vagyok, de tisztáztuk. Barátok vagyunk.

dr. Mérő László írása: Ateista vallás?
publikálva 2008/41. (10. 09.)
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=153042400&t=9238954

steery 2019.12.20. 10:06:23

@Pipas: Bármi elképzelhető, de fizikai okokból nem teremthető meg bármi. Következésképp a teremtés nem lehet bármilyen, csak nagyon sokféle (megszámlálhatóan végtelen féle) a megszámlálhatatlanul végtelen lehetőség közül. Ebből következik, hogy az Isten sem lehet bármilyen, csak néhány féle. Ezeket kell megtalálnunk, az összes többit pedig kizárni (ez az igazi Istentan, az Isten természetének tudományos módszerrel való kutatása és feltárása). És a megmaradók közül tetszőlegesen lehet választani. Mivel az Isten önteremtést és önfejlesztést, önfelfedezést végez, természetesen mindegyik lehetőséget kipróbálja, megvalósítja, így előbb-utóbb mindegyik változata valósággá (igazzá) válik.

Mindebből következik az is, hogy a "mindenre képes" fogalma csak a fizikailag "minden lehetségesre képest" jelenti, mivel az Isten sem áll a létezés (természet) megkerülhetetlen alaptörvényei fölött (kívül). Tehát a természetfölötti dolgok mind az alsóbb természet fölött lévő felsőbb természet dolgai, nem természeten kívüli dolgok (és nem tudjuk, a természetnek hány egymásra épülő rétege van, amiből mi csak az egyiket látjuk). Szóval én nem átértelmezem a szót, hanem helyesen értelmezem. Amúgy ne hidd el egy szavam se. Menj és kérdezd meg az Isten személyesen erről. Ő az illetékes az ügyben. Ha szerencséd van, egyszer talán szóba áll veled.

A zsidók, a keresztények, sőt az összes földi vallás ideológusai gyakorlatilag mind tévednek az Istennel kapcsolatban, a legkülönfélébb módokon, mértékben és okokból, így az ő véleményük jelen esetben nem számít. Hisz most nem hitről, kitalált dogmákról van szó, hanem arról, hogy ténylegesen hogy nézhet ki a rendszer, meg hogyan működhet. Ennek semmi köze az elképzeléseimhez, mint azt már előbb leírtam.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 10:11:26

Egyébként meg ha Dawkins továbbra is .... nem a racionalizmushoz és a tudományhoz igazodik, hanem judeokatolikus/keresztény dogmákhoz, akkor nem is állíthatja magáról, hogy ateista lenne. Hiszen ha jól emlékszem megkeresztelték egy adott egyház szokásai szerint. Amit az adott dogma szerint nem lehet megváltoztatni és eltörölni.

Tehát el kell döntenie, kettős mércék nélkül, hogy akkor most tojik a dogmákra, vagy magára veszi őket.

Az ateizmus ugyan is egy judeokatolikus dogma és mém. ... és Dawkins ezt bekapta, dxe rendesen.

... persze ez sem csoda.... a könyvemben írok erről ... hiszen Gödel meg elmebeteg volt.... nem segített neki a Nobel -díj legyőzni .... Dawkinsnak még az sincs ... és ő nem is elmebeteg, csak zombi .... agyát más mémjei irányítják bizonyos területeken.

Igen Richard Dawkins átesett az anglikán keresztelőn és bérmálkodáson is.

Ergó dogmatikailag anglikán judeokeresztény ... :-)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:14:35

@TanBá: Én is őt. De én veled ellentétben nem azt hozom fel az állításaim igazolására, hogy még Mérő László is kiakadt tőlem. Pláne nem, hogy erre megint csak nincs saját magadon kívül semmiféle bizonyítékod. Az egész elmegyógyintézeti munkásságod olyan, mint amikor a keresztények arra hivatkoznak, hogy igazuk van, mert a Biblia is megírta. A te "igazadat" is csak te magad írod meg, senki más.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:18:35

@steery: Ott is elbasztad, hogy kizártad, hogy isten ténylegesen mindent lásson, holott ez simán elképzelhető lenne. Ha lenne isten, akkor akár mindent is láthatna. De te ezt kizártad, mert neked nem tetszett. Ez nem érv, ez nem tudás, amit itt leírsz, hanem a te kis ostoba képzelgésed. Ennyire komolytalan az összes zagyvaságod.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 10:23:41

@math0:

Akkor felhozom Kepes Andrást, akinek szintén vagy tudományos fokozata és egy egyetemen tanít. Nos neki kifejezetten és egyértelműen tetszett az esszém.

Boldogköi Zsolt akadémikus is kért belőle egy példányt és kapott is. Azt igérte évvégén fogja elolvasni. Zsolt már az eddigi párbeszédeink alapján is sejti, hogy az ateizmus tarthatatlan. Már van is ebben értelmes nyilatkozata, ami egyezik az általam leírtakkal:

Boldogkői Zsolt akadémikus szerint sem jó az ateista elnevezés
erkolcstan.blog.hu/2019/11/06/boldogkoi_zsolt_akademikus_szerint_is_nem_jo_az_ateista_elnevezes

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 10:30:41

@math0:

Az angol bevezető verziót már külföldi helyeken, egyetmeken is olvasgatják:

„God” being filtered by scientific methodology
vilagnezet.blog.hu/2019/11/20/_god_being_filtered_by_scientific_methodology

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:34:36

@TanBá: "szerint sem jó az ateista elnevezés"

Neki nem tetszik az elnevezés. Na bumm. Ez hol érv?! Attól még az ateizmus nem lesz hamis, hogy X.Y.-nak az elnevezése nem tetszik. Egyébként amit Boldogkői Zsolt indoklásnak hozzátett, az az ateizmus mellett van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:36:28

@TanBá: Ki, a bolgár vécésnéni?! Még mindig ott tartasz, hogy "Igazad van, mert te azt mondtad" szinten akarsz érvelni. Ez nem az, ezt a legutolsó, idióta hívő is ugyanolyan "jól" tudja csinálni, mint te.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 10:40:31

@math0:

Az ateizmus egy monoteista/ábrahámita trükkös mém.
Hasznos ellenségkép. ... és te is beszopáltad, tövig
... de minden jel szerint élvezed.
... hagyom ... magánügyed..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 11:10:49

@TanBá: figyusz, kis elmebeteg, nem fogok veled vitázni, nem veszlek én téged komolyan, ahogy senki más sem. Csak annyira mutattam rá, hogy azonkívül, hogy te magadról azt írod, hogy igazad van, kurvára senki nem igazolt vissza téged, nincs külső elismerésed. Nekem meg van, igazoltam. Ezzel a témával is te jöttél, de csak pofán szartad magad. Az nem külső elismerés, hogy a meséd szerint Mérő kiakadt tőled, vagy, hogy elküldted valahova a hülyeségeidet, és nincs válasz, vagy, "majd elolvassák".

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 11:15:24

@math0:

Te vagy elmebeteg és egyértelműen. Isten egy gyűjtőfogalom és te még is egy ateisták által kiválasztott Istent tagadsz.

Pedig bizonyított dolog:

Akárhogyan is számoljuk, a nagyon hitkomisszár jellegű magyar wikipédiában is 15 egyistenhitű vallás van felsorolva. Az angol persze pontosabb némileg. Ott ennek többszöröse. Tehát bizonyított logikailag, hogy az "Isten" szó kizárólagos használata teológiai és ateista körökben sem jogos. Azaz áltudományos.

Áltudományos beteg és kényszerképzetes ember vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 11:23:27

@TanBá: ne velem vitázz arról, hogy hogy használják az emberek az "isten" szót, te elmebeteg idióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 11:28:40

@TanBá: "te még is egy ateisták által kiválasztott Istent tagadsz."

Hazudsz. Miért vitatkoznék egy olyan elmebeteggel, mint te, aki még arról is hazudik, hogy én mit gondolok?! Ráadásul külön írja azt, hogy "mégis". Ez olyan 80-as IQ-ra vall.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 11:31:58

@math0:

Nem is vitázom, csak szembesítelek vele, hogy te is beszoptad a legősibb memetikai judeokeresztény mémgyár egyik termékét. AgyZombi vagy. De annyi vigasztaljon, hogy igazából az a ritka, mint én, aki nem az. Boldogkői Zsolt akadémikus szerint mindenki az, ami persze hülyeség. Vannak nem hipnálibilis, nem hipnotizálható emeberek és olyanok is, akik immunisak a mémekre. Nem túl nagy számban jelenleg, de pont az én kutatásaim alapján a dolog gyógyítható.

www.youtube.com/watch?v=3uaUxfsvu9A&t=915s

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 11:39:30

@TanBá: " te még is egy ateisták által kiválasztott Istent tagadsz."

Hazudsz:

1) Általában nem tagadom isten(ek) létezését.
2) Nem hiszek az összes általam ismert vallás egyik istenében sem, ezeknek a vallásoknak az istenei nem egy db. isten, és nem ateisták találták ki.

Itt írtam le, mit az álláspontom az isten(ekb)ben való hitről:

ateistaklub.blog.hu/2013/10/07/ertelemben_vagyok_ateista

NE HAZUDJ RÓLAM, TE KIS KÖCSÖG!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 11:40:49

@TanBá: Itt van a szikh vallás leírása, ezeknek az istenében nem hiszek, és nem az ateisták találták ki:

ateistaklub.blog.hu/2019/10/28/a_szikh_vallasrol

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 11:42:05

@TanBá: Itt van a bahai vallás leírása, ezeknek az istenében nem hiszek, és nem az ateisták találták ki. ez már a második vallás istene a sok közül, tehát itt már az is megbukott, hogy egyetlen istenben nem hinnék:

ateistaklub.blog.hu/2019/10/26/a_bahai_vallasrol

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 11:43:06

@TanBá: Itt van a hindu és budhista vallás leírása, ezeknek az isteneibe nem hiszek, és nem az ateisták találták ki. ezek már a sokadik vallás istenei a sok közül, tehát itt már az is megbukott, hogy egyetlen istenben nem hinnék:

ateistaklub.blog.hu/2018/11/03/utazas_indiaban

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 11:44:00

@math0:

Ez vagyok és a dolog működik.
Jogodban áll butának lenni és tagadni a memetika tudományát. Nem zavar.

Iván Gábor IGe
Memetika kutató és szakértő, vakcina mémek.
A biológiában is működnek az azonos elvű védő'oltások'.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 11:44:25

@TanBá: Itt van a moron vallás leírása, ezeknek az istenében sem hiszek, és nem az ateisták találták ki. Ez már a sokadik vallás istene a sok közül, tehát itt már az is megbukott, hogy egyetlen istenben nem hinnék:

ateistaklub.blog.hu/2016/01/31/jezus_krisztus_egy_masik_testamentuma

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 11:46:34

@TanBá: Itt van egy post a sok közül, amelyben a keresztény isten szerepel, akiben nyilván szintén nem hiszek. Nem az ateisták találták ki. Ez már a sokadik vallás istene a sok közül, tehát itt már az is megbukott, hogy egyetlen istenben nem hinnék:

ateistaklub.blog.hu/2016/11/06/the_truth_about_jesus

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 11:48:27

@TanBá: Ittr van egy postban 3 vallás leírása, akiknek az isteneiben nem hiszek. Nem az ateisták találták ki ezt a 3 istent sem. Ez már a sokadik vallás istene a sok közül, tehát itt már az is megbukott, hogy egyetlen istenben nem hinnék:

ateistaklub.blog.hu/2015/07/21/jezus_mohamed_mozes_a_harom_imposztor

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 11:49:22

@TanBá: Mindenki hülyének tart, csak te tartod magad működőnek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 12:03:43

@TanBá: leírhatod a blogodban százszor, hogy te vagy Napóleon, attól még nem vagy az.
kinyomtathatod a nyomtatón százszor, hogy te vagy Napóleon, attól még nem vagy az.
bekötheted a nyomtatványodat, attól még nem vagy az.
elküldheted a Történelemkutató Intézetnek százszor, hogy te vagy Napóleon, attól még nem vagy az.
kiakadhat Glatz Ferenc, Gerő András és Ungváry Krisztián, százszor, hogy te vagy Napóleon, attól még nem vagy az. Sőt, akkor inkább nem vagy az.

És ami ezután viszont továbbra is maradsz: egy elmebeteg,

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 17:01:46

@math0:

Buta vagy, korlátolt és nem előre, hanem visszafelé fejlődtél mind logikailag, mind emberileg, azóta a kb két évtized óta, amikortól ismerlek. Nincs nagy értelme elmagyarázni és levezetni sem, hogy a tudomány és a tudományos módszertan is tojik rá, hogy Te miben hiszel, vagy miben nem, vagy mit tagadsz. Nem csak rád, hanem bárkire. A tudományos módszertan alapján elért kutatási eredmények meg nem szavazás kérdésköre. Ezt is tanulnod illett volna.

Nagyon nem érdemled meg, de azért segítek, elárulom miért hibás a mostani magyarázkodásod is.

1. "Isten"-ezel, akkor is ha jól tudod, hogy nem jogos logikailag ez a judeokatolikus mém.
2. A tudományos módszertan alapján bizonyíthatóan és bizonyítottak kiderült mi is a tudományos Isten. Azt meg bugyutaság tagadni, mert tény, akárcsak a darwini evolúció.

A te fajta korlátolt bumburnyák ateisták miatt nagyon sok ember még akkor sem tenné le a pártját az ateizmus mellett, ha igaz és logikus lenne. De nem az. Az ateizmus egy nevetséges átverés. És nevetnek is rajta egyre többen. Ja és én a nevetés pártján vagyok.

Próbálj meg Te is röhögni ezeken a képeken. Nem fog menni,

istenteszt.blog.hu/2018/08/27/ateizmus_mint_tagadasvallas_kepekben

Amúgy meg ennyi, meguntalak, mert menthetetlenül hülye vagy.
Nem érdemled meg a kigyógyítást sem az ateista kényszerképzetedből tőlem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 17:11:13

@TanBá: A tudományos módszertan szerint a matematikán kívül nem nyerhet valami bizonyítást. Elmebeteg vagy, és fingod nincs semmiről.

" Im Rahmen des kritischen Rationalismus (Karl Popper) wird argumentiert, dass es Verifikation nicht gibt. Allgemeine Gesetzesaussagen können nur wahr, aber unverifiziert sein oder mit Beschreibungen von Sachverhalten, die der Aussage widersprechen, falsifiziert werden, sich also als ungültig herausstellen. Zum Verständnis ein Beispiel, das Karl Popper anführt: Angenommen, die Hypothese lautet: „Alle Schwäne sind weiß“, so trägt das Finden zahlreicher weißer Schwäne nur dazu bei, dass die Hypothese beibehalten werden darf. Es bleibt stets die Möglichkeit bestehen, einen andersfarbigen Schwan zu finden. Tritt dieser Fall ein, so ist die Hypothese widerlegt. Solange aber kein andersfarbiger Schwan gefunden wurde, kann die Hypothese weiterhin als nicht widerlegt betrachtet werden – also als "validiert". "

de.wikipedia.org/wiki/Verifizierung#Wissenschaftstheorie

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 17:35:53

@math0:

Buta vagy és a matekhoz sem értesz, meg a logikához sem.
Pedig majdnem azonos az alapszakmánk és a képzettségünk.

Nem vagy már sehol sem szalonképes nálam sem.
Iszok majd rád egy pohár tiszta vizet, ha olvasom a halálhíredet, ami felé erősen tartasz ...

Friedrich Nietzsche ugyan is nem megőrült, hanem az akkor még gyógyíthatatlan nemi betegségbe halt bele, amibe Lenin elvtárs is. Te csak simán megőrültél, gyógyíthatatlan nemei betegség sem kell hozzá, ami a végső stádiumban az agyat is megtámadja.

Magyarán le vagy sz@rva részemről.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 17:48:10

@TanBá: Te azt hiszed, hogy te vagy az értelmes ember, én meg az elmebeteg. Szerintem meg fordítva van. Csakhogy nekem van erre bizonyítékom:

math.uni.hu/angol/publications.html

Neked meg semmid nincs.

leírhatod a blogodban százszor, hogy te vagy Napóleon, attól még nem vagy az.
kinyomtathatod a nyomtatón százszor, hogy te vagy Napóleon, attól még nem vagy az.
bekötheted a nyomtatványodat, attól még nem vagy az.
elküldheted a Történelemkutató Intézetnek százszor, hogy te vagy Napóleon, attól még nem vagy az.
kiakadhat Glatz Ferenc, Gerő András és Ungváry Krisztián, százszor, hogy te vagy Napóleon, attól még nem vagy az. Sőt, akkor inkább nem vagy az.

És ami ezután viszont továbbra is maradsz: egy elmebeteg.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 17:53:33

Elegem van a tagadásvallásos hülyékből, de nagyon és azoknak egyik díszpéldányából is, akivel itt némileg írogattam. Volt egy filozófiai iskolám régebben 184 ezer taggal, amikor Orbán Viktornak még csak néhány tízezer rajongója volt a f@szbukon, de meguntam a népszerűséget és semmi értelme.

A Szólj Be a Papnak! egy előre mutató bátor kezdeményezés és inkább azt támogatom, annak ellenére, hogy a meghívásukat kihagytam. Ritán írok és már csak keveset, de aki okos az azt is megérti. Itt lehet megnézni néhány gondolatomat, amit néha-néha közzé teszek:

www.facebook.com/Ivan.Gabor.IGe

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.20. 17:55:10

@TanBá:

Le volt tiltva eddig a személyes profilom követhetősége is, amit néhány napja szabadítottam fel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 21:24:37

@TanBá: "matekhoz sem értesz" Mesterséges intelligencia kutatásból van doktorim, de nyilván én nem értek a matekhoz, és te értesz, az útszéli, faparaszt. Ja. Plauzibilis. Kapjál már magadhoz, te szerencsétlen!

Te egy totál tehetségtelen kis selejt vagy, aki az életében soha semmit nem ért el, nem fog elérni. De nagyravágyó vagy. Ezért kitaláltál egy olyan hülyeséget, amit még senki nem talált ki, és ezt nyomod fullban, kreténben. Nem nagy kunszt ez, van, volt és lesz a világtörténelem során sok ezer, tízezer, százezer, ha nem millió ilyen önjelölt hülye, mint te. Immár évtizedek óta nyomod ezt a kreténséget, és még soha, egyetlen komolyabb ember sem állt melléd, hogy "na, ebben van valami", de tudtommal még komolytalanokból se nagyon álltak melléd. Nem volna ideje az agyhelyedhez kapni, te szerencsétlen idióta?! Még befejezhetnéd az életedet úgy, hogy ugyan továbbra sem érsz el semmi rendkívülit, de a képességeidhez mérten tisztességesen helytállhatnál, és nem röhögne rajtad mindenki, aki ismer.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.21. 10:01:03

@math0: Mátyáska! :-)

Gödel Nobel -díjas is volt még is tudott mellette elmebeteg is lenni, mint ahogyan Te is. Kényszerképzeted az tuti és van mellette még néhány dolog, de az a pszichiátriai szakemberek dolga pontosan feltárni. A náthát is elkapod, ahogyan az ateista mémfertőzést is agyzombit csinált belőled.

Másolni tudsz, de önállóan és gondolkozni azt nem.

Az ismerőseim listája a f@szbukon is le van tiltva arra nem illetékesek nem láthatják, te még az oldalamat sem. ... de igen magas az ottani magyar és külföldi akadémikusok és egyetemi proffok száma.

Nézd meg Daniel Dannett TED memetikai beszámolóját és valós biológiai hasonlatát, ami illik rád. Illik az 'öngyilkos' gondolkozni nem tudó tagadásvallásos militáns ateista viselkedésedre.

www.ted.com/talks/dan_dennett_dangerous_memes

"Szóval az erdőben vannak, vagy a legelőn, és látják, hogy egy hangya egy fűszálon mászik felfelé. Felmászik a tetejére, és leesik, és felmászik, leesik, felmászik ... próbál a fűszál tetején maradni. Mit művel ez a hangya? Miért csinálja? Milyen célt próbál ez a hangya elérni azzal, hogy felmászik a fűszálra? Mi jó van benne a hangyának? - A válasz az, hogy semmi. Nincs semmi jó benne a hangyának. Akkor meg miért csinálja? Csak egy kis flúgosság? Igen, az. Egy lándzsás métely. Igen, az. Egy lándzsás métely. Ez apró agyi féreg. Egy élősködő agyi féregnek kell eljutnia egy birka vagy egy tehén gyomrába, ahhoz, hogy folytathassa az életét. A lazacok árral szemben úsznak, hogy az ívóhelyeikhez jussanak, a lándzsásmételyek hangyákat irányítanak, bemásznak az agyába és felfelé vezetik a fűszálon, mint egy összkerékmeghajtású terepjárót. Tehát a hangyának semmi jó sincs benne. A hangya agyát eltérítette egy agyi élősködő, öngyilkos viselkedésre kényszerítve őt. Eléggé ijesztő. Történhet ilyesmi egy emberrel? "

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2019.12.21. 11:02:15

Nekem mém-immunításom van.
Hipnózis sem hat rám.
Qva kevés hozzám hasonló ember van a földön.
Boldogkői Zsolt molekuláris biológus akadémikus olyan kevésre teszi a számukat,
hogy szerinte nincs is. Szerinte mindenki "zombi" .

apro_marosan_petergabor 2019.12.22. 13:28:23

@math0: Ezek a papok nem hülyék, biztosan jól képzettek. Csak éppen nem eléggé átgondolt útját választották az emberközeli egyháznak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.22. 14:22:15

@TanBá: "Gödel Nobel -díjas is volt "

Volt egy faszt. Mondom, elmebeteg vagy. Menthetetlenül.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.22. 14:26:04

@apro_marosan_petergabor: Minden hit, vallás és egyház hülyeség. És nem véletlen az sem, hogy az egyházak végül általában az emberiség ellenségei lesznek.

ateistaklub.blog.hu/2014/07/23/a_hit_eredend_hibaja_es_ennek_tarsadalmi_kihatasai

apro_marosan_petergabor 2019.12.24. 01:53:28

@math0: Egy ateistától nem várunk sokat, de azért már láttunk ateistákat értelmesebben is megszólalni.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.12.24. 13:12:36

@math0:

A tévedés és az összekeverés az nem elmebetegség. Az ez elmebetegség, ha valaki nem tudja belátni azt. Nos összekevertem egy másik matematikussal, aki végül is mivel nincs matematikai Nobel-díj közgazdaságtanból kapta meg.

John Forbes Nash Nobel -díjas is volt még is tudott mellette elmebeteg is lenni, mint ahogyan Te is. Kényszerképzeted az tuti és van mellette még néhány dolog, de az a pszichiátriai szakemberek dolga pontosan feltárni. A náthát is elkapod, ahogyan az ateista mémfertőzést is agyzombit csinált belőled.

Másolni tudsz, de önállóan és gondolkozni azt nem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.24. 13:16:02

@TanBá: Ennyire nem tudni semmit Gödelről, alapból nem tudni, hogy matekból nincs Nobel-díj, de közben nagy pofából hirdetni, hogy miket írtál Gödelről, milyen nagy szakértő vagy benne, meg mindenben is, és mindenki hülye, csak te vagy a helikopter, na az elmebetegség.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.24. 13:24:24

@TanBá: Ja, és neked ugye egy évtizedek óta tartó tévképzeted, és erre felépített szektád van, amelynek nagyjából csak te vagy a tagja, és a saját hülyeségeden alapul az egész. Erre áldoztad a fél életed. Na, ez elmebetegség.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.24. 13:25:01

@TanBá: Ja, és neked ugye egy évtizedek óta tartó tévképzeted, és erre felépített szektád van, amelynek nagyjából csak te vagy a tagja, és a saját hülyeségeden alapul az egész. Erre áldoztad a fél életed. Na, ez elmebetegség.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2019.12.24. 14:01:41

Hobbi volt te butuska és szórakozás.
Mellette értékesítési és marketing igazgatói és hasonló pozíciókat töltöttem be.
Viszont külföldön nagy az érdeklődés a Tudományon átszűrt "Isten" szórakoztató tudományfilozófiai esszém iránt, és lehet a jövőben már valóban a hobbimból fogok megélni és nagyon jól. Amúgy meg "szekta ökörségedre" :

Briannal értünk egyet a Brian élete című filmből:
Mi mindannyian egyéniségek vagyunk!
Nekünk nem kell követnünk senkit sem.

Főként az ateista áltudományos kényszerképzetes emberek elveit nem.
Mint amilyen Te magad is vagy.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2019.12.24. 14:09:44

@Iván Gábor IGe:

Még csak egy próbanyomtatás történt és teszteltetem. Mert az a tudományos eljárás módja.
Van benne néhány kiegészíteni és javítani való valóban. Ezért is nem ment egyből élesben.

Iván Gábor IGe könyve; Túl Richard Dawkinson
vilagnezet.blog.hu/2019/10/10/ivan_gabor_ige_konyve_tul_richard_dawkinson

Az első fejezete angolul is elérhető, ha lelsz benne hibát és tényleg hiba, akkor javítom:
„God” being filtered by scientific methodology
vilagnezet.blog.hu/2019/11/20/_god_being_filtered_by_scientific_methodology

+ bele fog még kerülni, hogy az "Isten" szó kizárólagos használata mint egyes monoteista, mind egyes ateista körök részéről, nem csak logikailag, de szemantikailag/értelmezéstanilag sem megengedhető és téves. Hiszen több tucatnyi az egyistenhitű vallások száma is és azok Istenei sem azonosak és mindegyiknek van külön azonosító neve.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2019.12.26. 13:07:40

Olvasgatni való bárkinek és várom rá az érvelési hibáktól mentes tudományos reflexiókat.
Már aki egyáltalán tudja mi is az és képes ilyesmit írni.

vilagnezet.blog.hu/2019/12/24/tudomanyon_atszurt_isten
süti beállítások módosítása