Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

A vírus „bezárta” a templomokat, Isten pedig a szobámat változtatta azzá

avagy az online hitgyakorlás – az egyház jövője, vagy az élő közösség gátja?

2020. április 29. - Julie K

Több mint egy hónap telt el a veszélyhelyzet kezdete óta és ez alatt az idő alatt talán évek óta nem látott technikai fejlődést mutattak a különböző felekezetek gyülekezetei. A templomok bezárásával, az istentiszteletek, misék és más egyházi közösségi programok elmaradásával elárasztották a közösségi oldalakat és számos más online platformot a vallási tartalmak, így tulajdonképpen minden gyülekezet – ha átmeneti időre is – „átköltözött” az online térbe.

Azonban számos kérdés vetődik fel azzal kapcsolatosan, hogy az online tér milyen lehetőségeket nyit meg a hit megélése és a gyülekezetek működése előtt, illetve, hogy ez a forma képes lesz-e betölteni azt a szerepet, amit a templomtérben elhangzó igehirdetések alkalmával átélhetnek az odalátogatók. Az alapvető változást nem az online térben történő megjelenés jelenti, hiszen ezelőtt is számtalan vallási tartalommal találkozhattunk az interneten. A helyzet furcsaságát sokkal inkább az okozhatja, hogy csak ide korlátozódik és az addig hétről hétre ismétlődő találkozások, személyes interakciók teljesen eltűntek az életünkből.

94262014_1884188085051919_6068250123039670272_o.jpg

Az a tény, hogy alig maradt olyan gyülekezet, ami nem hozott létre Facebook-profilt, Youtube-csatornát, egyértelműen vérfrissítést jelenthet az egyébként tradicionális szemléletű közösségek körében is. Kérdés azonban, hogy mi lesz pl. azokkal az idősekkel, akik számára nem elérhetőek ezek a felületek és az nem tudnak online bekapcsolódni abba a közösségbe, aminek egyébként személyes jelenlétük által oszlopos tagjai voltak. De küzdhetnek személyes hitükkel akár azok is, akiket elárasztanak a különböző tartalmak, mégsem tudják átélni azt, amit a templomtérben egy igehirdetés alkalmával.

Beszélhetünk-e egyáltalán közösségről, ha azoknak az embereknek a halmazát vesszük alapul, akik ugyanabban az időben ugyanazt az online tartalmat nézik? Mindenképp pozitív, hogy a hívek kapcsolatba léphetnek egymással és a papokkal, lelkészekkel egyaránt, akár kommentben, akár írott vagy videoüzenet formájában, de ez nem feltétlenül jelent közösségformáló erőt. A közösséghez való tartozást talán leginkább a privát csoportokban, az addig is egy gyülekezetbe járó emberek beszélgetései erősíthetik. Viszont az, hogy bármelyik gyülekezet, sőt bármelyik felekezet lelki vezetőjét meghallgathatom és tulajdonképpen „vallási turista” lehetek a saját szobámban, az egészen új impulzust jelent a hitgyakorlást illetően.

A Szólj Be a Papnak jelenléte – mondhatni – a kezdetektől elég intenzív volt az online térben, éppen ezért gondoljuk úgy, hogy az online hitgyakorlás kérdéseinek aktualitásáról is szót kell ejtenünk. A május 7-i online eseményünkön ezt kíséreljük majd meg, ugyanis a fentiekben felvillantott néhány gondolatot és számos más, az online hitgyakorlással kapcsolatos kérdést feszeget majd Pál László református lelkész és Huszti Zoltán római katolikus atya.

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr1015646386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niko11 2020.04.29. 12:35:24

Kedves Julie K! Pál László vagyok a soron következő beszélgetés "vitázója". Nagyon tetszik a cikk amit írt, figyelem felkeltő. Reménység szerint sokan fogják figyelemmel követni az online alkalmunkat. Ugyanakkor hadd tegyek egy "apró", de nem elhanyagolható megjegyzést a címmel kapcsolatban. Távol álljon tőlem a szőrszálhasogatás! Egy nagyon komoly "mismatch" található a címben: Isten varázsol. Ez nem szerencsés párosítás. A Szentírás fogalomtárában a varázslás Isten szemében a legutálatosabb bűnök között van fenntartva. Napjaink szóhasználatában ezt szinte mindenre használjuk már, ugyan úgy mint az "imádom" kifejezést, a nagyon szeretett dologra, vagy csak úgy heccből. Hadd hozzak néhány bibliai igehelyet, ahol ez bővebben ki van fejtve: 5Móz 18,10; 1Sám 15,23; Csel 8,9.11; 13,8–10; 19,19. Ezen kívül a képtársítás is hibásan jelenhet meg egyesekben. Isten nem varázsol! :) Tehát arra kérném, hogy a "varázsolt" helyett inkább a "változtatta/átváltoztatta" szavakat vagy ezek más, szinonimáját (a varázsláson kívül természetesen) használja inkább a címben feltüntetve. Így nem tudom jó szívvel megosztani, hiszen a címmel már megütközöm. Előre is köszönöm! Isten áldja! :)

Julie K 2020.04.29. 15:48:08

@Niko11: Kedves László!

Nagyon köszönöm a visszajelzést! Abszolút értem az ellenérzéseit a címmel kapcsolatosan, így utólagosan visszaolvasva valóban félreértésre adhat okot és esetleges támadási felületet biztosíthat azoknak, akik szeretnének szőrszálakat hasogatni. Mivel ez nekem is csak utólagosan tűnt fel, így ebből egyértelmű, hogy az írás pillanatában egyáltalán nem éreztem ezt furcsának, mégpedig azért nem, mert semmiféle misztikus tartalmat nem gondoltam mögé. Hívő reformátusként egy pillanatig sem gondolom azt, hogy Isten a szó "harry potteri" értelmében varázsolna, csupán a "változtat" szinonimájaként használtam úgy, ahogyan ez megszokott a hétköznapi szóhasználatban, illetve ahogyan Ön is említi az "imád" kifejezést. Ettől függetlenül pontosan tudom, hogy a varázslás misztikus értelmében a fő bűnök közé sorolandó Isten szemében, a címen azonban már nem szeretnék változtatni, ugyanis így került ki, nem volt mögöttes tartalma, s ebben a rövid magyarázatban válaszra lelnek azok is, akiknek elsőre furcsának tűnhet.
Sajnálom, ha ez tántorítja el a megosztástól, remélem azért a beszélgetés örömteli lesz majd és nem fogják befolyásolni a beharangozó címével kapcsolatos ellenérzések. :)
Én is Isten áldását kívánom erre az alkalomra és egyéb szolgálataira! :)

Niko11 2020.04.29. 16:23:47

Kedves Julie K!

Jobban örültem volna, ha azt írja sajnálja nem tudta ennek hátterét. Így azonban nem tudok másra gondolni csak "írói" büszkeségre, ami miatt kapaszkodik a varázslás kifejezésbe. Lelkészként, teológusként jeleztem hogy ez súlyos fogalmi keveredés. Amennyiben ön valóban hívő református - semmi okom feltételezni ellenkezőjét- és ismeri a kifejezés többlet tartalmát, érthetetlen számomra ez a ragaszkodás... De elgondolkodom én is, hogy hívői "büszkeségből" mégis ott szerepeljen e a nevem a vitapartnerek között. Üdvözlettel: Pál László

Niko11 2020.04.29. 16:52:36

Egy módon lenne érthető a cím eme része: ha személyes hangvételű beszámoló lenne a cikk. Arra mindenki úgy használja saját szókincs és kifejezés készletét ahogy akarja. De egy beharangozó jó, ha fogalomkészletében helyén van. Még akkor is ha önkéntes írja, aki nem teológus. Komoly dolgokról vitázunk, nem csak ez hanem más témákban is amit ez az oldal meghirdet. Ne vigyük le a bulvár szintjére akkor sem a fogalomkészletünket, hogy "jobban" értsék. Én nem nyilvánosan szerettem volna önnek írni, de a szervezők ezt kérték tőlem. Ők nem "cenzúráznak". Így a felelősség is másé... Remélem így teljesebb a kép a kérésemmel kapcsolatban.

Julie K 2020.04.29. 17:58:39

@Niko11: Kedves László!

Nem kapaszkodok a kifejezésbe, csupán próbáltam megvédeni a saját álláspontomat, ami nyilvánvaló, hisz mindkettőnknek a saját szemszögünk tartalmazza az igazságot. Valóban nem vagyok teológus, "csak" egy önkéntes, ennek ellenére nem gondolom, hogy ne lennék tisztában azzal a fogalomkészlettel, amivel a Szólj Be a Papnak azonosulni tud és ez jelen esetben is megmutatkozott, ugyanis a szervezői körből senkinek nem volt problémája a kifejezéssel (lelkésznek, teológusoknak sem). Igyekszem komolyan venni a szolgálatot, így azt sem gondolnám, hogy ezzel bulvár szintjére degradáltam volna a beharangozót. Szervezetünk azzal a céllal jött létre, hogy figyelemfelkeltő legyen, amibe beleférnek a "csalogató" címek is úgy, hogy ezzel egy időben a lehető legkomolyabban vesszük az eseményeket, illetve azok témáit.
Abszolút teljes a kép a kéréssel kapcsolatosan, éppen ezért az esemény érdekében változtatok a címen, mert fontosnak tartjuk, hogy a válaszadóink komfortosan érezzék magukat abban a közegben, ahová meghívjuk őket. :)

Niko11 2020.04.29. 18:46:44

@Julie K: Mivel írta, mindkét hozzászólásában is hogy "abszolút teljes a kép", akkor már többet hozzátenni nem tudok/akarok. Köszönöm! Isten áldja!

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2020.04.30. 10:24:15

A memetika az eszmék darwinizmusa. Ez az írás viszont ideológiailag független, gondolkozni tudó embereknek szól.

Richard Dawkins evolúciós biológus Istent egy veszélyes elme vírusként, mémként határozta meg. A meghatározása helyes és bizonyított, olyannyira, hogy mára már a gyógymód is megvan rá. A biológia és a genetika hajnalán a gének sokáig nem voltak bizonyíthatóak, csak logikai következtetésként léteztek, csak a megfigyelések alapján jutottak arra a tudósok, hogy lenniük kell. Aztán persze jóval később meg is lettek. Hasonlóan a mémekre, tehát az idegrendszeri vírusokra jelenleg csak közvetett módon van bizonyíték. Közvetlen nincs és lehet nem is lesz, hiszen az idegrendszerben információ áramlik és itt ugyebár az emberi agyban kellene kimutatni egy "vírust", ami eleve lehet, hogy csak pszichológiai folyamat. A memetika tehát nagyon leegyszerűsítve a biológiai vírusaink másolástani működésének az áthelyezése biológiai síkról pszichológiaira. Egy magyarázó példával:

A világjárványt okozó biológiai korona vírusnak teljesen mindegy, hogy milyen vallású, vagy ateista, vagy nihilista személyt fertőz meg a lényeg, az, hogy rávegye egy információs csomag újbóli legyártására és fertőzésre. Ez egy RMS száldarabka.

A elme járványt okozó memetikai Isten vírusnak teljesen mindegy, hogy milyen vallású, vagy ateista, vagy nihilista személyt fertőz meg a lényeg, az, hogy rávegye egy információs csomag újbóli legyártására és fertőzésre. Ez főként az Isten szó.

erkolcstan.blog.hu/2020/04/30/genek_memek_virusok
süti beállítások módosítása