Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

3 ok, amiért a keresztényeknek immunisnak kellene lenniük az álhírekre

2022. május 24. - Phil Melanchthon

Következő eseményünk az álhírekről szól: Álhírek csapdájában - hol az igazság?

Ennek kapcsán elgondolkoztunk azon, hogy a keresztény hívőknek több fegyverük is van az átverések ellen – elvileg.

1. A keresztény hit kulcseseményét, Jézus Krisztus feltámadását annak pillanatától fogva egy szívós álhír vonta kétségbe. A keresztre feszítést támogató főpapok ugyanis „úgy határoztak, hogy sok ezüstpénzt adnak a katonáknak [akik Jézus sírját őrizték], és így szóltak: Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk. (…) El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig” (Máté evangéliuma 28, 12-13; 15)

Azóta rengeteg további alternatív változata született a Biblia által hitelesnek megőrzött Jézus-képnek, volt aki az Isten Fia emberi, vagy éppen az isteni mivoltát vonta kétségbe, mások azt vélték tudni, hogy házas volt és gyereke született, sokan pedig a származásával kapcsolatban állnak elő teóriákkal (szkíta, UFO, stb.).

A keresztényeknek tehát az évszázadok alatt ki kellett (volna), hogy alakuljon a készségük arra, hogy felismerjék, leleplezzék és cáfolják a csúsztatásokat, koholt históriákat, ha úgy tetszik, álhíreket, hiszen a hit központi tanításai kapcsán kényszerülnek újra és újra erre.

resurrection2.jpg

Tamás apostol is meg akart győződni a tények valódiságáról

2. Egy másik érv amellett, hogy Jézus követőinek át kellene látniuk a szitán az, hogy az álhírek leginkább lebutított, leegyszerűsített, vagy éppen kontextusukból kirángatott „hírek”. Az hiszi el könnyebben őket (elvileg), aki keveset olvas, tájékozódik (vagy ismételten ugyanazokat silány forrásokat keresi fel). Ezzel ellentétben egy keresztény hívőnek illik intim viszonyt ápolnia komplex, komoly értelmezést igénylő szövegekkel. A protestánsoknak a Biblia és annak magyarázatának beható ismerete terén kellene jeleskedniük, a katolikusoknak a szentek életétől kezdve a pápai kiadványokon (pl. enciklikák) át igen sok szöveget kell feldolgozniuk a hitbéli elmélyülés útján. Márpedig aki rendszeresen foglalkozik továbbgondolásra, további ismeretszerzésre sarkalló szövegekkel, valószínűleg nehezebben dől be mindenféle híresztelésnek.

280190637_2566200450184009_3391261362916848935_n.jpg

3. Az álhírek sokszor összeesküvés elméletek részeként, vagy azokkal szoros barátságban jelennek meg a világhálón és a közbeszédben. Az álhírek ilyenkor azzal tetszelegnek, hogy lerántják a leplet a világot titokban átszövő mesterkedésekről. A hívők ugyanakkor nem kérdőjelezhetik meg Isten korlátlan hatalmát a történelem felett. Vagyis bármilyen uralomra törő szervezkedés csak Isten akaratának alávetetve történhet. Innentől kezdve keresztényként kár összeesküvéseket nyomozni, sokkal inkább Isten hatalmát, mindenhatóságát van értelme hirdetni.

Vajon tényleg védettebbek a keresztények az álhírek áradatával szemben? Vagy ugyanúgy sodródnak ennek a kortünetnek a csapdájában vergődve, mint a többiek? Amennyiben az utóbbi, a fenti tényezők miért nem tudnak (eléggé) hatni?

Beszéljük meg együtt következő eseményünkön, szerdán este a Grundban, vendégeinkkel:

  • Ablonczy Bálint – újságíró, Válasz Online
  • Bella Violetta - református lelkésznő
  • Kuzmányi István - római katolikus diakónus, a Magyar Kurír főszerkesztője

Az est moderátora Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője.

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr5417838747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.05.25. 10:44:01

Viccesek vagytok !!!
Mert tudományosan és bizonyítottan....
A judeokereszténység egy ÁLHÍR, ÁTVERÉS ...
Összekoholt plagizálás ....

Andy73 2022.05.25. 12:00:57

"a katolikusoknak a szentek életétől kezdve a pápai kiadványokon (pl. enciklikák) át igen sok szöveget kell feldolgozniuk a hitbéli elmélyülés útján." Vagy inkább kellene? Ezek bizony szép dolgok, de kiváncsi lennék rá, hogy hányan dolgozzák fel ezeket a szövegeket még a gyakorló katolikusok közül is.
Általában véve a "keresztény" egy igen tág fogalom, a papoktól, szerzetesektől és teológusoktól kezdve azokig, akik meg vannak keresztelve, de rendszeresen nem gyakorolják a vallásukat, csak néha jutnak el a templomba, és csak néha olvasnak vallással kapcsolatos szövegeket - ha egyáltalán bármikor.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.05.25. 12:12:42

Ez talán a blog legszínvonaltalanabb posztja. :(

A vallások tanításaira nincs tudományos bizonyíték,és ezalól a kereszténység sem kivétel. Ezért HIT, nem pedig tudomány.

Bizonyíték nélkül kell elhinni a Szentírásban foglaltakat, a Szentírás pedig nem bizonyíthatja önmagát.

Nincs is ezzel semmi baj, én azt szoktam mondani, hogy a cáfolhatatlan bizonyítékok megtagadásával Isten megadta az embernek a szabad választás lehetőségét, ahogy ezt már többször is leírtam. Nem lenne ui. szabad választásunk, ha Istenre és az isteni tanításra lenne cáfolhatatlan bizonyíték.

Viszont a bizonyítatlanban való HIT nem éppen vértez fel az álhírek ellen.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.05.25. 12:21:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ja alapvetően jókat írsz csak arról feledkezel meg, hogy az emberiség nagyon sok Istent teremtette. Általában nagyobb nemzetenként olyan 1-2 tucatnyit. Tehát már ennek a tagadása, vagy figyelembe sem vevése is áltudományos viselkedés.

Isten összeszámlálás
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9239101

Andy73 2022.05.25. 13:14:12

@TanNé: a nyugati kultúrában már évezredek óta monoteizmus van. Persze érdekes kérdés lehet az is, hogy mi volt előtte, vagy miben hisznek más kultúrákban, de mi ebben élünk.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.25. 13:44:55

". A hívők ugyanakkor nem kérdőjelezhetik meg Isten korlátlan hatalmát a történelem felett"

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.25. 13:47:01

Tehát isteni akarat, hogy oroszok és ukránok ölik egymást, hogy zsidók és palesztinok harcolnak, hogy Istent mindenki máshogy értelmezi.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.05.25. 14:01:04

@Andy73:

Egyistenhívő vallásokból is több tucatnyi van, jelenleg is és a nyugati kultúrában is. Ja és még a monoteizmust sem a judeokeresztények találták fel. Azt vis lopták, plagizálták.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.05.25. 14:02:35

@Andy73:

Akárhogyan is számoljuk, a nagyon hitkomisszár jellegű magyar wikipédiában is 15 egyistenhitű vallás van felsorolva. Az angol persze pontosabb némileg. Ott ennek többszöröse. Tehát bizonyított logikailag, hogy az "Isten" szó kizárólagos használata teológiai és ateista körökben sem jogos. Azaz áltudományos.

mandeusok vagy szábeusok, kereszténység, zsidó vallás, krisna tudat, iszlám, bahá'í, drúzok, atonizmus, vaisnavizmus, kaodaizmus, manicheizmus, mormonizmus, rasztafariánus mozgalom, szikhizmus, unitárius vallás, yazdanizmus - kurd, zoroasztrizmus, Baiamet vallás, Yolngu vallás, andamán népek vallása, kinai előhitrendszer, himba nép a monoteista panenteizmusa, igbok az egyistenhit, Waaq az Afrika szarván sok kusita nép hagyományos vallása, Perún viharisten, cseroki vallás, Nagy Szellem, Teotl egyetlen univerzális erő, tengrizmus, protoindoeurópai vallásban Dyéus volt az Isten, stb

Andy73 2022.05.25. 14:08:41

@Igazamvanvagyigazamvan?: A válasz a szabad akarat. Az embernek szabadságában áll bűnt elkövetni, sőt, hitetlen is lehet. Az ítélet a történelem végén, ill. Az emberi élet végén jön.

Andy73 2022.05.25. 14:14:42

@TanNé: a monoteista vallások hihetnek ugyanabban az Istenben, csak másképp. Az általad felsorolt vallások többsége egyébként nem tartozik a nyugati kultúrához. A kereszténység mindenesetre azt tanítja, hogy Istent leginkább Jézuson keresztül ismerheted meg.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.05.25. 14:18:50

@Andy73:
Miért hazudsz??? A panteizmus nem nyugati kultúra része??? Albert Einstennek is az volt az egyik vallása 12 éves kora után, a Semmiben Sem Való Hit mellett persze. Csak egy példa, de lenne még több is bőven.

ZolbiJézuska azaz JahveZsidóSátánIsten avatárja .... :-) Na az aztán a legnagyobb álhír .... Soha sem volt valóságos élő személy és úgy 5-6 más korábbi Istenből ollózták össze a meséjét.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.05.25. 15:38:03

@Andy73:

És épp a szabad akaratban mutatkozik meg, hogy Isten az embert a maga hasonlatosságára teremtette, mert az ember az egyetlen szabad akarattal bíró lény. Minden más lényt az ösztönei vezérelnek. Mellesleg itt megmutatkozik a bűnbeesés (a jó és a rossz tudása) és a szabad akarat összefüggése is, hiszen szabad akarat csak ott lehet, ahol tudatosan lehet választani jó és rossz között. Vagyis véleményem szerint a bűnbeesés volt az Istenhez való hasonlatosság előfeltétele, az ahhoz vezető út szükséges lépése.

Innen aztán lehet elmélkedni arról, vajon Isten is átesett-e valamikor ezen, de ezt már csak félve írom, mert még eretnekként máglyára jutok. :D

antisocialnetwork 2022.05.25. 15:44:14

Csodálkozok, hogy a majom hol van ilyenkor.Szabadságon? Ehez biztos hozzá okoskodna.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.05.25. 15:49:06

@antisocialnetwork:

A Trükkös "Mém" című e-könyvem borítóján van a gondolkozást imitáló ateista majom. A fején tésztaszűrű és a nyakában ateista vallási jelkép.- Igen ZombiJézuska hitnél már csak az ateizmus nagyobb FAKE NEWS.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.26. 01:53:31

@Andy73: ha a végén büntet Isten, akkor egy nagyon buta pszichológiai kísérlet szereplői vagyunk.
Igaz, Istentől ez nem áll távol, hisz a Bibliàban írva vagyon. Isten tehetségtelen pszichológus.
Mellesleg Isten miért teremtette a gonoszt? Miért nem csak a jót?

Mi lesz a keleti vallásokkal? Buddha elkárhozik?

Ekrü 2022.05.26. 07:47:31

@TanNé: @Iván Gábor IGe: Miután Isten szabad akarattal teremtette az embert és meghagyta neki a választás szabadságát ezért az ember mint egyén lehet több isten hívő vagy hihet a panteizmusban is. Sőt akár más bűnöket is elkövethet. De a végén akkor is elszámolással tartozik Isten felé...
@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Mi lesz a keleti vallásokkal? Buddha elkárhozik? "- Buddha,még ha élő ember is volt ,már rég meghalt. A benne hívő emberek pedig bizony elkárhoznak. A Biblia erre ugyanis világos választ ad:
"Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.05.27. 08:04:51

@Ekrü:

"Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik."

De csak akkor, ha volt lehetősége a keresztény hit felvételére, ám ezt elutasította
süti beállítások módosítása