Természetesen mi is örülünk annak, ha keresztyén tartalmak jelennek meg a neten, mi magunk is indítottunk blogot a kocsmamisszió mellett. Ugyanakkor, tekintettel az online kommunikáció korlátoltságára is, továbbra is az a legfőbb célunk, hogy személyes találkozásokat hozzunk létre, papokat és lelkészeket közvetlenbe kapcsolva az érdeklődőkkel és az eseményeinkre, megjelenéseinkre tévedőkkel.
Mégis milyen veszélyekkel járhat, ha keresztyénként áthelyezzük a hangsúlyt az online tartalmak követésére? Álljon itt néhány példa.
- A ”buborék hatás” miatt hamis illúziónk lesz a keresztyénség elterjedésével kapcsolatban
A buborék hatás azt jelenti, hogy az internetes oldalak algoritmusai kereséseink, aktivitásaink alapján egy profilt alkotnak rólunk. Ez alapján olyan információkat fognak megjeleníteni a képernyőnkön, amelyeket nagy valószínűséggel kedvelni fogunk. Szépen bezárjuk magunkat a buborékba, és egyre több olyan „belterjes” tartalmat fogunk látni, amelyik megegyezik a véleményünkkel, érdeklődésünkkel. Vagyis ha elég keresztyén portált követünk és többnyire hívő barátainkkal lépünk kapcsolatba, szépen lassan „izolálhatjuk” magunkat a realitásoktól, illetve ha kellően naivak vagyunk, a végén még azt hihetjük, hogy az egész világ megtért.
- Kimaradunk a valódi közösségekből
Videókat nézni, fotókat lájkolgatni, hashtag-elgetni, barátokkal csetelni menő és szórakoztató dolog lehet. És dohos illatú templomba járni, valamint az ottani nyugdíjas törzsközönséggel fiatalabbként kommunikálni? Sokan úgy vannak a világhálós keresztyén tartalmak fogyasztásával, hogy a maguk módján gyakorolják a hitüket, miért is fárasztanák magukat vasárnapi koránkeléssel és egy közösségbe integrálódás nehézségeivel. Pedig, egy friss, az egyházból kilépés főbb okaival foglalkozó írás is kiemeli, „a kereszténység mindig közösségben működött, soha nem az egyéni vallásgyakorlásban”. Az Apostolok Cselekedetei olyan őskeresztyén „hőskorszakot” jelenít meg, amelyet házi gyülekezetek és vagyonközösség jellemez, és tagjai állhatatosan részt vettek a közösségben (2,42). Persze lehet azt mondani, hogy sok mai gyülekezet messze nem ilyen dinamikus. Talán pont azért, mert az online keresztyének távol tartják magukat tőlük?
- Látszat-aktivitással nyugtatjuk magunkat
Még akkor is, ha a digitális tartalmaknak alapvetően csak fogyasztói (azaz nem kitalálója/megvalósítója) vagyunk, megnyugtathatjuk a lelkiismeretünket azzal, hogy mi posztoltuk, lájkoltuk, megosztottuk a tetszésünket elnyert keresztyén bejegyzéseket, fotókat vagy akár mémeket, ezzel másokhoz is eljuttatva őket. Az első pontban említett buborék hatás miatt ez eleve korlátolt lesz, visszapattan a buborék faláról, azaz valószínűleg olyanokhoz jut el főleg, akik ilyen témákat amúgy is követnek, nomeg a trollokhoz, de őket online nem fogja meggyőzni senki. Másrészt, mivel a netes kattintgatás simán belefér a legtöbb ember napi rutinjába, külön erőfeszítést nem igényel, holott Jézus Krisztus folyton azzal „piszkálja” tanítványait, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból (vö. hegyek megmozgatása, emberek halászása, nem isteni rendelésű, begyöpösödött szokások elvetése, stb.). Azaz, ha a „szolgálatunk” túl kényelmes, kellemes, rutinszerű, kezdjünk gyanakodni!
- Van, ami online eleve lehetetlen
Amikor a BBC először akart közvetíteni istentiszteletet, a Szent Pál székesegyház részéről ellenállásba ütköztek, attól tartottak ugyanis, hogy sapkát viselő emberek is hallgatják majd a kocsmákban. Mára elég messzire jutottunk ettől: az online istentisztelet és chatszobákban bonyolódó „gyülekezeti élet” már-már lejárt lemez, egy metodista lelkész például nemrég felvetette a Twitteren keresztüli úrvacsora gondolatát. Szerencsére egyháza vezetősége lekeverte ezt a felvetést. Ugyanakkor záporoznak a további felvetések az e-eucharisztiáról és a kenyeret és bort fogadó avatárokról. Imádkozzunk a józan belátásért.
Ilyen témákról is beszélgethetünk következő debreceni vitaestünkön. János egyik levelét idézve annyit mondunk, hogy reméljük, hamarosan találkozunk és személyesen fogunk beszélni (3Jn 14)!
