Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Mi az a kocsmamisszió?

Avagy nem vagyunk bolondok

2018. január 30. - Phil Melanchthon

Mikor pedig ezeket hozta fel védelmére, Fesztusz hangosan így kiáltott: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz.  Pál azonban így válaszolt: Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok. (ApCsel 26, 24-25)

Miért kezdtünk kocsmamisszióba ’Szólj be a papnak’ néven? Egyáltalán mi az a misszió, és mi köze a kocsmához? Miért hívunk fel kifejezetten beszólásra, provokációra?

A küldetés

A misszió latin eredetű szó, azt jelenti küldés, küldetés. A keresztyének számára a szó jelentése egybeforrt Jézus Krisztusnak a föltámadása után tanítványainak adott parancsával: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16, 15). Évszázadokon át a misszió azt jelentette, hogy tanítvánnyá, hívővé kell tenni a népeket, méghozzá az örömhír terjesztésével. A misszionáriusok a világ rengeteg pontján ennek szellemében jártak el. Mára a szó elvilágiasodott, sokaknak előbb jut eszébe katonai küldetés, vagy céges célmeghatározás (mission statement).

Miért a kocsmában?

Jézus maga többször ült le az akkoriban kevésbé kedvelt vámszedők és egyéb bűnösök asztaltársaságába, és lakomázott velük. A farizeusok, akik persze nem voltak kevésbé bűnösök, mint az általuk megbélyegzettek, egyből kérdőre vonták Jézust. Ő erre azt felelte, hogy „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek." (Mt 9,10–12)

Két tanulságot levonhatunk az esetből:

  • Jézus igencsak jól tűrte a beszólásokat, több, sokat idézett mondása ilyen provokációkra adott feleletként született. Persze ennél sokkal tovább ment, megaláztatást és kínhalált is vállalt.
  • Nincs olyan kör, társadalmi csoport vagy egyéb kategória, amely ki lenne zárva az örömhír közléséből. Sőt, láthatóan Jézus a bűnösnek bélyegzett emberekkel jobban érzi magát, mint a képmutató hívőkkel és álságos kegyeskedőkkel. A kocsmában megforduló embereket nem tartjuk bűnösebbnek, mint másokat. Inkább csak oda szeretnénk menni, közösséget vállalni velük, ha ők nem jönnek a gyülekezetekbe.

 img_9946.JPG

Papok a pub-ban

Fotó: szoljbeapapnak.blog.hu

Szubjektivista, pluralista, szkeptikus korunk

Korunk társadalmának főbb jellemzője, hogy szekuláris és pluralista. Azaz hivatalosan sem a gondolatoknak, sem a viselkedésnek nincs általánosan elfogadott mércéje. Az állam fő feladata, hogy biztosítsa a polgárok szabad mozgásterét, amelyet ők majd saját szubjektív preferenciáik szerint töltenek ki vélt vagy valós értékekkel. A racionalizmus és a tudomány tiszteletével átitatott kultúrában szent dogma szerepét tölti be a szkepticizmus, azaz hogy mindent állandóan meg kell kérdőjelezni (például a hit igazságát a tudomány „bizonyítékai” szerint átértékelni) és a válaszokat ismét újra kell fogalmazni a társadalmi „haladás” tükrében (lásd például a követhetetlenül szaporodó igényeket, hogy a nő és a férfi mellett újabb és újabb „nemek” jelenjenek meg).

A pluralizmus és szkepticizmus nyilvánvalóan feszültségbe kerül a keresztyénséggel, amely isteni kinyilatkoztatást, örökké érvényes igazságot hirdet. Ha keresztyénként nem ezt tesszük, és azt mondjuk, hogy csak egy opció vagyunk a sok közül, akkor felszámoljuk önmagunkat.

Keresztyénként erre a kulturális helyzetre lehet úgy reagálni, hogy „elbújunk a világ elől”, saját köreinkbe húzódunk vissza, magunkat kiválasztottaknak tartjuk és néha dölyfösen odamondogatunk a „világiaknak”. De lehet úgy is, hogy a missziós parancsot komolyan vesszük és elmondjuk másoknak azt, amit mi igaznak hiszünk. De milyen formában lehet ezt megtenni akkor, ha az emberek idegenkednek az általánosan kinyilatkoztatott igazságoktól, ahhoz vannak szokva, hogy személyesen megszólítsák őket (lásd a reklámok nyelvezetét), ugyanakkor szkeptikusan állnak a dolgokhoz.

Igazodás a korszellemhez vagy visszatérés az alapokhoz?

Mi úgy döntöttünk, hogy nem a templomaink ideig-óráig védelmet nyújtó falai közzé visszahúzódva vívunk utóvédharcot, hanem talán szokatlannak tűnő színtereket keresünk fel (kocsmák, zenei fesztiválok és persze blogunkon keresztül az internet), jelenlétünket a technológia vívmányaival megtámogatva, hitünk igazságát változatlanul hirdetve. Eleve „feladjuk a labdát” a kétkedő, mindent megkérdőjelező, a (keresztyénekről is) gyakran előítéletesen gondolkodó társadalomnak, és kifejezetten várjuk a kérdéseiket, kételyeiket, beszólásaikat. Az online vitákat parttalannak tartjuk, úgy gondoljuk, hogy az élő beszélgetés, eszmecsere hozhat változást. Nem „talk-show”-t szervezünk, hanem arra hívunk, hogy keressük együtt az igazságot (Ján 14,6). Pál apostol annak idején római tiszttartó, Fesztusz nemes egyszerűséggel lebolondozta. Ettől nem kell megijedni, ma sincs ez másképp. Mindenhol „Fesztuszok"-ba botlunk. Pál sem sértődött meg vagy hátrált meg, hanem kitartott amellett, hogy „igaz és józan beszéd” az övé.

Jézus világosan beszélt, és amit kellett azt megmagyarázta. Páltól sem állt távol, hogy megértse azt a társadalmi és kulturális környezetet, ahova került és „elvegyülve” annak megfelelően cselekedjen. Amikor megérkezett Athénba, rájött, hogy azok „egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak”. (Ezen a téren sincs túl sok fejlődés azóta sem…) Gondot fordított arra, hogy megértse, mi foglalkoztatja az embereket, vitázott zsidókkal, epikureus és sztoikus filozófusokkal, ráadásul a saját terepükön, azaz a zsinagógákban, illetve a főtéren. Biztos nem volt ellenére az sem, hogy miután már elég sokan tették fel a kérdést, hogy „Mit akarhat ez a fecsegő mondani?”, végül megfogták és elvitték az egyik legfőbb hatóság elé, hogy ott fejthesse ki nézeteit. (ApCsel 17, 16-20).

hashtag-cross-001.jpg

#kocsmamisszió

Fotó: sharplittlepencil.com

Jézusban és Pálban tehát megvannak azok a minták, amelyek alapján plurális, kételkedő, szitkokkal (bolond, fecsegő) sem fukarkodó kulturális környezetben lehet az örömhírt hirdetni. Ott kell lenni, ahol az emberek vannak, meg kell érteni a gondolkodásukat, beszélni kell a nyelvüket. Akár elébe is lehet menni a kritikának, észben tartva Péter apostol szavait: „Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1 Pt 3, 15)

Keressük az ilyen lehetőségeket! Ez is lehet egy új vissza-alakulás, ha úgy tetszik a reformáció része.

A lassan egy éve történt debreceni indulás után, Budapestet, Miskolcot, Dunaújvárost és Münchent követően Pécsett is elindul a Szólj be a papnak, Nyíregyháza és Marosvásárhely készülődik.

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr5013599747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ács Laci 2018.02.05. 23:29:57

"Tenni kell végre valamit,hogy a templom ne csak néhány öregasszony és gyermek búvóhelye legyen."/Giovanni Papini/

Ács Laci 2018.02.05. 23:32:22

"A pap ne csak várja,hogy köré sereglenek az emberek,hanem keresse őket ott,ahol élnek."/Giovanni Papini/
süti beállítások módosítása