New York a szabadság hazája, a State of Liberty otthona. Az alapvetően a miénknél sokkal liberálisabb életérzés és életszemlélet a falakról folyik rá az emberre. Graffitik, utcazenészek, táncosok marihuána illat, soha nem látott outfitek és fazonok (ebbe alapvetően az önjelölt keresztény hittérítők is beletartoznak, de erről később és bővebben). Alapvetően nem olyan meglepő ez, de azért valahol mégis mellbevágó, ha a saját szemével látja az ember. A Nagy Alma persze - főleg európai szemmel – építészetileg is rendhagyó, de ami alapvetően más ebben a architectúrában és popkult közegben, az a templomok, és általában a kereszténység megjelenése.
Kezdjük az elején, egy kis szubjektummal: New Yorkba érkezve elfoglaltuk a bronxi szállásunkat: alapvetően nem a legjobb környék, és ekkor jelent meg az orrunkban először a mindent átható fűszag. A helyi kisboltnál kattant figurák álltak az ajtóban, vicces cigi a kézben…úgy voltam vele, oké, ez Bronx…ami viszont érdekes, hogy először itt jött szembe az utcán Jézus…egy hatalmas falfestmény formájában. Igényesen kivitelezett alkotás, de kicsit színes, utal a helyi sajátosságokra…de a mai napig nem tudom eldönteni, hogy az alkotó kezét a tiszteletadás, vagy a szarkazmus vezette-e.
Másnap aztán nyakunkba vettük a downtownt, vagyis Manhattant: a zöldszag azonban itt is mindenhol jelen volt…mondom oké, ez itt legális, szabadság hazája, legyen… de amikor meglátogattuk a St. Paul Chapelt (Szent Pál kápolna), és a templomon belül is ezt a sehonnan nem levakarható szagot éreztük, akkor azért azt mondtam, hogy álljunk már meg fiúk, azért ez mégiscsak egy templom… és mindezt úgy, hogy alapvetően én nem tartom magam egy vallásos embernek…
Ami viszont akkor először feltűnt, a templomba menet:
Hogy néz ki ez itt: igen, régi, szép, díszes, egyfajta monumentalizmus jellemzi , de…. teljesen máshogy hat egy ilyen épület itthon: a templom alapvetően mindig egy település, vagy utca központi eleme: kiemelkedik a többi épület, lakóház, iroda vagy bármi közül. Az ember itt érzi, hogy a templom az külön áll, valamiféle külön funkciója van, valami magasztosabb dolgot sugall, áthatja egyfajta szakrális energia. Na, New Yorkban nem… van templom… van tornya ami az ég felé nyúl, az épületek jellemzően díszes, és archaikus… csak fura, hogy közé van ékelve egy rakás felhőkarcolónak, ami sokkal magasabb, sokkal fényesebb, sokkal inkább körülzárja a nyáj akolját…. így valahogy egy templomra ránézve sincs az az érzete az embernek, mint itthon.
Ez egyébként a belvárosi, nagy templomokat – a már említett St. Paul, a világhíres St. Patrick, és satöbbi – mindegyikét jellemzi.
Nagyon fura, egyszerűen az Isten háza elvész az ember teremtette épületek közt… kicsit már építészetileg is szembe jön az a feltételezés, hogy a „hanyatló nyugat” elvesztette a kapcsolatát, erkölcsi iránytűjét az új világ építése közben…
Az érem másik oldala: a new yorki - és főleg manhattani – templomok már sokkal inkább turista látványosságok, semmint egyházi intézmények (persze zajlanak istentiszteletek, és hitélet , de a másik funkció erősebb). A már említett St. Paul Chapel a 9/11 emlékmű része: ez volt az a hely, ami mellett leomlottak a tornyok, de a templomnak csodába illő módon nem esett bántódása… a mentési munkálatok során aztán ez lett a központi raktár/bázis, vagy főhadiszállás.
A modernkori történelem egyik legnagyobb terrortámadása, és a St. Paul összeforrt: így érdemelte ki a hely a Sérthetetlen Templom nevet.
De láttunk szivárvány zászlóval díszített templomot is, ahol feliratok hirdették, hogy ezen a helyen szívesen látják az LMBTQ mozgalom hívő tagjait is… ami az itthoni narratívát vizsgálva azért elég fura volt. Nyilván gondolatébresztő azon agyalni, hogy mi, vagy ők közelítik-e meg jobban az Isten mindenkit szeret, és előtte mindenki egyenlő kérdéskört.
A templomoknál viszont sokkal gyakoribb jelenség az az épület típus, amit itt talán imaháznak tudnánk leírni: szinte nem tud az ember végig sétálni egy utcán se anélkül, hogy két élelmiszerbolt , egy kocsma, egy étterem, vagy egy szuvenír bolt közé ne lenne odaékelve egy-egy imaház: ezek jellemzően 1-2 emeletes, régebben épült, külvárosiasabb jellegű, klasszikus kis lépcsős házakban találhatóak meg. Van baptista, protestáns, és metodista is…. a legmeglepőbb ezek közül az volt, amikor egy felszíni metró ablakán kitekintve azt a feliratot láttam, hogy „Első Kínai Metodista Gyülekezet” – mindez Brooklynban, a javarészt oroszok által lakott városrészen. Értem én hogy multikulti, de azért eszembe jutott, hogy vajon egy random vasárnap mégis milyen nyelven tartanak itt istentiszteletet?
Mindenesetre, ezeknek az épületeknek is van egy erős közösségi funkciója: szinte minden ilyen helyre be lehet térni, van ingyen vízcsap (amúgy Manhattan elég drága, egy fél literes víz mondjuk 5 dollár, szóval felértékelődik ez a dolog), de van ingyen telefontöltő és free wifi is mindenhol. Néhol az volt az érzésem, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat ki lett egészítve a „mindenkinek joga van az okostelefonjához és az internethez” résszel, és az egyház vállalta a feladatot, hogy ezt a szent emberi jogot mindenkinek biztosítja…
Persze vannak zártabb közösségek is (New Yorkban minden van…MINDEN): Van, ahol felirat hirdette, hogy csak a gyülekezet tagjai léphetnek be, és másnak még a lépcsőn üldögélni is tilos… de bevallom őszintén, a magántulajdon és a privát élet őshazájában ezen kevésbé lepődtem meg, mint a fentebb taglaltakon.
Ahogy már írtam a bevezetőben, a keresztény hagyomány nem csak a templomokban, de az utcaművészetben is visszaköszön: kevesebb a kereszt, de több a Szűz Máriás graffiti errefelé…
A kisvárosi szocializációt mindenképp felülírja a forgatag: az utca, a metró, a múzeum, a kocsma telis-tele emberrel: itt a kamu buddhistától az indiai szikh bevándorló családon át mindent lát az ember, gyakorlatilag a világ összes vallása szembejön az utcán. És persze van a Wall Street-i bankár, a metróban éneklő koldus, a drogos latino bevándoló, és a füvet szívó babakocsis anyuka… Ebben a felfoghatatlanul színes forgatagban elég gyakran bukkannak fel szórólapot osztogató, az épelméjűség határán táncoló Jézus követek. A számuk elég nagy, a működési mechanizmusuk viszont inkább visszatetsző (mondjuk, ez a világon mindenhol így van).
Tény, hogy ez egy metropolisz, mind a hét fő bűn irányába nagy a kitettség… de azt kétlem, hogy ezek a sokszor agresszív, önjelölt kereszténység influencerek fogják bárki lelkét megmenteni a kárhozattól…
Amerikát mégiscsak az európai országokból érkező bevándorlók alapították: tény, hogy egy nagyon más kultúra, de a bibliai hagyományt vitték magukkal, és a társadalmuk alapköveit a mai napig ez jelenti nekik is.
A keresztény hagyomány sokszor máshogy, nekünk talán furcsa módon jön szembe az utcán, de szembe jön.
Arról nem beszélve, hogy a könyvtárakban, múzeumokban számos szobor, vagy kiállítási tárgy utal erre: a Metropolitan például egy külön keresztény történeti tárlatot tart fenn, ahol a különböző földrészek, országok és korszakok keresztjei, klerikális ábrázolási módjai jelennek meg, egy akkora térben, mint egy átlag magyar múzeum.
New Yorkban a kereszténység is szabadabb? Vagy ott már nem is azt a dolgot értik ez alatt, mint mi?
Érdekes kérdés, én magam sem tudom megválaszolni, de ez az utazás – ebből a szempontól is- gondolatébresztő és inspiratív volt a számomra.
Kiss Ákos
