A küldetés a következő: ülj ki egy asztalhoz, 3 hozzád hasonlóra vetemedett lelkész/pap társaságában és nézz farkasszemet 100-120 vagy éppen több emberrel, akik kérdezni akarnak, vagy éppen meg akarják hallgatni, hogy tudsz-e valami okosat mondani a felvetett dolgokra.
Ami a színfalak mögött zajlik:
A szervezők gondos mérlegelés után kiválasztják, hogy ezúttal kiket ültetnek az asztalhoz. Ha a kiválasztottak igent mondanak, akkor jöhet a papok és lelkészek egymásnak eresztése, hogy ismerkedjenek meg a ringbeli harcostársaikkal. Aztán kezdődjön a boksz!
Ami még történik:
Megjelenik a plakáton és a Facebook-eseményben a neved. Ha nem akarod, akkor is megtudják az ismerősök, hogy te leszel a következő Szólj Be a Papnak!-on és kifejtik, hogy mit gondolnak erről. Sőt, az a megtiszteltetés ér, amit soha nem reméltél, hogy az egyik lelkes önkéntes még egy óvszerautomatára is kiragasztja az ominózus plakátot, amin szerencsére csak a neved és nem a fényképed van rajta…
Te pedig készülsz. Megpróbálod fontos ismeretekkel felvértezni magad, elolvasod mit mondanak a tanulmányok, okos cikkek a témában, hogy ne csak a kisujjadból kelljen kiszopni a választ. Ez persze nem is olyan egyszerű, hiszen nem főállásban szólnak be neked, hanem van még ezeregy dolgod. Te azért lelkesen próbálkozol.
Aztán, váratlan áldásként jön, hogy egy „kedves és jóindulatú” ismerősöd elkezd kötözködni egy posztod alatt a nagy nyilvánosság előtt. Kemény kérdésekre kell frappáns választ adnod, bár, szemben a Bakelittel, itt még akad időd gondolkodni, no meg lehiggadni, mielőtt megszólalnál. Ennél jobb edzőmérkőzést kívánni sem lehetett volna….
S végre felvirrad a nap. Az ismerősök érdeklődnek, hogy hogyan érzed magad. Délután kapsz egy aggódó üzenetet, hogy ama bizonyos kérdésre van-e válaszod. És ha addig nem lennél ideges, akkor most elkezded. Mi van, ha ezúttal tényleg durvák és támadóak lesznek a kérdések?
És hirtelen ott vagy Bakelitben. A kedves szervezők kikészítik neked a kért innivalót, köszönsz a társaknak és kezdődhet a kérdészápor, ami igen nagy kihívás. Van kb. 10 másodperced, hogy átgondold a választ, ha te vagy az első, akinek választ kell adnia. Ha mázlid van, akkor előtted valakinek még meg kell izzadnia és addig te még agyalhatsz a dolgon.
A lehetetlennek látszó feladat: válaszolj tömören, 1-2 percben összeszedetten egy kérdésre, akinek a feltevőjéről talán nem sok fogalmad van egy felekezetileg vegyes társaságban. A legtöbbször nem tudod, hogy ki ő, honnan jön és miért fontos neki ez. Igen, vannak gondolataid és véleményed a témában, de a feladatod az, hogy a kérdésekre válaszolj.
De mi van, ha a kérdések nem fednek le általad lényegesnek tartott gondolatokat? Ragadd meg az alkalmat és fejtsd ki azokat? Igen, de akkor talán idegesíted azokat, akik csak a konkrét válaszaidra kíváncsiak és más, témával kapcsolatos véleményedre nem… De vajon felteszik-e a jó kérdéseket? Hagyhatod-e, hogy fontos dolgok kimaradjanak? Nagy dilemma. Mi van, ha akaratod ellenére belegázolsz a lelkébe, mert valami fájdalmas és személyes dolog állt a kérdése hátterében?
A kérdések meg csak jönnek-jönnek és te lassan megnyugszol. Hát mégis megy ez. Sőt, talán elkap a gépszíj és azt hiszed, hogy mindenre tudsz valami okosat mondani, pedig hát, néha azért hallgathatsz is. Meg azért gyötör a kérdés: Eleget mondtam, vagy többet kellett volna? Nem voltam túl határozott, fekete-fehér? Kifejtettem azt, ami a lényeges? Az idő lassan eltelik, már csak ki kell találni, hogy vajon kinek ajánlj egy könyvet és reménykedsz, hogy a kollégád nem ugyanazt a kérdezőt szemelték ki, akit te. De nem, szerencsére mégsem.
Most már csak a laza csevej része van hátra. Ismerősök és ismeretlenek megkeresnek, hogy elmondják, hogy nekik tetszettél, az elvárásaiknak megfeleltél-e vagy épp hogy feltegyék a még megmaradt kérdéseiket. Engem elkényeztettek az ismerősök, puszikat, ölelést és gratulációkat kaptam, meg a fenyegetést, hogy máskor is meg fognak még invitálni és egy jelzést, hogy mit kellene legközelebb nem elfelejteni. S biztos voltak és vannak vájtfülűek, akik szerint nem a megfelelő református válaszokat adtam és nem jól fogalmaztam, vagy éppen nem voltam elég nő, elég teológus, elég… De én nyugodtan alszom. Tudom, hogy nem volt tökéletes, tudom, hogy lehetett volna jobb. De a legjobb az egészben, hogy nekem nem is kell tökéleteset és szuper okosat és teológiai csúcsteljesítményt nyújtanom, mert az Isten mindig is hozott, emberi anyagból dolgozik és teremt, alkot belőle valami csodásat. Nekem pedig még van időm fejlődni, alakulni és tanulni a következő beszélgetésig négyszemközt valakivel vagy éppen a Bakelitben.
Az előzményeket ide, ide, meg ide és ide kattintva találod.
