Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Teológia, hit, irodalom és művészet keresztmetszete

Beszélgetés a magyar Pantheon profán szentjeiről

2023. március 26. - LelkesBarbi

2023. március 20-án egy Szólj Be a Papnak vitaest résztvevői lehettünk. Az este címszavakban: A brandjét profin építő Petőfi, aki egyszerre volt sztár és vátesz. A Himnusz, ami nem éppen hurráoptimista, de ezzel is csak hozzánk illő nemzeti imádság. Előkerült a „bakelites” Ady is, aki által (is) összeáll egésszé mégis a széttöredezett. Na meg a posztmodern, a dataizmus és még sok egyéb…

Teológia, hit, irodalom és művészet izgalmas keresztmetszete.

0069-z6b_4876.jpg

A hozzávalók mindehhez: A Bakelit Music Café hangulatos helyszíne zsúfolásig megtelve és egy pap: Eiben Tamás római katolikus atya Nyíracsádról, egy lelkész: Asztalos Richárd evangélikus lelkész Debrecenből és két irodalmár: dr. Fazakas Gergely docens, a Debreceni Egyetemről, a Magyar Irodalom és Kultúratudományi Intézet igazgatója, a Tiszántúli Református Egyházkerület presbiteri főjegyzője és Áfra János költő, az Alföld folyóirat szerkesztője.

Berecz Péter moderátor provokatív kérdéssel nyitott: Ki a magyarok Istene? A teológusok tiltakoztak, hogy lenne külön Istene a magyaroknak. De Asztalos Richárd megjegyezte, hogy érthető módon mindenki a maga képére és hasonlatosságára „teremti meg” az Istent, ahogy a különböző Jézus-ábrázolásokban is láthatjuk. Fazakas Gergely ezzel egyetértve nem teológiai értelmezésként fogta fel, hanem egy erős, figyelemfelkeltő felhívásként. Szembenállást ebben a tekintetben is a „Habsburgok istenével”. Áfra János pedig még tágabb kontextusban értelmezte a kérdést, amikor felvetette, hogy egyáltalán ki a magyar, illetve hogy nem sokat tudunk a keresztyénség előtti magyar vallás(osság)ról. Szerinte létezik a nemzeti alapon szerveződő istenkép és felhívta a figyelmet arra, hogy nem rajzolódik ki egy egységes kép Petőfi verseiben.

Moderátorunk második kérdése arra vonatkozott, hogy a kor sajátossága volt egy új(fajta) megváltás, egy új Megváltó keresése. Vajon mennyiben erősítette fel Petőfi ezt a hangot? Áfra János szerint nem minden nemzetnél van jelen, hogy egy költő a társadalmi ügyekben is következetesen, hitelesen foglaljon állást. Petőfi egy olyan költőzseni volt, aki nem félt beleállni a konfliktusokba. Egy olyan költő képe rajzolódik ki előttünk, aki többet tud, mint mások. De mi már a kultuszon keresztül látjuk őt, ami miatt egyes dolgok már láthatatlanok maradnak a költő valódi énjéből. A kultuszkutatás ennek próbál mögémenni. Asztalos Richárd Petőfit Superman-i magasságokba emelte, hiszen alig 25 évébe rengeteg dolgot sikerült belezsúfolnia. Fazakas Gergely a Petőfi-kultusz létét azzal igazolta, hogy a válaszadók nem is a költészetről beszéltek, hanem tulajdonképpen a kultusz kontextusából reagáltak. Szerinte a messiásszerű megközelítés már korábban megjelent a költők tekintetében, mert az irodalom, a nyelv valamelyest átvette a vallás szerepét. Nem pótlékként, hanem a biblikus szöveghagyományt használva. Az irodalom egy lépcsőfok volt a nemzetegyesítés felé vezető úton. Hiszen ne feledjük: Petőfi szlovák származású volt, akinek nem a vérség volt a fontos, hanem tudatosan választotta ezt a hagyományközösséget. Tamás atya pedig a személyes történetével válaszolt: kamaszként Petőfi nyomán ő is Messiás akart lenni és kitalálni, hogy hogyan találhat utat Istenhez, de aztán idősebben már nem olyan Messiásra van szüksége, akit korának celebje tudott anno mutatni.

Ezt a labdát Áfra János nem tudta nem lecsapni és kifejtette, hogy nem celeb, hanem sztár volt Petőfi, hiszen komoly teljesítmény áll a hihetetlen népszerűsége mögött. Az tény, hogy influenszernek tekinthetjük, aki selfmade manként tudatosan választott nevet, öltözetet, szerződött le elsőként egy lappal ezzel nagyszámú megjelenést biztosítva magának. Brandet épített, bár önmagában a népszerűség nem jelenti, hogy az utókor szakmai elismerése is vele jár.

S ezután következtek a hallgatóság kérdései. Elsőként arra vonatkozott a kérdés, hogy a rendszerek múlandóak, de a Biblia és Jézus olyan örök dolgok, amiket nem kellett sztárolni sosem. Asztalos Richárd szerint természetesen a keresztyén Egyház egy örök tartalmat mutat fel, de a költők sorai is lehetnek bizonyságtételek, Istenre mutatások s erre példaként Petőfi (az evangélikusoknak a „mi Sándorunk”) Az apostol c. költeményét hozta fel. Eiben Tamás már inkább azt hangsúlyozta, hogy sok minden van, ami építő lehet a számunkra, ami a személyes Istenhez közelebb vihet, de ezt nem általánosságban értette a költővel kapcsolatban.

Aztán egy irodalmárjainkhoz szóló kérdés történelmi kontextusba helyezte Petőfit azt firtatva, hogy milyen változások következtek be az istenhitben a romantika idején. Fazakas Gergely jogosan leszögezte, hogy mindenki azt emeli ki, ami fontos, így több református példát említett, ahol kiemelték, hogy hány ponton jelenik meg a biblikus hagyomány és a hit Petőfi költészetében. Nem feltétlenül nagy számban, de a lényeges helyeken. Áfra János szerint a felvilágosodás után alapvetően megváltozott az Istenhez való viszony. Amikre addig a hit válaszolt, arra most alternatív megoldások is születtek, bár ez nem feltétlenül az ateizmus választását jelentette. Izgalmas felvetésében arra kérdezett rá, hogy ma a dataizmus megszületésének vagyunk a tanúi, amikor mintha a mesterséges intelligencia lép(ne) az Isten helyére.

0079-z6b_4900.jpg

Egy újabb kérdésben a János vitéz, mint egy beavató költemény került terítékre. Ennek kapcsán Fazakas Gergely kiemelte, hogy János vitéz volt a legnagyobb hívő, hiszen a meghalt szerelmének keresése csak az öröklétbe vetett hit alapján értelmezhető. Eiben Tamás is kiemelte, hogy gyerekként ez a mélység még nem volt feltétlenül fedezhető a műben, pedig valójában ez ad megnyugtató választ. S aztán a katolikus atya Marx neves mondatát idézte fel, miszerint a vallás ópium, amit ő kellemes hatásként értelmezett, ami kell. De a hit nem ezt a választ adja nekünk valójában.

Ezután egy provokációnak is felfogható kérdésben az hangzott el, hogy Petőfi ma a keresztyénség ellen, egy vallásellenes forradalomért agitálna-e. Asztalos Richárd erre egy: Remélem, nem!-mel válaszolt, de aztán kifejtette: Bár Petőfi küzdött az egyházzal és az egyházi iskolákkal, de végig tiszteletet mutatott az iránt: eszköz- és szókészlete láthatóan a keresztyén talajon nyugodott. Viszont úgy gondolja, hogy másnak biztosan nekimenne. Áfra János azt emelte ki, hogy naplójában Petőfi a saját kultuszát is bírálta, nem látta magát olyan nagynak. Egy másik kérdés kapcsán Fazakas Gergely szintén azt hangsúlyozta, hogy Petőfi a saját személyét nem emelte ki a próféta-szerepben, még ha március 15-e kiemelt nap is volt e tekintetben. Ott politikai szerephez jutott, míg különben az irodalmárok körében volt közismert alak. Az utókor emelte inkább ebbe a szerepbe.

S eljött a pillanat, amikor felvillant Ady alakja is, aminek kapcsán felmerült a kérdés, hogy menniyre feladata egy költőnek helyreállítani azt, „ami eltörött”. Áfra János igazi költői választ adott. Azt hangsúlyozta, hogy a posztmodern után már nem beszélhetünk egységes, nagy narratívákról. A nyelv változása miatt sem lehetséges ez, de az olvasóban mégis megszülethet ennek az élménye és egészként élheti meg az olvasottakat. Itt felvetette, hogy ugyan a Biblia szerint az ember az uralomra kapott felhatalmazást, de vajon hogyan élhetünk azzal jól, akár itt és most a klímaválságra gondolva. Fazakas Gergely felemlegette, hogy Ady „bakelites volt”, vagy legalábbis Angol Királynős, hiszen akkoriban így hívtak az e helyen működő Angol Királynő Szállót. Szerinte Adynak újra fontos lesz ez a vátesz-kép, az emberek pedig várják, hogy valaki mondja meg a tutit. Ő láthatóan Messiásként tekint magára. Később már devalválódik a költő szerepe.

Felemlegettük a Himnuszt és Kölcseyt egy igen kihívó kérdésfelvetésben, miszerint nem determinált-e minket a balsors sújtotta ország képével és nem lenne-e jobb egy másikat választani? Eiben Tamás elismerte a felvetés jogosságát, de feltette a kérdést, hogy találhatnánk-e egy mindenkinek megfelelő himnusz-változatot... Ráadásul szerinte mi, magyarok sírva szoktunk vigadni, így ez a pont nekünk való nemzeti imádság. Asztalos Richárd azzal érvelt, hogy nincs mindig helye a közakaratnak, hiszen akkor ma már lenne egy Chuck Norris hídunk is… Fazakas Gergely felhívta a figyelmet, hogy akadnak alternatívák, de valahogy ez maradt fenn a rostán, ráadásul több közép-európai himnusznak hasonló a hangulata. Determinál, de egy jobb világ felé fordul és valójában leírja a jellemünket.

0057-z6b_4832.jpg

Utolsóelőtti kérdésként megvizsgáltuk, hogy mennyire torzult a keresztyén kultúra, illetve hogy Magyarország tekinthető-e annak. Eiben Tamás válaszában rámutatott, hogy a kultúra és a hazaszeretet önmagában nem visz Istenhez, ezért hiába követel magának szakralitást. Újra kell értelmezni a szentség kategóriáját, ami nem morális kategória, hanem arról szól, hogy le vagyok foglalva Istennek Isten és az embertársak szolgálatára.

Az utolsó kérdés visszatért arra, hogy ha Petőfi egy független köztársaságért szállt síkra, akkor hogyan lehet a vallást magasabb szintre helyezni, mint a szabadságot. Tamás atyának  a vallás szó inkább negatív és ehelyett inkább az (isten)hitet használja pozitív értelműként. Ez alapján szerinte a vallás valóban bódító „ópium”, de Jézus szerint Isten megszabadít. Mitől és mire akar megszabadítani? Szerinte nem a vallás, hanem az istenhit a fontosabb.
A hivatalos rész ekkor véget ért, de számos kiscsoportban folytatódott a helyszínen a beszélgetés. Reméljük, hogy ez így lesz a következő alkalommal is.

A fotókat Pataki Botond készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr5018079480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása