Tükrözi a keresztényeket megosztó problémákat a zene terén kibontakozó egyet nem értés. Felvetődnek az alapvető kérdések: Csak a Bibliához és/vagy a jól rögzült hagyományokhoz szabad visszanyúlni? A korunk igényeire kell figyelni és válaszolni? A célközönség életkora alapján válasszuk el a hit befogadásának javasolt (zenei) útjait? Nagyon is emberi, ízlésbeli kérdéseken forgácsolódik szét a hőn áhított keresztény egység, még egyazon felekezeten belül is? Ki tudjuk „találni”, hogy ki és mi „tetszik” jobban Istennek?

Az egész mögött talán az a (gyakran szintén megválaszolatlan) alapkérdés húzódik meg, hogy hogyan fogjuk fel a keresztény hit és a kultúra viszonyát: képesek a Krisztus-hívők az általános kultúrához képest valami magasztosabbat, tökéletesebbet, ha úgy tetszik egy „zárványt” létrehozni, amely ugyanakkor hívogató a „külsősök” számára is? Vagy éppen kritikus, keresztény ellenkultúrát volna tanácsos építeni a fogyasztói társadalommal szemben? Netalán a szekularizálódott társadalmat kell megpróbálni újra „krisztianizálni”? Talán ennek tisztázása után érdemes a szűkebben vett zenei kérdésekkel foglalkozni: A keresztény zenén belül mi a liturgikus zene és az amellett megjelent, a popzenében gyökerező kortárs (dicsőítő) muzsika rendeltetése, „hatóköre”; meg kell-e élesen húzni a határt közöttük? Keresztény zenének az számít-e csak, amely kifejezetten a hitről, Istenről szól, vagy a vállaltan keresztény alkotók egyéb művei is ide sorolandók? Van-e helye a keresztény könnyűzenének a kereskedelmi rádiók és a tömegfesztiválok műsorán?  

Csak magát a Biblia ’énekes könyvét’, a Zsoltárok könyvét lapozgatva sokféle zenei álláspont megtalálhatja saját igazolását. Van, aki csak a Bibliában szereplő zsoltárok éneklését tartja elfogadhatónak, a Szentlélektől való ihletettség miatt. Mások arra hivatkoznak, hogy szintén a Szentírásban található az a felkiáltás, hogy „énekeljetek új éneket az Úrnak”, és ez a folytonos megújulásra bíztat (96. zsoltár). A 8. zsoltár a „szőlőtaposók” kezdetű ének dallamára született – ez igazodási pont lehet arra, hogy a nép által ismert dallamvilágot szakrális célokra is fel lehet használni, Luther is élt ezzel, amikor a korabeli „slágerek” szövegének átírásával alkotott egyházi énekeket, felhasznált diákdalokat, gyerekdalokat, népdalokat. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy vannak úgynevezett „átok-zsoltárok” is (pl. a 109) a dicsőítésre használtak mellett.

Ördögtől való a rock and roll? 

A hazai keresztény könnyűzene terén igényes, profin menedzselt előadókkal, pályázatokkal, projektekkel (Szikra), nagyrendezvényekkel (Ez az a nap!) találkozunk. Közben a katolikus és református felekezetek gondosan őrzik több száz éves zenei kincsüket is, az utóbbiaknál az idén megjelenő új énekeskönyv a 70 évvel ezelőtt megjelent kiadás több, mint 80%-át tartalmazza. És hogy mi a viszonyuk a különböző irányzatoknak egymáshoz? Néhol találkozunk olyan megállapítással, hogy „a hagyományos egyházzene halála magával vonzza a keresztény kultúra halálát.” Az is előfordul, hogy közvetítő álláspontra bukkanunk, mely szerint „a gregorián a katolikus könnyűzene számára is etalon” (Gável András). Mégis, úgy tűnik, ritka az érdemi párbeszéd, a különböző felfogások kölcsönös megértésének igénye, esetleg közös konklúzió keresése. A legtöbb érintett zenész gondosan műveli saját területét, és legfeljebb rövid, sanda pillantást vet a más stílust képviselőkre.

Ezen a téren próbál áttörést hozni a Szólj be a popnak – A keresztény könnyűzene útkeresése című esemény május 3-án. A résztvevők kiválasztásában kódolva van, hogy többféle, adott esetben ütköző álláspont lesz képviselve. Az interaktív, a közönség közvetítés során beküldött kérdései mentén zajló beszélgetés moderátora Horváth Gergely, rádiós műsorvezető lesz, aki megtérése után írta meg Jézus és a rock and roll című könyvét a hit és a popkultúra viszonyáról. Szoliva Gábriel ferences szerzetes, a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékén egyházzene-orgona szakon oktató. Kutatásait a középkori magyarországi dallamtörténet tárgykörében végzi, szűkebb területe a zsolozsmahimnuszok emlékei. Szintén a hagyományos egyházzenei vonalat képviseli Farkas Domonkos, akinek szakterületei a Zeneakadémián: a gregorián, a liturgikus gyakorlat és a liturgikus szolgálat. A zenei világok egyik „összekötője” lehet Lakatos Péter, aki zongoraművész és a debreceni Zeneművészeti Kar dékánja, emellett a Szabadkeresztyén Egyház püspöke, és kortárs, könnyűzenei dicsőítő rendezvények szervezője. Szintén szerteágazó tapasztalatról számolhat majd be Bolyki György zenész (Bolyki Brothers együttes és az Erkel Ferenc Kamarazenekar tagja) producer, a Szikra Management vezetője. Csapatának célja, hogy a Szikra Akadémiához tartozó keresztény alkotók és előadók a legmagasabb szintig fejlődhessenek a professzionális zenei pálya minden szegmensében (zeneszerzés, szövegírás, hangszerelés, stúdió ismeretek, PR-és marketing, booking és egyéb management területen). Akit megérint a téma, nincs más dolga, mint az interneten követni a közvetítést és saját kérdéseivel, hozzászólásaival gazdagítani a téma feldolgozását.