Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Küldj egy dalt!

zenei pályázat

2020. július 31. - szoljbeapapnak

Zenéltek? Dalokat írtok? Van kedvetek a haverokon kívül szélesebb közönség előtt is megmutatni mit tudtok?

A Szólj Be a Papnak! csapata szervezésében kerül sor szeptember 23-24. között a K-Pont Fesztre a debreceni Apolló Moziban, ahol a filmvetítések mellett egyéni előadók és zenekarok is bemutatkozhatnak.

A fesztiválon a filmvetítéseket követően az emberi lélek mélységeiről fogunk beszélgetni hit, hitetlenség, fájdalom, vagy épp a múlt terhei témájában. Ha a ti dalotok is érinti ezeket a témaköröket, akkor az jó pont lehet!

zenep_1.jpg

Ahhoz, hogy bekerüljetek, nincs más dolgotok, mint rögzíteni minimum egy, maximum három dalt hallgatható minőségben (akár jól hallható próbatermi felvétel is lehet) és mp3-as formátumban átpasszolni az palyazat@szoljbeapapnak.hu címre.

Fontos tudnotok, hogy a helyszínen akusztikus módon adhatjátok elő dalaitokat, s az induló csapatok maximális létszáma öt fő.

Természetesen nem csak zenekarok, hanem szóló előadók is jelentkezhetnek. A beküldött számok előzetes szűrőn mennek át, a helyszínen pedig tapasztalt zenészek értékelik a produkciókat.

S hogy miért jó ez Nektek? A nyertes egy éven keresztül fellépési lehetőséghez jut a Szólj Be a Papnak! havi rendszerességgel jelentkező valamennyi rendezvényén, továbbá a 40.000 Ft honorárium is a Tiétek lehet!

Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 10.

A jelentkezéssel minden előadó vállalja, hogy a dal a saját szellemi terméke, nem tartalmaz plágiumot és nem valamelyik dal átdolgozása.

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr8716044568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bummer 2020.08.25. 01:38:58

Mi az, hogy akusztikus módon?

TheWig 2020.08.25. 10:05:38

@Bummer: Elsősorban akusztikus hangszerekkel előadott dalokat várunk, olyanokat amelyek akár hangosítás nélkül is meg tudnak szólalni.
Természetesen a helyszínen lesz hangtechnika, de az elektronikus hangszerek számát érdemes minimumra csökkenteni hangzásvilágban.
Szeretettel várjuk az alkotásokat!

Majomtango96 2020.09.03. 20:17:41

Tisztelt Szervezők!

Lenne egy kérdésem a rendezvénnyel kapcsolatban, de azt inkább telefonon szeretném feltenni.
Kérhetnék egy elérhetőséget?
Előre is köszönöm!

TheWig 2020.09.04. 09:45:49

@Majomtango96:
Kedves Hozzászóló!
Kérem küldjön egy emailt a palyazat@szoljbeapapnak.hu címre telefonos elérhetőséggel és keresni fogom.
süti beállítások módosítása