Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Pap és lelkész rúgja a kezdőt a Loki-Fradin

2021. december 08. - szoljbeapapnak

A december 12-ei Loki-Fradi összecsapás elején Tóth László atya, a debreceni Megtestesülés-templom plébánosa fogja rúgni a kezdőrúgást. Ebből az alkalomból kérdeztük fociról, hitről, a templomban és a meccsen átélt szertartás hasonlóságáról és persze a várakozásairól is.

Miért vállalod a kezdőrúgást?

Régi vágyam volt, hogy egyszer egy meccsen kezdőrúgást rúghassak. Ezt a mai alkalmat egy beszélgetés után ajándékba kaptam, ami őszintén meglepett és ez a gesztus nagyon megérintett. Nem mondhattam nemet erre a megtisztelő felajánlásra. 

Mit jelent számodra a sport, a foci? 

Mindig közel állt hozzám a labdarúgás. Gyerekként, fiatalként nagyon sokat fociztunk, kedvenc játékom volt és ez meg is maradt, bár manapság már kevésbé aktívan űzöm, inkább a jó meccseket nézem. A sport számomra egyrészt közösségi játék, ahol nagyokat nevetünk, együtt vagyunk és egymásra figyelünk, másrészt pedig egy meghívás az egészség megőrzésére, a test karbantartására.

img1_1.jpg

Laci atya néhány éve a harangodi gyereknapon kergeti a labdát (forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye)

Te is kitombolod magad a meccseken?

Józan szurkoló vagyok, nem tombolós típus, de a gólöröm az rám is rám ragad. Egy-egy szabálytalanság vagy nagy durvaság is meg tudja emelni az adrenalin szintemet, a bírót azonban soha nem szidnám.

Vasárnap templomban és meccsen is jársz majd. Miben hasonlít egymásra a két helyszínen átélhető „szertartás”? 

Valóban két helyszín és két „szertartás”, de ez nagyon idézőjelesen, hiszen nagyon messze áll egymástól a két esemény. A hasonlóságot abban látom, hogy mindkét helyszínen közösségi esemény történik, van cél, amiért oda elmegyek, meghozom érte az áldozatot, és hatással van rám amit ott átélek, megtapasztalok.

Be lehet imádkozni a gólt? 

Szerintem nem és nem is kell. Azért viszont szabad és lehet imádkozni, hogy a focisták méltóan álljanak helyt a hivatásukban, a munkájukban, valamint a foci is méltóan töltse be a szolgálatát a sport, pihenés, kikapcsolódás területén.

szbap-foci_sor_es_hit_event.jpg

Mit vársz a meccstől?

Jó időtöltést, kikapcsolódást, közösségi élményt a meghívott fiatalokkal és természetesen nemes küzdelmet a jobb csapat győzelmével.

Köszönjük szépen, vasárnap délután találkozunk a meccsen és utána a Red And White-ban!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr9816776952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.08. 19:27:35

Ez a netes naplóbejegyzés meg MI A MANÓ???
- Ez se nem beszólás.
- Se nem vita felvetés
Ez valami óvatoskodó MARKETING, hogy a PAP BÁCSI egy labda elrúgásával ugyan már semmi rosszat sem tehetett. :-) Pláne ha aztán más mások rúgdosták csak a labdát.

Zitttu 2021.12.08. 20:36:28

@TanBá:
Ez egy invitálás egy személyes, offline térben történő beszólásra!

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.08. 21:01:05

@Zitttu:
Nekem már nagyon nincs teendőm ... Trükkös "Mém" című e-könyvemben lévőt nem nagyon lehet überelni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.12.09. 13:28:40

A tömeggyilkos Jahve csak az ateista mitológiában létezik.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.09. 13:31:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Végül is, most hogy már van Tudományos Isten is, a judeokeresztény biblia, tényleg egy ateista dolog. Igazad van tehát.
süti beállítások módosítása