Ha azt mondom, hogy üzletember, mi jut eszedbe? A Tőzsdecápák könyörtelen Gordon Gekkója? A nőfaló, alkoholista, mindenkin átgázoló Jockey Ewing? A kokainfüggő, kisbefektetőket tönkretevő Wall Street Farkasa? Mi ugrik be arról, hogy értékesítő (vagy divatos kifejezéssel élve: sales-es)? Az amerikai filmekből ismert porszívóügynök figurája? A teleshopos CosmoDisc árus? A rámenős biztosítási alkusz?

Egy szó, mint száz, az biztos, hogy egy átlagos ember számára az üzletember vagy értékesítő munkatárs kifejezések hallatán nem a pozitív kontextusok kerülnek előtérbe elsőre. Pláne nem keresztény értékek…

Aki pénzzel bánik, haszonra hajt, az szükségszerűen gonosz egy kicsit? Minden értékesítő a pénzünket akarja? Vagy mégsem? Hogyan fér össze a keresztény értékrend és a vadkapitalizmus?

Első blikkre én is azt gondoltam, hogy ez a két terület nagyon távol áll egymástól. A civil életben vállalkozásfejlesztéssel foglalkozom; ennek köszönhetően nagyon sok üzleti találkozón, eseményen, konferencián veszek részt, ahol jellemzően sikeres vállalkozások alapítói, vezetői adják elő sikereiket, kudarcaikat, vagy más, üzleti élethez kapcsolódó ismereteiket.

Ebben a közegben néhány éve egy elismert – egyébként bevallottan nem vallásos – szakember szájából hangzott el az üzleti etika kifejezés: ez azt jelenti, hogy nem vallásos okból kifolyólag, de érdemes alapvető etikai normákat betartani az üzleti életben. Ez hosszú távon pedig igenis realizálódni fog a számok tükrében is.

Globális felmelegedés, üvegházhatású gázok, légszennyezettség, műanyagszennyezés, nagy csendes-óceáni szemétsziget, túlnépesedés, élelmiszer pazarlás, túlfogyasztás, intenzív mezőgazdaság, jégsapkák/gleccserek olvadása, fakivágások, fast-fashion…

Ugye Te is hallottál már ezekről a környezetvédelmi problémákról? És még lehetne sorolni napestig… Neked milyen súlyos környezetvédelmi probléma jut eszedbe, amit itt nem soroltam fel?

Az Ószövetségben a Teremtés könyvében az ember megteremtése utáni sorokban ezt olvashatjuk:

„Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!« Majd azt mondta Isten: »Íme, nektek adtam minden füvet, amely magot hoz a földön, s minden fát, amelynek a gyümölcsében benne van a magva, hogy legyen ennivalótok, a zöld növényzetet pedig a föld minden állatának, az ég minden madarának és mindannak, ami mozog a földön, s amiben élő pára van, hogy eledelük legyen!«” (Ter. 1, 28-30.)

Itt tehát Isten „megengedte” az embernek azt, hogy uralma alá hajtsa a Földet és élőlényeit. De vajon milyen „messzire” mehetünk el ebben? Mennyire igázhatjuk le a teremtett világot? Ha nagyon profán akarok lenni: mennyire bűn az, ha megölünk nyáron egy szobába berepült legyet? Nem tűnik annak, ugye? :D És ha azt kérdezem, hogy Afrikában egy orvvadász kilő egy orrszarvút, hogy a szarvából készült port később immunerősítő, és potencianövelő csodaszerként eladják Kínába vagy Vietnámba? Ugye, hogy másként hangzik? (Azon túl, hogy a nagy átlag még sosem ölt orrszarvút, vagy másmilyen egzotikus állatot…) Pedig lehetséges, hogy Isten előtt mindkét faj ugyanolyan kedves és értékes… A távol-keleti kollegáknak ajánlom a Viagrát a potenciaproblémákra, illetve C- és D- vitamint immunerősítésre! Talán még olcsóbbak is az orrszarvú tülkénél, ami hatástalan ezekre a problémákra, mivel kreatinból van, mint az emberi haj és köröm. Ennyi erővel a saját körmüket is rágcsálhatnák a férfierő növelésére... ;)

Az egyre erősödő (meglehet, visszafordíthatatlan) környezeti válság az egyházi életet sem hagyja érintetlenül. A felekezetek a maguk kontextusában jelentős környezetvédelmi munkát végeznek, s bár gyakran nem mindenki számára magától értetődő még, de a teremtésvédelem evidens módon kötődik (kellene kötődnie) a mindennapi hitélethez.

Van valami furcsa (és megmagyarázhatatlan) abban, hogy miközben a keresztyén ember életének valamennyi szegmensében (a párválasztástól a hivatáson át a mindennapok kisebb-nagyobb súlyú eseményeiig) meglátja a Szentlélek munkálkodását és a Teremtőt, addig az már korántsem magától értetődő valamennyiünk számára, hogy az Istenhez való viszonyunk a környezetünkhöz, a természethez való viszonyunkban is megmutatkozik.  

A kérdés a következőképp tehető fel: valóban teremtőként tiszteljük-e az Urat, ha az általa teremtett világot nem becsüljük meg? Hiteles-e, igaz-e a hitünk, ha nem figyelünk a minket körülvevő világ őrzésére? Ez a kérdés a háborúkkal, különféle bűncselekményekkel stb. kapcsolatban is feltehető, s a dolog nyitja éppen az, hogy miközben a háborút, az emberi élet kioltását stb. bűnnek, a gonosz munkálkodásának tekintjük (jogosan), aközben kérdéses marad, hogy ugyanígy járunk-e el, ha a természeti környezet feléléséről, a természet kizsákmányolásáról van szó.

Ez a kérdés egy újabb, meglehet, nem egykönnyen megválaszolható problémához vezet el: Bűn-e a természeti erőforrások kimerítése? S tovább, a soron következő beszélgetés plakátján megjelenített kérdésig: megbocsátja-e nekünk Isten az erdők kiirtását, a fajok pusztítását, a vizek, földek szennyezését stb.? De hogy egy még problematikusabb kérdést tegyünk fel: mihez kezdjünk azzal, hogy az ökológiai válság egyik okát egyes szakértők – más okok mellett – az emberiség túlnépesedésében vélik felfedezni?

Hogy mit keresett Panamában 600 ezer fiatal a világ minden részéről? Egyből adódna a válasz: biztos panamázni mentek. Na elárulom, hogy pont nem a kóklerkedés és félrevezetés volt a cél. A több, mint fél millió fiatal - valószínűleg furán hangzik, de - a találkozás, a megosztás és a közös ima miatt gyűlt össze a Csendes-óceán partján. Azért mentek oda, hogy megmutassák a világnak, hogy igenis vannak még olyan fiatalok, akik keresztényként hisznek és élnek. Ferenc pápával együtt, egy helyen tettek bizonyosságot hitükről. Sokszor örömmel, boldogan, táncolva, énekelve, amikor pedig arról volt szó, elcsendesedve, komolyan, mélyen imádkozva.

A 17. Ifjúsági Világtalálkozón részt vevő 60 magyar fiatal egyikeként részese lehettem egy teljesen más kultúrának, így összeszedtem 3 dolgot, amit olyan jó volna, ha itthon is mindannyian alkalmaznánk. Íme!

Ezúttal egy új helyszínen, a Sheldon’s-ban szólhattak be a papoknak és zenészeknek. Jantyik Zsolt, a PG csoport frontembere katolikus zenészként, Nagy Imre Tamás, a Neonhal énekese pedig a református tábort erősítve állt készen a kérdésekre. Káposztás Gábor református lelkész és zenész, illetve Szentesi Csaba görögkatolikus atya, mint a zene nagy kedvelője várta a beszólásokat.

Bemelegítésként ezúttal három dalszöveg szerzőjét kellett eltalálni egy pohár sörért. Egy szerencsés zenehallgató jutalma két pohár volt, így neki mindenképpen jól indult az este. :)

Elsőként egy tisztázó kérdés nyomán Káposztás Gábor rögtön leszögezte, hogy szerinte nincs keresztyén műfaj, hanem az alkotó, ha keresztyén, teszi azzá a zenéjét.  Nagy Tamás is úgy vélte, hogy a zene csak hordozó közeg, és az üzenet a fontos. Bár, ahogy maga megjegyezte, maga is meglepődött, hogy milyen durva stílusban is talált már keresztyén zenét.

Aztán egy izgalmas kérdés következett: Mi a helyzet azokkal a zenekarokkal, akik egyaránt énekelnek a Sátánról és Istenről, példaként az Iron Maident és a Tankcsapdát említve? Jantyik Zsolt felidézte, hogy egyszer Lukács Lászlóval, a Tankcsapda énekesével Platón idea-elméletéről beszélgettek, és Jantyik az akkor elhangzottakat pár hónappal később a rádióból hallotta vissza („Ami kinn az van benn/ Ami fenn az van lenn”). Ez nem meglepő, hiszen Lukács egy kereső ember. Szerinte egyszerűen befogadó módon kell kezelni a zenét, mindent a megfelelő helyen. Nagy Tamás is a maga személyes példáját hozta. Felnőtt megtérőként először elhatárolódott a fiatalkori zenéitől, majd megerősödött hittel már tudott távolságot tartani és újra hallgatni azokat. Szerinte, ha egy erős hit szűrőjén keresztül fogadod be a világot, akkor nem sérül a személyes világod, nem sérted meg Istent sem. Szentesi Csaba szerint ezek a zenekarok a saját személyes élettapasztalatukat osztják meg velünk, ezért énekelnek mindkettőről. Szíriai Izsákot idézve: a gonosz gondolatok megjelenését nem lehet megakadályozni, de hatalmunk van uralkodni azokon.

A hazai metál zenekarok bővelkednek „istenes” dalszövegekben. Közös bennük, hogy az ember az Isten csapásaitól, esetleg közönyétől vagy haragjától szenved, esetleg önnön gonoszsága miatt válik méltatlanná az isteni gondviselésre. A következőkben két, a színtéren belül legendásnak mondható magyar metál zenekar, az Akela és a Moby Dick, valamint az utóbbi együttes énekese által életre hívott banda, az első lemezét Isten kezében 2010-ben megjelentett Bloody Roots néhány daláról lesz szó.

Akela

A Dzsungel könyve farkasáról elnevezett zenekar sohasem tartozott a „vallásos” együttesek közé, eszmevilágát a banda énekesének, Katona „Főnök” Lászlónak köszönheti, aki a kilencvenes években számos, mára klasszikussá érett dal szövegét jegyezte. Egyike ezeknek a Nekik mondd! című, a második, 1993-ban megjelent Farkastörvények lemezen megjelent dal is. A szöveg az emberi életet ért olyan csapásokat sorjázza, amelyekre nehéz racionális magyarázatot adni: ha nincs Isten, akkor a miért pont én?, ha van, akkor a miért tette ezt velem? kérdése vethető fel.

A szülői erőszaktevés, a vakság, a kitagadás, az ártatlan halál vagy éppen a vetélés mind arra irányítják a befogadó figyelmét, hogy ha volna Isten, akkor ezek a dolgok nem történhetnének meg. A dalszöveg az utolsó strófákra már nemcsak az Isten létét, hanem minden emberi értéket (szeretet, kegyelem, tisztelet, béke) kétségbe von. Ugyanakkor a hit sajátossága éppen az, hogy annak ereje a csapásokban mutatkozik meg, azok által erősödik meg; mindazonáltal számos példát láthatunk arra is, amikor egy tragikus esemény végül mégis a hit elvesztéséhez vezet. Noha úgy érezhetjük, a Nekik mondd! kifejezetten „hitellenes”, valójában azért lehet zavarba ejtő, mert a dalszövegben az Isten tagadása nem bukkan fel egyértelműen, miközben mégis azt érezzük, minden kimondott sor ebbe az irányba hat.

Az az álláspont, mely szerint a rockzene és a sátánizmus belsőséges viszonyt ápolnak egymással, szerintem általánosságban nem tartható vagy cáfolható hatékonyan. Inkább konkrét bandák konkrét dalait, előadásmódját kell mérlegre tenni. A bejegyzésben két olyan rockdalt vizsgálok, amelyben egymást érik a 6-os számok: az egyik az Iron Maiden világszerte közismert zenéje, a Number of the beast, a másik pedig a Tankcsapdától A kísérlet száma. A kérdés pedig az, hogy milyen viszonyt alakítanak ki ezek a számok a ördöggel és annak kultuszával és hogyan hatnak a hallgatóra.

Az angol heavy-metal együttes vezetője, a basszusgitáros Steve Harris egyik álma ihlette a Fenevad számá-t; ő maga nyilatkozta, hogy nem az ördög imádatáról van szó benne. A keletkezése köré egyéb legendák is szövődtek. Az énekes, Bruce Dickinson önéletrajzi könyvében említ néhányat, pl. az együttes menedzserének Range Roverébe belehajtott egy apácákat szállító minibusz, a javítás számlája pedig állítólag 666,66 fontra rúgott, illetve, hogy a dal felvételekor a szalagon „valami gonoszan nyögő és morgó hangot is lehetett hallani”, de végül kiderült, hogy Harris dúdolása volt az (107. o.).

A dal szövege mindenesetre a Jelenések könyvéből vett idézetek felolvasásával kezdődik:

Ezután egy látomásos-álomszerű jelenet következik, és egy ördögi rituálé képei elevenednek meg, sötét pokoli figurákkal, kántálással. A dalban megszólaló „én” elhatárolódik ettől egy tiltakozó sor erejéig („This can't go on I must inform the law”), de az ördögi horda őt is megigézi és úgy tűnik, hogy nem tud (meg)menekülni. Az utolsó versszakban viszont egy „ördögi” szólam kap helyet, amely a test birtokba vételével, megégetéssel és hatalma gyakorlásával fenyeget.

Ha azt mondjuk, Egyiptom, akkor a legtöbben egy iszlám országra gondolnak. Amit pontosítanék azzal, hogy egy muszlim többségű ország, ahol azonban egy igen nagy számú keresztyén kisebbség is él, a koptok. A kopt szó azt jelenti, hogy egyiptomi. Azaz az egyiptomi muszlim hitű arab többség nem az őslakosokat takarja. Ámon és Ré egykori követői, a koptok ma a keresztyén Istent tisztelik.

A karácsonyt pedig másként ünneplik, mint mi.

Először is, a karácsonyt nem egy négyhetes adventi időszak előzi meg, amit igazából a koszorú és a négy adventi vasárnap határoz meg. A kopt advent negyven nappal karácsony előtt kezdődik el és komolyan veszik, hogy egy böjti időszakot jelent. Elsőre ez elég macerás, mert a kopt böjt nemcsak a húsevést, hanem minden állati eredetű étel fogyasztásának tilalmát jelenti. Magyarul semmi tojás, semmi tejtermék. A valóság mégsem az, hogy negyven napi szenvedés előzné meg a karácsonyt, hiszen a koptok is hangsúlyozzák, hogy a böjtben az evési tilalmak a legkevésbé lényegesek. A cél sokkal inkább az, hogy a karácsonyt egy lelki ráhangolódás, egy karácsony előtti Istenre figyelés előzze meg.