A Facebook-oldalunk és blogunk egyik legkitartóbb követőjének ajánlom ezt az írást, ő mostanában a boszorkányüldözés témájában kérdezget bennünket fáradhatatlanul. Leszögezném, hogy célom nem az, hogy a szükségtelen kegyetlenséggel lezajlott, sajnos rengeteg halálos áldozattal járó eljárások lefolytatóit mentegessem. Csupán azt a kérdést teszem fel, hogy az egyház sara volt-e mindez.
Először is, protestánsként is hangsúlyoznám, hogy ez a téma nem csak a katolikus egyház krónikájához tartozik, a reformáció előtti régi (közös) egyház dolgaiért is felelősséget kell vállalni. Később pedig a protestáns területeken is folytak bőven eljárások, lásd salemi boszorkányok.
A boszorkányüldözés legfőbb forrásának tekintett, Németországban 1486-ban megjelent Malleus maleficarum (Boszorkányok pörölye) című könyv domonkos rendi szerzetesek műve. Első része a címben szereplő állítással kezd, a második rész a boszorkányok képességeit ecseteli, a záró könyv a bírósági eljáráshoz nyújt támpontokat.
Ugyanakkor ne felejtsük el a következőket:
- Az egyház alapvetően tiltotta a boszorkányhitet, mint a pogány hiedelemvilág elemét. Ince pápa 1484-as kiadványa (bulla), is mérsékelten foglalt állást a témakörben, dogmatikailag nem szólt a boszorkányság mivoltáról. Valójában csak Németország néhány területén rendeli el az inkvizíciós eljárást.
- A Boszorkányok pörölye nem jogi dokumentum, a világi hatóságokra nem kötelező. Európában elválik egymástól az egyházi és világi jog és joghatóság. Persze tagadhatatlan e szöveg hatása és tekintélye a kontinens országaiban. Az 1530-as Constitutio Criminalis Carolina viszont birodalmi törvény volt és szintén foglalkozik a boszorkányok elleni eljárásokkal.
- Magyarországon a Boszorkányok pörölyét például nem vezették be, és az egyház sem vett részt ilyen jellegű perekben. Ami ennél elgondolkodtatóbb, hogy a könyv kiadásának helyétől (Speyer) mindössze 100 km-re (!) található Mainzban (a Német-Római Birodalom egyik választófejedelmének, a mainzi érseknek a székhelye) a mai napig kérdéses a könyv hatása, ugyanis az ottani ismert esetekben nem hivatkoztak rá!
- Nem mindenhol az egyház folytatta le az inkvizíciós eljárásokat. Ahol azonban a boszorkányperek egyházi bíráskodás jogkörébe tartoztak, például Itáliában és Észak-Spanyolországban, éppen hogy szelídebbek voltak az eljárások. Máshol a világi hatóságok jártak el, a maguk szája íze szerint.
- A téma szakértője, Norman Cohn történész az Európa démonai című könyvében azt írja, hogy a Boszrokányok pörölyének eltúlozzák a jentőségét. Azt is megemlíti, hogy a legkorábbi per is jobbára világi ügy lehetett, 1428-ban egy svájci parasztközösség kezdeményezte.
A fenti pontok talán cáfolhatják azt a felvetést, hogy az egyháznak elég volt az ideológiai, eszmei alapot szolgáltatnia, és a világi hatóságok csak végrehajtották a „házifeladatukat”, a kép ennél sokkal árnyaltabb. Az egyháznak volt szerepe a boszorkányüldözés elméleti keretének lefektetésében, de az eljárások túlpörgetése leginkább a világi, állami hatóságok lelkén szárad. Ha az egyház szerepét akarjuk megítélni, jusson eszünkbe, hogy a dinamittal elkövetett emberölésekért sem Alfred Nobelt vádoljuk, aki összerakta ezt a robbanóanyagot.