Most térjünk el egy kicsit a finn Joulupukki személyétől, mert bár ő az „igazi”, mégsem róla szeretnék beszélni.
De kire is emlékezünk december 6-án? Valóban élt egy Miklós nevű ember, aki ennyire szerette a gyermekeket? És az angolszász országokban miért 24-én hozza az ajándékokat Santa Claus?
Kicsit néha sajnáltam is az ottani gyerekeket, mert ők nem kapnak december elején csokit, (cserébe viszont Haloweenkor bezsebelnek belőle egy csomót - érdemes megnézni ezt a videót: itt a szülők bekamuzzák a csemetéjüknek, hogy egy éjszaka alatt megették az összes édességet. Szerencsére akadt pár kis srác, akik nagyvonalúan megbocsátottak az éhes felmenőknek :) )
Nos, a fentebbi kérdésre a válasz az, hogy tényleg valós személy az alapja a mai Mikulás figurájának.
De vajon ki volt az eredeti Mikulás, akire december 6-án emlékezünk a gyermekek nagy örömére? És hogy kapcsolódik hozzá a pálinka? :O
Az ókor vége felé valóban élt egy Miklós nevű püspök (Müra/Myra -ma Törökország- város püspöke volt), akinek az életéről sajnos nincsenek történelmi hitelességű forrásaink, de a legendáriumban¹ erősen él az emléke, néhol már-már hihetetlennek tűnő képességeket is neki tulajdonítva. Például a születése napján felállt a fürdőkádban, vagy már csecsemőként is betartotta a böjti napokat, mivel csak egyszer szopott ezeken a napokon. Én pedig azt mondom erre, hogy na persze!… :)
A felnőtt koráról is tesz említést a legenda: megtudta, hogy a szomszédja prostituáltnak akarja adni három lányát a nagy szegénység miatt, megsajnálta őket, és éjszaka a nyitott ablakon keresztül bedobott hozzájuk egy erszénnyi pénzt, (mindezt összesen háromszor eljátszva), aminek a segítségével mindhárom lány tisztességesen férjhez tudott menni, nem maradtak szégyenben. (Valószínűleg innen ered a Mikulás-napi ajándékozás szokása.)
De tartozik még más történet is a legendáriumához: amikor már püspök volt, egy viharba került hajó legyénsége hívta őt segítségül. Megjelent a hajón, kezébe vette a kormányrudat, megtette a szükséges manővereket, sőt, még a vihart is lecsillapította! Ez ám a tehetség, nem igaz? ;)
De nem csak a matrózfiúkat mentette meg, hanem három katonát is, akiket koholt vádak alapján halálra ítéltek, de Nagy Konstantin császárnak megjelent az álmában, így a katonák kegyelmet kaptak.
Gyerekeknek is előszeretettel segített: egy gonosz vendéglős cukros bácsi elcsábított három iskolás fiút, megölte őket, majd besózta őket annak rendje és módja szerint, ahogy a húst szokás, és hordóba rejtette a testeket. (pedig akkor még nem volt Gyilkos elmék, és társaik… :S ) Szerencsére Miklós sem volt rest, egy angyali figyelmeztetésnek köszönhetően elment a vendéglőbe, és feltámasztotta a gyermekeket, a gyilkos vendéglőst pedig megbüntette.
Miklós püspök hosszú öregkort ért meg, 343-ban, vagy 350-ben tért a másvilágra, angyalok fogadták és kísérték a Paradicsomba.
Ennyit mond el a Legenda Aurea.
A tudomány emberei számára ennél sokkal kevesebb, és egyszerűbb információk állnak rendelkezésre. A szentek életével foglalkozó tudósok, a hagiográfusok felderítették, hogy néhány elemet Szent Miklós legendáriumában más, VI. századi szent életútjából plagizáltak. Továbbá megállapították azt is, hogy a legendárium a VI. századbeli görög kultúrkörben keletkezett, és egy-két elemet átemeltek (pl a három koholt vádas katona esete, három szegény leány megsegítése is, a matrózok csodás megmentése, illetve a három iskolás legény megmentése). A szentek tudósai azt is megállapították, hogy a szent tiszteletét kifejezi a legendáriuma, ami pedig a tisztelet további kibontakozását is elősegíti. Sőt, maga a legenda is él, más elemekkel gazdagodik, ami nem az adott szent, hanem a nép életével és a természettel van kapcsolatban.
Így elmondhatjuk, hogy Miklós tisztelete nem sokkal a halála után kezdődött el, már a VI. században templomot emeltek a tiszteletére Konstantinápolyban. Keleten tehát (Myra városában és Konstantinápolyban) a tisztelete jellemző volt a VI. szd-ban. Innét terjedt el a görög, szláv és az orosz egyházban. A régi Oroszországban különös tisztelet övezte - ő lett az ország fő patrónusa. Az ortodox egyház tisztelete ma is erőteljesen megnyilvánul: az ikonosztázokon mindig megjelenik az alakja.
A latin egyházban lassabban terjedt a tisztelete a dél-itáliai területeket leszámítva: a IX. századi Rómában egy bazilikában, és három kápolnában tisztelték. Németországba egy görög származású császárnő révén került a tisztelete. Franciaországban és Angliában a normannok terjesztették el a Miklós-tiszteletet a XI. század vége felé. Ereklyéinek Bari városában való 1087-es elhelyezése még jobban felvirágoztatta az európai Miklós-kultuszt.
És hogy kiknek a védőszentje? Elég sokaknak! :)
- utazók, a kereskedők, zarándokok, a tengerészek és a révkalauzok védőszentje (tudjátok, megmentett pár matrózlegényt ;) )
- gyermekek és a diákok védőszentje (gonosz vendéglős esete a három diákkal)
- hajadonok és az aggszüzek védőszentje, s oltalmazója a házasságnak és az anyaságnak (szomszéd három lányának megmentése a prostitúciótól)
- Országok és városok védőszentje: Oroszország, Görögország, Szicília, Lotaringia, Apulia (ma: Puglia- olaszországi régió, székhelye Bari) de Kecskemétnek is.
- zálogházak tulajdonosainak, az illatszerészeknek, a gyógyszerészeknek, a pálinkafőzőknek a védőszentje
És hogy melyik országba mikor (és ki?) viszi az ajándékot karácsony tájékán? Kiderül ebből remek összefoglalóból. :)
Ahogy mi is megfigyelhetjük; a magyarokra, a spanyolokra, az oroszokra jellemző a karácsonytól eltérő ajándékozás. A spanyol gyerekek háromkirályokkor (jan. 5-én éjjel, vagy 6-án hajnalban) kapnak ajándékot a háromkirályoktól stílszerűen, de a hagyományt részben kiegészíti vagy helyettesíti a szenteste való ajándékozás Pápá Noel által (ő egy Santa Claus-szerű figura, Franciaországból „importálva”). Az oroszok és egypár más egykori keleti blokkba tartozó ország gyerkőcei újév napján kapják meg a karácsonyi ajándékaikat Fagy Apótól. A többi európai országban „rendesen”, karácsonykor kerül sor az ajándékozásra.
Felhasznált irodalom:
- múlt-kor magazin
- Szentek élete
- összefoglaló a karácsonyi szokásokról
¹Legenarium (latin): Szentekről szóló csodás történetek gyűjteménye.