Ezekkel az érvekkel a politikusok, illetve szócsöveik az újságírók pedig nem másra, mint a hallgató (választó) fél szívére és eszére kívánnak hatni – elsősorban rövid távon. Mert hosszabb távon – ahogy figyelem a rendelkezésre álló politikai palettát – mindegyik játékosnál a Machiavelli féle – ragadjuk-meg-és-tartsuk-meg-a-hatalmat célfüggvény az irányadó.
Aki nem foglalkozik a politikával, azzal majd a politika foglalkozik - tartja a pikírten bölcs mondás, kellően szemléltetve a politika fogalmának kétes megítélését.
Pedig a szó gyökere (görögül polisz = városállam) a lakhely (város, község) ügyeivel való foglalatoskodást jelenti, a jó közösség és az erényes ember/polgár érdekében. Ez az ókori görög bölcselőktől, de leginkább Arisztotelésznek (kép jobbra) tulajdonított felfogás eléggé vonzó lenne ma is, ha a politikára csak így tekintenénk, mivel semmiféle rossz érzet nem társul hozzá. Ezzel szemben a modern, főleg Niccolo Machiavelli (kép balra) álláspontjára támaszkodó felfogás szerint, a politika nem más, mint a hatalom megszerzéséhez és megtartásához szükséges eszközök összessége, illetve az ezekért és a hatalomért folyó harc.
Nem tudom, kedves olvasók Ti hogy vagytok vele, de a szívemhez és az értelmemhez is közelebb álló definíció az arisztoteliánus verzió, mégis korunkban a másikat teszik alapul a főáramú felsőoktatási intézmények tananyagában, illetve az országok nagypolitikai életének természete is ezt sugallja számunkra.
Azért néha kilóg a lóláb, mert napjaink politikusainak hatalomért folyó vitáiban előszeretettel hozzák fel az egymással szemben álló (!) felek az eredeti politika definíció szerinti érveket, ellenérveket: „Erre (stadion/ metro/ szórakoztató létesítmények stb) kevesebbet kellene költeni, arra (kórház/ oktatás / szociális támogatás) pedig többet.” vagy pedig akármilyen más populistának nevezett érvet, amelyben a szegény nép (fia) valamilyen kárt szenved a gazdag (földes) úrral szemben. Ezekkel az érvekkel a politikusok, illetve szócsöveik az újságírók pedig nem másra, mint a hallgató (választó) fél szívére és eszére kívánnak hatni – elsősorban rövid távon. Mert hosszabb távon – ahogy figyelem a rendelkezésre álló politikai palettát – mindegyik játékosnál a Machiavelli féle – ragadjuk-meg-és-tartsuk-meg-a-hatalmat célfüggvény az irányadó.
De mit tegyen a keresztény a politikával?
- Mindenekelőtt jól felejtse el a Machiavelli féle felfogást.
- Ha ez megvan, olvassa el az Arisztotelészi politika koncepciót (Lásd itt: Arisztotelész államformatana).
- Imádkozzon.
- Kezdjen el tenni a közösségért végzett jót hite és szíve szerint. Segítsen rászorulókon, szervezzen kórust, olvasókört, focicsapatot illetve személyes hozzájárulása révén támogasson olyan kezdeményezést, ahol a cél az ember testi, lelki, erkölcsi és szellemi java.
Ha tud képességeinek megfelelően így cselekedni, akkor már helyesen politizál a szó igazi értelmében.
2012-ben volt szerencsém a Parlament egyik különtermében részt venni egy nyilvános beszélgetésen, ahol az újságíró Balog Zoltán EMMI miniszterrel beszélgetett. A nem túl hosszú beszélgetés után a hallgatóságnak lehetősége volt kérdezni a miniszter úrtól. Az első kérdező rögtön belevágott a lecsóba, mert kérdésével a Hit Gyülekezetének a történelmi egyházak közé való felvételét firtatta. Az állam képviselője ezt a tettet (mármint a Hit Gyülekezetének történelmi egyházként való elismerését) a hitéleti intézmény jelentős társadalmi támogatottságának megkerülhetetlenségével magyarázta. Mind a kérdés, mind a válasz mögött persze sokkal több, volt, mint ami ott szóban elhangzott.
Most, 6 évvel később 2018. március 19-én hétfőn az egyházak képviselői ülnek a Bakelit vallatópadjára és várják az élesebbnél élesebb kérdéseket és beszólásokat. Apropó. A Hit Gyülekezetéből nem lesz ott valaki?
