A szerzetesek a szellemei táplálék mellett nagy hangsúlyt fektettek a gasztronómiai alkotásokra is. Európában különösen sok, minőségi termék köthető a kolostori rendekhez. Senkinek sem kell bemutatni a trappista sajtot vagy a belga apátsági söröket. Szerencsére nem csak a női szerzetesrendek szerették a kalóriabombákat, hanem a férfi csuhások is kivették a részüket az édességek megkomponálásából. Így született meg Portugália ikonikus desszertje, a pastéis de Belém. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan is keletkezett ez az aranylóan sárga, tejes mennyország, vissza kell mennünk az időben. A XIX. századi Lisszabon elővárosának a kolostorában vagyunk. Egy jóravaló, tisztességben megőszült szerzetesként kémleljük a horizontot. Túl vagyunk az adott napszaki imádságon, kikeményítettük az összes szennyest és valami finom kis jutalomfalatra vágyunk. Eszünkbe jut, hogy a gyarmatoknak köszönhetően tele van az éléskamra cukorral, plusz egy csomó tojássárgája megmaradt, hisz csak a fehérjét használtuk fel a ruhák keményítésére. Kézenfekvő, hogy egy tojásos, tejes kosárkát készítünk, nemde?

Belém (jelentése: Betlehem) kolostora

Azonban nem sokáig tartott a jó világ, 1820-ban Portugáliát is megcsapta a forradalom szele. 1834-ben úgy döntöttek a portugál liberálisok, hogy bezárják az összes kolostort. Lehet, hogy a híres sütiből ők is kaptak egy harapásnyit, mert a szerzetesek maradhattak a helyükön, igaz pénz nélkül. Viszont a barátok igen kreatívan fogták fel a helyzetet, így bekopogtattak a szomszédos cukorfinomítóba és „eladták” a szellemi terméküket. A közös munka gyümölcseként született meg 1837-ben a végleges recept, amelyet több mint 180 éve sikerül titokban tartani. A „portugál krémes” eredeti leírását egyszerre csak hatan ismerhetik. A titkok tudóit sok legenda övezi. Például a recept őrzői nem lehetnek alacsonyak, továbbá nem utazhatnak egy járművön vagy nem ehetik ugyanazt az ételt, nehogy a sírba szálljon a recept. Mielőtt a pastéis de Belém receptje felkerülne a veszélyeztettet sütemények listájára, vegyünk egy mély levegőt és fújjuk ki. Sikerült egy csöppet megnyugodni? Szóval felesleges izgulni, mert egy titkos széf őrzi a portugálok szupertitkos gasztronómiai fegyverét. Tehát a lényeg, ha az eredeti finomságot akarjuk enni, akkor irány a belémi cukrászda. Ha megelégszünk az utánzattal is, akkor a pastéis de Nata a mi sütink. Ezt bármelyik vendéglátóipari egységben beszerezhetjük Portugália határain belül. Mit tegyünk, ha hónap végén mindenképpen meg szeretnénk kóstolni, de már nem futja fapadosra? Nos, akkor megcsináljuk a pastéis de Hungryt. Hogy ne kelljen sokáig keresgélni az internet mély bugyraiban, mutatom, hogy nekem mi vált be, jó? A tésztánál én jobban szeretem az otthon elkészíthető verziót, de ha nem érdekel minket az orángutánok életterének csökkenése/kihalása, akkor bátran használjunk pálmaolajos leveles tésztát. Akkor 300g elegendő lesz, plusz egy gyónás/orángután.

A pastéis de Belém igazi hamisítványa

Hozzávalók (12 darabhoz):

A tésztához:

• 100 g vaj
• 150 g finomliszt
• 1 evőkanál vaj
• 1 csipet só
• 75 g víz

A krémhez:

• 3,5 dl tej
• 0,5 dl tejszín (30%-os)
• 4 tojássárgája
• 12 dkg cukor
• 3 dkg liszt
• 3 dkg vaj
• csipet só, 1/4 mokkáskanál fahéj

Elkészítés:

A tésztánál a legfontosabb összetevő a szobahőmérsékletű vaj. Igen, hallom a felhördülést! Látom, ahogy a Gordon Ramsay fanklub lelkes tagjai már élezik a kést és ha eldobják, ki tudja hol áll meg és kit hogyan talál el… Tessék tovább olvasni és akkor kiderül, hogy a puha vaj miért is központi kérdés. Tehát az összes hozzávalót egy sima gombóccá gyúrjuk, kivéve a 100 g puha vajat. Ha trendiek akarunk lenni, nyugodtan elővehetjük a „betonkeverő gépünket” is, azzal is tökéletes lesz a végeredmény. Miután készen vagyunk, mehet a hűtőbe pihenni egy órácskára.

Az idő letelte után felezzük meg a tésztát és nyújtsuk ki szép vékony téglalapra (Igen, itt célszerű beizzítani a sütőt a legmagasabb hőmérsékletre kb 230-250 fokra). Itt is lehet segédeszközt használni, a tésztanyújtógéppel hajszálvékony formát tudunk elérni. Ha nincs, akkor marad a nyújtófás verzió. Nekem azzal is tökéletesen működött. Tehát a vékony tésztánkat szépen kenjük meg a puha vaj felével (igen, látom a fanklub tagjai őszintén elmosolyodnak, kisimul az arcuk és megnyugodtak, hogy nem kell hívni a gasztrorendőrséget). Ezután szépen feltekerjük és ha jól csináltuk hengert kapunk belőle. A másik tésztadarabot is nyújtjuk, megkenjük, de mielőtt feltekernénk, rátesszük a hengerünket és úgy tekerjük fel. Fóliába csavarjuk és mehet a hűtőbe.

Közben összeállítjuk a krémet. Egy lábosban forráspontig hevítjük a tej felét, tejszínt, cukrot, sót és a fahéjat. A lisztet a maradék tejjel csomómentesre keverjük. Fokozatosan hozzáadjuk a forró löttyöt a lisztes tejhez. Kicsit hűtjük, és utána egyenként belekeverjük a tojássárgáját, óvatosan, nehogy cukros rántottát készítsünk.

Kivesszük a hűtőből a hengerünket. Mértani pontossággal 12 db részre vágjuk. Egy muffin tepsi horpadásaiba beleteszünk belőlük egyet-egyet. A közepéből indulva, az ujjaink segítségével próbáljunk meg kis kosárkákat képezni belőlük. Mindegyik mélyedést 2/3-ig töltsünk meg a krémmel. Ha nem akarunk sütőt takarítani, akkor beteszünk egy nagy tepsit alulra, hogy minimalizáljuk a sütési károkat. A muffintepsit tegyük a sütőbe és kb. 12-15 percig süssük őket, hogy a tészta átsüljön. Ezután 5 percre toljuk meg egy kis grill funkcióval is. Ekkor úgy tűnhet, hogy végérvényesen elrontottuk, mert foltokban fekete szénréteg képződik rajtuk. De nyugi, pont ez a cél. Mikor már úgy tűnik, hogy önként fog a kukában landolni, mert olyan fekete, akkor késznek lehet nyilvánítani. Tanácsos várni 5 percet, majd kivenni a portugál szépségeket. Langyosan a legfinomabb.

Jó étvágyat hozzá!