Pál apostol egyik programadó tétele, hogy „foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” (2Kor 10,5). Mit jelent ez? Azt, hogy az evangélium terjesztése során nem kell félni attól, hogy a „sajátjával ellentétes gondolati rendszerekből kulcsfogalmakat vegyen át és használjon”. (Tom Wright: Az én evangéliumom szerint (TW), 89.o.). Ennek az volt az értelme, hogy az adott hallgatóság „nyelvén” tudjon megszólalni, és az üzenet megértetése érdekében ugyanazt a kulturális kódot használja, amit azok, akikhez beszélt.

Hogy működött ez Pál apostolnál és hogyan lehet ma alkalmazni?

 Bibliaolvasás fesztiválon

Pál idejében az evangélium (’jó hír’, ’örömhír’) kifejezést a pogány (görög-római) világban egy istenített császár születése, trónra lépése, harci sikere kapcsán használták. Egy Kr. e. 9-ben keletkezett, kis-ázsiai felirat például Augustusról ír így: „A Gondviselés (…) elrendelte: az emberi élet legtökéletesebbje Augustusé legyen, akit az emberek üdvösségére olyan adományokkal töltött el, hogy üdvözítőként küldte el nekünk (…). Az isten [Augustus] születésnapja az örömhír, annak a világnak a kezdete, amely általa érkezett el az emberek számára”. (idézi TW, 48.o.)

Aki egy kicsit is járatos a Jézus Krisztusról szóló beszédmódban, erre biztos felkapja a fejét a hasonlóság miatt (üdvöség, örömhír, új világ). A szkeptikusok először azt gondolhatják, hogy „na tessék, most elkaptuk Pált, itt a bizonyíték, hogy a keresztyénséget csak a korabeli hiedelmekből mixelte össze”. Holott mi sem áll távolabb a valóságtól. Az apostol szándékosan kiforgatja a Római Birodalomban a császárral kapcsolatban használt nyelvezetet és Jézusra alkalmazza, például a Filippibeliekhez írt levél („Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” 2,9-10) (TW, 98.o). Ezt azért teszi, hogy egy érthető, közszájon forgó beszédmód segítségével tudassa, hogy megérkezett a valódi Király, az igazi Megváltó.

Pál hite szerint minden Krisztus által és Krisztusra nézve teremtetett, ezért az ellentétes gondolati rendszerek jelszavaiból is lehet újat, hasznosat formálni. Mielőtt átvett egy eszmét a pogány kultúrából, a Krisztus-hithez igazította. De ez nem jelentette azt, hogy kompromisszumot kötött, vagy szinkretista volt. A pogányság hamis hite ellen keményen fellépett, a fenti példa esetén így lehet lefordítani az üzenete lényegét: „Eddig tévesen hittétek azt, hogy a császár isten és megváltó, ismerjétek meg azt, aki tényleg az”.

Mai, lassan nyugodtan mondhatjuk, hogy poszt-keresztyén világunkban ismét az a helyzet, hogy a legtöbb ember a pogány (értsd: nem-krisztusi) üzeneteket ismeri leginkább, ezek csengenek a fülekben (pl. reklámszlogenek, dalszövegek, politikai szlogenek, vulgár-bölcsességek Yoda-mestertől és hasonló szaktekintélyektől). Mi a helyes reakció egy ilyen környezetben? A hasonlóan vegyes római világban élő Pál apostol nem egy elzárkózó, saját nyelvet használó szubkultúra kialakításával válaszolt 2000 éve, hanem:

• ha egy új területre érkezett, elvegyült a helyiek közt, Athénban például a piacon;
• megértette, hogy mi foglalkoztatja az embereket (miben hisznek);
• megtanulta, hogy milyen nyelvezetet használnak;
• saját nyelvezetüket használva, azt akár ki is forgatva, vagy ellenpontozva a valódi Örömhírt osztotta meg végül.

A lenti képen az látható, hogy Tokodi László OP, domonkos rendi szerzetes egy hazánkban széles körű ismertségre szert tett, fiktív pap (Tibi atya) fesztiváljára látogatva egy ott elhelyezett, ivásra buzdító felirattal szelfizik és ezt publikálja egy közösségi oldalon, az üzenetet úgy átalakítva, hogy a szomjat csak Isten tudja oltani. Úgy gondolom, ez egy igazán „páli” hozzáállás.

Korunkban az internet a „szellemi piactér”, a gombamód szaporodó fesztiválok pedig közösségi térként funkcionálnak. Ha Pál apostol mai utódai meg akarják érteni, mi foglalkoztatja az embereket, szót akarnak érteni velük, sőt, „foglyul akarják ejteni” a felmerülő gondolatokat a Krisztus iránti engedelmességre, érdemes jelen lenniük a nagyszabású közösségi rendezvényeken és használniuk az internetet. A fontossági sorrenden sem kell sokat gondolkozni, hiszen mély, élő és szeretetteljes párbeszéd csak személyes találkozás során jöhet létre. A mi szerény javaslatunk ezért:

Papokat, lelkészeket az emberek közé!

Mindennek persze csak akkor van értelme, ha a cél nem a jelenlegi status quo (csökkenő egyházi relevancia, fogyó és korosodó gyülekezetek, stb.) fenntartása, hanem az, hogy az elveszett bárányok után menjünk.

Arról, hogy egy lelkésznő hogyan élte meg a fent említett fesztivált, itt olvashatunk, egy videós beszámolót pedig itt lehet elérni.