A Bosszúállók – Végjáték után visszatekintve az egész sorozatra, több olyan kulcstémával találkozunk, amelyek a Bibliában is szerepet kapnak, pl. bűn, végső ítélet, megváltás, isteni hatalom.

Első pillantásra a Bosszúállók „hitvilága” eléggé vad: vannak itt északi mitológiákból kölcsönzött szereplők (Odin, Thor, Loki), New Age-es hangulatot sugárzó figurák (Dr. Strange), stb. A keresztyén nézőknek talán akkor csillan fel a szeme, amikor a hagyományos értékeket képviselő Amerika Kapitány az első részben azt mondja, hogy csak egy Isten van.

Fotó: pinterest.com

A bűnbeesés utáni bibliai alaphelyzet és a Marvel-filmekben megjelenő világ ábrázolása viszont nagyon hasonló: valami elromlott, valami nagy gond van. Bábeli zűrzavar uralkodik, háborúk és békétlenség szabdalja az emberiséget, a világ megváltásra szorul. Nem vélten tehát, hogy a Bosszúállókban mind a rosszfiúk, mind a jók folyton valamilyen végső megoldást keresnek a problémákra.

Az első részben a „nyikhaj istenke”, Loki (Hulk használja ezt a kifejezést rá) arra akarja kényszeríteni az embereket, hogy térdeljenek le előtte, hiszen szerinte az emberiség természetes állapota a szolgaság, a bajok forrása a szabadság. A szarvas sisakot viselő Lokit egyes vallástörténészek luciferi figurának tartották, és a filmbeli fellépése is ezt erősíti. A Bibliában ugyanis a szolgaság a bűnnel kapcsolódik össze, a szabadságot pedig a megtérés hozza el. Bár sokan a vallást pont az elvakult parancskövetéssel azonosítják, a helyesen felfogott hitet csakis szabadon, szívből lehet gyakorolni, vagyis az a szolgaság ellentéte. Ahogy Pál apostol is írja: „De hála az Istennek, hogy ugyan a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére átadattatok!” (Róm 6, 17) Loki később Natashát arról akarja meggyőzni, hogy a nő múltbeli bűneit nem lehet jóvá tenni, erre törekedni ostoba, szánalmas dolog, „ilyen erővel imádkozhatna is”. Itt a hit két alappillérét támadja: a bűnbocsánatot és az imát, azaz klasszikus ördögi hozzáállást képvisel.

Az Ultron kora című folytatásban az öntudatra ébredő és testet öltő mesterséges intelligencia megpróbál az isteni mindentudás helyébe lépni. Önmagát mindent előre látó és mindent tudó gondviselésként pozicionálva jut arra a következtetésre, hogy az óhajtott béke akadálya pont az ember, ezért az emberiség kiirtását és a világ új fajjal történő elárasztását tűzi ki célul. A technicista istenpótlék tehát szintén nem hoz megváltást, hanem a pusztítás és hatalomszerzés szolgálatába áll.

A Végtelen háború című harmadik részben Thanos csatlósa, Áspis Száj a leigázott és megtizedelt népeknek sajátos „evangéliumot” hirdet, miközben még a túlélőket mészárolják. Arra szólítja fel őket, hogy örvendjenek, mert megmenti őket a nagy titán: talán szenvedést éreznek, pedig megváltásról van szó. Beszéde egyértelműen rájátszik a keresztyén örömüzenet szóhasználatára, de annak morbid inverzébe torkollik. A titán terve az, hogy az univerzum lényeinek a felét elpusztítja, így küzdi le a túlnépesedés problémáit és teremt kedvezőbb életfeltételeket a megmaradóknak. Valójában nem akar ő rosszat, csak borzalmas eszközzel igyekszik megvalósítani.

A konkoly és a búza példázatából (Mt 13, 24-30; 36-43) azt tudjuk meg Isten tervéről, hogy a végítéletig egymás mellett kell élniük a mennyek országa fiainak és a gonosz fiainak, és majd a világ végén történik meg az elválasztásuk. Thanosz önhatalmúlag előre hozza a végítéletet és nem is az érdemek szerint válogat, hanem véletlenszerűen felez. Érdekes, hogy a film egy pontján, ha játékosan is, de Jézus jelenik meg Thanosz ellenpontjaként, amikor Űrlord arra a kérdésre, hogy milyen urat szolgál, úgy válaszol, hogy „most mondjam azt, hogy Jézust?”. Egyébként a Thanosz által lezavart megfelezés eléggé hasonlít arra, ahogy a Biblia leírja a végítéletet (Jézus második eljövetele): „Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” (Mt 24. 40-41). A nagy, lila, gumiarcú titán, miután Istent játszva bevégzi tettét, egy zöldellő bolygóra vonul vissza kertészkedni, ezzel mintegy szimbolikusan is helyreállítva az általa paradicsominak tekintett állapotot.

Ha van időtök, érdemes meghallgatni Los Angeles segédpüspökének véleményét a filmről, neki mintegy hivatali kötelessége, hogy méltassa Hollywood terméseit, és meglepően érdekfeszítően és profin teszi is a dolgát.

A Végjáték lezárása kapcsán nem kell senkinek szégyenkeznie, aki egy kicsit pityereg Tony Stark hősiességén. A korábbi részekben, és a Vasember filmekben Stark ugyanis szintén egy amolyan egoista „kisistenként”, a tudománnyal és technológiával zsonglőrködve, páratlan magabiztossággal próbálta beteljesíteni apja reményét, hogy az emberek „megváltójává” váljon. A technológiai fejlesztés azonban soha nem volt elég, csak újabb nehézségeket és még kifinomultabb ellenségeket szült. Tony azáltal tud nyerni, hogy vállalja gyengeségét, azaz Hulk-szerű szuperképességek hiányában is, a veszéllyel dacolva, önmagát védtelenül hagyva használja a végtelen köveket. Egyébként ne felejtsük el, hogy Natasha is hasonló gesztust gyakorol önfeláldozásával, csak a nagy sürgés-forgásban erre kevésbé figyelünk oda. Céljuk pedig az, amit Jézus - aki a leghitelesebb megszólaló ebben a témában - a szeretet legmagasabb fokának nevezett: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15, 13)