Célom nem a teljes filmkritika, csak a film néhány gondolatébresztő témájába kapok bele keresztény szemszögből, a gonosz természete, működése kapcsán.

Káosz a világban

Az egész filmet körüllengi a Gothamhez más alkotásokban is kapcsolódó romlás, züllés és káosz. Többször hallunk a szemétszállítás válságáról, a fakenews-gyanús szuperpatkányokról és persze a növekvő elégedetlenségről, bűnözésről. A város elitje, vezetői fényes színházakban, showműsorokkal múlatják az időt, miközben a kirekesztett tömegek lázadnak. A társadalmi feszültségek pedig végül polgárháborús állapothoz vezetnek. Az ember természetéből adódik, hogy az ilyen helyzetekben mindig megszületik az új rend iránti igény. A filmbeli Arthur Fleck (Joker) története arra mutat rá, hogy minél nagyobb a zűrzavar, annál szélsőségesebb, őrültebb gondolatok (itt inkább gesztusok) is elegendőek ahhoz, hogy valaki felemelkedjen. Az emberiség történelmében ne is nagyon várjunk fejlődést, haladást, a megváltást nem a társadalom tökéletesedése hozza el.

Jelenet a filmből (kép: mafab)

Mi a rossz forrása?

Érdekes kérdés Arthur személyes eredettörténete. Nem tudjuk eldönteni teljesen biztosan, hogy a kétféle sztoriból melyik igaz. Az egyik változat az, hogy az anyja ismeretlen szülőktől származó, elhagyott gyerekként fogadta örökbe, majd az asszony őrült módjára elkezdett főnöke, a befolyásos vállalatvezető, Thomas Wayne (Bruce Wayne, azaz a későbbi Batman apja) nyakára járni, azt képzelve, hogy viszonyuk van. Miközben a gyerekével nem törődött, az egyik szeretője még zaklatta és súlyosan bántalmazta is a fiút, (ne is csodálkozzunk, hogy mi lett belőle). Az anya orvosi kartonja ezt a változatot látszik igazolni, azzal szemben, hogy Arthur apja Wayne lenne. Ugyanakkor az anya szerint az örökbefogadásos fedősztori a tiltott viszony leplezése miatt kellett. Bohócunk pedig a film vége felé egy fiatalkori fényképet néz anyjáról, amelynek hátoldalán egy bizonyos T.W.-től szerepel pár sor. Vagyis az sincs teljesen kizárva, hogy mégiscsak a polgármester-jelölt üzletember (aki szintén a rendcsinálás jelszavával kampányol) a bomló elméjű „komikus” apja. Wayne filmben elhangzó, szociálisan érzéketlen teóriája, amely szerint azoknak kell érvényesülni, akik letettek valamit az asztalra és sikeresek, a többiek pedig lesajnált bohócok, eléggé egybecseng az Amerikában megjelenő ’prosperity gospel’-lel (jóléti evangélium). E szerint a helyes istenkapcsolat mintegy automatikusan vezet jóléthez, földi boldoguláshoz. Gondoljuk bele, mennyire látványosan kamunak bizonyul ez a szöveg akkor, ha Wayne-nek tényleg zabigyereke van, ráadásul ez azt is jelenti, hogy saját vére nem gyengén őrült is. És persze azt is, hogy a sikersztoriknak könnyen lehet nagyon silány folytatása.

Vérből mosoly

Arthur, akit az anyja ’Happy’-nek nevez, egész életében a mosolygásra, nevetésre van kényszerítve, miközben egy gigantikus méretű csődtömeg-létről van szó. A Jokerré alakuló férfi ki is fejti, hogy tragédia volt az élete, amit ő azért megpróbál valahogy (vérrel, erőszakkal, kegyetlenséggel) komédiává formálni. Ez a kényszeredett vidámság abban mutatkozik meg, hogy a filmen végigvonuló, hisztérikus nevetési hullámok (Joaquin Phoenix zseniális alakítására ezekkel teszi fel a koronát, nomeg a táncokkal) gyakorlatilag kontrollálatlanul, a betegsége velejárójaként törnek elő belőle, nem az öröm vagy boldogság miatt. Elég szimbolikus az a jelenet, amikor Jokert a bohócmaszkos tömeg mintegy „trónra emeli” (a trón egy rommá zúzott rendőrautó, vagyis a régi, bukott rend jelképe) és a sminkjéről lekopott széles vigyort a saját, szájában felgyűlt véréből húzza újra. Nem is tűnik igazából felszabadultnak (egyedül a táncok alatt látszik rajta pillanatnyi önfeledtség). Ez a kényszeredett vigyor jellemzi egyébként a keresztény tanítás szerint a Gonosz jelenlétét a világban, hiszen a sátán Jézus Krisztus feltámadásával végleges vereséget szenvedett, de a végítéletig „láncra vert kutyaként” még utóvédharcot folytat.

Csak képzelet?

A film végső jelenete elülteti azt a bogarat a fülünkbe, hogy az egész történet csak a főszereplő kicsit sem kiszámítható agytekervényeiben játszódott le végig, míg ő valójában a fehérre meszelt falak közt tengette napjait. Arra utalhat az a jelenet, amikor a később bezárt városi szociális szolgálatnál dolgozó nő megkérdezi tőle, hogy miért is került először az intézetbe. Erre az a válasz érkezik, hogy már nem tudja és közben azt mutatják, hogy a fejét veri egy cella ajtajába, amely az utolsó jelenetben látható intézményre hasonlít. Ezt az értelmezést erősítheti az is, hogy korábban több olyan jelenetet láthattunk, amelyről később egyértelműen kiderült, hogy csak antihősünk fejében történtek meg (pl. szomszédnővel való ismerkedés). Ha csak képzelet volt az egész, akkor egyrészről megkönnyebbülve áll fel a mozinéző, másrészről viszont azt is igazolja, hogy fejben bármit képesek vagyunk elkövetni. És a rosszat, amit fejben elkövetünk, már csak egy rövidke lépés választja el attól, hogy a külvilágban is megvalósítsuk.