Kúl, közvetlen, keresztény

Négy püspököt kérdezhetünk online: mi lesz a világgal?

Április 25-én, 18 óakor kezdődik az interaktív esemény

2020. április 14. - szoljbeapapnak

Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök kezdeményezte a közös megszólalást, amelynek ötletét Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Fekete Károly tiszántúli református püspök, valamint Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus püspök örömmel fogadták. Eredetileg élőben találkoztak volna, de a vírushelyzet alakulásával módosultak az eredeti tervek. Az április 25-én, szombaton 18 órakor kezdődő online esemény a külön-külön csatlakozó részvevők fizikai távolsága miatt így lehet, hogy kevésbé lesz közvetlen. Ugyanakkor a téma fontosságát kiemeli, hogy a korlátozások közepette is létrejön az eszmecsere, arról a kérdésről, hogy ’Csak Isten mentheti meg a Földet?’. A környezet pusztulása, a világjárvány és a háborús feszültségek által tépázott világunkban felvetődnek a kérdések, hogy merre tart az emberi történelem, visszafordíthatóak-e az aggasztó folyamatok, Isten figyelmeztetésének kell-e értelmeznünk ezeket.

5c54083ea2aa0--84-.jpg

Fekete Károly, Kocsis Fülöp, Palánki Ferenc és Fabiny Tamás adventi gyertyagyújtáson Debrecenben, Papp László polgármesterrel (Fotó: Barcza János/ttre.hu)

Az esemény sajátossága, hogy előzetesen beküldött, vagy az esemény során a nézők által feltett kérdéseket válaszolják meg az egyházi vezetők. Kérdéseket itt lehet küldeni, az online közvetítés pedig a ’Szólj be a papnak’ kezdeményezés Facebook-oldalán lesz.

A megszólalásra készülő püspökök egyenként is fontosnak tartották, hogy megszólaljanak ebben a témakörben és egy irányba mutattak az állásfoglalásaik. Palánki Ferenc azt emelte ki, hogy nem Isten büntetése a jelenlegi járvány, hiszen Ő „végtelenül szeret, de megengedi a rosszat, főleg, ha nem hallgatunk rá, s a magunk feje után megyünk.” Fekete Károly észhez térésre hívott fel, hangsúlyozva, hogy „ha nem tudunk magunktól belátásra jutni, akkor az Úristen egészen addig szűkíti azt a sávszámot, amelyen rohanunk egymás mellett, amíg lassan egyirányú utca lesz belőle”. Kocsis Fülöp szerint nem tanulunk a történelemből, csak anyagi célokat hajszolunk, habzsolni akarjuk az életet, a lelki, igazi célról teljesen megfeledkezve. Fabiny Tamás úgy gondolja, a válság radikális változásra késztet; a jövőre tekintve pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy „a lelkészek felelőssége is, hogy az emberek most feltámadt érdeklődését a transzcendens iránt fenntartsák és jó irányba tereljék”. 

A beszélgetés során vélhetően szó esik majd arról, hogy hogyan kell változtatnunk az egyéni és közösségi felelősségvállalásunkon, hogyan lehet erősíteni az egyházi aktivitást a teremtésvédelem területén, valamint arról, hogy be tudják-e tölteni a keresztények a társadalom „lelkiismeretének” szerepét ezeken a területeken.

Várjuk a kérdéseket az esemény előtt és alatt is, és a megosztásokért hálásak vagyunk! 

szolj_be_a_papnak_csak_isten_mentheti_meg_a_foldet_cover.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr215610448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.