Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

"A legérdekesebb, hogy a FOMO, mint kifejezés bekerült a köztudatba"

interjú László Pannával, a "FOMO - Megosztod és uralkodsz" film női főszereplőjével

2020. szeptember 09. - szoljbeapapnak

Készülünk a K-Pont Fesztre, ahol többek között a FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmet is levetítjük majd, ráadásul a film egyik főszereplőjét, László Pannát lehet majd kérdezni a film után. Előkészületképpen nekiszegeztünk néhány kérdést, ő pedig őszintén válaszolt nekünk, íme!

314177_1565825146_5018.jpg

Vígh Tamás: Mindenekelőtt arra vagyunk kíváncsiak, hogy ki is vagy te? Kicsoda László Panna?

László Panna: Talán a lehető legnehezebb kérdéssel kezdjük. Sajnos ilyenkor csak ilyen adminisztrációs adatok jutnak eszembe magamról, hogy 20 éves vagyok, a Corvinus Egyetem szociológia szakán és a Színház-és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakán tanulok. Amiről talán többen ismerhetnek az pedig az, hogy egy tavaly bemutatott magyar film, a FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmnek a női főszerepét volt szerencsém eljátszani.

VT: Hogyan kerestek meg a film ötletével, és miért döntöttél úgy, hogy elvállalod Lilla szerepét?

LP: Tulajdonképpen sokkal inkább én kerestem meg őket, mint fordítva. A Facebookon ment körbe egy poszt, hogy 16-23 éves fiatalokat keresnek magyar nagyjátékfilmbe, egy videót kellett küldeni magunkról. Én elküldtem, aztán másfél év után, 2018. januárjában megkaptam a szerepet, nagyjából öt-hat forduló után. Nagyon sok embert megnéztek a casting során, azért tartott ennyi ideig. Nem volt kérdés, hogy ennyi idő és casting kör után elvállalom-e a szerepet, főleg miután elolvastam a forgatókönyvet és éreztem, mennyire fontos film lesz ez.

314177_1565825326_3424.jpg

VT: Hogyan készültél a forgatásra és Lilla karakterére?

LP: Mivel mind a nyolc főszereplő fiatal amatőr a filmben, így a forgatást megelőzte egy féléves próbafolyamat, ahol sokat improvizáltunk, játszottunk, jeleneteket írtunk együtt. Össze kellett szoknunk, hogy hitelesen egy baráti társaságnak tűnjünk, szerencsére ez az összeszokás nem volt nehéz, hamar megszerettük egymást a szereplőkkel és a stábbal is. Természetesen a felkészülés igényelt egyfajta lelki rákészülést is, de Hartung Attila, rendező és Iványi Petra, producer nagyon sokat segített ebben, főként Petra, ő a forgatás és a próbák alatt kicsit a pótanyukája lett mindnyájunknak.

VT: Hogyan fogadta a közvetlen környezeted ezt a filmet? A család és a barátok mit szóltak miután megnézték?

LP: Érdekes módon, amikor forgattuk a filmet, engem annyira vitt a flow és a csapatszellem és olyan jól éreztem magamat, hogy amellett, hogy tudtam, milyen kemény témákkal foglalkozunk, valahogy elfelejtettem, hogy ezt a filmet az emberek látni fogják és véleményük is lesz róla. Amikor kijött a film, az olyan volt (legalábbis én ilyennek képzelem ezt az érzést), amikor a gyereked kicsit már nagyobb és elmegy oviba vagy bölcsibe és az eddig féltve őrzött kisbabádat elkezdik csúfolni a többiek. Azt éreztem, milyen jogon alkotnak véleményt az emberek a mi filmünkről, amit ennyire szeretünk, ennyire szívügyünk, ráadásul benne van másfél évnyi munka. Aztán persze hozzászoktam. A környezetem egyébként többségében szerette, nehezen vonatkoztattak el attól a ténytől, hogy a vásznon nem én vagyok, mint László Panna, hanem egy karakter, Lilla, akit játszom. Még a szüleim is, pedig ők szakmabeliek.

29877941_7912584e2dab782d96b2a8f3e76a759b_wm.jpg

VT: Volt valamilyen emlékezetes pillanat a forgatás közben, vagy a film utóélete körül?

LP: A legemlékezetesebb pillanat mindenképp a Szabadság hídra való felmászás volt, ott éreztük, hogy ilyen nem sokszor történik meg az emberrel. De tényleg az egész forgatás egy nagy-nagy élmény volt, éjszaka forgatni a budapesti éjszakában olyan emberekkel, akik akkor már elég régóta az életemben voltak és nagyon szeretem őket. Olyan volt, mint egy nagyon hosszantartó buli, amit mindenki élvez.

VT: Milyen társadalmi hatása volt a filmnek? Kaptál ezzel kapcsolatban visszajelzéseket?

LP: Szerintem az a legérdekesebb, hogy a FOMO ('Fear Of Missing Out', magyarul: kimaradástól való félelem), mint kifejezés bekerült a köztudatba. Egyre többen használják, mivel a jelenségről természetesen eddig is tudtak, de nem volt egy ilyen kézzelfogható fogalom rá. Emellett egészen sok szexuális zaklatást megélt nő is írt nekem, legtöbben csak annyit, hogy köszönöm, hogy megcsináltátok a filmet. Ha valamiért, akkor ezért már megérte.

314177_1565825324_4235.jpg

VT: Változott-e valami az életedben a film óta? Milyen hatást gyakorolt a film a saját személyiségedre?

LP: Érdekes, hogy sokan azt gondolják, ha az embernek van egy filmje, vagy bent van az arca egy moziban, akkor automatikusan celebbé, ismert emberré válik. Ez nem így van. Igen, megugrott a követőim száma, igen néhanapján még mindig megállítanak az utcán, hogy látták a filmet, de azért egyáltalán nem arról van szó, hogy már csak testőrökkel tudok az utcára lépni. Amióta kijött a film, az emberek elkezdtek rám színésznőként hivatkozni, ami rendkívül zavarba ejtő, tekintve, hogy nem vagyok az. Több castingra járok, mint azelőtt, ami meg nagyon jó tréning is nekem. A film abban segített még, hogy azóta kicsit jobban odafigyelek arra, hogyan és miként használom a közösségi média platformjaimat, miket osztok meg, milyen képet alkotok ott magamról. Szerencsére a visszajelzések alapján ezzel nincs gond. Bár a mai napig nem tudok mit kezdeni azzal a mondattal, hogy „Tök jó az Instád.”

VT: Hálásan köszönjük a válaszaidat! Hamarosan találkozunk Debrecenben, az Apollo Moziban!

Ha Te is részese szeretnél lenni Magyarország egyik legütősebb filmes élményének, akkor regisztrálj be itt és gyere el!

 

Képek forrása: port.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr6416190430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

73939133 2020.09.10. 13:56:02

1100001011101000111.
süti beállítások módosítása