Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Elítélték a meleg-kérdésben véleményt formáló lelkészt

2020. november 26. - Phil Melanchthon

Megalapozottnak találta a bíróság a közösség elleni uszítás vádját Olaf Latzel brémai evangélikus lelkipásztor ügyében (az eset hátteréről itt olvashattok). A 8100 eurós pénzbüntetés (közel 3 millió forint jelenlegi árfolyamon) a kiszabható legalacsonyabb büntetéshez áll közel és nem kerül be az erkölcsi bizonyítványba. A bírónő indoklása szerint Latzel szándékosan szította a homoszexuálisok iránti gyűlöletet.

A Latzel által tartott házassági szeminárium hanganyaga, amely az internetre felkerült, a lelkész olyan kijelentéseit tartalmazta, mint például: „az egész gendermocsok” pokoli, sátáni és támadást jelent az isteni teremtés rendje ellen. Egy melegfelvonulás kapcsán a „bűnözők” kifejezést használta (ezért később bocsánatot kért).

3111207407_d7b10c180a_o.jpg 

Az ilyen kijelentéseket találta úgy a bíróság, hogy az emberi méltóságot sértik a homoszexuálisok irányába történő hangulatkeltéssel. A lelkész a homoszexualitást fenyegetésnek tüntette fel, amely ellen védekezni kell, ezzel pedig a bíróság szerint azt fejezte ki, hogy a melegek nem tekinthetők a társadalom egyenértékű tagjainak. A bűnözős kijelentést pedig úgy értékelte a bíróság, hogy azzal aktivitásra buzdít a nevezett csoport ellen. Nem fogadta el a bírónő azt az érvelést, hogy Latzel a homoszexualitást elítéli, ugyanakkor a homoszexuálisok emberi mivoltát nem kérdőjelezi meg. Ugyanis „homoszexualitás ember nélkül nem képzelhető el” - olvasható a faék egyszerűségű érvelés az ítéletben, amely alapján jogos kétségeink vetődhetnek fel annak tekintetében, hogy vajon a komplex társadalmi-politikai-hitbeli kérdésben a legmegfelelőbb emberre lett-e bízva a döntés. Nagyon hiányzik annak a kifejtése, hogy hol húzódnak a véleményszabadság, mi több, a hitbeli, bibliai igazságok kifejtésére vonatkozó szabadság határai, és ebben az esetben miért kellett ezeket a jogokat háttérbe sorolni, miközben semmilyen konkrét, közvetlen fenyegetés, atrocitás nem érte a homoszexuálisokat. A hangfelvételt egyébként nem maga Latzel töltötte fel az internetre, nem a nyilvánosságnak szánta.

Ezekkel a kérdésekkel a magasabb szintű bíróságoknak kell majd foglalkozniuk, hiszen a védőügyvéd, Sascha Böttner bejelentette, hogy jogorvoslattal élnek a döntés ellen. Az eljárás során ő kifejtette, hogy a Latzel a „bűnözők” kifejezéssel nem a homoszexualitással élőket illette, hanem a gender-ideológiát propagáló politikai áramlatot, amelynek hatására egyébként Latzel gyülekezetének templomát istenkáromló üzenetekkel csúfították el és a lelkipásztort halálosan megfenyegették.

csm_latzel_olaf_prozess_urteil_870_idea_david_wengenroth20_b1f2c23986.jpg

Fotó: idea/David Wengenroth

Az evangélikus egyház berkein belül működő Hitvalló Közösségek Konferenciája élén álló lelkipásztor, a hamburgi Ulrich Rüß állásfoglalásában így fogalmazott: „politikai döntés született egy politikai eljárásban”.

Latzel maga így fogalmazott az utolsó szó jogán:

Nem vagyok az a szörnyeteg, amit itt csináltak belőlem. Nem akartam embereket megsérteni és becsmérelni. Isten dicsőségét akarom szolgálni mindazzal, aki vagyok és amit teszek.”

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr6216301908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

janos_3 2020.11.28. 10:04:35

@apro_marosan_petergabor: 1) a társadalmunk úgy döntött, hogy a szólás-szabadságnál az emberi élet értéke fontosabb, és az az elleni uszítás bűn.
2) a köcsög vallásod emberek tízezreit küldte máglyára, csak, mert mást gondoltak, te ne gyere nekem a szólás-szabadsággal, rohadt kis keresztény!
3) ugye Orbán volt az, aki betiltotta a náci és kommunista jelképeket a "szólásszabadság" nevében, úgyhogy megint csak nem ugrálsz, kis keresztény geci!

elmész a kis ókori, selejt vallásoddal a faszba, otthon, a 4 fal között jogod van hülyének lenned, de uszítani nincs jogod!

janos_3 2020.11.28. 10:05:07

janos_3 2020.11.28. 10:05:38

janos_3 2020.11.28. 10:06:10

janos_3 2020.11.28. 10:06:42

janos_3 2020.11.28. 10:07:14

janos_3 2020.11.28. 10:08:17

janos_3 2020.11.28. 10:08:49

janos_3 2020.11.28. 10:09:21

janos_3 2020.11.28. 10:09:53

janos_3 2020.11.28. 10:10:24

janos_3 2020.11.28. 10:10:56

janos_3 2020.11.28. 10:11:28

janos_3 2020.11.28. 10:11:59

janos_3 2020.11.28. 10:13:02

janos_3 2020.11.28. 10:13:33

janos_3 2020.11.28. 10:14:05

janos_3 2020.11.28. 10:14:37

janos_3 2020.11.28. 10:15:08

janos_3 2020.11.28. 10:16:12

janos_3 2020.11.28. 10:16:44

janos_3 2020.11.28. 10:17:47

janos_3 2020.11.28. 10:18:18

janos_3 2020.11.28. 10:19:22

janos_3 2020.11.28. 10:19:53

janos_3 2020.11.28. 10:20:25

janos_3 2020.11.28. 10:20:56

janos_3 2020.11.28. 10:21:28

janos_3 2020.11.28. 10:22:00

janos_3 2020.11.28. 10:23:03

janos_3 2020.11.28. 10:23:35

janos_3 2020.11.28. 10:24:07

janos_3 2020.11.28. 10:24:38

janos_3 2020.11.28. 10:25:42

Az apokalipszis lovasa 2020.11.28. 10:40:16

@karoly_3: "a köcsög vallásod emberek tízezreit küldte máglyára,"

az jó, ennyit bármelyik ateista diktatúra összehozott egy ködös őszi délután :D

janos_3 2020.11.28. 10:45:20

@apro_marosan_petergabor: 1) a társadalmunk úgy döntött, hogy a szólás-szabadságnál az emberi élet értéke fontosabb, és az az elleni uszítás bűn.
2) a köcsög vallásod emberek tízezreit küldte máglyára, csak, mert mást gondoltak, te ne gyere nekem a szólás-szabadsággal, rohadt kis keresztény!
3) ugye Orbán volt az, aki betiltotta a náci és kommunista jelképeket a "szólásszabadság" nevében, úgyhogy megint csak nem ugrálsz, kis keresztény geci!

elmész a kis ókori, selejt vallásoddal a faszba, otthon, a 4 fal között jogod van hülyének lenned, de uszítani nincs jogod!

janos_3 2020.11.28. 10:47:35

@Az apokalipszis lovasa: idióta, tudatlan fasz vagy.

a kommunizmus bűneit akarod az ateizmusra kenni, te kis selejt!

ateistaklub.blog.hu/2013/09/12/az_ateizmus_a_kommunizmus_es_a_vallas_remtettei

ugye a kommunizmus jelképei be vannak tiltva Orbanisztánban, te kis keresztény selejt! a kereszténység jelképeit mikor tiltják be ugyanazon okokból?!

gergely_3 2020.11.28. 10:58:32

@Az apokalipszis lovasa: @Az apokalipszis lovasa: idióta, tudatlan fasz vagy.

1) a kommunizmus bűneit akarod az ateizmusra kenni, te kis selejt!

ateistaklub.blog.hu/2013/09/12/az_ateizmus_a_kommunizmus_es_a_vallas_remtettei

2) ugye a kommunizmus jelképei be vannak tiltva Orbanisztánban, te kis keresztény selejt! a kereszténység jelképeit mikor tiltják be ugyanazon okokból?!

gergely_3 2020.11.28. 10:59:04

gergely_3 2020.11.28. 11:04:50

gergely_3 2020.11.28. 11:05:22

gergely_3 2020.11.28. 11:06:25

gergely_3 2020.11.28. 11:08:13

gergely_3 2020.11.28. 11:11:23

gergely_3 2020.11.28. 11:12:26

gergely_3 2020.11.28. 11:12:58

gergely_3 2020.11.28. 11:14:02

gergely_3 2020.11.28. 11:15:05

gergely_3 2020.11.28. 11:15:36

gergely_3 2020.11.28. 11:17:11

gergely_3 2020.11.28. 11:17:43

gergely_3 2020.11.28. 11:18:46

gergely_3 2020.11.28. 11:19:18

gergely_3 2020.11.28. 11:20:21

gergely_3 2020.11.28. 11:22:27

gergely_3 2020.11.28. 11:22:59

gergely_3 2020.11.28. 11:26:39

gergely_3 2020.11.28. 11:28:14

Sir Galahad 2020.11.28. 12:21:37

Gondoltam, hogy ez a szerencsétlen langyos Gendermatyi ezt a fórumot is szétb@ssza, és tényleg.

apro_marosan_petergabor 2020.11.28. 13:20:22

A liberális véleményterror egyik durva megnyilvánulását láttuk.
Az eljárás emlékeztet az 50-es évek koncepciós pereire - sezrencsére ma lövetni még nem lehet -illetve de, 2006-ban már nálunk is lehetett.
Az USA-ban ez egyelőre még nem lehetséges. Egyelőre. De hagy így rosszabbodnak az állapotok, s tovább sérül a demokrácia - lásd a tömeges választási csalásokat - lehet ez még sokkal rosszabb is.
Nem ismerjük a pap pontos szavait, a contextust, mert a sajtó torzít, hamisít - de a "gendermocsokkal" semmi baj nincs - a gendermocsok, az gendermocsok.
A homoszexualitás pedig nem zászlóra tűzendő reklám anyag, hanem diszkrét magánügy, s ha lehet orvosolni lenne célszerü. A divatjáról pedig leszoktatni..
A libero-bolsevik bandának útban van a kereszténység mert stabil értékrenden alapul.
Érdekes módon nem látom soha, hogy muzulmán, zsidó, vagy hindu vallást támadnák. Sőt a muzulmán vallással szembern óriási a tolerancia. De ráfognak fizetni, mert ők is sorrakerülne, s a muzulmán vallás nem liberális(valóban), hanem kizárólagos, uralkodó.

apro_marosan_petergabor 2020.11.28. 13:21:46

@Sir Galahad:
Érdekes, hogy nem állítják meg ezt a pszichopata idiótát. pedig időszerű lenne. Hol az ápolója?

2020.11.28. 13:31:46

@apro_marosan_petergabor: 1) a társadalmunk úgy döntött, hogy a szólás-szabadságnál az emberi élet értéke fontosabb, és az az elleni uszítás bűn.
2) a köcsög vallásod emberek tízezreit küldte máglyára, csak, mert mást gondoltak, te ne gyere nekem a szólás-szabadsággal, rohadt kis keresztény!
3) ugye Orbán volt az, aki betiltotta a náci és kommunista jelképeket a "szólásszabadság" nevében, úgyhogy megint csak nem ugrálsz, kis keresztény geci!

elmész a kis ókori, selejt vallásoddal a faszba, otthon, a 4 fal között jogod van hülyének lenned, de uszítani nincs jogod!

2020.11.28. 13:33:13

@apro_marosan_petergabor: @apro_marosan_petergabor: 1) a társadalmunk úgy döntött, hogy a szólás-szabadságnál az emberi élet értéke fontosabb, és az az elleni uszítás bűn.
2) a köcsög vallásod emberek tízezreit küldte máglyára, csak, mert mást gondoltak, te ne gyere nekem a szólás-szabadsággal, rohadt kis keresztény!
3) ugye Orbán volt az, aki betiltotta a náci és kommunista jelképeket a "szólásszabadság" nevében, úgyhogy megint csak nem ugrálsz, kis keresztény geci!

elmész a kis ókori, selejt vallásoddal a faszba, te kis elmebeteg pszichopata! otthon, a 4 fal között jogod van hülyének lenned, de uszítani nincs jogod!

2020.11.28. 13:34:02

2020.11.28. 13:35:06

2020.11.28. 13:35:38

2020.11.28. 13:36:09

2020.11.28. 13:36:41

2020.11.28. 13:37:13

2020.11.28. 13:37:45

2020.11.28. 13:38:16

2020.11.28. 13:38:48

2020.11.28. 13:39:20

2020.11.28. 13:39:50

@apro_marosan_petergabor: az index.hu a blog.hu, és általában a bloggerek szarnak rátok. mert selejtek vagytok. csak ott van esélyetek, ahol a blogger nácibuzi és blogfüggő, egész nap a blogja mellett van, és semmi mást csinál, nincs neki élete. ilyenből azért nem sok van, a nácibuziknak csak egy igen kis része ilyen.

2020.11.28. 13:40:23

2020.11.28. 13:40:55

2020.11.28. 13:41:27

2020.11.28. 13:41:58

@apro_marosan_petergabor: az index.hu a blog.hu, és általában a bloggerek szarnak rátok. mert selejtek vagytok. csak ott van esélyetek, ahol a blogger nácibuzi és blogfüggő, egész nap a blogja mellett van, és semmi mást csinál, nincs neki élete. ilyenből azért nem sok van, a nácibuziknak csak egy igen kis része ilyen.

2020.11.28. 13:42:30

2020.11.28. 13:43:02

2020.11.28. 13:43:34

2020.11.28. 13:44:05

2020.11.28. 13:44:37

2020.11.28. 13:45:09

@apro_marosan_petergabor: @apro_marosan_petergabor: 1) a társadalmunk úgy döntött, hogy a szólás-szabadságnál az emberi élet értéke fontosabb, és az az elleni uszítás bűn.
2) a köcsög vallásod emberek tízezreit küldte máglyára, csak, mert mást gondoltak, te ne gyere nekem a szólás-szabadsággal, rohadt kis keresztény!
3) ugye Orbán volt az, aki betiltotta a náci és kommunista jelképeket a "szólásszabadság" nevében, úgyhogy megint csak nem ugrálsz, kis keresztény geci!

elmész a kis ókori, selejt vallásoddal a faszba, te kis elmebeteg pszichopata! otthon, a 4 fal között jogod van hülyének lenned, de uszítani nincs jogod!

2020.11.28. 13:45:41

2020.11.28. 13:46:12

2020.11.28. 13:46:44

@apro_marosan_petergabor: az index.hu a blog.hu, és általában a bloggerek szarnak rátok. mert selejtek vagytok. csak ott van esélyetek, ahol a blogger nácibuzi és blogfüggő, egész nap a blogja mellett van, és semmi mást csinál, nincs neki élete. ilyenből azért nem sok van, a nácibuziknak csak egy igen kis része ilyen.

2020.11.28. 13:47:16

@apro_marosan_petergabor: @apro_marosan_petergabor: 1) a társadalmunk úgy döntött, hogy a szólás-szabadságnál az emberi élet értéke fontosabb, és az az elleni uszítás bűn.
2) a köcsög vallásod emberek tízezreit küldte máglyára, csak, mert mást gondoltak, te ne gyere nekem a szólás-szabadsággal, rohadt kis keresztény!
3) ugye Orbán volt az, aki betiltotta a náci és kommunista jelképeket a "szólásszabadság" nevében, úgyhogy megint csak nem ugrálsz, kis keresztény geci!

elmész a kis ókori, selejt vallásoddal a faszba, te kis elmebeteg pszichopata! otthon, a 4 fal között jogod van hülyének lenned, de uszítani nincs jogod!

2020.11.28. 13:47:48

2020.11.28. 13:48:20

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.28. 15:06:31

@apro_marosan_petergabor:

Innen már nincs messze az, hogy perbe fogják azt a papot, aki a szószékról hirdetni meri a házasságtörés vagy a homoszexuális kapcsolat bűnös voltát.

A Bibliának mikor jelenik meg a genderkorrekt kiadása?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.28. 15:11:13

Mellesleg hol van a pap szövegében uszítás? Sehol nem írta/mondta, hogy bántalmazni kell a homokosokat, még csak nem is célzott rá. Pusztán vélményt nyilvánított, amire egy szabad és demokratikus államban minden joga megvolt.

Legalábbis eddig.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.11.28. 17:13:42

Nincs ebben semmi furcsa. A liberalizmus egyik fő ellenség a házasság és a család, márpedig a homoklobbi képes ezeket a leghatékonyabban rombolni.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2020.11.28. 17:16:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kanadában már volt per pár éve egy pap ellen, aki szimplán felolvasott a Bibliából homofób részt, semmit se fűzve hozzá.

Akkor még felmentették, a vallásszabadságra hivatkozva.

apro_marosan_petergabor 2020.11.29. 19:27:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egyik se hangzik jól.
De egy idő után az embereknek elege lesz a liber-bolsevik véleményterrorból, meg a gabonalobbi nyomulásából is. A többség az igen szelid, de ha betellik a pohár, a szelíd többség ki fogja csomózni a pofonzsákot, s a nyaka közés sóz egyet-kettőt az ánuszlovagoknak, no meg a bolsevik bandának is. Elazvarták már őket többször, de úgy látszik ez az elmebeteg fajta újra termelődik.
Ezzel az elmebeteg matykóval azért kellene valamit kezdeni. Egyszerüen környzetszennyező, mint Fukushima, a CO2 vagy a fáradt olaj, esetleg a kiömlött szipuskocsi....
.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.30. 08:02:16

@apro_marosan_petergabor:

" esetleg a kiömlött szipuskocsi...."

Na, azért a végére csak eltaláltad a Matyira leginkább illő hasonlatot. :DD

Querens 2020.11.30. 20:58:20

@janos_3:Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, itt találhat segítséget.

apro_marosan_petergabor 2020.12.01. 07:52:53

A szeretetreés stabil értékrendre alapuló kereszténység, de főleg a katolikusok nagyon útban vannak a libero-bolsevik csapatnak.
Jobban, mint a mohamedánok, az iszlám. Ennek megfeleően mozognak. Nem látják, hogy saját sírjukat ássák.
süti beállítások módosítása