Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Neonhal – Még nem az a reggel

Klippremier

2020. december 07. - szoljbeapapnak

A dal

A dal egy szál dobozgitáron született, s alapvető szerkezete meg is maradt a "felöltöztető" próbák során. Az egyetlen lényeges változás az, hogy az elejére nyitásnak belekerült a refrén, a'capella előadásban.
Az utolsó esély dala ez, amolyan helyzetjelentés arról, ahogyan és amiket mostanában megélünk. Arról, hogy olyan dolgokat veszünk túl komolyan, melyeket nem kellene, ellenben fittyet hányunk azokra, melyekkel fontos lenne törődnünk.
A szám megírása és publikálása között bő másfél év telt el, ennek ellenére úgy tűnhet, némileg a világjárvány okozta felfordulásra reagálnak az egymás után sorjázó sorok. A zenekar szerint semmi sem véletlen, feltehetőleg ez sem. A helyenként komornak tűnő hangütés ellenére se feledkezzünk meg arról, hogy ez egy alapvetően pozitív végkicsengésű szerzemény.

Még néhány száraz adat: a dalt a zenekar próbahelyén rögzítették. Ebben maximálisan partner volt Gyarmati Balázs (Soundset Stúdió), aki a felvételhez szükséges felszerelését felállította a zenekar második otthonának számító pincehelyiségben. Így a zenészek a lehető legkényelmesebb körülmények között alkothattak.

Klip

A klip létrejöttének története
A zenekar szeretett volna egy olyan klipet készíteni, amiben a tagok nem szerepelnek. Kipipálhatták volna ezt a vágyat egy ma divatos szövegvideóval is, de máshogy alakult. A Piruett Tánc Stúdióhoz a banda dobosa, Györki Szilvi személyesen kötődik, mivel kislánya ott tanul táncolni.

Szilvi a 2019-es év versenytáncait nézve találkozott a Csernobil című darabbal, mely drámaiságában hasonló a Még nem az a reggel című dalhoz. Simonyi Kitty, a Piruett elnöke a felkérésre, hogy készítene-e a dalhoz egy táncos koreográfiát, igent mondott.
A dalhoz a klipet Varga Tamás (Brownhandfilm) rögzítette a Piruett Tánc Stúdió próbatermében. Az egyéb helyszínekre vonatkozó terveket sajnos a koronavírus járvány keresztülhúzta.

A klip dramaturgiája
A Simonyi Kitty által készített koreográfia egy etűd. Nem mesél el történetet, pusztán a dal érzelmeit felerősítő, közvetítő táncfolyam. A görcsössé váló mozdulatok, az akrobatikus táncelemek a fokozott feszültséget érzékeltetik, kontrasztban a sima, harmonikus mozzanatokkal.

A filmfelvételeken alkalmazott képi effektusok ezekre az érzelmi hatásokra segítenek rá. Minél torzabb a kép, annál inkább a zűrzavar uralkodik és minél tisztább a felvétel, annál inkább a nyugalom az úr.
A dal érzelmi fordulópontja a fekete-fehérré váló rész, ami alatt egyfajta konklúziót kapunk: „Utat jelöl és megmutatja, mi igaz, mi hamis / Ha a halál árnyékának völgyében járok is.” Végül minden megnyugszik, kitisztul, hiszen „ez még nem az a reggel, mikor mindennek vége lesz” és az utolsó pillanatig van lehetőségünk változtatni az életünkön, hozzáállásunkon.

Új logó – új lendület

92110721_2590709934582562_6227063157353873408_n.jpg

A Neonhal egykor Nagy Tamás Imre egyszemélyes szobaprojektjeként indult, s 2016 óta létezik élő, eleven, koncertező csapatként. A Még nem az a reggel azzal, hogy elkészítésében a teljes csapat részt vett, egyfajta újraindítást is jelképez. Ezt demonstrálja a Neonhal új logója, melyet Szénási Bence Györk grafikus tervezett, Dankó Imre alapjaiból kiindulva a tagok javaslatai, ötletei szerint. A logó központi eleme a sötétségen neonfényként átvilágító ősi keresztény szimbólum, az  ichtus, az árral szemben úszó hal.

neonhal_zenekar_1_fekvo.jpg

A banda tagjai balról jobbra: Urhegyi Pál - basszusgitár, Nagy Tamás Imre - ének, gitár, Györki Szilvia - dob, vokál, Keveházi Tamás - gitár, vokál.

Neonhal

A debreceni Neonhal Magyarország egyetlen Christ N’ Roll zenekara. Ez a kifejezés utal arra, hogy tagjai jobbára keresztényként élik mindennapjaikat és arra, hogy ezzel kapcsolatos gondolataikat a rock eszköztárát felhasználó zene közvetítésével juttatják el az emberekhez.

A zenekar különlegessége az, hogy hívőként nem a szokványos, szövegbeli és zenei klisékkel operáló dicsőítő előadók sorát gyarapítják. Egyformán szólnak mindenkihez, aki fogékony arra a gondolatiságra, amit képviselnek.

Bár magához a rockzenéhez sokan társítanak negatív absztrakciókat, a zenekar számára ez egyszerűen kortárs népzene. Céljuk, hogy rámutassanak arra: nézeteink különbözősége ellenére mindannyian egy csónakban evezünk. Egyedül nem megy, erre egyébként a mostani, globálisan jelentkező járvány a legszemléletesebb példa. Isten és ember, hit és vallás, hitünk megélése a mindennapokban: e témák köré fűzhetjük fel dalszövegeiket.

Lázadás

A rock a lázadók zenéje volt a kezdetektől fogva és a Neonhal is erre használja, demonstrálva, hogy szemben állnak a csökevényes tömegkultúrával és az elértéktelenedő emberi kapcsolatokkal, hitet téve a szeretet mellett. Jelmondatuk: Ússz az árral szemben!

A Neonhalat elérheted YouTube-on, FB-onInstagramonSpotify-on, illetve a weboldalukon is.

neonhal_zenekar_2_allo.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr3816320370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása