Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Sikeresen perelte a kormányt a katolikus pap

2021. március 25. - Phil Melanchthon

Az ökumenikus összefogással megtámogatott atya keresetét kedvezően bírálta el a legfelső bíróság március 24-én, Skóciában. A taláros testület szerint jogellenes volt teljeskörű istentiszteleti tilalmat bevezetni. Angliában, Walesben és Észak-Írországban az egész járványidőszak alatt szabadon lehet folytatni a közösségi hitgyakorlást, ezért találta támadhatónak a skót kormány templomokat bezáró döntését a glasgowi Tom White, katolikus pap.

csm_white_tom_870_adf_international21_93a4ffa381.jpg

Tom White. Fotó: ADF International

„Aránytalan, szükségtelen, jogellenes” a korlátozás, szólt az érvelés, az ügyet képviselő ügyvéd pedig „az állami hatalommal való rendkívüli visszaélésről” beszélt. Az Egyesült Királyság többi részétől elütő skót szabályozás furcsaságát az is fokozta, hogy közben a ruhatisztítók, italboltok és biciklikereskedések nyitva tarthattak.

Tom White egyébként kifejtette, hogy jól tudja, mennyi szenvedéssel jár a COVID-helyzet, hiszen megnövekedett számú temetésen kell szolgálnia. Ugyanakkor pont a nehézségek miatt fontos, hogy a templomok nyitva álljanak, hiszen megnőnek a lelki szükségletek. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a vallásgyakorlás alapvető és elidegeníthetetlen emberi jog. (Teljes üzenete a lenti videóban látható.)  

White atya így üdvözölte a kedvező ítéletet:

Bízhatunk benne, hogy törékeny és sérült közösségeink többet nem maradnak egyház nélkül, amely a remény, vigasz, és az éltető lelki táplálék forrása krízis idején. Istennek legyen hála a csodálatos hírekért!

A skót kormány egyébként még a bíróság határozata előtt változtatott döntésén, és e hét péntektől lehetővé teszi a templomok látogatását 50 főig.

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr7016479724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása