„....nem prédikáltak a templomokban meg piactereken, hanem azt mondták: - A mi életünk beszéljen helyettünk.”

Akik szerették gyermekkorukban Nils Holgersson csodálatos utazását a vadludakkal, azok biztosan hallottak már Selma Lagerlöf svéd írónőről. Én nagyon szerettem, de akkoriban nem foglalkoztam vele, ki írta ezt a csodás mesét, ezért be kell valljam, Selma Lagerlöf neve ismeretlen volt előttem ezidáig. Egymásra találásunk története azonban különösen kedves számomra.

Múltkorában a könyvtárban keresgéltem olvasnivaló után, és az író egy másik könyvét, A halál kocsisát ajánlotta nekem egy könyvtáros hölgy. Gondoltam legyen, nem túl hosszú, ami kisgyermekes anyukaként mostanában fontos szempont számomra, másrészt Dickens Karácsonyi ének című regényéhez hasonlította a könyvtáros, amit nagyon szeretek.
Otthon utánanéztem, ki is ez a Selma Lagerlöf. Ő volt az első irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett írónő. Itt azért egy kicsit elszégyelltem magam. Hogy lehet, hogy eddig nem ismertem, hiszen olyan sokat olvasok. Aztán folytatva az információgyűjtést meglepődve olvastam, hogy egy mélyen vallásos evangélikus családban nőtt fel, ráadásul apai nagyszülei mindketten lelkészcsaládból származtak. Evangélikus lelkészfeleségként nagyon megörültem ennek, és izgalommal kezdtem hozzá a könyvhöz. Nem mellékesen isteni jelnek vettem azt is, hogy a könyvtáros hölgy, anélkül hogy tudta volna, hogy evangélikus lelkészcsaládba tartozom, ezt a könyvet ajánlotta. Jó kezdet.

A halál kocsisának elolvasása megpecsételte a „kapcsolatunkat”. Misztikus, borzongató, kicsit elvont történet ez, egy férfi életének utolsó pillanatairól. Arról, hogy a halál közelségét megtapasztalva képesek vagyunk-e megváltozni, megtérni. Nagyon tetszett, ezért amint végeztem vele, rögtön azon gondolkodtam mi legyen a következő Lagerlöf olvasmányom. Kikölcsönöztem hát a Krisztus legendákat és a Jeruzsálemet. Az előbbiben a nagyanyjától hallott kedves történetek vannak Jézus születéséről, gyermekkoráról. Ha a lányaim nagyobbak lesznek, biztosan elolvasom majd nekik is, vagyis mire ez időszerű lesz, valószínűleg már maguk fogják olvasni.
A Jeruzsálemet néhány napig csak nézegettem, kerestem a legmegfelelőbb időpontot a kezdéshez, mert  több mint 500 oldal elolvasása egyelőre szervezést igényel. Azok az idők már sajnos elmúltak, hogy éjszakánként órákat olvasok.
A kisebbik lányom egyik délutáni alvásidejében aztán hozzáfogtam, és néhány napig nem is haladtam az otthoni teendőkkel. A külvilágot megszüntető, lebilincselő felnőtt mese, nagybetűs szépirodalmi mű, pont az a fajta, amelyikért teljesen odavagyok. Hasonló élményt Marquez regényeinek az olvasása okozott, tehát aki szereti a kolumbiai író regényeit, szerintem szeretni fogja Lagerlöföt is, legalábbis a Jeruzsálemet egészen biztosan. Az egész regényt áthatja az író keresztény hite, ezért hívőként talán még magával ragadóbb ez a lassú folyású, gyönyörű, mesés történet, de szívből ajánlom azoknak is, akiket az igazi szépirodalom szeretete sarkall egy remekbe szabott regény elolvasására.

A könyv alapját Lagerlöf jeruzsálemi utazása adja, amikor is meglátogatja azokat a svéd parasztokat, akik hitéletük megreformálása, és Krisztus teljes szívvel való követése miatt a szent városba zarándokolnak és ott folytatják életüket.
Az evangélikus vallású Ingmarssonok generációk óta meghatározó vezetői a kis svéd falunak, ahol a történet egy része játszódik. A hitük, erkölcsi nagyságuk, a munkához való hozzáállásuk, a közösség tagjaiért érzett felelősségük miatt a legtöbben csodálattal tekintenek rájuk, és óriási megtiszteltetésnek számít bekerülni ebbe a népes családba. Mindenki éli dolgos hétköznapjait, a falu közössége harmonikusan él együtt, amelyet azonban jócskán felkavar egy hittérítő érkezése. Sok-sok szálon fut a történet, amelyek a legkevésbé várt pontokon kapcsolódnak össze. Nem is hinné az ember mennyi izgalmat, különös legendát rejt az egyszerű, hitükhöz ragaszkodó, svéd parasztok élete. Olyan lelki gazdagság és nagyság jellemzi ezeket az embereket, hogy egy idő után meg sem lepődünk azon, hogy ebben a történetben a férj képes megbocsátani a közös gyermeküket megfojtó feleségének, vagy hogy egy szerelmes férfi befogadja otthonába a vágyott nő durva és alkoholista férjét, hogy így segítsen az asszonyon. De az is természetesnek hat ebben közegben, hogy egy férfi gondolkodás nélkül az életét áldozza két bajba jutott, idegen gyermek megmentéséért. És közben mindvégig azt látjuk, hogy ők igazából nem tesznek egyebet, csak az Úr Isten útjain járnak, erejük forrása nem más, mint a hit. Olyan mélységesen átitatja a szeretet, annak elképesztő ereje az egész történetet, hogy végig arra vágyunk, bárcsak ilyen tisztán, naivan, lelkiismeretesen, szenvedélyesen lennénk képesek élni mi is.

Az északi tájat olyan részletesen, mégis élvezetesen mutatja be Lagerlöf, hogy szinte érezzük a csontig hatoló hideget, de látjuk, érezzük a tavasszal megújuló természet harsány zöldjét, üdeségét, friss illatait.
A svéd táj gyönyörűségével szemben Lagerlöf Jeruzsálemet inkább kiábrándítónak festi le, ahol nemcsak a forrósággal, porral és betegségekkel kell megküzdeniük hőseinknek, hanem az ott tapasztalható gyűlölettel és ellenségeskedéssel is. A zarándokok mégsem csüggednek a sok-sok próbatétel és nehézség közepette, hanem az Úrban bízva járnak.
A jó és a rossz, a szép és a rút, a szeretet és a gyűlölet olyan természetesen fér meg egymás mellett, olyan egységet alkot az egész műben ez az ellentmondás, amelyet egyetlen más írónál sem tapasztaltam.

Annyira magával ragadott Lagerlöf stílusa, hogy már itt van az asztalomon a Gösta Berling, az író első regénye, mellyel világsikert aratott, és amelynek főhőse egy fiatal, magas, ragyogó szépségű, de iszákos pap. Ezután jön majd sorban az összes.  
És, hogy a Jeruzsálem a szívem egyik legkedvesebb regénye lett, mi sem bizonyítja jobban, hogy hamarosan anyukám is megkapja ajándékba tőlem, kifejezve ezzel a hálámat felé azért, hogy megszerettette velem az olvasást, és ezzel mérhetetlen lelki gazdagságot is adott. Ne haragudj anya, így most megtudod, mit kapsz a közelgő névnapodra. :)