„Az én hősöm” című film keresztény szemmel
Egy vígjátékot mindig nehéz keresztény szemmel értelmezni, mivel legtöbb esetben nem a film üzenete áll a középpontban, hanem egyszerűen a néző szórakoztatása, az öröm és a derű másfél órába sűrítve.
„Az én hősöm” című film is inkább csak nevettetni akar, de szerencsére nem olyan felületes pajzán poénokkal, mint a mai kor legtöbb üres vígjátéka.
Azért senki se várjon olyan átgondolt és szellemes poénokat, hogy nevetőgörcsöt kapjon tőle percről-percre, mégis egy-két mosolyt megér a film. Szórakoztat és megmosolyogtat, majd nem várt pillanatokban elejt egy-két komolyabb mondatot is, amelyen azért mégiscsak el lehet gondolkodni, hogy tényleg úgy van-e.
Például, hogy honnan is értelmezni önmagát az ember?
A saját belső személyiségéből, vagy inkább az emberi környezetünk az, ami a viszonyítási pont? A női emancipáció is előkerül egy-két poénban, a gazdaságban megjelenő piramis játék is felbukkan, illetve a valóság és a képzelet idillje közötti különbség. Azonban ezek inkább csak röpke gondolatok itt-ott.
Sokkal tudatosabb az a koncepció, ami az egész filmet végigkíséri, amely nem szól másról, mint a szavak erejéről és itt is érdemes megállni és keresztény szemmel kapcsolódni hozzá.
A film végig egy óriási szójáték, amely egy nő és egy férfi versengéséről szól, arról, hogy ki tud fondorlatosabbnál fondorlatosabb meséket kitalálni a képzeletbeli „Neuville kapitányról”, A Hősről. A képzelet ereje a film végére annyira rabul ejti a két főszereplőt, hogy már lassan a valóság semmit sem számít, mindenki eszköz és nem számít, hogy milyen mélyen tipornak bele szavaikkal egymás lelkébe és életébe. Mert ugyebár napjainkban is a nő erősebb mint a férfi; a férfi pedig erősebb, mint a nő, mindenki nyerni akar, mindenki meg akarja mutatni, hogy ő áll a hierarchia tetején. Csak közben felmerül a kérdés:
Mégis, mi a jutalma a győztesnek?
A Biblia sokat ír a szavak erejéről, és „nyelvünk természetéről”. Ugyanaz a nyelv az, amely egyszere az egész testünket beszennyezi és ugyanaz a nyelv az, amely megvallja, hogy Krisztus az Úr. [Pl. Jakab levele 3.fejezet; illetve Pál levele a Filippiekhez 2,11. További kapcsolódó igeversek: Zsolt 52,4-6; 120,3; Péld 6,17;10,21; 12,19; 15,4; 18,21; Róm 10,8; 14,11 stb.]
A Szentírás alapján annyi bizonyos, hogy a szavaknak óriási erejük van!
Olykor olyan mély sebeket tudnak okozni, amelyek visszafordíthatatlan károsodást okoznak mások lelkében; vagy éppen olyan felüdítőek, hogy értelmet adnak az életnek; vagy olyan mély hitvalló alapjuk lehet, amelyek az örök élethez vezető hitünket jelentik ki.
Bizonyos, hogy a szavak súlya nem valamilyen játékról és kedves versengésről szól.
„Az én hősöm” film komikumát éppen az adja, hogy a képzeletbeli világában az emberek mindent naivan elhisznek, ha azt egy tekintélyes ember adja elő. Mindent készpénznek vesznek, mivel a „jól ismert Neuville kapitány” egy jószándékú ember.
A film lehet, hogy egy képzeletbeli világban játszódó mese, azonban túllépve a filmen, a naivitás ma sem ismeretlen fogalom. Ezen a ponton pedig nem az a fontos, hogy a hazugságnak mennyi és mennyi áldozata van [persze ez sem elhanyagolható tény]. Hanem inkább az, hogy mennyi esetben mondjuk azt a saját lelkiismeretünknek, hogy:
- „én nem akartam rosszat”,
- „engem a jószándék vezérelt”,
- „amivel megbántottam a másikat az csak kicsúszott a számon”.
A Biblia óva int az ilyen „kicsúszott mondatoktól”, mivel nem a belső üres szándékunk az, amely kárt okoz, vagy épp sikert szül, hanem a szavaink [és persze a tetteink].
Ezen a ponton kell megállnom és kimondanom, hogy a film valamilyen olyan világba kalauzol minket, ahol a szó üres, a következmények pedig elvesznek. Erről árulkodik a zárása is, ahol az egész film alapját adó két fogalom:
a becsület, és a bátorság elillannak, mivel azok „csak szavak”.
Persze az is igaz, hogy a vígjáték csak szórakoztatni akar és kritikusan belemagyarázni dolgokat oktondi badarság. Mégis a filmvászon előtt nem sok ember van, aki a komoly mondatoknál befogja a fülét, majd homokba dugja a fejét, hogy „én csak nevetni jöttem”.
További filmkritikák:
Képek forrása: mafab