Hogy miről papolnak karácsonykor a templomban? Szerintem senkit sem lep meg, ha azt mondom, hogy Jézus születéséről és ennek az eseménynek a következményeiről. Jó, de hogyan? A hogyanra szeretnék most egy kézzelfogható példát mutatni, hisz lehet, hogy valaki még sosem járt református istentiszteleten karácsonykor. Lelkésznek tanulok és a mi egyetemi éveinknek is részét képezik a szakmai gyakorlatok. Egyszerűen fogalmazva, ezért minden karácsonykor (meg húsvétkor és pünkösdkor is) más-más gyülekezetekhez megyünk el és ott istentiszteleteket tartunk. Erről korábban már az Idegenekkel töltök minden ünnepet c. bejegyzésben bővebben írtam. Idén karácsonykor a nyírteleki és a rakamazi református gyülekezetekben fogok szolgálni az alábbi igehirdetéssel.

A református istentiszteleteken két bibliai szakasz szokott elhangzani, még az elején (de nem a legeslegelején). Az elsőnek lekció a neve, és hogy mennyire szorosan kapcsolódik a prédikáció tartalmához, az az igehirdető személyén múlik. Mostani példánknál nagyon szoros a kapcsolat, sokat utalok a lekcióra, ami a Mt 1,18-24.

A második bibliai szakasznak textus a neve, ténylegesen erről a szakaszról prédikálnak a lelkészek, és ez esetünkben a Mt 2,1–12.

És bár blogunkon azt hirdetjük, hogy ez itt nem szentbeszéd, most mégis egy konkrét prédikációt kínálunk olvasásra. Vágatlanul és módosítások nélkül:

Kedves karácsonyt ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreim!

Vége az adventnek, itt a karácsony. Hosszú várakozási időszak után ­– bár az idei advent kifejezetten rövid volt – elérkezett karácsony ünnepe. Benne vagyunk. Éppen átéljük. Minden évben nagyon várjuk, különösen a gyerekek. Tagadhatatlanul az egyik legmeghittebb ünnepünk. És valljuk be őszintén, van, hogy azt is várjuk, hogy vége legyen, hiszen vannak fárasztó velejárói is egy-egy ünnepnek.

Akárhogyan is éljük meg az idei karácsonyt, volt egy elképzelésünk arról, hogy milyen lesz: Milyen lesz a fa? Milyen lesz a dekoráció? Mi lesz a templomban? Mi lesz majd a szünet előtt az iskolában? Milyen ajándékot kapok és adok? Mit eszünk? Mit iszunk? Hányféle süteményt süt nagymama? Ki lesz a legátus? [Vagyis ki lesz az a lelkész szakos hallgató, aki karácsonykor prédikál?] Kik jönnek hozzánk? – és a többi. Nagyon sokféle gondolat kavargott a fejünkben adventben, a várakozás időszakában. Szép lassan mindenről megszületett bennünk az elképzelés, mi hogyan lesz.

Sőt, nemcsak körülbelüli elképzelések, hanem kézzelfogható elvárások is kialakultak bennünk arról, hogy pontosan milyen legyen karácsony ünnepe 2018-ban. Hiszen, ha valami nem úgy alakul, nem jön el X. Y., nem ilyen vagy olyan lesz ez vagy az, akkor már talán nem is igazi karácsony a karácsony. Ismerős?

Azért mondtam el mindezt, mert szeretném, hogyha a felsorolt példák által most közelebb kerülnénk az első karácsony szereplőihez és az első karácsony előtti várakozási időszakhoz. Mert akárhányszor is hallottunk már a zsidó nép messiás-váradalmáról [bővebben lentebb], mégis nagyon nehéz magunkat egy több mint 2000 éve élt zsidó férfi, nő vagy gyerek helyébe képzelni. Vagy valaki hiába várt már kisbabát, mégis nehéz elképzelnie, hogy milyen lehetett a világ Megváltóját hordozni. Amit viszont könnyebben át tudunk érezni, az az, hogy a felolvasott történetünk szereplői is tudták, hogy mit várnak. Ők a Messiást, azaz a Krisztust, a Szabadítót, a zsidók királyát várták. Mi azt vártuk, hogy idén is eljöjjön a karácsony ünnepe. Az ő fejükben is rengeteg elképzelés, sőt elvárás volt azzal kapcsolatban, hogy milyennek kell lennie a Messiásnak; mint ahogy nekünk is voltak, vannak elképzeléseink és elvárásaink ezzel az ünneppel kapcsolatban. Összekapcsol bennünket velük az is, hogy nekik is és nekünk is szembe kellett, szembe kell néznünk a valósággal. Nézzük most meg, hogy a történet szereplői közül kinek milyen elképzelései, elvárásai voltak.

1. A legtöbben már gyermekként megtanultuk, hogy a zsidó nép várta „A Messiást”. De mit is jelent ez pontosan? Egyáltalán mit takar ez a szó, messiás? A messiás szó azt jelenti felkent, és a királyok jelzője volt. Ahhoz, hogy ne álljunk értetlenül e szó előtt, tudnunk kell, hogy Izráelben is szokás volt a királyokat úgy beiktatni, hogy fejüket olajjal öntötték le. Ezt egy próféta vagy pap végezte, és a felkenés, megkenés jelezte, hogy a király Istentől kapta hatalmát, valamint a kenet az életöröm és jólét jelképe is volt. A Messiás, Felkent szó tehát egy életigenlő, pozitív kifejezés, és azt is láthatjuk, hogy először nem csak egy emberre használták. Ez azonban a királyság későbbi korában, majd a babiloni fogság alatt és utána megváltozott. Egy konkrét Messiást kezdtek várni Izráel fiai és konkrét elképzelésük lett arról, hogy milyennek kell lennie ennek a Messiásnak. Egy olyan személyt kezdtek várni, aki helyreállítja az országot, sőt kiterjeszti a határokat és még egyfajta világuralmat is szerez. Várták a Messiást, aki majd a remélt üdvidőszak ideális uralkodója lesz, valamint az egész teremtettség megújulását is tőle várták, hiszen, ha ennek a Királynak a kapcsolata rendben van Istennel, akkor a természetben is harmóniának kell lennie. Összességében azt lehet mondani, hogy akik a Messiást várták, egy kiváló politikust, egy uralkodót vártak és egy csodás aranykort.

Kegyes zsidó körök azonban a Messiáson kívül az Emberfiát is várták. A túlvilági üdvöt, a jelenlegi világrend eltörlését és az utolsó ítéletet az Emberfiától várták.

Ebben a várakozási időszakban és ilyen elvárások mellett született meg Jézus. Igen, Jézus a Messiás és az Emberfia. Nagyon sok zsidó azonban képtelen volt az elvárásait félretenni és felismerni ezt. Nem értették meg, hogy bár valóban igaz az, amit a várt személyről gondoltak, de az nem feltétlen a teljes kép. Sok mindenről nem tudtak. Nem tudtak arról, hogy Isten pontosan hogyan képzelte el a Megváltó megjelenését ebben a világban. Nem tudtak például arról, hogy Isten két eljövetelt szánt Jézusnak. Egyet, amit most ünneplünk, a karácsonyt; és egyet, amire azóta is várunk, hisz Jézus mennybemenetele óta egy adventi időszak tart.

Legyen ez figyelmeztetés számunkra, hogy ne akarjuk Istent korlátozni, ne akarjuk neki mi megmondani, hogy pontosan hogyan kell cselekednie, hiszen mi nem láthatjuk a teljes képet, egyedül Ő. A mi Istenünk olyan csodálatos, hogy ígéreteit gyakran meglepő módokon hajtja végre, de mindig beteljesíti azokat. Merjük elhinni, bízzunk benne, hogy Ő tudja, mit csinál. Legyen erre emlékeztető példa a karácsonyi történet is, amikor is megszületett a várt Király, de aztán nem egészen úgy élt, ahogy elvárták tőle.

2. Nézzük most közelebbről a történetet. Mit várt Mária és József? Mivel Mária jegyben járt Józseffel, – ami akkoriban jogilag kötelező házassági ígéretet jelentett – ezért ők bizonyára várták az esküvőjüket. Aztán kitűnt, hogy Mária áldott állapotban van a Szentlélektől. József azonban ekkor még nem tudta, hogy ez a Szentlélek munkája. Mária mit várhatott ekkor? Azt, hogy József elbocsátja mint parázna, házasságtörő nőt. Azonban még akkor se a Mária által várt módon alakult volna a történet, ha nem jelenik meg az Úr angyala. Hiszen József akkor is, titokban bocsátotta volna el, hogy ne szégyenítse meg. Azonban megjelent az Úr angyala, József pedig nyitott volt az Úr szavára és feleségül vette őt. Ebből is láthatjuk, hogy József valóban igaz ember volt. Erősen bízott az Úr szavában, hogy most épp egy prófécia teljesül be, megőrizte a nyitottságát Isten felé annak ellenére, hogy nemigen érthette, hogy pontosan mi is történik körülötte.

Nem volt könnyű dolog a megígért Szabadító földi szüleinek lenni, de József és Mária megőrizte nyitottságát Isten felé. Jól mutatja ezt az a történet is, amikor nem találják a tizenkét éves Jézust, majd végül a templomban bukkannak rá a tanítómesterek között. „Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged. Ő pedig így válaszolt: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem? Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében” (Lk 2,48–51) Nem értették meg Jézus válaszát, de Mária megőrizte ezeket a szavakat, esélyt adott rá, nyitott maradt, hogy később majd értelmet nyerjenek.

3. Nézzük meg egy másik szereplő, Heródes várakozásait. Elmondhatjuk, hogy talán ő a legtájékozottabb valamennyi szereplő közül. A bölcsektől megtudja, hogy megszületett a zsidók királya és már ekkor sejti, hogy ez a megígért gyermek, hisz nem a királyi palotában született, nem az ő fiáról van szó. Nyugtalanság fogja el. Azonnal tudni akarja, hogy mi is van pontosan a Messiásról, azaz a Krisztusról szóló próféciában. A főpapoktól és az írástudóktól pedig megtudja azt is, hogy Betlehemben kell megszületnie. Összeáll neki a kép: feltűnt egy különleges csillag, amely nagy emberek születését jelzi; csillagtudós bölcsek azt mondják, hogy a környéken született is egy gyermek, aki a zsidók királya; és Betlehem a közelben van… Nincs más hátra, Heródes kimondja, hogy ő is elmenne imádni a gyermeket. Tökéletes válasz! Illetve ez lenne a tökéletes válasz, ha Heródes komolyan gondolná, amit mond. Ő azonban a gyermek életére törne. Azt gondolnánk, hogy akinek ilyen sok információ van a birtokában, az helyesen fog dönteni. De nem. Ugyanis nem elég az, ha mindenki másnál több információ van a birtokunkban. Valami nagyon fontos dolog hiányzott Heródesből. Ő nem volt nyitott Isten terveire. Csak a saját tervei lebegtek a szeme előtt. Ezért látott veszélyt minden betlehemi csöppségben. Féltette a hatalmát, nem hitte, hogy az Úr nálánál nagyobb hatalma áldást hozhat neki is.

4. Azt várhatnánk, hogy ilyen komoly dolgot, mint nyitottság Istenre, valami komoly pozícióban levő embertől tanulhatnánk. De nem. Ezt egy egyszerű zsidó házaspártól és pogány csillagtudósoktól kell megtanulnunk. Nem azok, akikre elsőre számítanánk, ha nem ismernénk már rég ezt a történetet. Várták a zsidók a nagy Királyt, mégis külön isteni kinyilatkoztatás nélkül, csak az akkori ismereteket, módszereket felhasználva néhány pogány embernek tűnt fel először, hogy megszületett az, akire annyit vártak a zsidók. Sokkal logikusabb lenne, ha ez kapásból a főpapoknak és az írástudóknak tűnt volna fel, nem? De. Isten azonban nem az elvárások mentén cselekszik. De rendkívül jól cselekszik. Hisz Isten minden tekintetben a nyitottság Istene.

Istent bárki megközelítheti, minden emberre nyitott. Jézus születésének, halálának és feltámadásának hite minden határt lerombol Isten és ember között. Ezért olyan gyönyörű, hogy már Jézus születésekor is pogány emberek fejezik ki előtte hódolatukat. Ahhoz azonban, hogy ezzel az életet adó hittel rendelkezzünk és abban gyarapodjunk is, nekünk is nyitottnak kell lennünk Isten lépéseire. Ahogy erre Jakab levele is buzdít minket: „Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok” (Jak 4,8a) Ámen.