Szervezetünk létezése óta talán az eddigi legrendhagyóbb eseményre került sor a XX. Kárpát-medencei Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozóján. Egyfelől azért, mert elsőként faggathattak a résztvevők csak református egyetemi lelkészeket, másrészt pedig, mert – bármennyire furcsán hangzik – elsőként adott otthont templom a rendezvénynek. A helyszín a Debreceni Református Egyetemi Templom volt, a résztvevők pedig Bella Violetta győri, Czagány Gábor szegedi, valamint Arany Barbara és Péter-Szarka László debreceni egyetemi lelkészek voltak. A találkozót követően Czagány Gábor szegedi egyetemi lelkészt kértük meg, hogy ossza meg velünk benyomásait az eseménnyel kapcsolatosan:

Már több éve, hogy érdeklődve figyelem a Szólj be a papnak figyelemreméltó tevékenységét. Nagyon eredeti gondolat, hogy teret nyitunk egy olyan eseménynek, amely egy egyáltalán nem természetes teret nyit meg. Az egyházon belüli nem meri, az egyházon kívüli nem tudja őszintén megszólítani Krisztus „hivatalos” képviselőit. Ezért hihetetlenül fontos ez a szolgálat!

Annak ellenére, hogy nem új a műfaj, még sohasem vettem részt Szólj be a papnak eseményen. Pláne nem szóltak nekem be! Örömnek és megtiszteltetésnek éltem meg a felkérést, hogy az Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozóján magam is alanya legyek egy ilyen beszélgetésnek. Kíváncsiság és eltökéltség volt bennem. Kíváncsiság, mert őszintén érdekelt, hogy mit kérdeznek és mit hozunk össze válaszként lelkész kollégáinkkal, másrészt pedig eltökéltség, mert elhatároztam, hogy bármilyen kínosat is kérdeznek, állok elébe!

A beszélgetés előtt a Szegedi Egyetemi Gyülekezet tagjai nyílt fenyegetést fogalmaztak meg, hogy MOST kapom meg azokat a kérdéseket, amiket otthon sosem tettek fel és azzal élcelődtek, hogy napvilágra hozzák az összes olyan ciki storyt, amit rólam tudnak. Ebből aztán nem lett semmi, bár magam ezt sem bántam volna!

A beszélgetés szép ívben folyt, azaz elmondtunk magunkról minden tudnivalót: kik vagyunk, miért lettünk lelkészek, mik számunkra a legfontosabb célok. A közönség kérdései tovább mélyítették a sort: mi volt a legnehezebb, mi volt a legnagyobb öröm, meddig maradhat szolgálatában az egyetemi lelkész… Habár a kérdések nem érték el a „beszólás” határát, de érezhetően bátorodtak a vége felé. Ha lett volna még időnk, valószínűleg átlépjük a bűvös határt és megjött volna az első igazán nehéz kihívás.

Hogy mi ebből a tanulság számomra? Mindenek előtt az, hogy a Szólj be a papnak egy működőképes modell. Van értelme nagy nyilvánosság előtt olyan kérdéseket firtatni, amelyek a hétköznapok során nem jönnek elő. Jó, ha humoros hangulatban, fesztelenül és mindenféle kötöttség nélkül megmutatkozhat egy lelkész, vagy egy pap olyan arca is, amely kevésbé ismert.

Ez könnyen lehet, hogy nem is csak a hallgatóságnak jó. Majdnem biztos, hogy az a papnak használ többet, ha egyszer jól beszólnak neki.

Czagány Gábor
szegedi református egyetemi lelkész