Az elmúlt hetekben két új borzongató filmet (Az – Második fejezet, illetve az új Joker) is láthattunk a mozikban, amelyeket összekapcsol az ijesztő bohóc karakterének szerepeltetése. A két alkotás (az AZ-nál ide értem az első részt is és persze az alapul szolgáló regényt) azonban eltérő irányból közelít a rossz eredetének problémájához.

Külső vagy belső?

A legnagyobb különbség a két megközelítés közt, hogy a King-feldolgozás egy alapvetően külső gonoszról mesél, míg Batman legnagyobb ellenfeléről szóló, egy főszereplős pszichologizáló thriller a rossz belső kialakulását tárja elénk.

Forrás: Pinterest

A Pennywise bohóc képe mellett számos más formát öltő ’Az’ egy misztikus, gonosz entitás. Eredete homályba vész, de a második részben, amikor tudomást szerzünk arról, hogy már az indiánok is küzdöttek vele, látunk egy olyan képet, hogy az égből zuhan le. Számomra ez egyből felidézte a sátán képét, amelyről a Bibliában Jézus azt mondja, hogy „láttam a Sátánt villámként leesni az égből” (Lk 10,18). (A regényben szerepel utalás egy alternatív teremtéstörténetre, amely szerint az univerzumot egy ősi teknős alkotta, aki egyben ennek a szörnynek az antitézise.) A film során végig ősi, megmagyarázhatatlan gonoszság lengi körül és természetfölötti ereje van.

Joker viszont nagyon hangsúlyosan emberi. A képregényekben és filmeken számtalanszor megjelenő karakter egyik fontos tulajdonsága, hogy nincs szuperképessége, ezzel eléggé kitűnik a mezőnyből. A legfrissebb filmben aprólékosan végigkövethetjük, hogy a többszörösen terhelt családi háttér, a megaláztatás, az ambíciók, kudarcok, túlhajtott fantázia, valamint a külső környezet sajátos elegyéből hogyan alakul ki és kerekedik felül valakiben a rossz (erről nemrég írtam itt). A film elején az anyjával élő, véletlen pisztolylövéstől megijedő Arthur Fleck a történet végére hidegvérrel gyilkoló, a várost felforgató hordák által „trónra emelt” diadalittas figuraként tetszeleg. Az az értelmezés is nyitva marad, hogy csak az elmegyógyintézetben képzelte az egészet, mindenesetre komoly belső lelki folyamatok játszódnak le.

Félelem vs ambíciók

Bár ’Az’-t nem nagyon kell bíztatni arra, hogy rémtetteket vigyen végbe, mégis megvan egy erős kapcsolódási pontja az áldozatai, illetve a vele a küzdelmet felvevő főszereplők lelki világával. Olvassa őket, ismeri a félelmeiket és titkaikat és erre játszik rá. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ha a szereplők le tudják győzni a félelmüket, akkor az ártó lény mintegy eltűnik, visszaszorul. Vagyis a félelem táplálja és növeli az erejét. A sátán-hasonlóságot az is erősíti, hogy ez a lény is a megtévesztés, átverés eszközével él (Jézus mondja, hogy a sátán „hazug, és a hazugság atyja” /Jn 8,44/), ez megmutatkozik abban, hogy tetszőleges alakot tud ölteni, természetesen az adott áldozat számára releváns félelem-faktorra rájátszva.

Arról nem kapunk pontos receptet, hogy melyik lelki tényező milyen arányban mozdítja elő Arthur átalakulását Jokerré, de az ambíciók és egoizmus szerepe kiemelt lesz a végkifejletben. Az átalakulás csúcsjelenetében, amikor a népszerű talk-showban szerepelhet, összeér minden: az alapos előkészületek „beérése”, a várva várt figyelem, rivaldafény, a gyilkosságok beismerésével nyert felszabadulás-érzés és az „igazság” győzelme a házigazda kivégzésével. Ebben a filmben a gonosz születésének táptalaja a megalapozatlan ambíciók túltengése (Arthur valójában nem vicces, nem tehetséges, és a gyilkosságait sem tudja elfogadhatóvá tenni, stb.).

Legyőzhetők?

Mindkét filmben nagyon ül a bohóc-hasonlat, hiszen a maszkírozott lények félelmetességét az kölcsönözi, hogy sosem tudjuk mi van az álarc mögött, mi a valódi identitásuk. ’Az’ elég jól űzi a rejtőzködést, de a végén pont azzal győzik le a gigantikussá nőtt figurát, hogy „elhitetik vele”, hogy kicsi és nincs hatalma. A végkifejlet mindenesetre egy újabb párhuzamot von a sátán sorsával, a keresztény tanítás szerint az ugyanis Jézus Krisztus feltámadásával végleges vereséget szenvedett, de a végítéletig „láncra vert kutyaként” még utóvédharcot folytat.

Az új film nem veti fel azt a kérdést, hogy a Jokeren elhatalmasodó gonosz mögött marad-e a jónak bármilyen szikrája. Ha képregények és korábbi filmek tágabb világát nézzük, a szintén trükkökkel és manipulációval operáló gothami főgonosz ellenpontja Batman lesz, aki elől általában végül el tud menekülni, hogy ismét összecsaphassanak. A legtöbb esetben Batman akkor sem ölné meg, ha tudná (vannak olyan sztorik, ahol végez vele). Egymáshoz furcsán kötődő páros lesz belőlük, Peter J. Tomasi szerint Jokernek „mefisztói” funkciója van: Batmanből a legjobbat hozza ki.

Összefoglalva, a két film a rossz értelmezésének két nagy narratíváját idézi fel, az egyik a külső, a másik a belső tényezőre teszi a hangsúlyt. A kétrészes horror értéke, hogy rámutat, a külső gonosz misztériumát az ember nem képes teljesen felfogni. Joker lélektana pedig rávilágít, hogy összetett folyamatok vezetnek ahhoz, hogy tudatosan válasszuk a rosszat. A rossz külső és belső forrása ugyanakkor nem választható el, a bibliai teremtéstörténetet olvasva rájövünk, hogy a kísértő (kígyó) mellett szükség volt az ember választására is a bűnbeeséshez.