Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Thomas Jefferson, Jézus és a csodák

- Mi értelme a Bibliának csodák nélkül?

2019. november 12. - szoljbeapapnak

A szeptemberben indult négyrészes 'Hit és tudomány' vitasorozatunk záró alkalmán Jézus Krisztus személye körüli kérdéseket, történelmi tényeket és álhíreket boncolgathatjuk. Az eseményre való hangolódás érdekében a válaszadóknak szegeztünk egy-egy kérdést.

fc.jpg

Kép: Roger Waters - Is This The Life We Really Want?

Egy olyan cikkbe botlottunk, ami arról számol be, hogy Thomas Jefferson átírta a teljes Bibliát. Ez alapján tettük fel Dr. Kókai Nagy Viktornak, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem egyetemi docensének a kérdést: Marad-e Jézus csodái nélkül értelme a bibliai szövegnek?

Íme a válasza:

A csodákkal az a baj, hogy az ember – főleg a modern ember – semmit nem akar elfogadni realitásnak, amit ésszel nem képes felfogni. A probléma azonban nem új. Már a szinoptikus hagyományban is megjelenik, amikor Lukács és Máté átveszik Márk anyagát, kihagynak bizonyos csodaelbeszéléseket, hogy elkerüljék a vádat, Jézus alapvetően egy csodadoktor lett volna, és hogy olvasóik részéről elébe menjenek a kételkedésnek: ez nem lehet igaz. János pedig egészen leredukálja a csodák számát Jézus-evangéliumában, viszont nála mindegyik sarokpontot jelent és különleges hangsúllyal szerepel elbeszélésében.

Ugyanakkor, el kell fogadnunk, hogy Isten beleavatkozása az ember életében számos alkalommal csoda, hiszen Ő, mint Teremtő képes felülírni a teremtésben uralkodó rendet, amit a szemlélő éppen ezért csodaként él meg. Ez a fajta cselekvése Istennek napjainkban sem szűnt meg, noha kevesebb teret ad ennek a tudomány fejlődése. Mindazonáltal a csodák velünk vannak, számos ilyen jellegű beszámolóval találkozhatunk ma is. Ne feledjük, hogy pl. a római egyházban a szentté avatás alapfeltétele, ha tehát avatnak szenteket – és avatnak, akkor ez azt is jelenti, hogy ma is vannak csodák.

Visszatérve Jefferson törekvéséhez: abban egy olyan alapvetés jelenik meg, ami egyáltalán nem bizonyítható, miszerint, ha nincsenek csodás események Jézus életében, akkor többen fogják elfogadni tanítását. Inkább tűnik úgy, hogy a csodák a hit szempontjából nem mérvadóak, sőt fordítva áll a dolog: a hit előfeltétele a csodának. Tehát az utat fordítva kell bejárni!

December 2-án, hétfőn 19 órától személyesen kérdezhetsz Dr. Kókai Nagy Viktortól is a Nagyerdei Víztoronyban! Fontos: ha ülőhelyet is szeretnél, érkezz időben! Várunk, hogy megvitassuk Jézus Krisztus-e a király.

dsc_9176.jpg

Dr. Kókai Nagy Viktor bal oldalt kalapban. Fotó: Neményi Márton
Amellett, hogy a leendő lelkészeket
készíti fel pályájukra, ő a Sziget, a Balaton Sound és a VOLT fesztivál biztonsági csapatának vezetője.

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr4415303274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2019.11.13. 12:37:14

"a hit előfeltétele a csodának"
nos, akkor ezzel meg is van a gond. Ha ugyanis már megvan a hit, akkor akármit is elö lehet adni.
Masképp: amihez hit kell, az nem létezik hit nélkül, azaz nem létezik a valóságban.

midnightcoder2 2019.11.13. 12:44:21

Viszont csodák nélkül Jézus csak egy a sokmillió fószer közül akik mindenféléket beszélnek.
Persze, igazából csodákkal is akad egy rakás emberke aki mindenfélét beszélt - ami persze a keresztény dogmatika alapján nyilván vagy a Sátán mûve, vagy csalás volt. Valójában viszont szerintem ezek a csodák kb. egyként mûködnek - már ha mûködnek - bármiben is hisz az ember.

2019.11.13. 13:42:02

Mese lelkiszegényeknek.

inebhedj - szerintem 2019.11.13. 13:45:28

@peetmaster:

Így van.

Épp ezért nincs objektív valóság, hiszen a valóság sem létezik önmagában, így pl. hit nélkül.

chrisred 2019.11.13. 13:48:54

"A csodákkal az a baj, hogy az ember – főleg a modern ember – semmit nem akar elfogadni realitásnak, amit ésszel nem képes felfogni."

Talán azérr, mert a modern ember nem a csodákkal találkozik, hanem a csodákról szóló beszámolókkal. Így nem az a kérdés, hogy hisz-e a csodákban, hanem hogy hisz-e annak, aki a csodákról beszámol.

midnightcoder2 2019.11.13. 13:50:42

@Eugene Horse: Annál biztosan több. De hogy valójában mi, azt szerintem maga Jézus is csak hitte. Sok olyan érdekes dolog történt ezen a világon amirõl nem tudjuk, hogy mi volt. De én nem feltétlenül hülyézném / hazugoznám le azokat, akik ezt anno a legjobb tudásuk szerint leírták.

Nyerspolgár 2019.11.13. 13:51:55

"Ő, mint Teremtő képes felülírni a teremtésben uralkodó rendet, amit a szemlélő éppen ezért csodaként él meg. Ez a fajta cselekvése Istennek napjainkban sem szűnt meg, noha kevesebb teret ad ennek a tudomány fejlődése."

A tudomany fejlodese miben neheziti meg Isten csodamutato lehetosegeit? A tudomany az altalunk megtapasztalhato vilag szabalyszerusegeivel (a teremtesben uralkodo rend gondolom ezt jelenti) foglalkozik, attol, hogy ismerjuk, ugyanolyan konnyunek kell lennie ezek atirasa, mint elotte. Sott, a melyebb ismeret eppen hogy segiti a csoda eszleleset, minel tobb szabalyt ismerunk, annal tobb lehetoseg van ezek athagasaval csodat mutatni.

Pipas 2019.11.13. 13:51:58

A csodák semmit sem érnek. Vagyük már észre, hogy egyetlen csoda sincs semmilyen logikai kapcsolatban azzal, amit a bibliában Jézus állít, amit el akar hitetni veled.

- Aki engem követ, az soha nem hal meg!
- Mivel gondolod ezt alátámasztani?
- Tudok bort csinálni a vízből!
- Eeeeee, hogy jön ez ide?
- De én tudok vizen járni!
- Na de hogyan is nem fogok meghalni?
- Tudok fügefát kiszárítani amúgy verbálisan!
- És?!

Ésszelteli 2019.11.13. 14:02:14

.A csoda nem más mint amit józanul nem értünk mert nem a látható világ törvényszerűségei és logikája alapján történik, hanem belép egy újabb dimenzió. Nyilván lehet értelmezni mert az sem lóg ki az isteni törvényből hanme csak a látható világból lóg ki.Kicsit olyan mint a gömbvillám, korábban furcsa parajelenség volt most már van aki magyarázatot tud adni rá.
vagyis egy materialistának csoda de egy biblia olvasónak Isten kegyelmi cselekvésepl hihetetlen de élve meguszta azt a balesetet és a belőle való felépülést, amiről az orvosok is csodát emlegetnek, mert eddig nem tudták ugyanazzal az eljárással másokat az életbe visszahozni.

Pipas 2019.11.13. 14:02:41

@inebhedj - szerintem: "Épp ezért nincs objektív valóság, hiszen a valóság sem létezik önmagában, így pl. hit nélkül."

A hívő emberek mindig megpróbálják misztifikálni a hitet, elemi fontosságúnak beállítani, bebizonyítani, hogy senki sincs hit nélkül, semmi sincs hit nélkül.

Mindez persze butaság. A hit simán azt jelenti, hogy úgy csinálsz mintha tudnál valamit, miközben fogalmad sincs róla. Nyilvánvaló, hogy a valóság jól megvan enélkül, a tudomány is jól megvan enélkül és például én is jól megvagyok enélkül.

Próbáld ki:
- Mit mondott Jehova, mikor a fényt teremtette.
- Nem tudom, nem tudom, hogy ez egyáltalán megtörtént -e.
- Hova kerül a lelked a halálod után?
- Nem tudom, nem tudom, hogy egyáltalán kerül -e valahová.

Namost ha kipróbálod és azt tapasztalod, hogy a valóság mint olyan megsemmisül, akkor nyugodtan írj erre a blogra, olvasni fogom. Bár én már kipróbáltam és nagyon úgy néz ki, hogy a valóságot nagyon nem érdekli, hogy én miben hiszek és miben nem.

Pipas 2019.11.13. 14:05:24

@Ésszelteli: "vagyis egy materialistának csoda"

Hogy egészen pontosak legyünk azok, akiket te materialitának nevezel úgy gondolják, hogy nincs olyan, hogy csoda. Szóval itt szerintem egy kis zavar van az érvelésedben. :D

Ésszelteli 2019.11.13. 14:05:48

valaki azt kérdezte a lelkészétől, hogy már 20 éve jár a gyülekezetbe és vele nem történt semmi olyan ami a Bibliába van már a 2. műtéten van túl, de a férje csládjába ( após vagy oldalági lehet), ott megtörténtek és nem járnak orvoshoz, valahogy azokat is megússzák. Hát nem csoda?

Ésszelteli 2019.11.13. 14:07:49

@Pipas: nincs zavar csak ők mindenben valami természetes szinten levő magyarázatot keresnek, így nekik nincs csoda. Ha meg nem tudnak magyarázni, akkor esetleg azt monddják, hogy csoda vagy inkűbb azt, hogy biztosan van rá magyarázat csak most nem tudjuk....

Ésszelteli 2019.11.13. 14:11:38

@Pipas: Midenki hisz a pogány is, hiszen azért indul kenyeret vásárolni mert azt gondolja azzal is fog hazatérni. Különben nem is indulne el.

Biztos, hogy van befolyása a hitnek a jelen való világra is pl a gyógyulásnál, már az orv is azt mondja már vagy 30-ve, ha a beteg nem hisz a gyógyulásba nem is fog meggyógyúlni, a gyógyszert pedig szedheti majd egyre nagyobb dózisba...

Pipas 2019.11.13. 14:20:20

@Ésszelteli: "Midenki hisz a pogány is, hiszen azért indul kenyeret vásárolni mert azt gondolja azzal is fog hazatérni. Különben nem is indulne el."

1) A pogány az egy vallás.
2) Butaság, nem kell hinnem benne, hogy haza is fogok érni, elég, ha nem hiszem, hogy el fog ütni a busz.
3) Összekevered az ésszerű feltételezést a hittel. Ha at gondolom, hogy haza fogok érni, akkor egy csomó értelmes érvem is van, például az, hogy egy csomó ember egy csomószar hazaért előttem.

Ha azt mondod, hogy isten teremtette a világot, akkor nincsenek ésszerű, komolyan vehető érveid mégis tudni véled, hogy igazad van. Ez a hit.

Örömhernyó 2019.11.13. 14:25:00

"A csodákkal az a baj, hogy az ember – főleg a modern ember – semmit nem akar elfogadni realitásnak, amit ésszel nem képes felfogni."

Hogy ki mit képes ésszel felfogni, azt embere válogatja. Sok gyengeelméjű azt se hiszi el, hogy a Föld nem lapos, hogy éltek dinoszauruszok és az ember törzsfejlődés eredményeként jött létre.
Egy tudományosan művelt ember el tudja fogadni a genetika, fizikai kémia, magfizika jelenségeit, mint realitást, egy butább ember ezeket esetleg kétségbe vonja, mert ő azt a saját eszével nem fogja fel, nem érti.
Csodáknál meg pont fordítva van, a gyengébb szellemi képességű ember elhiszi, hogy csoda történt vagy elhiszi a sok ezer éve történt valamiről szóló beszámolókat, hogy csoda volt az a valami.
Eleve a csodák hirdetői azt állítják, hogy a tudomány által nem vizsgálható isteni erő áll ezek mögött. Kicsit megúszós dolog ez.

@Nyerspolgár: Magyarul elismerik, hogy a tudomány fejlődése miatt nem tud már annyi csodát műveli isten. Érdekes, hogy ezek szerint az állítólag isten által termetett világban a tudomány szab gátat isten csodatételeinek.
Inkább az a helyzet, hogy régen a tudományos fejlődés kezdeti szakaszában sok mindenre rá lehetett mondani, hogy csoda volt.

Pipas 2019.11.13. 14:26:02

@Ésszelteli: "Biztos, hogy van befolyása a hitnek a jelen való világra "

És ki mondta, hogy nincs? Azt mondtam, hogy butaság azt állítani, hogy nincs valóság hit nélkül.

De mi a csoda az a "jelen való világ"? Van olyan, hogy "nem való világ"? :D Addig erőltettétek, hogy a nem valóságos dolgokat elfogadjátok, hogy már azt kell mondanotok, hogy "való világ" ha arról beszéltek, ami TÉNYLEG létezik? :D

Egy világ van, nem olyan, hogy "való világ". Jelen meg pláne nincs, de mindegy.

Pipas 2019.11.13. 14:30:41

@Ésszelteli: "Ha meg nem tudnak magyarázni, akkor esetleg azt monddják, hogy csoda"

Attól, hogy használok egy szót még nem kell hinnem, hogy amit a szó takar az egy létező dolog. Nagy fiú vagyok már, tudok nem létező dolgokról is beszélni. ;)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.11.13. 14:41:09

Gyülekezetünkben egyszer volt ebben a témában egy előadás, amire akkor az alábbi meghívőverset írtam:

Jézus csodái és a tudomány
(előadás meghívóvers)

Jézus tett sok csodát,
Tudomány meg ámul:
„Hogy konvertálod át
Képletül és számul?!”

Tetsz- vagy rendes halott
Volt-e Jézus vajon?
S hogy ment, ha volt fal ott,
Át, mint kés a vajon?

Erről sok tant nyom ám
Előadás féle.
Ne hezitálj komám,
Vajon eljönnél-e!

Pattanj fel és gyere!
Elmerozsdát mar a
Mindentudás, mer’ e
Digmaváltás para!

időpont: 2013 szeptember 22. vasárnap 17:00
hely: Bp. XI. ker. Vásárhelyi Pál u. 4-6. IV. emelet
www.facebook.com/bibliaestudomany

„Dehogy jövök, én erről mindent sokkal jobban tudok! Jézus a csíje segítségével megváltoztatta a rezgéstartományát, miáltal tetszhalottnak tettette magát, majd érte jöttek az UFO-k és hibernációs metamorfózisban részesítették. Azóta sarki fényként él közöttünk.” /Asztrál Asztrik, heurisztikus asztrológus és fénytáplálkozási tanácsadó/

„Ha nem lesz a tévében argentin válogatott meccs, akkor megpróbálok elmenni! De ne legyen ám a parkolóban sok Audi, meg Mercedes, mert ki nem állhatom, amikor a hívek flancolnak! Lassan járj, tovább tart!” /Ferenc pápa/

„Ferikém, tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld! Bocs, hogy tegezlek, de én vagyok az idősebb. Kábé hétszáz évvel.” /Yoda mester, Jedi lovag/

„Jaj, Yoda mester, már megint nem vette be a gyógyszerét! Maga réges-régen egy távoli galaxisban volt olyan öreg. Azóta rég beleolvadt az Erőbe és már csak a mozivásznon rezeg. Magyar hangja Szuhay Balázs.” /Réz András, filmtótumfaktum/

„Ha egy élő ember korábban halott volt, akkor tudományosan megállapítható, hogy vagy feltámadt, vagy valami csoda történt. Mivel a tudomány nem hisz a csodákban, meg kell állapítsuk a feltámadás tényét. Feltámadni emberi dolog, de állati ritka.” /Prof. Dr. Habil. Metamorf Umlaut, a revitalizációs tudományok professzora/

„Digmaváltás para! Micsoda szókép! A költő ismét bebizonyítja, hogy bármilyen szót képes ízekre szedni és másképp összerakva új plusz tartalmakkal felruházni. A paradigmaváltástól való félelem, az igazságtól való beparázás itt olyan holisztikus devianciává nemesül, ami már-már a tézis és antitézis nélküli szintetizáció csodájával vetekszik. A tudományos igazság maga a csoda, a csoda maga a tudományos igazság és mindez egy ilyen lélegzet el- és emésztés leállító műben! Sikítani akarok!” /Frekvencia Elalélia, betanított holisztikus és minisztériumi szótagszámlálónő/

„Hezitáltam, hogy elmenjek-e, de a vers meggyőzött! Nem megyek el! Ne lássam anyámat keresztes lovagnak öltözve külszíni szenet fejteni, ha beteszem a lábamat egy olyan helyre, ahol bármelyik sarokból előkerülhet egy Frady Endre, vagy bármi hasonló! Jobb félni, mint egészni!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Mi az igazság? Szívesen meghallgatnám az előadást, mert már kétezer éve foglalkoztat az ügy, de nem tudom, merre induljak és honnan, mert sajnos még azt sem tudom, hogy hol vagyok eltemetve.” /Poncius Pilátus, örök nyugalmazott római helytartó/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2013/09/jezus-csodai-es-tudomany.html

Treff7 2019.11.13. 14:44:38

Ez mekkora érvelés: "...a római egyházban a szentté avatás alapfeltétele (tudniillik a csoda - én), ha tehát avatnak szenteket – és avatnak, akkor ez azt is jelenti, hogy ma is vannak csodák..." Óriási! :D
Gyengébbeknek:
A GyHK (Gyíkember Hívő Közösség) nem írna cikkeket a gyíkemberekről, ha nem lennének gyíkemberek, de mivel írnak, így nyilván valóan vannak gyíkemberek.
Eeeez igen!

Ésszelteli 2019.11.13. 14:52:34

@Pipas: Nem, a világ teremtéséről a Biblia világosan ír tehát az nem az én feltételezésem, hanem azt az állítást elfogadom ha úgy tetszik elhiszem. a tudomány pedig állítja, hogy a nagy bummal jött létre és te elfogadtad és elhitted de senki sem tudta tudományosan bebizonyítani. vannak is problémák vele pl a világegyetem tágulás nem a feltételezettek szerint zajlik....

midnightcoder2 2019.11.13. 14:54:34

@Örömhernyó: Mágia az a technológia, amit még nem ismerünk.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2019.11.13. 15:27:35

@MAXVAL bircaman közíró: "A fő csoda a feltámadás."
-Az valóban csodába illő hogy ezt el tudták hitetni különféle memetikai és pszichológiai technikákkal tömegekkel. ... de már nem sokáig marad így ... kihalóban a dolog.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.11.13. 15:37:50

A " Jézus meghalt érted" mondóka egy nagy KAMU! Mert egyrészt ez egy mese, másrészt maximum egy hosszú hétvégét, azaz három napot pihizett. Még Hófehérke is hosszabb ideig volt "halott" .

erkolcstan.blog.hu/2017/10/30/jezus_maghalt_erted

olcsójános 2019.11.13. 15:38:42

Elmagyarázom hogy jött létre a világegyetem és az élet. Természetesen megpróbálok egyszerűen fogalmazni, csak a lényeget, hogy azok is megértsék akik úgy gondolják, nem a fáról másztak le. Pedig de. Az érvelésem tudományos alapokon nyugszik. Szóval először volt a semmi. A semmi az semmi tehát ezen lépjünk is túl nem kell jobban belemenni. Majd a semmi magától felrobbant és ebből lett a világegyetem. Mindössze három nanoszekundum alatt tágult ki ekkorára. Ebből a robbanásból kialakultak a bolygók, csillagok, galaxisok és természetesen a napunk is a bolygókkal és mindegyik pont a megfelelő távolságba állt be, különösen a Föld. Azt ne részletezzük, hogy robbanásból hogy alakul ki bármi is, ez nem olyan robbanás volt, na. Most jön a trükk, az élet kialakulása. Kétféle variáció is van. Egyfelől itt helyben is kialakulhatott, nem kell hozzá semmi csak néhány milliárd év egy kis olvadt láva három villámcsapás, megfelelő páratartalom és nyomás.. Ha az első apró kis élet megvan, ha sikerül kialakulnia az élettelenből, onnan már egyenes út vezet hozzánk, pontosabban a majmokig. Voltak azok a halak amik megunták a vizet és fára szerettek volna mászni, na nekik köszönhetően lettek a majmok. Majd a majmok egy részének elege lett hogy állandóan fára kell mászni, aludni is kényelmetlen volt ott fent. Ők voltak a szerencsések, mert átalakultak emberré. Itt hozzáteszem, hogy ez a fejlődésre való törekvés visz előre minket még ma is. Természetesen ehhez sok sok milliárd év kellett és még annál is több. Ez egy rendkívül lassú folyamat. Majommá visszaváltozni sokkal gyorsabban megy, ezt ma is megfigyelhetjük, ha megnézünk egy bulizó társaságot vagy egy focimeccset, a lelátókon rengeteg majmot látni, de most nem ez a téma. Szóval létrejött az ember, majd a tudomány és a saját magunk tudása segítségével elértünk oda ahol ma tartunk. Hova is? Még egy kicsit korábbra visszatérve, a Holdat kihagytam, ugye ha az nem lenne, elég nehéz lenne itt az élet. Szóval a Hold kialakulásában sem volt semmi csoda. Egy hatalmas meteor kiszakított egy darabot a Földből, majd ez az ürülék összeállt egy szürke kis golyóvá ami pont olyan távolságba állt be a Földhöz képest, ami éppen megfelelő a számunkra. Összefoglalva az élet kialakulásához nem kellett semmi más csak óriási mázli. Most végzek én is egy kísérletet, egyelőre csak egy élettelen tárggyal próbálom bizonyítani az elméletem, miszerint ha elég sokáig várok egyszer csak ki fog alakulni a csuklómon az a 3,5 milliós Breitling óra amit korábban kinéztem.

MEDVE1978 2019.11.13. 15:55:29

A csodák építik fel a keresztény hitvilágot. A kereszténység egyik fő üzenete igazából a feltámadás, tehát az a csoda, hogy Jézus halálát követően újra élőként tért vissza a Földre és aztán a mennybe emelkedett.
Ha valaki nem hisz ebben a csodában, akkor a kereszténység fundamentumát tagadja. Enélkül Jézus nem nagyon több, mint egy varázsló Martin Luther King. A zsidók pontosan ezt tagadják, hiszen szerintük Jézus nem volt a megváltó, csak egy ember.

Pipas 2019.11.13. 15:55:51

@Ésszelteli: "Nem, a világ teremtéséről a Biblia világosan ír tehát az nem az én feltételezésem,"

Az, hogy valamit leírnak egy könyben nem ésszerű érv. Ha ésszerű érv lenne, akkor minden mesében, minden legendában ésszerű lenne hinni, hiszen már mindent leírtak egy vagy több könyvben.

"hanem azt az állítást elfogadom ha úgy tetszik elhiszem."
Minden egyéb ésszerű ok nélkül és minden ésszerű érvet, ami az ellenkezőjét állítja ok nélkül elvetsz. Ez a hit.

"a tudomány pedig állítja, hogy a nagy bummal jött létre"
Nem. A "nagy bumm" egy csúfnév, amit vallásos emberek aggattak rá és ami ráragadt.

A tudomány soha nem mondta, hogy "nagy bummal jött létre" a világegyetem, a tudomány soha nem állított semmit arról, hogy a nagy bumm előtt mi volt, hogy ez a világegyetem keletkezése lenne. Az, hogy az ősrobbanás a világegyetem keletkezésének magyarázata lenne egy téves elképzelés laikusoktól, amit a tudomány soha nem állított.

"és te elfogadtad és elhitted de senki sem tudta tudományosan bebizonyítani."
Semmit nem lehet "tudományosan bebizonyítani" mert a természettudományokban nincsen bizonyítás. Az ősrobbanás elméletre három racionális érv van, három erős és komoly okunk van, hogy valóságként elfogadjuk. Fenn van az ineterneten a wikipédián, szerintem olvasd el ott.

"vannak is problémák vele pl a világegyetem tágulás nem a feltételezettek szerint zajlik...."
A világegyetem tágulása összhangban van az ősrobbanás elmélettel. Nincs ilyen "probléma" amire te utalsz.

Pipas 2019.11.13. 15:58:42

@olcsójános: "Összefoglalva az élet kialakulásához nem kellett semmi más csak óriási mázli. Most végzek én is egy kísérletet, egyelőre csak egy élettelen tárggyal próbálom bizonyítani az elméletem, miszerint ha elég sokáig várok egyszer csak ki fog alakulni a csuklómon az a 3,5 milliós Breitling óra amit korábban kinéztem."

Ez marhaság, már ne is haragudj. Az ilyen "nagyon-nagyon valószínűtlen" vallásos érvelésről én tényleg csináltam egy kírésletet, itt van leírva:

pipblog.com/computers/still-evolving-a-paragraph

Nyugodtan olvasd el, látni fogod, hogy sok-sok-sok milliárd évnyi véletlent sikerült pár perc alatt felhalmoznom.

Pipas 2019.11.13. 16:03:33

@olcsójános: "Az érvelésem tudományos alapokon nyugszik. Szóval először volt a semmi. A semmi az semmi tehát ezen lépjünk is túl nem kell jobban belemenni."

A tudomány soha nem állította, hogy "előtte volt a semmi", sőt, a tudomány azt állítja, hogy az, hogy "semmi" valószínűleg nem is lehetséges.

"természetesen a napunk is a bolygókkal és mindegyik pont a megfelelő távolságba állt bekülönösen a Föld. "

Marhaság, a föld nincs "a megfelelő távolságra a naptól", nincs is egy adott távolságra tőle. Az az elképzelés, miszerint a napnak "pont" a megfelelő távolságra kell lennie, hogy a földön élet alakulhasson ki egy butaság, a lakható sáv valójában igencsak széles:
en.wikipedia.org/wiki/Circumstellar_habitable_zone#/media/File:Diagram_of_different_habitable_zone_regions_by_Chester_Harman.jpg

Pipas 2019.11.13. 16:09:53

@olcsójános: "Egy hatalmas meteor kiszakított egy darabot a Földből, majd ez az ürülék összeállt egy szürke kis golyóvá ami pont olyan távolságba állt be a Földhöz képest, ami éppen megfelelő a számunkra."

Butaság, hogy nem olyan távolságra van, ami megfelelő a számunkra. A hold folyamatosan távolodik a föltől, szóval nem is állandó a távolsága.

A lényeg persze egyszerű: sok-sok milliárd bolygó van. Ezek némelyike, alkalmas arra, hogy ott az élet kialakuljon vagy megtelepedjen. Aztán amikor ez megtörténik lesznek köztük olyan agyatlanok, akik körülnéznek és azt mondják, hogy "jé már, milyen valószínűtlen, hogy pont ilyen a világ".

Az, valószínűtlen. Ezért is olyan ritka az élet a világegyemben. Nem ilyen a világ. A világ legnagyobbrészt hidrogén, hélium meg üres tér. És nyilván nem véletlen, hogy pont olyan helyen születtél, ahol csak hélium van nagy ahol millió fokos minden.

Pipas 2019.11.13. 16:12:28

@olcsójános: "Majd a majmok egy részének elege lett hogy állandóan fára kell mászni, aludni is kényelmetlen volt ott fent. Ők voltak a szerencsések, mert átalakultak emberré."

Akiket majmoknak nevezel, azok nem alakultak emberré, egyetlen egyed sem alakult más fajjá. A majmoknak majmok lettek a gyermekeik, az embereknek emberek voltak a szülei. Erre varj gombot öregem, senki sem tartozik más fajba mint a szülei!

És persze az egész nem függ attól, hogy kinek volt elege miből.

midnightcoder2 2019.11.13. 16:22:08

@Pipas: "Erre varj gombot öregem, senki sem tartozik más fajba mint a szülei!"
Ez azért nem teljesen van így. A majmoknak és az embereknek voltak közös õseik, majd az egyik csapat elindult erre, a másik arra. Pontosabban elég sok csapat volt, volt amikor több emberelõd is élt párhuzamosan. Kb. addig, amíg meg nem jelentünk mi, akik gondosan kiirtottak minden más emberelõdöt - mondjuk jó eséllyel akkor már csak a neandervölgyiek voltak.

Pipas 2019.11.13. 16:36:37

@midnightcoder2: "Ez azért nem teljesen van így. A majmoknak és az embereknek voltak közös õseik, majd az egyik csapat elindult erre, a másik arra. "

Nem, ez teljesen így van. A biológia szerint nem tartozhatsz más fajba mint a szüleid. Senki sem tartozhat. Mégis születnek új fajok. Ellentmondásnak tűnik, de így van.

Mint ahogyan senki sem ébred arra, hogy "jé, tegnap még gyerek voltam, ma meg már felnőtt vagyok" vagy "jé, tegnap még fiatal voltam ma meg már középkorú vagyok" és mégis vannak középkorú emberek. ;)

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.11.13. 16:50:08

Ugyan már. Szemtanuk vannak rá, hogy Mohamed kettészakította a holdat.
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=152982710&t=9239635

midnightcoder2 2019.11.13. 16:50:47

@Pipas: Igen, elég nehéz határvonalat húzni, hogy mikortól egy faj és mikortól nem. Én még azt a definíciót ismerem, hogy egy faj akkor különbözõ egy másiktól, ha nem lehet szaporodásra képes utódot létrehozni a kettõ keresztezésével. Lásd szamár és ló. De ez Pl. bukik a farkas és a kutya esetén.

Pipas 2019.11.13. 16:59:29

@midnightcoder2: "Én még azt a definíciót ismerem"

Yep, nincs újabb definíció. A mai álláspont az, hogy "a faj egy elavult biológiai fogalom". :)

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.11.13. 17:27:14

@Pipas:
Az a helyzet, hogy az én memetikai vizsgálataimból és kutatásaimból érdekes dolgok derültek ki. Mint például, hogy az ateizmus szó is a pogány kifejezéshez hasonló a judeokereszténység által terjesztett nagyon hasznos ellenségkép. Ez a Big Bang, vagy Ősrobbanás dolog nem pont azonos, de ebben is van ám egy hatalmas csavar. Nekem az egész egy legalább akkora átverésnek tűnik, mint Lenin elvtárs esete akiről csak 100 év múltán tudhattuk meg, hogy valójában Német Kormányügynök volt.

Stephen Hawking csak egy ŐsrobbanásIsten lobbista volt
vilagnezet.blog.hu/2019/02/16/stephen_hawking_csak_egy_osrobbanasisten_lobbista_volt

Béres Zsolt Péter 2019.11.13. 17:30:59

@Ésszelteli: És a föld lapos, mert Te nem látod görbülni :)

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.11.13. 17:39:02

@Ésszelteli:

A tudományos élet erősen vitatja az Ősrobbanás elméletet és jelzem, hogy gyakorlatilag bukás előtti állapotában van. Nagyon sok méréséi és számítási eredmény is ellentmondásos már és egyre inkább. Valószínű a ciklikus világmodell szemlélet fog előtérbe kerülni. Amikor az anyag és az energia csak egy természetes átalakulásban és körforgásban van. Ennek legegyszerűbb geometriai modellje a tórusz, ami olyasmi, mint egy fánk. Persze a valóságban egy több luku tórusznál járnak már.

olcsójános 2019.11.13. 18:08:43

@Pipas: Abszolút. Nem véletlen kezdtem úgy a mondandóm, hogy elsősorban azoknak szól akik azt hiszik nem a fáról másztak le, pedig de. Szóval nem annak aki tökéletesen tisztában van a tényekkel és a tudomány legfrissebb eredményeivel a témával kapcsolatban. Természetesen én is tudom, hogy nem a semmi volt a robbanás előtt, hanem valami. De az anyag ebben a nevezzük térnek, szóval ebben a térben egy idő után besűrűsödött és egy olyan elképzelhetetlen apró pontba állt össze amit ép ésszel nehéz felfogni, de matematikailag le lehet írni. Innen tudjuk milyen kis pont volt. Ezután a nanoszekundum tört részének a felénél is kisebb idő alatt akkora robbanás következett be vagy nevezzük tágulásnak, hogy a mai napig nem ért véget a hatása. Ezért tágul a világegyetem.

Írta valaki, hogy egy faj nem alakulhat át más fajjá és hasonló baromságok. Figyelmeztetlek, hogy te is valaha egy molekula voltál valamilyen kőkupac alatt. Nem írtam le az élet keletkezésének másik lehetőségét, azt amikor nem itt helyben alakul ki az élet, hanem egy meteor hozza. Vannak a világegyetemben életet cipelő meteorok amik ha szerencséjük van olyan bolygót találnak telibe ahol éppen megfelelőek a feltételek az élet kialakulásához. Szóval beleütközik a meteor a földbe, leesik róla az élet. Az élet megázik, ázik csak ázik míg a sok vízből körülötte kialakul egy kisebb tó, amiben létrejönnek az első, még gerinc nélküli halak. Innentől nem megyek bele, de nagyjából a kialakulás sorrendje a következő: halak, lábas halak amik kimásztak a tópartra, lábashalból béka, békából hörcsög, hörcsögből kismajom, kis majomból nagy majom, nagy majomból pedig ember. Még egyszer, nem tudok részletesen leírni több milliárd évet, ezért írom le csak ilyen felszínesen.

aranyláz 2019.11.13. 18:48:35

"A hajdanvolt Gautama Sziddharta hercegtől, Buddhától egyszer valaki megkérdezte: Ki vagy? Isten vagy? Nem. Angyal? Nem. Szent? Nem. Akkor ki vagy? – Ébren vagyok.

Pipas 2019.11.13. 20:57:39

@IGe.: "Nekem az egész egy legalább akkora átverésnek tűnik"

Teljesen irreleváns, hogy az ősrobbanás elképzelés igaz -e vagy nem. Attól még a bibliai teremtéstörténet úgy ostobaság, ahogy van. A bibliában isten elmondja hogyan teremtett kupolát a föld fölé, hogy az égi vizeket visszatartsa, hogyan rakta oszlopokra a földet és hogyan rakott félre jeget a jégesőhöz, hogy elég legyen az ítéletnapig.

Teljesen világos, hogy akik az egészet történetet írták nem tudtak annyit, mint amennyit én tudtam 8 éves koromban. Nem az ő hibájuk, nem nézem le őket, de ostobaságokat beszéltek.

Ezen nem változtat az, hogy az ősrobbanás elméletet támadod.

Viszont ha ezt teszed szerintem matekoznod kéne, mert az ilyen filozofálgatás megint nem ér semmit. Elmondom ez hogyan van!

A jelenlegi állapotot meg tudjuk mérni. Abból ki tudjuk számolni milyen volt a világegyetem állapota 100 éve. Abből ki tudjuk milyen volt előtte, előtte és így tovább. Kijön, hogy nagyon régen a világegyetem kicsi volt és forró. Kiszámoljuk, nem filozofálgatunk, nem ötletelünk, nem bizonyítékokat keresünk.

Ha most ezt meg akarod támadni, akkor neked is számolnod kell. Máshogy nem megy.

Pipas 2019.11.13. 21:09:36

@olcsójános: "Írta valaki, hogy egy faj nem alakulhat át más fajjá és hasonló baromságok. "

Nem, nem ezt írtam. Olvasd el figyelmesen és próbáld meg értelmezni. Arról volt szó, hogy a majmokból emberek lettek. Egyedekről, élőlényekről, organizmusokról volt szó nem fajokról.

"te is valaha egy molekula voltál"
Ennek pont semmi értelme nincs. Miért lettem volne én egy molekula?

"zóval beleütközik a meteor a földbe, leesik róla az élet. "

A panspermia elmélet. Igen, természetesen ismerem.

"békából hörcsög, hörcsögből kismajom"

Nem, nem lesz hörcsögből kismajon. A hörcsög az egy élőlény, egy állat, aminek az összes utódja hörcsög lesz. Vallásos emberek szokták mondani, hogy milyen marhák a biológusok, azt állítják, hogy a hörcsögből majom lesz, pedig ez lehetetlen.

Igen, ez lehetetlen, ezért nem is mond egyetlen komoly biológus sem olyat, hogy a hörcsögből majom lesz. Egyetlen egy faj egyetlen egy egyede sem adott életet valamely más faj egyedének.

A hörcsögből egy picit másmilyen hörcsög lett, abból megint egy kicsit másmilyen hörcsög és így tovább. Egy idő után a hörcsögök sora már olyan nagyon más volt, hogy mi emberek azt mondtuk "hé, ez már olyan nagyon fura hörcsög, adjunk neki egy másik nevet".

Ha igazán szigorúak és kicsit filozófusok akarunk lenni, akkor az emberek még mindig halak. Itt őrizgetjük magunkban azokat a dolgokat, amik a halakat hallá tették , csak eltorzulva, néhány dolgot elveszítve. De persze attól, hogy az autó elveszti a kerekét még autó marad, nem?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.13. 23:30:03

Valóban, minél többet tudunk, annál röhejesebbek ezek a mesék a csodákról. Az meg, hogy a keresztény szekta melyik saját vállát veregeti vállon, nem jelent semmit.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.13. 23:34:18

@Pipas: "Egyetlen egy faj egyetlen egy egyede sem adott életet valamely más faj egyedének."

1) ez egyrészt nem egy teljesen precíz mondat, ugyanis a "faj" fogalma sem egzakt, különösen nem időben.

ateistaklub.blog.hu/2015/11/08/melyik_volt_elobb_a_tyuk_vagy_a_tojas

2) másrészt a speciáció során valami olyasmi történik, amire itt gondolsz, és lehetetlennek tartod.

en.wikipedia.org/wiki/Speciation

műveletlen vagy, ne okoskodj!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.13. 23:36:29

@aranyláz: "Akkor ki vagy? – Ébren vagyok. "

ennyi erővel mondhatta volna azt is, hogy "babig". semmi értelme a válaszának, mert egész biztos nem a kérdésre válaszol.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.13. 23:41:57

@olcsójános: "nem a semmi volt a robbanás előtt, hanem valami."

nem feltétlenül volt brmi is az ősrobbanás előtt, sőt, nem feltétlenül volt olyan, hogy az ősrobbanás előtt.

ateistaklub.blog.hu/2013/08/31/a_vilagegyetem_kezdet_problemaja_abrakkal

" De az anyag ebben a nevezzük térnek, szóval ebben a térben egy idő után besűrűsödött és egy olyan elképzelhetetlen apró pontba állt össze"

a tudomány kurvára semmi ilyet nem mond. ez a te saját idiótaságod.

"Írta valaki, hogy egy faj nem alakulhat át más fajjá és hasonló baromságok. Figyelmeztetlek, hogy te is valaha egy molekula voltál valamilyen kőkupac alatt."

ilyen pongyolán ne fogalmazz, mert magas labda, le is csapták! fasznak nem tudsz pontosan fogalmazni, te idióta?!

" Vannak a világegyetemben életet cipelő meteorok"

nem tudunk ilyenekről, fasznak írsz baromságokat?!

"nagyjából a kialakulás sorrendje a következő: halak, lábas halak amik kimásztak a tópartra, lábashalból béka, békából hörcsög, hörcsögből kismajom, kis majomból nagy majom, nagy majomból pedig ember. "

az ilyen félidióták, mint te, nagyjából annyit ártenek a tudománynak, mint a félidióta hívők.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.13. 23:42:27

@olcsójános: "nem a semmi volt a robbanás előtt, hanem valami."

nem feltétlenül volt brmi is az ősrobbanás előtt, sőt, nem feltétlenül volt olyan, hogy az ősrobbanás előtt.

ateistaklub.blog.hu/2013/08/31/a_vilagegyetem_kezdet_problemaja_abrakkal

" De az anyag ebben a nevezzük térnek, szóval ebben a térben egy idő után besűrűsödött és egy olyan elképzelhetetlen apró pontba állt össze"

a tudomány kurvára semmi ilyet nem mond. ez a te saját idiótaságod.

"Írta valaki, hogy egy faj nem alakulhat át más fajjá és hasonló baromságok. Figyelmeztetlek, hogy te is valaha egy molekula voltál valamilyen kőkupac alatt."

ilyen pongyolán ne fogalmazz, mert magas labda, le is csapták! fasznak nem tudsz pontosan fogalmazni, te idióta?!

" Vannak a világegyetemben életet cipelő meteorok"

nem tudunk ilyenekről, fasznak írsz baromságokat?!

"nagyjából a kialakulás sorrendje a következő: halak, lábas halak amik kimásztak a tópartra, lábashalból béka, békából hörcsög, hörcsögből kismajom, kis majomból nagy majom, nagy majomból pedig ember. "

az ilyen félidióták, mint te, nagyjából annyit ártanak a tudománynak, mint a félidióta hívők.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.13. 23:43:16

@IGe.: faszt. ha tudományról beszélsz, akkor hozzál hivatkozástokat, de ilyet nem tudsz, te kis kretén!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.13. 23:47:37

@midnightcoder2: "egy faj akkor különbözõ egy másiktól, ha nem lehet szaporodásra képes utódot létrehozni a kettõ keresztezésével."

na most ez a koncepció egyébként is erősen ellenőrizhetetlen, de az evolúcióban, hosszú időn keresztül át végképp nem értelmezhető.

hogy a faszomban akarod eldönteni, hogy a neandervölgyi emberrel a leszármazási fád melyik egyede tudott volna még egyedet létrehozni, és melyik nem?!

a faj foglma egy pontatlanság. pont az evolúció leírására nem alkalmas.

ateistaklub.blog.hu/2015/11/08/melyik_volt_elobb_a_tyuk_vagy_a_tojas

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.13. 23:48:37

@Pipas: " A biológia szerint nem tartozhatsz más fajba mint a szüleid. "

FASZT. a biológia sehol nem mond ilyet.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.13. 23:56:01

@Ésszelteli: " a világ teremtéséről a Biblia világosan ír tehát az nem az én feltételezésem, hanem azt az állítást elfogadom"

van olyan könyv, amely szerint a Földet Atlasz, vagy egy teknősbéka tartja. mi alapján döntüd el, hogy melyik idiótaságoban hiszel?!

"a tudomány pedig állítja, hogy a nagy bummal jött létre"

nem. a tudomány állít olyat, hogy volt egy "nagy bumm": azaz volt egy tágulási periódus. hogy a világegyetme létrejött, és, hogy így jött létre, azt nem állítja.

"senki sem tudta tudományosan bebizonyítani. "

a tudomány a világegyetem tágulását kb annyira erősen tudja igazolni, mint én azt, hogy te egy ember vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.13. 23:56:50

@midnightcoder2: nem. a mágia az a bűvésztrükk, akinek az elkövetője, hazug disznó.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 00:01:21

@Ésszelteli: "Midenki hisz a pogány is"

a pogány egy vallásban hisz. de vannak, akik tényleg nem hisznek. nem pogányok. ateisták.

" hiszen azért indul kenyeret vásárolni mert azt gondolja azzal is fog hazatérni."

aha, és a kenyérboltról úgy egyébként nincs empirikus igazolása?! csak úgy inndult el a kenyérboltba, minden igazolt tudás nélkül, puszta találomra?!

"Biztos, hogy van befolyása a hitnek a jelen való világra is"

a Down-kórosoknak is van befolyásuk a világra.

"az orv is azt mondja már vagy 30-ve, ha a beteg nem hisz a gyógyulásba nem is fog meggyógyúlni"

a legtöbb ember simán meggyógyul egy influenzából, akármennyire is nem hisz benne.

ostoba vagy, ezért vagy hívő.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 00:02:36

@Ésszelteli: ez egyelőre csak egy mese. miért hinnénk el, hogy a történeted egyáltalán igaz?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 00:04:21

@Ésszelteli: én nem nagyon ismerek ma olyan jelenséget, vagy történetet, amit ne értenénk valamilyen szinten. nem nagyon van egyáltalán olyan történet, ami csodajelölt lehetne.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 00:05:46

@Nyerspolgár: a tudósok bezárták istent, és adtak neki egy mobilt angry birds-zel.:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 00:06:50

@chrisred: és nagyon sok hazug emberrel is találkozunk.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 00:07:41

@inebhedj - szerintem: "a valóság sem létezik önmagában, így pl. hit nélkül. "

ezt honnan a faszomból szoptad?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 00:09:28

@peetmaster: "Reality is that which, when you stop believing in it, doesn't go away."

https://en.wikiquote.org/wiki/Philip_K._Dick#%22How_To_Build_A_Universe_That_Doesn't_Fall_Apart_Two_Days_Later%22_(1978)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 00:11:18

"Ne feledjük, hogy pl. a római egyházban a szentté avatás alapfeltétele, ha tehát avatnak szenteket – és avatnak, akkor ez azt is jelenti, hogy ma is vannak csodák."

Sztálin jó gyerek volt, hiszen egy csomó érdemrendet kapott:

hu.wikipedia.org/wiki/Joszif_Visszarionovics_Szt%C3%A1lin

Pipas 2019.11.14. 07:18:10

@math0: "másrészt a speciáció során valami olyasmi történik, amire itt gondolsz, és lehetetlennek tartod."

Nem, nem "valami olyasmi történik". A fajok soha nem úgy alakulnak ki, hogy egy faj egy egyede egy olyan egyednek ad életet, ami egy másik fajhoz tartozik. Ez amolyan biológiai trivia, illene tudnod, ha már olyan nagyon műveltnek tartod magad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 08:02:24

@Pipas: " Ez amolyan biológiai trivia, illene tudnod, ha már olyan nagyon műveltnek tartod magad. "

hazudsz. nem tudod igazolni, hogy ez így van, a műveletlen te vagy. egyszerűen kitaláltál valamit, és azt hiszed, hogy úgy van, de kurvára nem tudod igazolni, csak ismételgeted az ostoba dogmádat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 08:18:59

@Pipas:

kezdjük például azzal, hogy ha A életet ad B-nek, akkor

1) amennyiben ez nem ivaros szaporodás volt, akkor eleve kérdés, hogy mi a faszom a "faj" pontos definíciója
2) amennyiben ivaros, akkor ugye a "faj" fogalom legnépszerűbb definíciója szerint az első kérdés, hogy A és B tud-e utódot létrehozni. ha A és B azonos neműek, akkor máris nem képesek. ha különböző neműek, akkor ritkán történik meg erre kísérlet. de egyébként nem zárhatod ki, hogy A és B nem képes utódot létrehozni.
3) továbbá, ha A és B képes utódot létrehozni, és A és C is képes, de C és B nem, akkor mi van? itt van ugye a "faj" fogalmának problémája: hasonlósági reláció nem feltétlenül hoz létre ekvivalencia-osztályokat

de hát neked ez úgyis magas, mert idióta vagy. de azért okoskodsz.

2019.11.14. 10:50:09

@olcsójános: pont így beszél az a buta ember, aki nem érti meg a dolgokat. Gondolom a villám is az isten haragja neked :)))) Mellesleg ha a felvázoltak számodra hülyeségek, akkor milyen logika mentén elfogadhatóbb, hogy ugyanígy a semmiből egy szakállas bácsi csinált mindent csettintésre?

Pipas 2019.11.14. 12:05:22

@math0: "de kurvára nem tudod igazolni"

Te komolyan azt hiszed, hogy leállok érdemben vitázni veled? :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 20:40:31

@Pipas: "Te komolyan azt hiszed, hogy leállok érdemben vitázni veled? :D "

dehogy hittem. már hogy állnál le velem érdemben vitázni, amikor:

A) idióta vagy, tehát nem tudsz érdemben vitázni
B) nincs igazad, és ezt te is jól tudod, tehát nem mész bele érdemi vitába

de ahhoz is selejt vagy, hogy ezt elismerd, tehát azt se vártam. pontosan azt csinálod, amit vártam: gyáva vagy, idióta vagy, pszichopata vagy. de azért okoskodsz, és nyilvánosan égeted magad.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2019.11.15. 18:12:05

@math0: meg kellene már különböztetni a "hit a kenyérbolt létezésében" és a "hit valami természetfeletti, azaz definíció szerint megismerhetetlen dologban" fogalmakat, mert amíg ezt nem tesszük, a hívők mindig csalni fognak ezzel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 23:16:10

@peetmaster: még jobb megkülönböztetést tudok: én nem hiszem, hogy van kenyérbolt, én TUDOM. és akkor semmiféle magas labdát nem adok fel. nem úgy, mint te.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.11.16. 17:54:01

Aki leáll Math0, azaz Brendel Mátyás megzakkant ateista elvtárssal vitázni, hát az meg is érdemli :-)
süti beállítások módosítása