Következő eseményünk kapcsán, az egyik válaszadótól, Sipos Barnabás ortodox parókustól azt kérdeztük, hogy tapasztalta-e már a különböző felekezetű keresztények igazi egységét. Íme a válasza.
„…mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan.” (2Kor. 6,10)
Pál apostol fent olvasható szavait tapasztalhattuk meg 2010-ben, amikor frissen szentelt papként az Isten arra a feladatra szánt, hogy megteremtsem a debreceni ortodox közösségnek a saját lelki otthonát. Valóban azt éreztük, hogy semmink sincs, és valóban nem is volt. És mégis megvolt mindenünk? Igen. De hol van ebben a logika, a mi emberi logikánk…?
Ott volt mellettünk az imádság, melyen keresztül érezhettük az Isten közelségét; a havonta, majd később hetente végzett Szent Liturgiák, melyben találkozhattunk is Vele, és mindez elég volt ahhoz, hogy ne féljünk senkitől és semmitől. Csakis azt éreztük, hogy a kitűzött cél szent, és ha Isten úgy akarja, bármi lehetséges. A mi álmunk egy saját templom volt, amit végül Isten kegyelméből, 2019. december 28-án szentelhettünk fel.
Főpapi liurgia a Nagytemplom gyülekezeti termében
De mindezek előtt tekintsünk vissza kicsit a debreceni ortodox közösség újjászületésének kezdeteire! (Ugyanis 1950-1960 között már létezett egy Szent Háromság Orosz Orthodox Egyházközség Debrecenben.)
Több olyan hozzászólást olvashattunk a január 25-i rendezvény eseménye alatt, amiben felhívják a figyelmünket arra, hogy bizony az ökumené nem csak egy hétig tart, de legtöbben mégis csak ilyenkor találkoznak az egység szellemével. Személy szerint jómagam, és a 2003-2010-ig még „hontalan” egyházközségem is megtapasztalhatta, hogy bizony az ökumené életünk minden napját betöltheti, és valóban tettekre válthatjuk mindazt, amiről azon a bizonyos egy héten tanulunk egymástól.
Senki nem azt kéri az egyházaktól, hogy adják fel értékeiket, hagyományaikat, hittanításukat. Azt hiszem, hogy sokkal inkább a Szentírás szavainak közös tettekre váltásáról szól, függetlenül attól, hogy testvérem ortodox, katolikus, református, evangélikus vagy baptista vallású.
Több évtizedes kihagyás után 2003. október 4-én a Magyar Orthodox Egyházmegye akkori kormányzó főpapja, Hilarion (Alfejev) püspök atya főpapi Szent Liturgiát tartott a debreceni Szent Anna római katolikus székesegyház altemplomában, Bosák Nándor püspök atya szíves hozzájárulásával. Néhány év után a Nagytemplomi Református Egyházközség gyülekezeti termébe kapott bebocsátást az ortodox egyházközség Dr. Bölcskei Gusztáv Püspök Úr nagylelkű beleegyezésével. Két évvel később pedig a Debrecen-Kossuth utcai Református Gyülekezet fogadta be a közösséget, Derencsényi István református főjegyző Úr jóvoltából. (Hét éven keresztül havonta egyszer tartottak Szent Liturgiát az említett helyeken.)
Ortodox húsvét a Verestemplomban
Mindezek a cselekedetek igazolják a Szentírás szavait: „aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki engem küldött.” (Mt 10, 40)
Senki nem kérte a másiktól, hogy feladjon valamit is a saját hitvallásából. De mindazoknak, akik akkor befogadtak minket, hogy istentiszteleteket tarthassunk az ortodox hívek számára, azért tették, hogy helyet készítsenek az Úrnak (vö. Zsolt. 131, 3-5).
Sorolhatnám még a jótetteket, melyet az ortodox közösség kapott más felekezetektől, de újra és újra arra kapunk bizonyosságot, hogy az ökumenének van egy ilyen arca is. Ami a legtöbb ember számára láthatatlan, mégis létezik, nem csak az év egyetlen hetében.
Bízom benne, hogy a fenti sorok megtanítják majd még jobban megérteni, és megvalósítani a példabeszéd szavait egymás között, hogy: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25, 40).
Sipos Barnabás
Várunk január 25-én 18 órára a debreceni Megtestesülés-templomba, hogy élőben vitassuk meg, hogy a keresztények egysége állom, vagy valóság-e.
