Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Koronavírus vs Egyház

2020. március 19. - szoljbeapapnak

Az ima véd a vírus ellen vagy pont Isten büntetése a járvány? Erősíti vagy gyengíti a hitet egy krízishelyzet? A Szólj be a papnak kezdeményezés a körülményekre tekintettel most nem kocsmai alkalmat szervez, hanem élő közvetítéssel készül az igencsak aktuális téma kivesézésére.

Pénteken 18 órától kerül sor az online vitaalkalomra, ahol szabadon, kommentben feltett kérdések alapján zajlik majd a beszélgetés, három felekezet képviselői, köztük egy katolikus püspök várja a nézők kérdéseit. A válaszadók Dr. Székely János római katolikus püspök, Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész és Jakab Bálint református lelkész lesznek, Pezenhófer György moderálásával Szombathelyről fognak bejelentkezni.

1000-6.jpeg

Manilai templom előtt (Fotó: Aaron Favila/AP)

Székely János a Magyar Kurírban megjelent friss írásában kiemelte, hogy a „lelki vírusokra” is érdemes lenne reagálni, hiszen „vannak az emberiségnek nagyobb bajai is, mint a koronavírus, de sajnos ezekre a bajokra szinte teljesen érzéketlenek vagyunk.” Azt javasolta, hogy vegyük észre a lehetőségeket is a járvány kapcsán, utalva a családdal töltött értelmes időre.

A járvány terjedése több hitbéli témát is feszeget, többek közt az Istenbe vetett bizalom és az Ő akarata elfogadásának kérdését. Érdekes adalék, hogy a vírus koreai kibontakozásához egy kisebb (gyakran szektának titulált) keresztény közösség alkalmai is hozzájárultak, vezetőjük bocsánatot is kért, lehetséges, hogy emberölés miatt emelnek vádat ellene.

Az utóbbi napokban, hetekben a magyar történelmi egyházak egymás után jelentették be, hogy szünetelnek vagy a nyilvánosság kizárásával, lehetőleg online közvetítéssel lesznek megtartva a misék, istentiszteletek, ezzel egyre többen élnek is (itt egy példa). A katolikus papok többek közt azzal a kérdéssel szembesültek a hívők részéről, hogy hogyan lenne képes a szenteltvíz fertőzni? A református egyház egyéni és közböjtre hívott fel, imádkozva a betegek gyógyulásáért és a járvány megszűnéséért. A görögkatolikus egyház közleménye kiemeli, hogy „a rendkívüli helyzet hitünk próbája és megerősítője is lehet.” Az ikonok máskor szokásos megcsókolását nem javasolják.

Az esemény közvetítése a Szólj be a papnak oldalán lesz valamint élő adásban a BONUM TV-n! Ha már van kérdésed, itt felteheted!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr8015535622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása