Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Amikor a pap TikTokon hirdeti az Igét

- avagy hittanóra egy percben

2020. április 22. - szoljbeapapnak

Az utóbbi időben egyre több lelkész veszi igénybe a technika adta lehetőségeket, hogy ebben a különleges helyzetben is elérje a híveit. Lassan, de biztosan online közösségekké is kovácsolódnak az offline templomi csoportok. Most aztán nem mondhatjuk, hogy az egyház nem halad a korral. Ha keresünk, találunk bőven istentisztelet-, mise- és szentségimádás-közvetítéseket, dicsőítő imaalkalmakat, naponta akár több száz online imádkozásba kapcsolódhatunk be, legyen is az a világ bármely pontján.

A helyzetet "kihasználja" Huszti Zoltán római katolikus pap: rövid, egyperces hittanórákat is tart a nagyközönségnek, különösen olyanoknak, akik nem katolikusok. És teszi mindezt ott, ahol a fiatalok jelenleg vannak: a telefonképernyők előtt. Belülről mutatja meg azt a templomot, ahol ő szolgál, a gyóntatófülkében kalauzol körbe, miközben elmondja a gyónás menetét. A katolikusoknál használatos színek liturgikus jelentését magyarázza, áldást ad és imádságokat tanít. Hát neki biztosan jár a fizetés koronavírus idején is, hiszen napi szinten megdolgozik érte.

nevtelen_2.jpg

Aki fent van TikTokon, bizonyára találkozott már a Zoliatya hashtaggel, aki nem, annak FB-videó formájában mutatunk be néhány egyperces hittanórát.

Milyen egy katolikus templom belülről?

Hogyan néz ki a gyóntatófülke belülről?

Miért, illetve kiért harangoznak?

Miért van mindig más ruhában a pap?

Mi az az áldás és mire jó?

Persze Zoli atya azt is elárulta nekünk, hogy azért ez nem mindenkinek tetszik. De miért is kéne, hogy mindenki megnézze az ő videóit? Ő is azt vallja, hogy ha csak egyetlen egy ember is közelebb került az egypercesei által Jézus Krisztus üzenetéhez, akkor már elérte a célját.

Szeretjük, amikor a papok komfortzónájukból kilépve keresik az újabbnál újabb lehetőségeket, hogy megszólítsák az embereket. Zoli atya egyébként tavaly januárban is ezt tette, amikor egy ifjúsági találkozón etelközi viseletben rótta Panama utcáit.

Zoli atya, kíváncsian várjuk a többi videódat. Sok erőt és kitartást kívánunk! Hajrá!

UPDATE: Május 7-én Pál László református lelkipásztor mellett Huszti Zoli atya is élőben válaszol a kommentben feltett kérdésekre, témánk: Online hitélet - az egyház jövője, vagy az élő közösség gátja?. A FB-eseményt itt találod!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr5915625840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása