Tolkien A Gyűrűk Ura trilógiájának 1954-es megjelenése óta különféle fantáziavilágokban élhetünk. Ian Livingstone híres neves „lapozgatós” könyvei (melyek itthon a rendszerváltáskor jelentek meg) már arra is lehetőséget adtak, hogy az olvasó legyen a főhős. A digitalizáció előretörésével pedig ezek a világok a zsebünkbe kerültek. A sajtó szinte minden évtizedben (vagy még gyakrabban) kreált egy nagy balhét ennek kapcsán: azok a hangos keresztény közösségek, amelyek sátánizmust és pogányságot kiáltottak a fantasy világok kapcsán - féltve a keresztény identitást - mindig megtalálták ezeket a „kezdeményezéseket”.
Gimnazista koromban én személyesen és generációs szinten is kaptam támadásokat, amiért a M.A.G.U.S szerepjátékkal játszottam. De emlékezhetünk akár a Harry Potter sikereinek árnyoldalára: felvetődött a kérdés a konzervatívabb oldalról, hogy miért neveljük a gyermekeinket boszorkányságra és fekete mágia használatára. Ez a jelenség oda vezetett, hogy a liberálisabban gondolkodók már mém szinten karikírozzák ki ezeket (pop kulturális szinten az Ifjú Sheldon AD&D-s epizódjától kezdve számos esetet lehetne említeni erre).
De valóban kell-e félnünk a fantáziavilágok kreálta istenségektől, és tényleg bűn-e a játék. Elvégre a Tízparancsolat nem írja, hogy ne játszunk LOL-t, vagy Call of Duty-t.
Miért ez a hosszas bevezetés? Azt gondoltam, hogy ez a fajta gamer-keresztény ellentét eléggé megosztó téma ahhoz, hogy alapanyagul szolgáljon egy Szólj Be a Papnak! eseménynek…
Hartyándi Mátyás sok hazai szerepjátékos számára ismerős lehet, mivel gyakori vendége a témával foglalkozó YouTube-csatornáknak (Kockák & Sárkányok), illetve számos előadást is tartott a témában. Neki játékpedagógusként az a munkája, hogy játsszon a gyerekekkel. Jó, nem? Így elsőként őt kértem fel válaszadásra. Ugyanis arra gondoltam, hogy a játékosok becsületét, és a gamifikáció pozitív oldalait jól meg tudja védeni az egyházi közeg ellenében. Matyi egyből igent mondott a felkérésre, de hozzátette, hogy ő maga is hívő keresztény, illetve egy katolikus iskolában tanít, és nem szeretne kényelmetlen vitákba belemenni atyákkal, mivel számára ők tekintélyszemélyek.
Micsoda? Egy hívő keresztény AD&D-t játszik a nebulókkal az egyházi iskola kérésére?
Ekkor kezdtem sejteni, hogy egy, a tervezettnél is rendhagyóbb estének nézünk elébe. A szervezés folytatódott, és Mogyi barátom írt, hogy Kiss Zsolt atya, a püspökladányi plébános egyébként híresen nagy Hatalom Kártyája (és mint kiderült League of Legends) játékos, és ha szeretném, keres nekem egy kontaktot hozzá. Persze kértünk elérhetőséget, így Zsolt atya lett a második vendég. Közben minden irányba elindult a keresés, és kiderült, hogy szinte minden felekezet rendelkezik gamer lelkésszel. Az evangélikusokat Kutyej Dániel békéscsabai esport manager és teológia hallgató, a reformátusokat Damásdi Péter teológus képviselte, görögkatolikus oldalról pedig Czirják János (pap és senior FIFA account tulajdonos) adta a válaszokat.
Tehát kijelenthetjük, hogy egy ökumenikus egyházi eseményt hoztunk össze a gamer témára felfűzve; és ezzel azt hiszem, rögtön meg is válaszoltuk azt a kérdést, hogy a játékok alkalmasak-e közösségek építésére.
A webinárium formában május 25-én este nyolc órától kezdődő eseményen szinte a kezdés percétől kezdve 100 felett volt a nézők száma, és a Szólj Be a Papnak! online eseményeinek történetében most érkezett a legtöbb komment.
Ebből két dolog következik: beigazolódott, hogy ez a téma nagyon nagy érdeklődést generál, és minden résztvevőnek van tapasztalata, kérdése, hozzáfűznivalója. A másik dolog, hogy nekem, mint moderátornak elég nehéz dolgom volt, hogy minden hozzászólásra, kérdésre reagálni tudjunk a rendelkezésre álló 90 perc alatt.
Szóba került az, hogy bűn-e a „Hack&Slash” típusú játékokkal (pl. Doom) játszani – végül is egyházi szinten egy véres-poklos játék érthető módon nem annyira preferált, de a magasabb szintű kombinatorikai képességeket vagy csapatjátékot igénylő játékokkal viszont maguk az atyák is szívesen töltik szabadidejüket.
A második nagy kérdéskör a fantáziavilágokban létező istenek, vallások és a valós kereszténység kapcsolatát (ellentétét?) firtatták. Konkrétan el is hangzott olyan kérdés, hogy „ha más vallású karakterrel játszom, akkor azt meg kell-e gyónnom?). Erre Zsolt atya adta a legmegnyugtatóbb választ azzal, hogy neki nagyon tetszik a Game of Thrones világának istenvilága, és szórakoztatónak találta a regényben ennek leírását.
Mivel a WHO két évvel ezelőtt a játékfüggőséget felvette a mentális betegségek listájára, és velünk volt egy mentálhigiénés szakember végzettségű játékpedagógus, ezért ezt a témakört is érintettük. Nem is a kérdezők, hanem Péter hozta be a virtuális egyház és a VR-keresztelő kérdését, amelyből egy rövid vita is kerekedett. A végén arra jutottak, hogy azért az egyházi liturgiákat elfogadható módon inkább az offline térben kell lefolytatni.
Mi lett a végkifejlet? Igazából az, hogy annyi témakörben lehet elmerülni a gamerkedés kapcsán, hogy szükségét érezzük a folytatásnak: a kommentek mennyiségéből ítélve ezzel nektek sincs ellenvetésetek. A másik nagy tanulság pedig az, hogy jó ez az online forma, de mi magunk is szívesebben innánk már egy jó sört egy e-sport bárban, hogy ott folytassuk veletek ezt a diskurzust.
Ha visszanéznéd, itt megteheted.
Kiss Ákos