A ”karanténkönyvtáram” gyarapodásnak indult és valahogy mindig Trianonba botlottam, bizonyára a 100 éves évforduló miatt. Megjelent egy történelmi sci-fi regény, amely arról szól, hogy mai katonák helikopterrel térnek vissza a mohácsi csatába, megelőzendő azokat a történelmi folyamatokat, amelyek a magyar történelmet megrengető békeszerződéshez vezettek. Tényleg egyedi és izgalmas olvasmány. A „mi lett volna, ha…” vonalon halad az alternatív Trianon novellákat tartalmazó kötet is, amelyben az ötletes szerzők azzal a gondolattal játszanak el hogyan is nézne ki a dolog, ha másként alakul a nagyhatalmi döntés. E két könyv apropóján érdemes megjegyezni, hogy jól mutatják: 100 év után is annak kapcsán jön leginkább lendületbe a fantáziánk, ha azt kell elképzelni, hogy lehetett volna megelőzni, milyen lett volna, ha nem úgy alakul…

A pozsonyi Kék templom, Lechner Ödön, 1908

Aztán már olyan könyvbe is „beleláttam” ezt a témát, amelynek semmi köze Magyarországhoz. Egy svéd pap a katolikusok svédországi és finnországi helyzetéről írt könyvet ’A vesztesek története’ címmel. A történelmi háttér az, hogy a reformáció után, a lutheránus államegyházak létrejöttével a katolikusok helyzete az északi országokban meglehetősen nehéz lett. Nem is gondolnánk, hogy Svédországban hivatalosan 1860-ig nem lehetett katolikusnak lenni, kolostorok pedig 1952-ig nem működhettek. Ma mégis azt látjuk, hogy a százezres svéd katolikus közösség növekszik, virágzik, és nő a súlyuk az országon belül. Azért jutott róla eszembe az I. világháború utáni sorstragédia, mert sok magyar a mai napig vallásilag is háttérbe szorítva él az egykori kisantant országokban, és a magyar közösségek önmeghatározásában is fontos szerepe van a hitnek.

A kereszténység bármennyire is összekapcsolódott Európában több évszázadon keresztül a világi hatalommal, Isten valójában a gyengékkel és a vesztesekkel van. Nem véletlen, hogy Jézus Krisztus vállalta a megvetettséget, megalázottságot és kínhalált. Figyelmeztette is tanítványait, hogy „ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (János evangéliuma 15, 20). A hívők életében az üldözés is Isten ajándéka, ezáltal lesznek hasonlókká Mesterükhöz. Jézus többek közt azokat mondja boldognak, akik sírnak és akiket az igazságért üldöznek. (Máté evangéliuma 5,5; 5,10).

Akkor viselkedünk keresztényként, ha az üldözésre, megaláztatásra, háttérbe szorításra nem a harag, a bosszú vagy az önsajnálat a válasz, hanem az Isten közelségének megtapasztalása, az általa kínált boldogság megízlelése. Ma már nem csak a határon túli magyarok, de az anyaország keresztényei is kisebbségbe szorulnak. Ez tragédia? Segíthet a megfejtésben, hogy Jézus azt is mondta, „ti vagytok a föld sója” (Máté evangéliuma 5, 13). Nos, a só csak kisebbségben lehet, különben ehetetlen lesz az étel. A só „kötelessége” az, hogy ne váljon ízetlenné. Vagyis a magyar keresztények feladata határon innen és túl, Trianon után 100 évvel, a 21. században: ne a csökkenő számadataink bénítsanak, hanem legyünk kreatív, cselekvő és boldog közösség! Akikre nézve bárki csak azt mondhatja: most már értem, mit jelent, hogy „az Isten országa közöttetek van!” (Lukács evangéliuma 17, 21). Használjuk a trianoni évfordulót arra, hogy feltegyük a kérdést magunknak: ilyenek vagyunk?