Az egész országot megrázta Benedek Tibor halála, aki nemcsak a magyarok rendkívül szimpatikus sporthőse volt, hanem 47 évével mai viszonylatban fiatalnak is számított. Természetes tehát, hogy sokakban felvetődik a kérdés: ha van is Isten, miért hagyja, hogy ilyenek történjenek? Utolsó klubja, az UVSE elnöke, Lovas Péter például búcsújában ezt írta: „Halálod a maradék hitemet vette el, hogy higgyek az élet igazságosságában.” . Az év elején a sportvilágot hasonlóan fájó csapás érte a 41 éves Kobe Bryant elvesztésével, aki halála napján szentmisén járt a balesetben szintén elhunyt kislányával. Vagyis azt feltételezhetjük, hogy kérte, kereste is az Úr áldását életére.
Arany Barbara református lelkészt kérdeztük, hogy szerinte mi a hiteles válasz arra, hogy "miért a jók mennek el korán?"
Ahogy szinte mindenki, én is megdöbbentem, hogy Benedek Tibor halálán. Aztán elképedve néztem, hogy szó szerint elárasztotta a közösségi médiát, ahogy oldaltól függetlenül gyászolják őt.
A kiváló sportoló egyik pillanatról a másikra tökéletes szuperhőssé változott és megjelentek a soha többet nem lesz már ilyen csodálatos ember a földön gondolatok, miközben a leggyakrabban intézett önvallomásában épp azt hangsúlyozza, hogy cseppet sem szuperhős és nem hibátlan, hanem egy nagyon kitartó és küzdő típus. Persze, éppen ebben rejlik a nagysága. Az alázatában és a tisztességében.
S mi a következő kérdésünk? Miért pont ő? Miért az ennyire jó emberek halnak meg korán? Főleg, ha hozzátesszük, hogy bár még az év felén sem vagyunk túl, de már a második fiatal sportolót veszítjük el hirtelen és ezért nehezen felfoghatóan, ha Kobe Bryantre gondolunk. Nagyjából ugyanennek a jelenségnek lehettünk akkor is a tanúi: Megdöbbenés, hitetlenség és aztán túláradó emlékezések, hogy milyen nagyszerű volt az, aki elment.
Miért pont ő? Isten hogyan engedhette meg ezt? Ez egy nagyon jó kérdés. De azért visszakérdezhetek?
Ha azt mondod, hogy Isten engedte meg, akkor elismered a létezését és azt, hogy Ő irányítja a dolgokat. De csakis ilyen esetekben, amikor valami nem tetszik. Ha minden úgy megy, ahogy szeretnéd, akkor az egyedül a sorsnak, a szerencsének, de legfőképp magadnak köszönhető. Ez pedig igen logikátlan így.
Tehát vagy elismered, hogy Isten kezében vannak a dolgok, vagy pedig, ha tagadod a létezését, akkor nem jelölheted meg Őt a korai halál okaként.
De játszunk tovább a gondolattal: Isten létezik, Ő tartja a kezében a dolgokat. Akkor viszont mégis fel kell tenni a kérdést: miért halt meg ez a két kiváló (sport)ember és többgyerekes apa ilyen korán? Nem érdemeltek volna hosszabb életet? Ez a feltevés azért érdekes, mert kimondva-kimondatlanul az van mögötte, hogy érdemek szerint élnek az emberek rövidebb-hosszabb ideig. Ennek a logikának mentén valóban igazságtalan, hogy két ilyen embernek sem jutott tisztességes öregség és játék az unokákkal. Miközben tízezrek élnek tovább egyetlen olimpiai érem, példaképszerű élet nélkül és ha őszinték vagyunk: ha nekik, akik ennyire jók voltak, csak ennyi jutott, akkor nekem és neked milyen hosszú életre van esélyünk?
Igazságot kérünk számon Istenen, pedig igen rosszul járnánk, ha a mi emberi mércénk szerint lenne igazságos velünk. Ha úgy bánna velünk, mint érdemelnénk, mint ahogy joga lenne megtenni. Ha minden rossz gondolatunkat, tettünket visszakapnánk, akkor hány évet is érdemelnénk a földön? Ha őszinték vagyunk, akkor nem sokat. (Bocsánat a tökéletes olvasóktól! A sorokat csak egy esendő lelkész írja.)
Örüljünk neki, hogy Isten nem úgy igazságos velünk, ahogy mi tennénk a helyében, hanem sokkal inkább kegyelmes. Sokkal több jót kapunk Tőle, mint érdemelnénk. Több új esélyt és lehetőséget, mint azt bármilyen nagyszerű embertől kapnánk.
Keresztyénként szomorú vagyok, hogy az emberek elvesztettek egy nagyszerű sportembert és példaképet, hogy a gyerekei az édesapjukat, a felesége a társát és ami még torokszorítóbb: a még élő szülei elvesztették a fiukat. De közben hálás is, hogy ebbe az életbe annyi minden fért bele. Gondoljatok bele, hogy sokan kétszer ennyi idő alatt ennek a tizedét sem viszik véghez! Mennyi minden maradt volna ki a mi és sokak életéből, ha ez a két sportoló nem tette volna azt, amit.
Isten nem parancsolta meg a betegséget okozó sejteknek, hogy fogják vissza magukat. Ha így magában nézzük, akkor ez nagy hibának számít. De talán érdemes itt felidéznünk Isten válaszát, amit a sokat szenvedő Jóbnak adott, ami felületes olvasatban simán helyreutasításnak tűnhet, de mélyebben belegondolva annak kimondása, hogy más az Isten perspektívája és más a miénk. Kb. mint a hangyáé és az elefánté. Isten nagyobb és másabb összefüggésben látja az egyes sorsokat, mint mi. Nem kell Isten előtt titkolni a fájdalmunkat és neheztelésünket, de érdemes mellétenni ezt is.
Illetve még az a kérdés: ha azt akarjuk, hogy Isten akadályozzon meg minden rosszat vagy hogy a világmindenség csendőreként parancsoljon minden egyes sejtnek és embernek stb., azzal tulajdonképpen vagy a saját vagy az Isten szabadságát akarjuk sutba dobni. Mert vagy minket tenne droiddá az, ha Isten folyton beleszólna a döntéseinkbe vagy pedig mi szeretnénk a világmindenség Teremtőjének megmondani, hogy mikor és mit tegyen, ami egyből nagyon furcsán hangzik.
Isten hagyta, hogy Benedek Tibor és Kobe Bryant korán meghaljon. Ahogy hagyta, hogy a tehetségükkel és a kitartásukkal magasba emelkedjenek és közben hagyta, hogy ez a dicsőség ne részegítse meg őket. Hagyja, hogy mi ma is egy új napot kezdjünk és hagyja, hogy jól éljünk ezzel a nappal. Azzal a kitartással és tisztességgel, ahogy azt mindketten tették, akkor is, amikor úgy tűnt, hogy egy komoly vád derékba töri az életüket.
Ez a hagyás, a nekünk adott döntési szabadság tulajdonképpen az Isten szeretetét fejezi ki, amit kegyelemnek is hívnak, ami újabb lehetőséget ad nekünk. Akkor is, amikor meg sem érdemeljük, de ilyenkor azért (titokban) hálásak vagyunk, hogy annyira mégsem (emberi módon) igazságos...
Te hogy élsz vele, hogy kaptál még egy napot?
Kérünk, hogy imádkozz Benedek Tibor családjáért, a barátaiért, az őket gyászolókért, hogy Isten adjon nekik erőt és vigasztalást ma is!
A fényképért köszönet Hájas Istvánnak.