„Bármit csinálsz, azt csináld jól!” – hangzik Ambrus Attila, azaz a Viszkis mottója, aki valóban ennek szellemében rabolta végig fővárosunk bankfiókjait, s akinek a története – egészen egyedülálló lévén – Antal Nimród filmrendezőt is megihlette. Alkotásának vetítésével és egy rendkívül izgalmas pódiumbeszélgetéssel zárult a K-Pont Feszt programsorozata.
A válaszadók között volt Kókai Nagy Tímea az Interfilm képviseletében, Asztalos Richárd evangélikus lelkész, Kiss László görögkatolikus pap, illetve maga a Viszkis, Ambrus Attila, akinek köszönhetően betekintést nyerhettünk a film kulisszái mögé.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Ambrus Attila hazánk egyik legmegosztóbb személyisége. Gyakran merül fel a dilemma vele kapcsolatosan, hogy miért „sztárolnak” egy olyan embert, aki bűncselekmények sorozatát követte el és miért lehetséges az, hogy bárhol megjelenik, az emberek aláírást és közös képet szeretnének tőle. Ennek az ellentmondásnak tökéletes lenyomata volt, amikor a beszélgetés kezdetén az est moderátora, Berecz Péter megkérdezte a moziteremben ülőktől, hogy ki az, aki a film alatt végig a Viszkisnek szurkolt. A közönség szinte egy emberként emelte magasba a kezét, ami alapján kijelenthető, hogy az a bizonyos „betyárromantika” a film nézőit is magával ragadja.
A jelenséggel kapcsolatosan Kókai Nagy Tímea azt emelte ki, hogy a remek színészválasztás is ráerősít erre, ugyanis a Viszkist alakító Szalai Bencének sikerült szimpatikussá tenni a karaktert. Asztalos Richárd pedig megjegyezte, hogy a bemutatott életút valóban nem mindennapi, és valóban filmbe illő, így ez szintén szimpátiát ébreszthet a film közönségében.
A Viszkis pedig azzal a mondattal indította a beszélgetést, hogy ő tulajdonképpen három dologhoz ért: a köcsög készítéshez, a bankrabláshoz és a csülkös-pityókás kenyér sütéséhez; így az egyeztetések során eldöntötte, hogy a filmszakmai kérdéseket a rendezőre, Antal Nimródra bízza.
Leszögezte azonban, hogy minden jelenetet átbeszéltek, s elárulta, hogy a három évig készülő produkció során igen sok pálinka elfogyott, míg végül közös nevezőre jutottak.
Nem minden nap nyílik lehetőség arra, hogy egyenesen a Viszkisnek szegezhessük az ő életútjával és a filmmel kapcsolatos kérdéseinket, a nézők pedig éltek is ezzel a lehetőséggel. Egy hölgy a közönség soraiból elsősorban a csülkös-pityókás kenyér receptjét szerette volna Attilától megtudni, majd kicsit komolyabb vizekre evezve azt próbálta feszegetni, hogy hová tette a rengeteg pénzt, amit a bankfiókokból eltulajdonított, utalva Rózsa Sándorra és a már említett „betyárromantikára”, hiszen róla köztudott volt, hogy a szegényeket támogatta. Természetesen konkrét választ nem kapott kérdésére, de
Attila utalt rá, hogy igyekezett juttatni belőle a családjának Erdélybe, s mivel a hölgyek körében nagy népszerűségnek örvendett, így rájuk is igen sokat költött, majd nevetve hozzátette, hogy az elásott tartalékok helyéről nem nyilatkozik.
Kiss László atya azt a kérdést vetette fel a film templomi jelenetét említve, hogy mennyire volt gyerekkorában meghatározó ez az élmény az egyházzal vagy Istennel való kapcsolatában.
Talán a beszélgetés legmélyebb mondatai hangzottak el Attilától, amikor visszaemlékezett arra, hogy a nagymamája haláláért az egyházat okolta, ugyanis a fűtetlen templomban összeszedett betegség miatt ment el, illetve a Viszkis kleptomániája – ellopta és megette az összes ostyát – is közrejátszott abban, hogy nem lett jó viszonyban a helyi plébánossal. Ez a mozzanat csupán egy volt a számos gyerek- és fiatalkori traumából, amelyek aztán a bankok kifosztásáig vezettek; ugyanis a román javítóintézeti körülmények, majd a román hadseregben való szolgálat is rányomták a bélyegét a Viszkis életére.
De vajon ki lehet-e szállni egy ilyen bűnspirálból? – tette fel a kérdést Kókai Nagy Tímea és ugyanezt a kérdéskört feszegették a közönség soraiból is. Attila nagyon egyszerű válasza az volt erre, hogy mivel nyugdíjas bankrablót még sosem látott, ezért természetesen előbb-utóbb mindenki a helyére kerül, de önszántából senki sem tud kiszállni, ahogyan neki sem sikerült. Annak ellenére sem, hogy minden rablás után megfogadta, hogy ez volt az utolsó alkalom, amit aztán sosem tudott betartani.
S bár a legtöbb kérdés a Viszkishez érkezett, nagyon érdekes gondolatot vetett fel egy hölgy a közönség soraiból, amivel Asztalos Richárdot és Kiss László atyát célozta meg: mit tennének akkor, ha valaki egy gyónás vagy egy lelki beszélgetés alkalmával megosztaná velük, hogy számos bankot kifosztott? A beszélgetésnek ezen a pontján tulajdonképpen egyházi kulisszatitkokat is megtudhattunk, ugyanis arról számoltak be, hogy az ő papi és lelkészi titoktartásuk mindenre vonatkozik, így a gyónás vagy lelki beszélgetés során elhangzottakat a bíróságon sem kérdezhetik ki.
A Viszkis az egyik kérdés kapcsán mesélt gyerekkori hiperaktivitásáról, megnevelhetetlenségéről és arról, hogy később milyen adrenalint jelentett az életében a bankrablás, s hogy ezek nem múltak el nyomtalanul. Jelenlegi munkájában és a sportban viszont megtalálja azt, amivel le tudja vezetni azokat az energiákat, amit korábban csak a csínytevésekben, majd a fosztogatásban tudott.
A beszélgetés végéhez közeledve fény derült még néhány érdekes információra a filmmel kapcsolatosan. Többek között arra, hogy Attila hogyan „képezte ki” jégkorongok elcsenésével Szalai Bencét a szerepre, melyek voltak azok a jelenetek, amelyeket kaszkadőr csinált és hogyan végződött majdnem tragédiával az egyik jelenet forgatása.
Zárásként a Viszkis egy nagyon fontos dologra világított rá a saját történetén keresztül, amit a kétnapos rendezvényről a számos élmény mellett mindannyian megszívlelendő tanulságként vihettünk haza. Nevezetesen, hogy minden olyan embernek, aki akár börtönből, akár javítóintézetből, akár elvonóról megpróbál visszailleszkedni a társadalomba, jár még egy esély, hiszen több, mint tíz év letöltött börtönbüntetés után a kinti világ falai gyakran sokkal magasabbak, mint a börtöncella falai.
„Bármit csinálsz, azt csináld jól!” – hangzik a már említett mottó. Ambrus Attila kiválóan rabolt bankot, s jelenleg kiváló keramikusként éli mindennapjait, így az értékes gondolatok mellett kerámiáiból is hozott egy kis ízelítőt a debreceni közönségnek. Mindenkihez volt néhány kedves szava, fáradhatatlanul „pózolt” a közös képeken és nagy szeretettel adta új tulajdonosainak a keze munkáit. Talán nem ilyennek képzelünk egy bankrablót, így Ambrus Attila személye a legjobb figyelmeztetés lehet nekünk, keresztyéneknek is arra, hogy hagyjuk magunk mögött előítéleteinket.
Fotó: Pozsonyi Dóra, Szabó Zsombor
