Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

A szakrális influenszer és az igazi hit

Hit, képmutatás és józan ész viszonyáról egy rendhagyó Tartuffe-előadás kapcsán

2021. július 06. - szoljbeapapnak

Önkéntesünk, Orosz-Tóth Lilla beszámolója:

A nyár egy nagyon meleg estélyén, június 24-én a DESzínház és a Szólj be a Papnak közös eseményén vehettünk részt. Miért is volt ez az alkalom olyan különleges? Mivel jómagam számára az első kimozdulás volt a közösségi térbe (ennyi pandémiás-depressziós bezártság után). Itt, a Batthyány utcai DESZ24 udvarán egymás mellett szabadon ülhettünk a kihelyezett székeken, sőt maszk nélkül szívhattuk a város fülledt porát, amelybe apró hársfa illat szökött. Kalandozzunk vissza a lényegre, arra hogy mit is láthattunk. A DESzínház egy fantasztikusan komponált előadását: a Tartuffe-öt Moliére-től, Parti Nagy Lajos új fordítása alapján. A darab számomra fergeteges élményt nyújtott. Ebben a feldolgozásban kissé szabadszájú és merész az előadásmód. Aki lemaradt még középiskolában a történetéről, annak mondanám, hogy nézzen utána, de most pár mondatban mégiscsak összegezném a darabot. Ott van Tartuffe, akit felemelt a rendkívül naiv Orgon a nyomorból. Tartuffe ezzel a jó cselekedettel maximálisan visszaél és csúnyán ki is használja Orgont. Eszik, iszik, dőzsöl és még Orgon feleségére is finoman szemet vet. Közben Orgon az elvakultságtól nem látván, még a lányát is hozzáadná, illetve vagyonát is végül ráíratja. A színdarabba a fordulat a végén következik, mivel az eredeti könyvben az olvasónak nincs meg a választása, hogy ítéletet hozzon, sőt Tartuffe diadalával végződik a történet. Ebben a színdarabban viszont nem így van, a közönség is bevonódik a végén egy szavazással. Kinek jusson végül az asszony, a ház, és minden ingó és ingatlan vagyon?

203914103_1932962593532546_432987942739384181_n.jpg

A darab után Fábián Eszter református lelkésszel és Törő András római katolikus egyetemi lelkésszel lehetett beszélgetni. Sokakban megrökönyödés születik a könyv olvasása közben, vagy a darab láttán: miért is ilyen Tartuffe, illetve, miért ilyen naiv Orgon? Első körben felvetődött, hogy nem ismerhetjük a folyamatot, ahogyan két főhősünk eljuthatott ebbe az állapotba, de szép lassan szoktathatták hozzá magukat az apró bűnökhöz, melyek ide vezettek. Bárkinek is nyomorult a sorsa (mint pl Tartuffe-é), nem ad rá okot, hogy kihasználja a másikat, vagy ennyire önző, és kapzsi legyen. Mi alakítjuk az életünket és változunk, és lehet, hogy Isten jelen van az életükben, vagy szóba hozták valamilyen formában, de hit nélkül elcsúszik az egész. Ez a mostani világban is fellelhető, és a darab egyik tanúsága is, hogy az apró dolgok miatt összekuszálódik az élet, melyek okán hasonló tragédiák alakulhatnak ki. Felvetődött az is, hogy mi történik a darab után? Mi történik a szereplőkkel? De ez csak rajtuk múlik. Megteszik-e a szükséges lépéseket, hogy változzanak, illetve tanulnak e a hibáikból? Mi tanulnánk e hasonló hibáinkból?

Orgon sógorának szerepét is kiemelték, olyan kontextusban, hogy a hit és a józan ész mennyire válhat el, illetve, amikor Cléante próbálja Orgont meggyőzni, vajon nem a hite hajtotta-e, hanem a józan esze. Szétválaszthatjuk a hitet és a józan észt ilyen, vagy az életben bármilyen esetben?

Hit, szeretet, és józan ész harcai láthatóak végig a darabban. Ezek mellett a bűn több formája is jelen van, mint az én akaratom áterőltetése a másikra, vagy a másik félrevezetése. Lehet ezt szeretetből tenni? A másik nem hibás, aki ezt elhiszi? Megannyi más kérdés is felmerült az élet kisebb nagyobb dolgairól a darab kapcsán. Mindet felsorolni nehéz is lenne. Ezért ha kíváncsi vagy egy jó előadásra, és utána egy hasonlóan jó beszélgetésre, akkor gyere el július 29-én a Batthyány utcára a DESz előadására. Vesézzük ki együtt megint a darabot és beszélgessünk az élet nagy kérdéseiről!

204173374_1932962550199217_5339098331841072569_n.jpg

A DESZínház csapatából megkérdeztük Somogyi Tibort, ő hogyan látta belülről az alkalmat:

Június 24-én az év eddigi legforróbb napján adtuk elő a DESzínház harmadik Tartuffe előadását. Természetesen nem a meleg miatt volt az előadás különleges, hanem mert az előadás után egy beszélgetéssel folytatódott a program, a Szólj be a papnak mozgalom képviseletében megjelent Törő András római katolikus pap és Fábián Eszter református lelkész is. A téma természetesen a darab és az azzal kapcsolatban felmerülő gondolatok. A darab napjainkba helyezve mutatja be egy meggazdagodott oligarcha és a felkarolt szakrális influenszer és szenteltvíz-nepper különös barátságának történetét. Egy idő után a nézőknek is lehetőségük adódott kérdezni, de ők nem voltak beszólós hangulatban, bár néhány kérdést ők is felvetettek. Olyan fontos kérdések kerültek terítékre az előadás kapcsán, mint hogy lehet indokolni az erkölcstelen cselekedeteinket a társadalmi hatásokkal, a sanyarú gyerekkorral, hogy magánügy-e a hit és egyáltalán mi jellemzi az igazi a hitet. A darab készítői a modernizált változatban törekedtek arra, hogy a két főszereplő – Orgon és Tartuffe- cselekedetei megindokoltak legyenek és a közönség közül választott tizenkét tagú „esküdtszék” egyaránt tudjon pro és kontra dönteni mindkettőjük mellett, ezért próbálták kidomborítani Tartuffe személyiségének pozitívabb oldalát is. Bár az előadásban ezúttal nagy fölénnyel győzött Orgon, igazából ő sem egy szimpatikus figura és a darab lezárása nem teljesen megnyugtató, ahogy Orgon rögtön önelégültek visszahelyezkedik a házizsarnok szerepébe, mit sem tanulva az átéltekből. Felvetődött a beszélgetés kapcsán sok elvi probléma, a hit valódi alapjaival, a vállalásával kapcsolatban és az is, hogy talán igazából Elmirának kellett volna kapnia mindent. A darab alkotói és a vendégek egyetértek abban, hogy nem jelenik meg a darabban az igazi hit, amelynek alapja Isten. Felmerült még az is, hogy szembeállíthatóak-e a hit és tudomány érvei és abban is egyetértettek a beszélgető felek, hogy nem szabad a hitet felhasználni politikai vagy reklámcélokra és igenis bátran vállalni kell. A beszélgetés izgalmas és gondolatébresztő volt, még eltudtunk volna diskurálni vagy ennyit, de ekkor már későre járt, de július végi előadásnak a Szólj be a pap keretében ismét lesz két vendége. Kíváncsin várom azt az alkalmat is.

Fotók: DESzínház

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr8416614118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása