A "Kaliforniai rémálom" című film keresztény szemmel
Sam (Andrew Garfield) egy átlagos srác, aki nagy semmittevésben tengeti az életét. Legjobb elfoglaltsága, hogy napközben a félmeztelenül a papagájait etető szomszéd hölgyet kukkolja, aki már nem fiatal, de mégis csinos. A lustasága miatt a számláit sem fizeti, de igazából nem aggasztja túlzottan a dolog, ő jól megvan; a világ, pedig hadd menjen mellette.
És ekkor, egy szép napsütéses délelőtt feltűnik egy fiatal nő:
Sarah (Riley Keough), aki teljesen megváltoztatja az életét. Az első találkozáskor egyértelmű, hogy a vonzalom kölcsönös. A második találkozás azonban elmarad, az álmok nője egyik pillanatról a másikra eltűnik, és nem marad más utána, csak egy üres lakás. Illetve nem is annyira üres, mert a falra valaki felfestett egy érdekes szimbólumot és egy doboz is maradt a szekrényben. Innentől pedig elindul egy olyan mókuskerék, aminek igazából soha sincs vége. Egy rémálom, amelyben mindig csak a következő lépés a tiszta. A kérdések azonban ugyanazok: mi lett a nővel? Hova tűnt? Él még egyáltalán?
A megfejtésre váró jelek egymást követik, és már azt sem tudjuk, hogy Sam egy rögeszmés megszállott, vagy egy vallási szekta bábja, esetleg egy srác, aki mindenben az összeesküvés elméletet keresi.
Ugyanis a film szerint minden mindennel összefügg, semmi sem véletlen!
Viszont a világ azt diktálja, hogy ne gondolkozz! Amire nem találsz választ, azt kár kergetni, inkább élj, igyál, szeretkezz és érezd jól magad! Ha nem ezt teszed, és valami másra vágysz, az csak nárcisztikus önigazolás! Egyébként is mindenkiben van egy kis „egészséges paranoia”.
Ezen a ponton nem szeretném még jobban összezavarni a szálakat, aki még több bonyodalomra vágyik, arra vár 139 perc tömény abszurditás, amelyben fény derül arra, hogy a világot prérifarkasok vezetik, a média tömve van rejtélyes üzenetekkel, a kutyagyilkosok mindennél kegyetlenebbek és a hobó király igenis létezik [nem is sokkal rémisztőbb, mint a télapó; és nem Földes Lászlónak hívják].
Értelmezve a látottakat annyi biztos, hogy ahány néző, annyi értelmezése lesz a filmnek. Azonban, ha megpróbáljuk félretenni a szatirikus műfaji jellemzőket és a teljes sztorira tekinteni, akkor keresztényként le lehet vonni egy érdekes következtetést:
Az ördög a végletekben rejlik [a véglet pedig a részletekben].
A Kaliforniai rémálomban megjelenik az érzelmi gyönyört hajhászók csoportja, akik nincsenek is olyan messze a túlvilági beteljesülésbe menekülőktől (látszólag ellentmondás, a film azonban nagyon hitelesen köti össze a kettőt). Találkozunk az agyalós eszementtel, az életével megbékélt haver ideáljával és persze a főszereplőnkkel, a hős szerelmessel, aki bármivé lesz, csak megtalálja a Nőt. Mindenki hajhászik valamit és mindenki teljes intenzitással igyekszik azt elérni [Elsőre mindez karikatúrának tűnik, mégsem feltétlen az, csak nézzünk körbe a világban]. Mindenki vak, mert csak a cél vezérli. Mindenki törtet és az lehetetlen, hogy bárki is megálljon, félretegye a saját meggyőződését és segítsen a másikon. A tolerancia működik, legyen a másik olyan, amilyen akar, de a saját boldogulásom mégiscsak radikálisan fontosabb.
Hasonló a helyzet sok esetben a kereszténységre nézve is. Hívőként, vagy akár kívülállóként is le lehet ragadni egy-egy momentumnál, egy-egy tanításnál és azt szajkózni, és abba belefeledkezni. Tény, hogy sokkal egyszerűbb fekete-fehérben skatulyákba dugni a hit témát, de talán, (mint a valóságban minden), ez is összetett dolog. A Biblia tilt dolgokat, mégsem ítélet végrehajtó; Isten imádságra indít, ez mégsem jelenti a tétlen meditálást; az igeolvasás nem szellemi művelethalmaz; a hit nem érzelmi felfűtöttség és vakság, de nem is ésszel felfogható dolog. A részigazságoknak a túlhangsúlyozása fájdalmas csalódásokhoz vezet. Pont úgy, mint ahogyan a filmben is történik. A vonzó, de alig ismert nő [vagy épp lehetne férfi is] idealizálása egy hamis képhez vezet, amely csak űrt hagy a szívben.
A kép után spoiler veszély!
A film végén minden visszatér a régibe, Sam újra érdektelen lesz és csak egy rossz rémálom volt, hogy szaladt és kereste a válaszokat. Hiábavalóság a küzdés, mert csak csalódás vár. Elég pesszimista és depresszív gondolat, de sokszor ezzel szembesít minket a valóság. Nincs értelme semminek, az a sok flótás, aki törtet, hadd tegye, majd felébrednek ők is egy napon a rémálomból. Ahogy mondani szokás: ez is egy hozzáállás.
A mai korban szereplő hozzáállások sorából azonban egy kimaradt: Az evilági Istenben bízó emberé. Ha evilági, akkor kommunikációra képes, ha kommunikációra képes, akkor pedig képes helyes gondolkozásra terelni. A helyes hozzáállás pedig olyan, amelyből táplálkozva az emberi kapcsolataink is olyan mélyre juthatnak, ahol mindenkit megillet a törődés és a feltétel nélküli szeretet [persze erre mondhatjuk, hogy „nagy szavak”, de pont azért várják a kérdéseiteket a papok és lelkészek, hogy a nagy szavakból valamilyen megtapasztalt valóság lehessen].
További filmkritikák:
Képek forrása: mafab
